Vevő Jogai - Ingatlan Végrehajtás


runningman # 2016.04.19. 22:12

Nem tudja -e valaki, hogy melyik az a törvény, mely szerint a közműveket a tulajdonszerzéstől ?birtokbaadástól? számított 30 napon belül át kell íratni, mert ha nem, akkor a korábbi és az új tulaj egyetemlegesen felelnek? /Azaz az új tulaj is a régi saráért/

Lehet, hogy a közműtörvényekben van benne egyesével, lehet, hogy egy univerzális szabály. Ha jól emlékszem, 2015 jan-máj között merült fel a kérdés, akkor az ismerős ingatlanos mutatta is, de már nem emlékszem. Nekem cirkusz volt a vízműnél, mert átszervezésre hivatkozva el akartak küldeni, hogy majd átírják egyszer, de nem hagytam magam.

Az is lehet, hogy már nincs ilyen.

tmsnmeth80 # 2016.04.27. 19:14

Sziasztok!

MBVK-n árvereznek egy távhős panellakást, amely egy tízemeletes tömbben helyezkedik el. Egy lakásfenntartó szövetkezet kezeli a háztömböt. A távhő szolgáltató adja a távfűtést és a melegvizet is a lakásban. Alapesetben az fizeti a távhőt akinek a számla a nevén van. Ha Ő nem fizet, akkor a távhőtörvény azt mondja ki, hogy a lakás tulajdonosa felel a tartozásért.

Ha megnyerem az árverést és a földhivatal a tulajdoni lapon bejegyzi a tulajdonjogomat és tegyük fel csak 1 év múlva tudom birtokba venni a lakást az adós ,,jóvoltából,, akkor ez az 1 év alatt amit az adós felhalmoz távhőtartozást azt Én rám terheli a szolgáltató? Mert hát ugye, ebben az elmúlt 1 évben már Én voltam a lakás tulajdonosa.

Így került árverésre:

Tulajdoni hányad: 1/1

Sikeres árverés esetén sem törölhető jogok: minden jog törölhető (tehermentes)

Beköltözhető : igen

Sikeres árverés esetén sem köteles kiköltözni: nincs ilyen személy

danku # 2016.04.28. 05:14

tmsnmeth80
Most én itt tartok felszólítást kaptam es perrel fenyegetőzik a Főgáz, 2 év után kaptam bírtokba a lakást és mindent nekem kell fizetni mióta a nevemen van visszamenőleg.

gerbera317 # 2016.04.28. 06:51

Ha kifizeted, te dolgod. Ha nem fizeted, az is. Ha fmh érkezik, ellentmondhatsz. Ha nyersz, nyersz. Ha veszítesz, még mindig perelheted a államot a korábban leírtak szerint.

danku # 2016.04.28. 07:15

Gerbera317
Sajnos ez nem egyszerű döntés mert nincs pénzem perelni az államot! Most várom a levelet a Főgáztól perelnek vagy nem? Azt nem tudod hogy 180 000 ft- ra mert ennyit kérnek tőlem visszamenőleg mennyi perköltség vár rám ha perelnek és veszítek?

gerbera317 # 2016.04.28. 10:57

Az államot vagy a szomszéd Teri nénit perelni: ugyanannyiba kerül, mint amennyiért téged fog (ha fog) perelni a Főgáz. Mértéke? Most nincs erőm utánaszámolni, de talán akad itt olyan fórumozó, akinek van illetékkalkulátora.

tmsnmeth80 # 2016.04.28. 16:39

danku

Azért ezt elég szomorú dolognak tartom, hogy sok árverési vevőből lesz ,,adós,, az ilyen ügyek végett.

Ez a távhő dolog szerintem nagyon érdekes, mert törvény szerint a közműveket onnanstól kezdve kell fizetned, hogy birtokba vetted. A víz és áram szolgáltató nem terhelheti meg az ingatlanodat, hogy ha nem a Te neveden van a számla, viszont a távhő szolgáltató terhelheti az ingatlan tulajdonosára még akkor is ha nem a tulaj nevén van a távhő számla. Hát danku nem tudok egyértelmű választ adni. Mert a víz, meg az áramszolgáltató az biztos, hogy bukna Veled szemben egy pert, de ezt a távhő szolgáltatót azért erősen védi a távhőtörvény szerintem. Vérlázító, hogy Téged zaklatnak, mert nem is vetted birtokba és nem is Te használtad a távhőt, dehát ott a távhőtörvény és ekkor már Te voltál a lakás tulajdonosa. Hangsúlyozom ez csak az Én véleményem és lehet rosszat mondok, de szerintem fizesd ki, mert ha bukod a pert / pereket akkor minimum a dupláját fogod fizetni nem beszélve a sok idegeskedésről.

Közös költséget mióta fizeted? A tulajdonbejegyzés óta vagy birtokbavétel óta?

danku # 2016.04.28. 17:58

Szemét dolog ez az egész Távhő dolog! Próbálok velük egyezkedni meglátom mi lesz a vége! Az a baj hogy nem tudom a per költségét! Így nemtudom belemegyek e?
A közös költséget a bírtokbaadás napjától fizetem.( remélem így is marad)!!!!!!!!!!
A többi szolgáltatóval nincs gond mert nem volt semmi óra már rég leszerelték! Persze ezeknek a visszaszerelése is tetemes költség volt!

tmsnmeth80 # 2016.04.28. 18:07

danku

Megtennéd Nekem, hogy kiírod közművenként melyik mennyibe került visszaköttetni?

Grave7 # 2016.04.28. 19:29

@tmsnmeth80: Kérlek írd meg a konkrét jogszabályokat (év, szám, §), ami alapján az egyes szolgáltatók csak a szerződőtől vagy a tulajdonostól követelhetik a tartozás megfizetését.

tmsnmeth80 # 2016.04.28. 19:53

Grave7

Én azt nem mondtam, hogy csak a szerződőtől meg a lakástulajdonostól követelhetik a tartozást. Nyilván bizonyos esetekben mástól is követelheti. Távhőről beszéltünk, hogy ott először a szerződő félen próbálják behajtani, de ha ez nem jön össze akkor szépen ráterhelik a lakás tulajdonosra. Jól tudom?

Amúgy abszolúte nem vagyok szakértő a témában, az eddigi információimat az eddigi hozzászólásokból merítettem.

Vagy hülyeséget beszéltem?

Az áramszolgáltató is ráterhelheti a lakástulajdonosra a tartozást akkor is, hogy ha nem a lakástulajdonos a szerződő fél? Szerintem nem.

danku # 2016.04.29. 03:39

tmsnmeth80

A két vízóra 23 000ft, a villanyóra 115 000 ft, de szerintem itt aki kiépítette az új helyet átvert, de az is lehet hogy nem!
A végrehajtó vételkor azt mondta semmit nem kell fizetni csak bírtokba adástól! Ja,és hogy 30 nap múlva bírtokba adja!
Persze az elhúzódó moratórium nem az Ő hibája!

Grave7 # 2016.04.29. 06:33

@tmsnmeth80: Amit 2016.04.28. 18:39-kor írtál, abból pont a "szerintem" maradt ki, úgy adtad elő, hogy melyik szolgáltatást kinek, mikortól kell fizetnie, mintha tudnád.
Arra, hogy eddigi hozzászólásokból szedted össze az "információt", van egy régi mondás: „Nem kell mindent elhinni amit az interneten olvasol. - Platón”.

Jelen kérdés olyan jelentőségű az érintettek számára, hogy dezinformálásnak számít, ha megalapozatlan tájékoztatást adsz. Megalapozott pedig csak akkor lehet -bármivel kapcsolatban- ha jogszabályi rendelkezéssel alá tudod támasztani.

.
@danku: Az új mérőhely létesítése a birtokbaadás utáni költség, helyesen mondta a végrehajtó. A jogszabályokat az Országgyűlés alkotja meg, erre nincs ráhatása a végrehajtónak, tehát a "moratóriumra" sem volt.

tmsnmeth80 # 2016.04.29. 13:25

Grave7

Először is elnézést kérek mindenkitől.

Most már tényleg össze vagyok zavarodva. Mindenki mást mond (Végrehajtó, Szolgáltatók, Ügyvéd, Lakásszövetség Elnöke és még sorolhatnám, hogy kik)

Légy szíves válaszolj a kérdéseimre, hogy Én mint nem szakértő is megértsem. Plusz légy szíves a válaszokhoz mellékelj Nekem konkrét jogszabályokat is (év, szám, §), amit majd a ,,Kedves Szolgáltatóknak,, lobogtathatok.

Ha megnyerem az árverést és a földhivatal a tulajdoni lapon bejegyzi a tulajdonjogomat és tegyük fel csak 1 év múlva tudom birtokba venni a lakást az adós ,,jóvoltából,, akkor ez az 1 év alatt amit az adós felhalmoz:

  1. E-ON villanyszámlát, mikortól kell Nekem fizetni?
  2. VCSM vízszámlát, mikortól kell Nekem fizetni?
  3. Lakásszövetkezetnek a közös költséget, mikortól kell Nekem fizetni?
  4. ALFA-NOVA távhőszámlát + melegvizet, mikortól kell Nekem fizetni?
tmsnmeth80 # 2016.05.01. 10:17

Kedves Mindenki!

Legyetek szívesek válaszoljatok a kérdéseimre mert hamarosan lejár az árverés és addig nem akarok licitálni amíg nem vagyok tisztába a dolgokkal.

gerbera317 # 2016.05.01. 10:27

A (3.) közös költséget a tulajdonjog bejegyzésétől kell fizetned. A többi szolgáltatás szerződésen alapul. Az egy dolog, hogy a számlatartozást adott esetben megpróbálják a szolgáltatók a lakás tulajdonosára hárítani. Ilyen esetekben a bíróság mondja ki a végső szót. Ezzel kapcsolatosan ugyanazt kaphatod tanácsként, amit kicsivel lejjebb Danku is kapott. És van még lehetőség lelépési pénz felajánlására is.

tmsnmeth80 # 2016.05.01. 11:30

Köszönöm szépen a gyors választ gerbera317

,,A többi szolgáltatás szerződésen alapul.,, Ez azt jelenti, hogy ha nincs szerződésem a szolgáltatóval, akkor a szolgáltató jogszerűen nem követelheti tőlem a pénzt?

,,És van még lehetőség lelépési pénz felajánlására is.,, Ezt, hogy kell profin csinálni? Közjegyzőnél? Mikor kell felajánlani? Mi legyen a tartalma?

gerbera317 # 2016.05.01. 23:28

Ezt, hogy kell profin csinálni?

Megmondod neki, hogy kap tőled zsebbe egy kis pénzt, ha lelép. De a Vht. ismeri a törvényes lelépési pénz intézményét is:
154/B. § (1) Ha az adós a kiköltözési kötelezettségének a 154/A. § (1) és (5) bekezdésben foglalt határidőben eleget tett, és az ingatlant kiürített állapotban, az árverési hirdetményben feltüntetett tartozékokkal együtt átadja az árverési vevőnek, az ingatlan kiürítését, de legkésőbb a kiköltözési határidő lejártát követő 8 napon belül előterjesztett kérelmére megilleti
a) az 5 millió forint alatti árverési vételár esetén annak 1%-ának,
b) 5 millió forint és azt meghaladó összegű árverési vételár esetén 50 000 forint és az 5 millió forint feletti rész 0,5%-ának,
c) 10 millió Ft és azt meghaladó összegű árverési vételár esetén 75 000 forint és az a 10 millió forint feletti rész 0,25%-ának megfelelő összeg.
(2) A végrehajtó a kifizetés feltételeinek fennállását jegyzőkönyvben rögzíti, melyet a feleknek kézbesít; az összeg kifizetése iránt a jegyzőkönyv kézbesítését követő 15. nap elteltével, kifogás esetén a jogerős elbírálásáról szóló végzés alapján, annak kézhezvételét követő 15 napon belül intézkedik. A kifizetés után fennmaradó összeg minősül végrehajtás során befolyt összegnek, ez használható fel a végrehajtási költségek és a követelés kielégítésére.

Az adósok ezt nem tudják, pedig ha tudnák... Megoldás: tudatni kell velük.

pulisz # 2016.05.03. 17:11

Sziasztok!

Árverési jegyzőkönyv aláírását követő 15 napon belül adós kifogással élt. Innentől kezdve milyen határidőkkel lehet számolni pesszimista forgatókönyvet alapul véve?
Tehát:

  • kifogás elbírálása 60 nap (+ a felek meghallgatása esetén néhány nap)
  • ezután a bírósági határozat elleni fellebbezésre 30 nap áll rendelkezésre
  • újabb 60 nap a fellebbezés elbírálására.

Eddig stimmel?
Tehát összegezve eltelt kb 150 nap, mire a kifogást másodfokon is (feltételezhetően) elutasították.

Ezután jöhet a kilakoltatás kérése végrehajtónál? Ami újabb 5 hónap max, ha jól emlékszem.

Jól látom ezeket a határidőket? Segítsetek kérlek ezek összegzésében!

Bónusz kérdés: "A Vht. 222. §-a szerint a végrehajtó intézkedése ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak az
intézkedés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a végrehajtó intézkedésével a joghatás beáll.
Evégett önmagában a kifogás benyújtása a végrehajtási eljárás elhúzódására nem vezet."
Ez mit jelent pontosan? Fenti levezetésembe ez hogyan kapcsolódik? Nem teljesen értem...

Köszönöm szépen!

Pulisz

Grave7 # 2016.05.03. 21:05

@pulisz: Bíróságtól (terheltségtől) függ az időtartam, minde első- mind másodfokon. Ha az elsőfok nagy butaságot csinál és másodfoknak új eljárásra kell utasítania, akkor persze duplázódik ennek az ideje. A végrehajtót érdemes megkérdezni, hogy tapasztalata szerint mennyi ideig szokott a kifogás elbírálása tartani.
A Vht. 154/A. § (1), (10)-(13) bek. alapján kilakoltatás idejét nagyjából jól számítod, bár én inkább max.4 hónapot mondanék.

pulisz # 2016.05.03. 21:41

@Grave7: köszönöm válaszod! Akkor ha ma indult a buli (kifogás beterjesztése), feltételezve a 60 nap körüli bírósági eljárási időket, valószínűleg a kilakoltatási időszak (Vht. 182/A (1)) vége után lesz ebből legkorábban birtokbavétel...

gerbera317 # 2016.05.04. 08:08

Az elbírálás attól is függ, hogy a végrehajtó milyen észrevételt tett a kifogás beterjesztéséhez. Ha csak azzal terjesztette be, hogy "t. bíróság, nesze, bíráld el", akkor sokáig fog tartani. Ha érdemi észrevételt is tett hozzá, amivel a bíróságot segíti, és akkor gyorsan is elbírálhatják.

Gyakran előfordul például, hogy az árverést (= az árverési jegyzőkönyvet) olyan kifogással támadják, amivel a becsérték közlése, vagy az árverési hirdetmény ellen kellett volna élni, és mint ilyen, eleve elkésett és érdemben nem vizsgálható. Ilyen esetben nem indokolt, hogy hónapokig üljön a bíróság a kérdésen, különösen, ha erre az "apróságra" a végrehajtó fel is hívta a bíróság figyelmét. De az iratok és a kifogás tartalmának konkrét ismerete nélkül ebben nem lehet állást foglalni.

Rumfo # 2016.05.05. 16:07

tmsnmeth80
Igen, jól látod. Ennek topiknak a címe egy szóval leírható. Vevő jogai: Nincsenek. Ez a törvény, mármint a Vht árverési része úgy szar ahogy van. Bárcsak Vevőnek fele annyi joga lenne, mint az Adósnak. De csak egy joga van: fizetni. Nálam ez a közel két éves moratórium verte ki a biztosítékot. Csak pár példa. Biztos többen találkoztatok azzal az esettel, amikor licitáltok egy ingatlanra, ami egyszer csak hopp eltűnik. Kapsz egy rendszerüzenetet, hogy levették, érdeklődj a végrehajtónál. Igaz, hogy te átutalták több millió forintot, és még sokan mások, még egy e-mailt se kapsz. Ha visszautalják a pénzt, ugrott a tranzakciós díj, a lekért tulajdonlap ára, az utiköltség. Kamat persze nincs arra a két hónapra amíg ott áll a pénzed, pedig neked hogy ki kell perkálnod a jegybanki alapkamatot a 60 napos fizrtési halasztásnál. Ha te lépsz ki ugyanígy az árverésből ugrott az előleg és még a különbözetet is ki kell fizetned, ha a következő árverésen olcsóbban kel el az ingatlan. Vagy amikor 15 napon belül kifizeted a vételárat, úgy, hogy az árverés csak a 30. Nap után lesz jogerős. Ha a bíróság az adós kifogásának ad igazat, és az árverés érvénytelen, lehet, hogy te nem is vagy vevő, pedig átutaltad a teljes vételárat. (Mindig kérjétek a 60 napot!!!) Vagy amikor veszel ugyan egy ingatlant, de azt nem adja át neked senki. Vagy megszerzed magadnak a birtokbalépést, vagy neked kell kezdeményezni a kiköltöztetést a jegyzőnél, ráadásul 15 napon belül, mert ha késel, nincs kiköltöztetés. Ja és a teljes kiürítés költsége téged terhel, még akkor is, ha az ország másik végébe kell menni. Amit adós nem visz el, azt pedig őrizned kell zárt raktárban 90 napig saját költségen. Mindezt azért mert vettél egy ingatlant, belapátolsz egy rakás pénzt egy rendszerbe, amihez semmi közöd, viszont adós megszabadulhat belőle az adósságától, hitelező megkapja a pénzét, végrehajtó pedig a jutalékát. Csak te nem kapod meg az ingatlanodat.

gerbera317 # 2016.05.05. 17:05

Érdekes, az adósok is ugyanezt szajkózzák. Na, ilyenkor mi van? Az van, hogy a jogaik - mindegy, hogy adós kérő, vagy vevő - igazából csak a lúzereknek nincs.

Rumfo # 2016.05.05. 18:40

A frappáns visszavágások nagymestereit soha nem zavarják a tények! Főleg, ha a helyzet rendkívül kényelmes számukra. Egyébként igazad van egy végrehajtó mindig csak nyertesként kerülhet ki a dologból. A többiek meg le vannak szarva. Nyilván nem érdeke a Végrehajtói Karnak s törvénymódosítás kezdeményezése, hiszen azzal vagy a munkája nőne, vagy a haszna csökkenne.