Gyorshajtás


pohicop # 2015.11.03. 14:55

Konkrétan amelyik lehajtóról ő beszél a felfelé megy az M0 magasságába. Szerintem az nem kereszteződés, mert nem két út keresztezi egymást, torkol egymásba, ágazik el, hanem egy út válik két felé, mégpedig az M3-as kivezető. És ezen út egy része egyenesen tovább halad, míg a másik a lehajtó az jobbra ívelve felfelé megy és beletorkol az M0-ba, ahol már valós kereszteződéssé válik két út egymásba torkolása.

Szóval ahol megmérték ott él a 60-as korlátozó szerintem a térképes rajz szerint.

Viszont ha nincs olyan kép amin az autó és a sebesség is látszik akkor nem büntethető. Jelezni kell az ügy előadójának a problémát.

wers # 2015.11.03. 14:56

és minden folyó föntről lefelé folyik :)), ami nem összetévesztendő az északról délre iránnyal

gerbera317 # 2015.11.03. 14:58

A KRESZ szerint az útkereszteződés: két vagy több útnak azonos szintben való kereszteződése, egymásba torkollása, illetőleg elágazása. Az én fogalmaim szerint ebbe belefér a kihajtó leágazás is.
A sebességkorlátozó tábla hatálya a a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg. Tehát a tábla hatálya nem hosszabbítható meg, csak rövidíthető.
Az számomra sem logikus, hogy miért a következő kereszteződés kezdetéig tart, de ha így van, akkor ez van.
Fentiek alapján a lehajtó kezdetétől nem hatályos a korlátozó tábla.

tamáskodó # 2015.11.03. 19:49

Igen, egyetértek így lenne logikus, de a jogszabály vagyis a kresz a lent is idézett definíciót használja, vagyis semmilyen módon nem különbözteti meg a kereszteződéseket. Amúgy ebben is van logika. Az M31-en például ennek megfelelően a lehajtónál és a felhajtónál is megismétlik a 110-es korlátozó táblát.

tamáskodó # 2015.11.03. 19:56

Van még három kép, az egyiken van sebesség. Az érdekes, hogy a két autó mind a négy képen egymás mellett halad. Ezért is kérdeztem az egy képen több jármű jogállást. Lehet, hogy a lézeres trafik bevezetése óta ez már nem játszik.

pohicop # 2015.11.03. 22:14

Az autókból lehet több, kitétel, hogy egy autó legyen a célkeresztben. A kép szélén látod a kis nyilakat, mind a négy oldalon. Szépen összekötöd őket és amelyik autót "kiixeled" az van megmérve.

Én a KRESZ meghatározását másképp értelmezem:

"útkereszteződés: két vagy több útnak azonos szintben való kereszteződése, egymásba torkollása, illetőleg elágazása."

A lehajtónál szerintem nem két út ágazik el, hanem az M3 kivezető út válik két egyenes sávvá és egy lehajtó jobbra kanyarodó sávvá.

Amikor ez a leváló lehajtó sáv belecsatlakozik az M0 útba, ami keresztezi az M3 kivezetőt ott lesz a kereszteződés és két út egymásba torkolása. Egyébként mivel autópályákról van szó másképp nem is keresztezhetik egymást, mivel az autópályák szintben nem keresztezhetik egymást.

Persze csak szerintem......

pohicop # 2015.11.03. 22:21

Ezen a képen azért nincs sebesség és távolság adat, mert még csak a közeledő autóról készített képeket a trafi, de a sebességmérő része nem érzékelt mozgást:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Valószínű van olyan kép amin, ha ugyanígy összekötöd a pontokat, akkor a te autód lesz a célkeresztben + lesz sebesség és távolság adat is.

A kereszteződés fogalma marad már csak ez esetben részedre mint lehetséges kibúvó, ha olyan fülekre talál a mondandód aki beveszi amit állítasz :)

Szomorú örökös # 2015.11.04. 05:38

pohicop

Az új trafi csinál ilyen képeket?
Egy rakás olyan lehetőséget soroltak fel vele kapcsolatban, amiből van számomra néhány rejtély. Pl. nekem még mindig furcsa, hogy azt írják, a biztonsági öv bekötését is tudja érzékelni és felvenni. Vajon ezt hogyan tudja megtenni? Nem olyan éles a kép, hogy lehessen bármit is látni. Elárulható esetleg, hogy mi alapján teszi ezt? No és köd vagy eső esetén mi a helyzet? A lézert egyik se vezeti félre? A fizika alapján kellene szerintem, bár előbbinél eleve nem lát meg engem messziről. :-)

Félreértés ne essék, szimplán kíváncsi vagyok. Én azóta, hogy egyszer az életemet mentette meg a biztonsági öv, azóta mindig bekötöm magam. Előtte azért volt, hogy nem, ezt elismerem, de mostmár nem fordul elő ilyesmi.

gerbera317 # 2015.11.04. 08:05

Én a KRESZ meghatározását másképp értelmezem

Az én értelmezésem szerint autópályák találkozásánál a kereszteződés kezdete a lehajtó leágazása, a vége pedig a felhajtó becsatlakozása. Egy ilyen akár 2 km hosszan is elhúzódhat.
Lejjebb írja valaki, látott már olyat, hogy a lehajtó után rögtön megismétlik a korlátozást, majd a felhajtónál szintén. Ahol így csinálják, ugyanúgy értelmezik a kereszteződés meghatározását, mint én.

pohicop # 2015.11.04. 08:56

A biztonsági öves rész "szerintem" a fix trafiknál tud majd éles képet készíteni, mert ott felülről jól rálát az utasfülkére a gép, megfelelő szögben a szélvédőn át.

A köd és eső rontja a mérhető távolságot, de sebesség mérési eltérést nem okoz.

pohicop # 2015.11.04. 09:44

gerbera317!

Másként gondolkodunk.
Én úgy gondolom a Kresz szerinti meghatározásnál a két út kereszteződése, egymásba torkolása, elágazása másról szól.
Két útról van szó jelen esetben. Ez az M3 és az M0.
Szintben nem keresztezhetik egymást hiszen autópályák, és autópályák nem keresztezhetik egymást.
Az M3-nak és az M0-nak is több sávja van. Van amelyik egyenesen halad, van amelyik elkanyarodik.
Szerintem ahol az M3 lehajtósávja becsatlakozik az M0 besoroló sávjába ott lesz kereszteződés, mert ott találkozik a két út.

Persze lehet tévedek.

tamáskodó # 2015.11.04. 10:02

Köszönöm az észrevételeket! Az én értelmezésen szerint az út az, ahol az autó haladhat, ha lehajtó vagy felhajtó van az akkor két út lesz, és ahol kettéválnak az kereszteződés. Ez egyébként akár földút is lehet.
Ennek szellemében megfellebezem, majd beszámolok az eredményről.

Itt van a másik 3 kép is:

http://www.kephost.com/image/SgEA
http://www.kephost.com/image/SgEF
http://www.kephost.com/image/SgES

Az én is sejtem, hogy a két autó egy képen már nem kifogás, a célkereszt is megvolt, csak érdeklődtem van-e valakinek gyakorlati tapasztalata. Az látszik, hogy még két képen már a célkeresztben az autó, távolságot már mér, de sebesség még nincs. Arra azért kíváncsi volnék, hogy hitelesítik az eszközöket, ha egy sima aszfaltra célzott rángatástól már sebességet mutat.(Volt ilyen cikk az Indexen.) Vagyis, hogy csinálnak-e a hitelesítésnél fals pozitív teszteket. Nem hinném.
Jó pár éve kaptam egy Vas megyei levelet, de nem volt hozzá összeg meg csekk. Már akkor is meg lehetett nézni a képeket a neten. Ott is több autó volt a képen. Vártam, vártam, de nem jött a csekk, és azóta semmi. Lehet hogy az első levél tök automata volt, aztán ránézett valaki és elvetette. Ez már sosem derül ki.

pohicop # 2015.11.04. 10:34

Sok sikert!
Van lehetőség ingyen észrevételt tenni azt hiszem 8 napon belül. A "megfellebezés", ha jól tudom 5000 Ft. Szóval elsőre talán az "ingyen" a jobb megoldás.

Jobb lett volna a 96 helyett a 69 :p

gerbera317 # 2015.11.04. 10:48

Pohicop, a véleményem csak vélemény, amihez nem ragaszkodok feltétlenül. Ez itt egy olyan kérdés, mi nincs agyonszabályozva, és több vélemény is ütközhet. Szükség esetén a végső szót úgyis a bíróság mondja ki, és még itt is lehet eltérés az egyes bírósági határozatok között. Egy próbát minden esetre megérhet a dolog. Persze, legegyszerűbb az lenne, ha ilyen helyeken nem hajtunk gyorsan (Tamáskodónak bocs a moralizálásért).

wers # 2015.11.04. 10:58

látott már olyat, hogy a lehajtó után rögtön megismétlik a korlátozást

Szerintem a lehajtó után mindig van korlátozás, alap esetben 130 volt az autópályán, kizárt, hogy azzal lehessen lehajtani. Ha a két korlátozás megegyezik, az talán csak véletlen.

pohicop # 2015.11.04. 11:08

Én a saját logikám szerint így látom a helyzetet és a 83/2004-es gkm rendelet szerint is csak akkor kell megismételni egy táblát ha az korábban nem volt észlelhető a járművezető számára.

Ebből is kiindulva ő látta a 60-as korlátozót és az bizony él végig amerre ő haladt, főleg egyenesen....hiszen azon sávra is vonatkozott amiben ő haladt.

Ezen jobban látszik a szituáció és az úthálózat sávjai:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Örülök, hogy vitázunk, mert ebből lehet a legjobban tanulni. jobban megragad az agyban egy-egy szituációhoz, vitához kötött információ, mint ha csak olvasgatja és megpróbálja memorizálni a puszta jogszabályt az ember. Legalább is nálam így működik.

És igen, nálam is fennáll a "szerintem". Mert nem biztos, hogy én gondolkodom jól.....

pohicop # 2015.11.04. 11:16

Logika szerint a sebességjelzést korlátozó jelzőtáblát meg kell ismételni az M3-ról felhajtó és M0 találkozásánál, az M0 lehajtó és M3 találkozásánál, valamint az M0-ról felhajtó és M3-ba csatlakozásánál. Persze csak ha továbbra is fent akarják tartani a 60-as korlátozást. De az M3 felhajtó része ahol elválik az M3 egyenes sávjaitól semmiféle információvesztéssel nem jár szerintem sebességkorlátozás szempontjából. Előtte látta a táblát és az él amíg be nem csatlakozik az M0 útba. Szóval szerintem ott a felhajtónál a gkm rendelet szerint sem kell ismételni a korlátozó táblát. Bár lehet kirakni, ha változik a korábbi sebesség korlátozása. De nem kötelező. Jelen esetben szerintem megelégedtek a 60-assal erre a szakaszra is, így nem raktak ki újabb táblát.

tamáskodó # 2015.11.04. 12:01

Én nem erről beszélek. hanem a következő lehajtóról, ami a kúthoz és a Régifóti út felé visz.

http://www.kephost.com/image/SgEW

Annál a lehajtónál kellett volna megismételni a táblát, ha továbbra is él a korlátozás.

Az ingyenes észrevétel mit jelent? Hol kell megtenni? Ha nem reagálnak rá, utána már hiába mondom, hogy kérem én tettem észrevételt...
A határozatban azt írják, hogy 8 napon belül bizonyítási indítványt tehetek, 15 napon belül fellebbezhetek, az már illetékköteles.

pohicop # 2015.11.04. 12:15

Így már értem.
Ott valóban meg kellett volna ismételni ahol a kútról kihajtasz.....

8 napon belül beadod a bizonyítási indítványra a "papírosodat" (Ebben csatolod, hogy hol volt a tábla, hol oldotta fel, melyik kereszteződés, utána nem volt tábla, és ahol megmértek annak a helyét. A táblák kihelyezéséről készül papír szóval olyan nincs, hogy ha nem volt tábla arról papír legyen) ajánlva tértivevényesen és akkor biztosan odaér. De egyébként sem szoktak elveszni. Viszont biztos ami biztos.

pohicop # 2015.11.04. 12:31

Akkor már csak ezt a táblasort kell kiveséznünk:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

tamáskodó # 2015.11.04. 15:09

Igen, erre is gondoltam, hogy esetleg az alsó tábla minősülhetne kiegészítő táblának, de megnéztem és csak a tábla hatályát csökkentő kiegészítő tábláról van említés. Az már mellesleg nem világos, hogy két tábla esetén egy esetleges kiegészítő tábla mindkét táblára vonatkozik-e vagy csak az alsóra.
Tud valaki arról, hogy létezik-e online aktuális táblakihelyezésekről megnézhető oldal?
Ma majd megyek arra, megnézem, de ha van is akkor azt már nekik kell bizonyítani, hogy volt ott tábla a méréskor. Azt sejtem, hogy nem, mert akkor azt fotózták volna a mérés kezdetekor...

pohicop # 2015.11.04. 16:39

Ők ezt a táblás képet készítették ahhoz a szakaszhoz. Szóval nem fognak másik táblára hivatkozni. Szerintük ez hatályos arra a szakaszra.

A kiegészítő tábla........hát ha van egy ilyen oszlop akkor nem fogják mindegyik alá kirakni a "2 km-en át tartó" kiegészítő táblát. Az sem logikus, sem szabályos nem lenne. Ha lenne egy 60-as sebességkorlátozó + előzni tilos + úton folyó munkák és ezek alatt lenne a "2 km hosszan" kiegészítő tábla akkor azt mondanám, hogy vonatkozik mindhárom táblára, mert egyikükkel sem ellentmondó és fentről lefelé haladva is értelmezhető. Bár a logikai sorrend inkább az úton folyó munkák, 60-as sebességkorlátozás majd előzni tilos lenne inkább és aztán a kiegészítő tábla.

Szerintem ez esetben csak az úton folyó munkák 2 km-es hosszát jelzi a sárga ideiglenes kiegészítő tábla és a másik kettőre nem vonatkozik. De lehet tévedek....legalább is a sebességmérő úgy gondolta, hogy 2 km hosszan van 60-as sebességkorlátozás is.

tamáskodó # 2015.11.04. 17:17

Még a bizonyítási indítvánnyal kapcsolatban bizonytalan vagyok. Ez halasztó hatályú a fellebbezés 15 napos határidejére vonatkozóan? Amúgy be lehet adni a weboldalukon is (itt nem lehet mellékletet csatolni!!??) és ÁNYK-n át is ügyfélkapuval.

Szomorú örökös # 2015.11.04. 17:24

tamáskodó

Szerintem pont egy ilyenbe szaladtál bele a képek alapján.
Most volt hír a híradóban, pont az M3-as kivezetőjéről volt szó.

http://www.origo.hu/…eresrol.html

pohicop # 2015.11.04. 17:40

Vagy 8 napon belül az ingyenes bizonyítási indítvány és ha nyered akkor okés, ha nem akkor bukta van, mert jogerőre emelkedik.

Vagy a 15 napon belüli fellebbezés ami 5000 Ft amit ha nyersz, akkor visszakapod az 5000-et, ha nem akkor bebuktad azt is.