Sió, továbbra is elbeszélünk egymás mellett... Az írásaimat pedig úgy látszik, mindenáron máshogy akarod értelmezni.
Nem tudom, honnan veszed, hogy én a saját bajomat vetítem ki másokra! Elmondtam, hogy nálunk mi a gond az apával. Ez a helyzet már évek óta változatlan, én pedig évek óta azért aggódom, mert a gyerek nem hülye, pontosan érzi, hogy az apja mennyire keveset foglalkozik vele, mennyire nem számít neki, és ez később nagyon vissza fog ütni!
Nagyon jó példa erre az alábbi eset: idén nyáron a fiamat a névnapján még csak fel sem köszöntötte az apja. Rá egy hétre volt az apuka születésnapja, mondtam a gyereknek, hogy hívjuk fel apát, és köszöntsük fel. Mire a gyerek azt mondja: nem köszöntöm fel apát, mert ő sem köszöntött fel engem. És akkor döbbentem rá, hogy tényleg nem köszöntötte fel az apja! Szóval nem az én ráhatásomra döntött úgy a gyerek, hogy ő sem hívja fel apát. Nagyon eszes és okos nyolcéves... Már nem felejt olyan könnyen!
Ha bajom van az apjával, akkor az emiatt van, a saját sérelmeimet már rég lezártam (sőt, most már tudok örülni annak, hogy nem vagyunk együtt!).
