De nem visszamenőleg!
határozott idejű bérleti szerződés felmondása
Az új PTK már megengedi, hogy
- a határozott idejű (lakás)bérleti szerződést
- a felek idő előtt is felmondhassák RENDES felmondással
- HA ebben a szerződésükben megállapodtak
Köszönöm a válaszokat.
Egyébként én pl. ezért se kötök soha sem határozott idejű szerződést.
Mindig történhet valami ami előre nem látható.
Mind a bérlő mind a bérbeadó részéről !!
„Szerintem a házban lévő közös csövek elöregedése vis major, ilyen esetben, főleg, ha ez benne is van a szerződésben, nem kellene a bérbeadó nyakába akasztani a következő albérlet költségeit.
” Bizony így van. Akik mást mondogattak, azok teljesen tájékozatlanok.
Még hogy 1 milla, de a csere is legalább 3 hónap. A kérdező is láthatta, hogy mi van.
Habár aki a kutyáját félti az sokat nem ért a gázhoz.
„szivárgunk is (mellette pedig ott a kutyus, aki miatt félünk, és minden ablakot tárva nyitva hagyunk, hogy a gáztól baja ne legyen).”
Érdekes a robbanástól nem fél. pedig akkor fucs mindennek , lesz vagy 100 millás kár.
Nyilván olcsón kapta a lakást és még ebet is vihetett !
A kaució a bérleményben okozott károk megtérítésére van.
A bérleti díj (és a közüzemi számlák) a kaucióból egyoldalúan nem számolható el.
Van azonban a bérbeadónak kézizálog joga a tartozások fedezésére.
Nem.
Mi történik határozott idejű szerződésbérbeadó által történő felmondása esetén a kaucióval?
A szerződés szerint csak akkor jár vissza, ha kitölti a határozott időt, félidőnél vagyunk, rendszeresen késve fizet, és kb 10 rendkívüli felmondási pontot is megszegett.
Arra játszik, hogy kitegyem.
Kérhetem-e ilyen esetben az elmaradt időszakra járó bérleti összeget is?
Nem is, de akkor nem kellene az 1 éves szerződést felrúgni!
Tudnia kellett a csövek
âllapotaról!
Lehet elektromosan is fűteni, már olyan is létezik, hogy geotarifa.
Szerintem a házban lévő közös csövek elöregedése vis major, ilyen esetben, főleg, ha ez benne is van a szerződésben, nem kellene a bérbeadó nyakába akasztani a következő albérlet költségeit.
Keressetek másik lakást,de az ő költségén!
Felel a bérbeadott ingatlan rendeltetészerű használhatóságáért!
Tisztelt mindenki!
Nem voltam még ilyen helyzetben, de tanácsot szeretnék kérni. ( jogot kisebb mértékben tanultam, így akár törvényi meghatározásba foglalt segítséget is szívesen fogadok/megértek)
Kibéreltünk 1,5 hónapja egy lakást, melynek a bérlet szerződését (1 éves határozott idejű) eleve úgy írtuk meg, hogy szóban megegyeztünk a bérbeadóval a felújításokban (gázkonvektort szerették volna kicserélni cirkóra szeptemberben). Idővel kiderült, hogy erősen szivárog a lakás folyosóján a gáz a régi csőből. Kihívtuk a szerelőket, akik ideiglenesen megújították. Kértük a bérbeadót, hogy hívjon ki szerelőket és időben végezzék el a munkálatokat, mert hamarosan itt a fűtés szezon, ráadásul szivárgunk is (mellette pedig ott a kutyus, aki miatt félünk, és minden ablakot tárva nyitva hagyunk, hogy a gáztól baja ne legyen).
Jött is pár szakember, több alkalommal is, de mindegyikük azt mondta, hogy nagyon öregek a csövek, életveszélyes ezekkel fűteni és mindenképp ki kell cserélni, különben lakhatatlan az ingatlan. Mivel kiderült, hogy a felújítás 1 millióba kerülne, a tulaj kitalálta, hogy túl drága inkább eladja, mi pedig keressünk más lakást.
Milyen jogaim vannak e tekintetben. Kérhetek vissza kauciót úgy hogy ez nem szerepel a szerződésben? Van ennek bármilyen törvényi szabályozása?
Köszönöm a válaszokat!
Szép estét kívánok!
Esélyes,hogy másnak akarja kiadni.
Esélyes,hogy másnak akarja kiadni.
Egy jogi fórumon milyen tanácsnak, ha eleve "a per kizárva" ?
Keress ügyvédet, dokumentálj mindent, bérelj fel őrzővédőket.
Ha a jogi út kizárva, akkor keress bérgyilkost. Az általad vázolt helyzetre így elsőre nem látszik más megoldás.
Ááá, nem, csak úgy eszembe jutott...
Ezt nekem szántad?
A paranoia ha nem is gyógyítható, de állítólag megfelelő kezeléssel jól kordában lehet tartani...
Kedves Fórumozok!
Határozatlan idejű bérleti szerződéssel ,6 havi felmondási idővel,és 2 havi kaukcioval bérlem a műhelyemet.
Idő közben tulajdonos váltás volt,és az új tulajdonossal a viszonyunk kezdetek óta ellenséges.
Aki akár csak 1 hónappal elmaradt.Feltörték a műhelyét a gépeket lefoglalták elkergették.Majd vas árában eladták a gépeit.Volt egy olyan szomszéd bérlő aki öngyilkos lett kromofággal,mert elmaradása volt.Én többször parkosítottam a műhely előtt amit az emberei mindig tönkretettek.Naphosszat sorolhatnám mit művel velünk Félek,ha bejelentem a felmondásom mindent el fog követni,hogy tönkretegyen a felmondási időben.
Mögötte olyan erők mozognak (pénz,hatalom,jogászok),amitől nehéz megvédeni magunkat.Előírás nála,hogy az alkalmazottak információkat szerezzenek egymásról,és a bérlőkről.Majd be kell minden héten számolniuk.Aki nem tette meg az ki lett rúgva,innen az információm is.
Örülnék egy használható jó tanácsnak,de nem szeretnék az elődeim sorsára jutni.A per felejtős:(
Akkor pohár hideg víz.
Jesszusom. Miert nem inkabb akkor mar "a lakas berbeadasara iranyulo fizetesi eszkoz biztositasi cselekmenyek fedezetenek bla bla bla bla" ?
Miert nincs benne, hogy kaucio? Igy keresztet vethetsz ra.
Annyi van beleírva, hogy az átvett összeg a ...lakás bérbeadásának tárgyát képezi...
Esélyes.
Szerepel a papíron a "Kaució" szó?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02