Gyorshajtás


pohicop # 2015.05.03. 17:20

Változó. Attól függ hol, mit követelnek meg. Van ahol nézik, van ahol nem. Készülékfüggő is.

Szomorú örökös # 2015.05.03. 19:54

pohicop

Akkor megnyugodtam. Férfiasan beismerem, hogy én városban előfordul, hogy 60 km/h-val, országúton pedig 100 km/h-val megyek, mert éppen egy kicsit feljebb csúszik a lábam a pedálon, de úgy gondolom, hogy ez még nem akkora halálos vétek. Az pedig, hogy megállítanak ilyen esetben, nos nem igazán szokott mostanság előfordulni szerencsére és remélem, hogy sok változás ebben nem lesz.

Egyébként rájöttem már én is, hogy az autó fogyasztása a "lábmérettől" is függ, így igyekszem országúton 100 alatt tartani a tempót, mert akkor nagyon barátságos a végeredmény. :-)

Szomorú örökös # 2015.05.03. 20:13

Business Law

Lehet, hogy nem bírod, de akkor úgy kéne mindenhol egy fő átvezető körúton pl. beállítani a lámpákat, hogy ne kelljen 60 km/h a zöldhullámhoz, mert különben minden második-harmadik lámpánál pöfögő motorral fogsz állni. Néha az az érzésem, hogy szándékosan állítják így a lámpákat.

Egyébként meg továbbra sem érzem, hogy eszetlen száguldozó lennék ekkora sebességátlépéssel.

pohicop # 2015.05.04. 17:13

Az autó km órák csalnak többnyire. 50-nél 1-2 km/h-t, 100-nál 3-5 km/h-t is. Persze ettől függetlenül jobb hozzájuk igazodni.

Bori Bori # 2015.05.04. 17:18

Halálos vétek akkor lesz, ha halálra gázolsz valakit, és ez pont a sebességátlépés miatt megnövekedett fékút miatt következik be.

Szomorú örökös # 2015.05.04. 18:10

Bori Bori

Soha nem okoztam még emellett a mentalitás mellett sem egyetlen személyi sérüléses balesetet sem. De nyilván lehet nyugodtan szekálni azért, mert elismertem ezt.

Autó volánja mögött teljesen más szemmel nézi a világot és egészen mást figyel vezetés közben, mint amikor mondjuk csak sétálgat az út szélén. Éjszaka pl. amikor olyan úton haladok, ahol vadállatok bukkanhatnak fel, akkor fürkészem pont miattuk az út két oldalát és még eddig a vadbaleseteket is mindig megúsztam. Hogy is van ez?

Szomorú örökös # 2015.05.04. 18:13

Business Law
erre kerlek, ne hivatkozz.

Ha pl. Pesten beállok 50 km/h-val egy sávba és folyamatosan haladok, aztán egyszer csak elkezd mutogatni a rendőr, hogy haladjak, ne tartsam fel a forgalmat, mert látja körülöttem éppen ezt a 10-15 km/h különbséget a többi jármű javára, addig szerintem e téren nincs miről beszélni...

Bori Bori # 2015.05.04. 19:01

Akkor a különbségek köztünk:

Ha én elgázolok 50-nél egy átrohanó gyereket, és meghal, engem felmentenek, mert féktávolságon belül rohant elém. Ha te ugyanezt elköveted 60-nal, börtönbe mész.

Ha én vészfékezéssel meg tudok állni a zebránál, te ugyanazoknál a körülményeknél a 60-as tempód miatt kb. 40 km/h sebességgel gázolod el a gyalogost.

Egyébként holnaptól inkább italozok vezetés előtt vagy alatt, hiszen ha tudom, hogy ittam, jobban is figyelek. Átjött?

Szomorú örökös # 2015.05.05. 04:31

Bori Bori
Ha én elgázolok 50-nél egy átrohanó gyereket, és meghal, engem felmentenek, mert féktávolságon belül rohant elém.

No pont ez az, amire ne vegyél mérget!
Ha elgázolsz egy gyereket és meghal, megnyugodhatsz, hogy te leszel a felelős érte, nem pedig a gyerek.

Ha én vészfékezéssel meg tudok állni a zebránál, te ugyanazoknál a körülményeknél a 60-as tempód miatt kb. 40 km/h sebességgel gázolod el a gyalogost.

Mi az, hogy „vészfékezéssel egy zebránál”?

(2) ...A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.
(3)A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.

Tehát ha valaki betartja a KRESZ ezen részét, akkor eleve kizárt, hogy vészfékezéssel kelljen egy zebránál megállnia. Mondtam már, hogy sohasem hajtok 60 km/h-val zebránál? Sőt, inkább elengedni szoktam minden gyalogost, aki át akar ott menni?

És akkor még egyszer: nekem még sohasem volt személyi sérüléses balesetem - kihangsúlyozom: MÉG SOHASEM!!! - még úgy sem, hogy nem én voltam az okozó. Ahogy elnézem, neked a te saját mentalitásoddal ez sokkal hamarabb be fog következni. ;-)

Bori Bori # 2015.05.05. 07:55

Köszönöm a kioktatást, nagyon hasznos volt. Sajnos a felelőtlen önbizalmad nem írja felül a fizikát.

Szomorú örökös # 2015.05.05. 09:02

Bori Bori

Ellenben veled nékem nincs szándékomban küzdeni a fizikával. ;-)

Norika76 # 2015.05.05. 14:50

Sziasztok.
Tudja valaki,tuti biztosan,hogy gyorshajtás esetén mennyi időn belül kell kiküldeniük a büntetést???

Lagardi # 2015.05.07. 09:18

Tisztel Jogi Tanácsadó!

2015.04.16-án voltam bent a Polgármesteri hivatalban a hozzám kiérkező közlekedési bírsággal kapcsolatban amit az ex barátom okozott. Elmondtam,hogy megpróbálom behajtani az ex barátomon a 30.000ft-os gyorshajtás miatt lévő bírságot amit sajnos a mai napig nem sikerült. Azonban kaptam egy levelet az okmányirodától, hogy a gk forgalmiját és rendszámát adjam le mert kivonták a forgalomból. Én tájékoztattam az ex barátomat mindenről, azt ígérte, hogy a mai nap haza jön és rendezni fog mindent, de ez nem így történt. Közölte, hogy a bírságot nem fizeti be a papírjait nem adja vissza és az autót kint hagyja Ausztriában- el akarja adni. Kérdésem az lenne , hogy mit tehetek ebben az esetben az autó az a nevemen van, nekem lett véve bár nem az én pénzemből és nem is én használom. Előre is köszönöm válaszát .

Véleményem # 2015.05.07. 17:58

Lagardi

A gyorshajtás lesz a kisebb problémája, ha az Ön tulajdonában lévő autót el akarják adni külföldön.
Tisztázza a helyzetet, mert amennyiben igény tart az autóra ( saját érdeke, gyorshajtások, szabálysértések, bűncselekmények elkövetésének eszköze lehet így Önnél fognak elsőként lecsapódni ezek és teszik felelőssé ez által ) tegyen egy bejelentést a rendőrségre, hogy az autót elvették Öntől majd köröztetni fogják az autót így talán megnehezíti, hogy eladják azt külföldön. Papírok nélkül nehéz intézkedni, de meg lehet oldani. Ha írtak kölcsönadásit vagy üzembentartóit akkor kicsit bonyolultabb. Személyesen menjen be a rendőrségre és mondja el ezt, majd intézkedni fognak az ügyben. ( ha nem együttműködő a jelek szerint az ex, a lehető leghamarabb lépjen az ügyben )

Az autó Mo.-on ki van vonva, egy ellenőrzés során, az kibukik egyből és ugrik a rendszám. Kint eladják gond nélkül sajnos... ha az ex elég rátermett.

A cél az legyen, hogy az autót kapja vissza. A gyorshajtást ha papír nincs róla, nem tudja az ex-re rábizonyítani, azt a tulajnak üzembentartónak kell fizetnie, majd rendezni, hogy újra forgalomba helyezzék az autót.

deepforest22 # 2015.08.05. 12:23

Kedves fórumozók!

Székesfehérvár 7-es számú főút, bal pályatest 77 kilométer 300 méterszelvénynél (a várost elkerülő útszakasz) sebességtúllépésért bűntettek meg 30000 forinttal. 109 Km/h-val mentem.

Aki ismerős arrafelé, tudja, hogy ez egy 110-es szakasz volt, de mivel a közelben lakók reklamáltak a zaj miatt, így felépültek a zajvédő falak, és kikerült egy 90-es tábla...

Amellett, hogy bosszantó, hogy a kocsisorral együtt haladva, mindenféle baleset-megelőzési szempont nélküli korlátozás miatt büntetnek meg, nincs lehetőség fellebbezésre ilyen esetekben, amikor nyilvánvaló, hogy nem az én autóm terheli zajjal a környezetet, hanem az ugyanott közlekedő kamionok?

Én 109 Km/h-val sem tudok olyan zajterhelést okozni, mint egy szabályosan 90-Km/h-val közlekedő kamion.

Az érvelésem tehát ez lenne, hogy a 90-Km/h-ás korlátozás a zajvédelem miatt lett megállapítva az amúgy 110-es útszakaszon, de bizonyítható, hogy az én zajterhelésem 110 Km/h-nál is alacsonyabb, mint a 90-el közlekedő kamionoké, tehát a személyautókra nézve aránytalan ez a korlátozás.

Köszönöm!

gerbera317 # 2015.08.07. 09:49

A bírságot azért kaptad, mert a 90-es táblát felülbírálva 109-cel mentél. Semmi más nem számít.

golfos # 2015.09.03. 09:36

A történet a következő: Több napos hasmenés hányás, kiszáradás- éjjeli ügyelet- ájulás közeli állapot- mentővel-kórház éjjel fél négykor. A gyermekem utánnunk siet a papírjaimmal...Persze, hogy a trafi nem alszik. 50 helyett állítólag 76. azért állítólag, mert a hatóság honlapján megtekinthető 3 fotó egyikén sem szerepel sebesség, csak a helyszín, az időpont, GPS,...stb. Csak a sebesség nem! Az éjjeli képen egyébként sem látszik más, mit a rendszám és a két hátsó lámpa fénye. Elég ez a büntetéshez, vagy fellebezzem meg?
Nem én vezettem, ezt a mentőszolgálat bizonyíthatja, ez elég-e, vagy meg kell nevezzem a vezetőt?

Véleményem # 2015.09.19. 13:09

golfos

A leírtak alapján támadhatónak tűnik. Számtalan cikk és leírás szerepel az interneten ami esetleg segíthet ebben. Itt a topicban is biztos van ilyenről szó csak idő kell visszaolvasáshoz.

ignaczjoe # 2015.09.23. 08:13

Sziasztok! Órákon át olvastam a hozzászólásokat de konkrét hivatkozást nem találtam arra vonatkozóan, hogy mivel tudom megpanaszolni a gyorshajtásról készült felvételeket. Az én esetemben is (mint itt korábban több helyen olvastam) éjszaka a két helyzetjelzőn és a rendszámon kívül semmi nem látszik a felvételeken! Az is kérdéses, hogy jártam-e arra ahol megmértek, de a kocsimat sem lehet felismerni illetve a helyszínt sem! Várom a segítségeteket és előre is köszönöm!

Rexor # 2015.10.02. 08:03

Régen rossz, ha egy megkülönbözető jelzést használó jármű esetén gyorsítani kezdesz, mert a sebességtúllépésen túl még szabálysértés miatt is megvághatnak:

42. § (1)267 A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni.

Véleményem # 2015.10.17. 11:53

Gubancos

A sebességtúllépés elméleti kérdései helyett gyakorlatban a szabályoknak megfelelően ajánlatos közlekedni. KRESZ táblák figyelembevételével. Sebességtúllépés esetén a gyorshajtó szabályszegő autós vállalja a felelősséget, bírságot. A baleset megelőzésről meg nem beszélve... az első szempont lenne.

tamáskodó # 2015.11.03. 10:11

Tisztelet!

A következő a szituáció:

http://www.kephost.com/image/SPIc
http://www.kephost.com/image/SPIv
http://www.kephost.com/image/SPIw

A térképen látható, hogy a tábla és a mérés helyszíne között van egy lehajtó. Ebben az esetben ott megszűnik a korlátozó tábla hatálya. A táblák alatt látható sárga útépítés tábla nem kiegészítő tábla.
Ezt szerintetek ez alapján meg lehet fellebbezni?

OFF: Emlékszem volt olyan gyakorlat, hogy ha egy képen két jármű is látható, akkor az nem "érvényes". Erre vonatkozóan mi az aktuális jogszabály/gyakorlat?

A moralizáló hozzászólásokat kéretik mellőzni! :)

Előre is köszi!

pohicop # 2015.11.03. 13:24

Több kép nincs?
Ezen nem látok mért sebességet és távolságot sem.
Gondolom az audis vagy te.
Ha ennyi kép van akkor szerintem ez kuka, mármint panaszolható.

Érdekes a kereszteződés fogalma.....
Ha logikusan gondolkodok...és a KRESZ-t annó elég logikusra találták ki....akkor azt mondanám a jobbos felhajtó az nem oldja a táblát, mert ettől még a korábban kihelyezett 60-as korlátozót mindenki látta. Én azt mondanám a logikát követve, hogy a lehajtó csatlakozása az igazi kereszteződés, mert ott találkozik két út és az onnan érkező nem tudhatja, hogy az úton ahová becsatlakozik ott korábban milyen tábla volt kihelyezve. És a tábla oldás szempontjából ez a lényeges...szerintem.

wers # 2015.11.03. 13:55

Nem lehet, hogy a felhajtó és lehajtót felcserélted?

a lehajtó csatlakozása az igazi kereszteződés, mert ott találkozik két út és az onnan érkező nem tudhatja, hogy az úton ahová becsatlakozik ott korábban milyen tábla volt kihelyezve

Mintha a lehajtón elhagynánk az autópályát, és a felhajtón érkeznénk. Vagy tévedek?

Egyébként jó.

pohicop # 2015.11.03. 14:50

Igen így gondoltam, csak nem helyesen írtam.....mert az élő kép előttem van és a lehajtó felfelé megy a felhajtó meg egy esetben felfelé megy egy esetben pedig lefelé jön :)