Sürgős kérdés(ek).


Kovács_Béla_Sándor # 2008.06.11. 17:37

Traffic, nem lehetséges, hogy ez csak egy speciális rendelkezés? Vagyis nem általában hatalmazza fel a kiskorú képviselőjét, hogy ne járuljon hozzá a vallomástételhez, hanem csak akkor, ha a vallomástétel megtagadásának feltételei egyébként fennállnak?

Másképpen: nem arról van szó, hogy ha a gyermek a tanú, és olyan helyzetben van, amikor egy felnőtt megtagadhatná a vallomást (mert pl. hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná); akkor nem elég, ha maga úgy nyilatkozik, hogy hajlandó vallomást tenni?

Traffic # 2008.06.11. 16:57

T. koczkaas!

Be. 68. §
(2) Aki szellemi vagy egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni a tanúvallomás megtagadásának jelentőségét, tanúként csak akkor hallgatható ki, ha vallomást kíván tenni, és a törvényes képviselője vagy a tanúként kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó hozzájárul. A törvényes képviselő vagy a kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó a tanú érdekében ügyvédet hatalmazhat meg.

A fenti rendelkezés alapján a gyermekkorú tanú csak akkor hallgatható ki, ha törvényes képviselője, gondozója hozzájárult. Jelen esetben az eseti gondnoknak kell nyilatkoznia.

koczkaas # 2008.06.11. 16:30

A gyerek nem sértett, csak tanúja az eseményeknek, a szülő a sértett, aki ennek ellenére nem feltétlenül akarja, hogy a terheltet elkaszálják, ezért jelenléte "ráhatással" lehet a gyerek tanúvallomására. Ezért az érdekellentét.

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.06.11. 15:58

Azaz, sértett ?

koczkaas # 2008.06.11. 15:45

A gyk. a bűncselekmény tanúja, a törvényes képviselő (szülő) pedig érdekellentétben áll, ezért kellett helyette az eseti gondnok.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.06.11. 14:57

Ööö... Sértett az a kiskorú, vagy mi? Miért kell képviselni az ügyben, és ha már, akkor miért nem a törvényes képviselő?

koczkaas # 2008.06.11. 14:54

A bíróság részéről hangzott el a kérdés, a gyk-t képviselő eseti gondnok felé, mire nem-mel nyilatkozott. Az ügyésznek ez nem tetszett, aminek hangot is adott. Végül a nem-ből igen lett, így lefolyt a kihallgatás.

Nekem ebből úgy tűnt, hogy múlik valami ezen a nyilatkozaton, amin én is meglepődtem. Az ügyész is úgy ugrott a nem-re, mint akinek a tyúkszemére tapostak, pedig én is úgy gondolom, hogy nem az eseti gondnok nyilatkozatán múlik a kihallgathatóság.

Azt hittem van valami, amit nem tudok... Kösz!

Kovács_Béla_Sándor # 2008.06.11. 12:13

Ki mondta, hogy egyáltalán ki kell kérni a törvényes képviselő hozzájárulását? Szvsz azzal kevered, hogy joga van jelen lenni a meghallgatáson.

koczkaas # 2008.06.11. 10:41

Üdv!

A véleményeteket szeretném kérni. 14 év alatti gyerek büntetőeljárásbeli tanúkénti meghallgatásának feltétlen akadálya-e, ha a törvényes képviselő nem járul hozzá a vallomás megtételéhez? Szerintem, a törvényes képviselő nemleges nyilatkozata ellenére is kihallgatható, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. Ezt a rendelkezésére álló iratok alapján nyilván a (nyomozási) bíró dönti el, függetlenül a törvényes képviselő nyilatkozatától. Nem találtam olyan rendelkezést, ami a törvényes képviselő nyilatkozatától tenné függővé a kihallgathatóságot.

Köszönöm a fejtörést!

ObudaFan # 2008.06.06. 17:05

Annak ellenére mehetsz. De csak akkor van értelme, ha egyenként volt az egyik ilyen eset 22e Ft.

Spring # 2008.06.06. 12:50

Köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszoltál! :) Egyébként pontosan 22.200 Ft-ról van szó. És attól függetlenül mehetek reklamálni, hogy határozatot hoztak a nyomozás megszűntetéséről, ami ellen 8 napig fellebezhettem volna? Igazából én nem azért tettem a feljelentést, mert azt akartam, hogy 'meglakoljon', hanem hogy a saját pénzem visszakapjam. :( Ezért is örültem ennek a közvetítőti eljárásnak, vagy hogy is hívjáknak.

ObudaFan # 2008.06.06. 12:07

Az ügyészségnél próbálkozz, mert a korábbi határozatnak nincs anyagi jogereje, el lehet indítani a büntetőeljárást ismét, ha volt olyan összeg, ami 20.000 Ft-ot meghaladta.

Spring # 2008.06.06. 11:36

Üdvözlök Mindenkit!

Aki tud, az kérem segítsen vagy adjon tanácsot, hogy esetemben mit lehet tenni.

A történetem:

Tavaly karácsony előtt az egyik online aukciós oldalon vettem egy tárgyat, amit kifizettem, de nem kaptam meg. A tulaj még kérni akart X összegű pénzt, mert át kellett alakítani azt a dolgot. Ezt az összeget nem küldtem el neki, mert akkor már kicsit gyanús volt a dolog. Majd egy 1-2 hónapos húza-vona után feljelentettem őt a rendőrségen, ahova bevittem az összes e-mail váltásunkat. Ott azt mondták, hogy van valami közvetítői eljárás, amivel hamarabb visszakapom a pénzem, de a papírokat akkor is továbbítani kell az Ügyészségnek. Bő 1 hónappal később, március közepén kaptam egy levelet a Városi Ügyészségtől, hogy bizonyíték hiányában megszűntetik az eljárást, de mivel szabálysértést követett el, így az illetékes hatoságnak átküldik az ügyet. Nem igazán értettem, de gondoltam, hogy majd akkor a Szabálysértési Hatóság elintézi a dolgot. (Nem értek a joghoz, mint rajtam kívűl még sok, sok ember) 3 hónappal később, most a héten kaptam egy levelet tőlük, hogy szabályt sértett az illető és ezért 10eFt megfizetésre kötelezik. És ennyi. Igen csak elkezdtem vakargatni a fejemet, hogy akkor most mi is a helyzet. Bementem 2 órával ezelőtt a Polgármesteri Hivatalban, hogy valami magyarázatot adjank. Ott azt mondták, hogy az Ügyészségnél kellett volna fellebbeznem 8 napon belül, mert ez a szabálysértés csak a másodjára kicsalni kívánt összegre vonatkozott.

Ezekszerint, ha valakitől kicsalnak pénzt és nem ismeri a jogot, akkor az így járt?! Van valamilyen lehetőségem? Mert a szabálysértési osztályon azt mondták, hogy az ügyészségnél próbálkozzak, mert megtévesztően írták le nekem a dolgot és joggal hihettem azt, hogy majd a szabálysértés beigazolódásával én visszakapom a pénzem.

Előre is köszönök minden segítséget!

Főlökött # 2008.05.17. 07:41

Tisztelettel

Psyszah - vélelmezhetően, ha a lány kórházban van, a kezelőorvos jelezte, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett ( súlyos testi sértés ), a közegnek. Mivel a cselekmény hivatalból üldözendő, noincs mit tenni, eljárás indult.

Azért tájékoztatást kérnék a rendőrségtől, írásban, indult-e eljárás, mert ha nem, akkor a sértett kezdeményezze az eljárás megindítását. Az orvos jelentési kötelezettségének nem tett eleget, ezért kell akkor kezdeményezni.

El fognak járni a bizt. őr - őrökkel szemben, minden sértett esetében.

----------------
  • Lökött
ObudaFan # 2008.05.13. 19:01

Először bírságol a gyámhatóság, utána büntetőeljárás indul kiskorú veszélyeztetése miatt, ha a kapcsolattartást nem biztosítod.

monalisa1 # 2008.05.13. 11:00

A másik- párhuzamos topicban jogász megválaszolt azonos kérdésedre, vagyis a láthatás/kapcsolattartás bárminemű korlátozása esetén téged vesznek elő.

bernadett 1978 # 2008.05.13. 10:02

Sziasztok!!

Lenne,egy fontos kérdésem.

Gyerek láthatással kapcsolatos.

Van birosági végzésem,és 2 hetente kell odaadnom a lányom.
Mivel most nem kaptam vissza a lányomat időben,és még le is hordtak,elinditok egy gyámügyist,és biroségi új végsést.
Ameddig az ügy folyik,és nem zárodik le akkor is oda kell adnom a lányom 2 hét mulva az apának????

Ha nem adom oda,engem vwesznek elő???

Köszönöm.

Psyszah # 2008.05.13. 09:30

Érdeklődnék mit lehet egy olyan helyzetben tenni amikor egy közösségi rendezvényen (véleményünk szerint) egy biztonságiőr túllépi a hatáskörét.az történt igazából hogy egy magánterületre mentek be a fiatalok(15-16évesek) a biztonságiőrők odamentek trágár szavakkal illeték őket kérvén hogy menjenek el(ezt nem idézném)lehetett volna elsőre normálisan is mondani hogy menjenek el.elején megvertek egy 16éves fiút ,de ami a legdurvább amikor az egyik lány odament hogy ne üssék már olyat kapott hogy kórházban van.Eltört az állkapcsa 2helyen kitört két foga stb stb(ő is 16éves).vmennyit ittak is de nem hisszük hogy ők kiprovokálták volna föleg a lány nem.mit tehetünk ilyen helyzetben?köszönöm előre is.(remélem jó helyre irtam)

monalisa1 # 2008.05.11. 18:52

Már miért lenne kuss... 13.526-odszor is teleszórod a fórumot ugyananazzal, miközben nem veszed észre, hogy már senki sem "vevő" a témádra.

Jogász - nem is egy - előzőekben érdemben tájékoztatást adott már, de neked semmi sem jó, semmi sem elég.

Tamás123 # 2008.05.11. 18:02

Monalisa1

kuss!

A többiektől elnézést kérek.

monalisa1 # 2008.05.10. 18:05

Tapasztalhatod, hogy jogtudó érdemben már nem(igen) válaszol neked., csak saját magad ismételgeted unos untalan...

Szonmbat este van, biztosan nincs mit csínálnod (...), hát megint "leteszórod" a fórumot ugyanazzal. Nem kellene...

Tamás123 # 2008.05.10. 17:56

Sziasztok!

Alább már írtam, megköszönném, ha nem monalisa1 és hozzá nem értő adna választ.

Két kérdésem lenne, először leírom a tényeket, a végén kérdezek. Minden pontosan úgy történt, mint azt az alábbi klipben leírom.

1. Kérdésem: A kerületi rendőrkapitány­ságról garázdaság minősítéssel küldik át egy másik kerületbe az Ügyészségre. Kérdésemre, hogy miért nem minősítették kiskorú veszélyeztetésnek, azt a választ kapom, hogy arra csak az Ügyészség jogosult, ha úgy látja. Igaz-e ez?

Következő. A klipbeli második esetnél 4 tanút neveztem meg, akik jelen voltak az esetnél.

a portás végig a fiam mellett állt
egy iskolai gondnok, az eset közben jött oda
egy tanítónő, aki az eset után visszakíérte a fiamat az órára. a fiam egyik osztálytársának anyukája
A rendőrség az első három tanút, az iskolai dolgozókat idézte meg tanúnak. Mindhárman azt állították, hogy a fiam nem volt jelen.

Kértem ezt követően a rendőrséget, hogy a negyedik tanút is idézzék meg. Az ő elmondása még kérdéses, úgy 3 méterre volt az esettől.

A fiam direkt kérdésre negálta a pszichológiai vizsgálaton, hogy jelen volt a 2006-os és 2007-es eseteknél.

A gyermekem (sajnos) végig jelen volt mindkét esetnél.

Tudok-e valamit tenni, hogy bebizonyítsam, hogy jelen volt a fiam?

Köszönöm.

Andi 39 # 2008.05.09. 20:19

MONALISA

Ez megtörtént! Lebélyegezte és ráírta, hogy XY számon átvette. Ez nem elég?

monalisa1 # 2008.05.09. 19:48

Irasd újra a férjeddel, majd tértivevényes levélben adja postára a városi rendőrkapitányság címére. (Az ajánló cédulát és a levél fénymásolatát otthon gondosan tegye el.)

Azt, hogy előzőekben szemhunyásnyi időig "a" szerv kezében volt már a bejelentés, a levélben nem kell említést tenni.

Mert az 5 mp-es "átfutás" és az azt követő "isten vele" sajnálatosan nem hozta meg a kívánt eredményt: azt, hogy a panasszal foglalkozzon a rendőrség.

Tehát ha hivatalos formában: levélben juttatja el részükre, akkor a beadvány fog kapni egy ügyiratszámot, valamint kiszignálják ügyintézőnek aki aztán beletása szerint majd...

Andi 39 # 2008.05.09. 19:09

Az én drága férjem végre leírta élete legnagyobb baromságát és becsoszogott vele a rendőrségre! Az ügyeletes tiszt boldog volt, hogy le van írva 5mp-ben átfutotta, lestemplizte az egyik példányt és azt mondta "viszlát". Túl sok mindent nem várok a ettől, de legalább egy kicsit védve vagyunk ha bárki, bármilyen rossz dolgot csinál ezzel az autóval. Szerintetek a leírtak alapján van esély, hogy el kezdik körözni az autót?

Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki billentyűt ragadott az ügyünkben.