Tisztelettel köszönöm mindannyitoknak a segítő közreműködést!
Elévülés
1ügyfél
Az elévülés szabályai egységesek, mindegy, hogy a központi költségvetésbe vagy az önkormányzati költségvetésbe kell-e teljeíteni, az Art. XXVI. fejezet ebben nem tesz különbséget.
Végrehajtás alatt van? Ha igen, akkor drbjozsef szavai az irányadók.
Ha még ki se sabták, akkor az Art. 274/I. § (4) bekezdése irányadó, ami szerint az önkormányzati adóhatóság kivetéssel állapítja meg a 2021. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó belföldi gépjárművek adóját.
1ügyfél,
„A 2017-18-as évre vonatkozó súlyadóra nekem azt mondta a NAV-os, hogy elévülésre ne hivatkozzak.”
Már miért ne? Nem tilos az, sőt. Hivatkozhatsz rá akkor is, ha nincs igazad, ilyenkor nem neked kell bizonyítani, hanem a jogosultnak, hogy nem évült el. Aki ezt mondta neked, az szerintem nem nagyon akar dolgozni ezzel...
A 2017 és 2018-ban esedékes teljesítményadó szerintem már a Ptk. és az Avt. szerint is elévült már. Előbbi esetében persze nem biztos, elvileg ott lehetséges megszakítás, de ennek az esélye kicsi - ráadásul, szerintem itt nem is játszik a Ptk., akkor sem, ha ezeket még a régi törvény alapján az önkormányzat szedte be, ezek akkor is adók módjára behajtandó tartozások voltak, azért is adták át a NAV-nak.
Én hivatkoznék.
A közadók módjára behajtandó követelések elévülését nem lehet megszakítani; mondhatni, abszolút. A doktor egész precízen mondta. Szerintem a súlyadó ilyen tartozás.
Idén, második félévben került a NAV - hoz, konkrét végrehajtói cselekményt nem tettek. Nem céges ügy, magánszemély.
Az adóvégrehajtás elévülése? A végrehajtáshoz való jog az esedékesség naptári évének az utolsón napjától számított 4 év elteltével évül el. Ez azonban 6 hónappal meghosszabbodhat, ha az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganosít.
A fent említett 4 év sok esetben még több évre ugorhat, hiszen előfordulhat, hogy az elévülési idő nyugszik, illetve megszakad; ezek eltérően befolyásolják az adóvégrehajtás elévülése idejét. Ha az adóvégrehajtás elévülése nyugszik, például az adóvégrehajtás felfüggesztése esetén – a nyugvás ideje nem számít bele az elévülési időbe, így annak idejével az elévülési idő meghosszabbodik. Az elévülési idő megszakadásakor az adós nem számíthat arra, hogy tartozása hamarosan elévül, így az adóvégrehajtás nem történik meg. Ugyanis amennyiben az elévülés megszakad, például azért mert az adós ellen felszámolást indítottak, az elévülési idő újból megkezdődik, ebben az esetben a felszámolási eljárás befejezéséről hozott jogerős döntést követő napon.
Nem. De ne haragudj, a kérdés az elévülés.
1ügyfél
„A 2017-18-as évre vonatkozó súlyadóra nekem azt mondta a NAV-os, hogy elévülésre ne hivatkozzak.”
Attól nem tartasz, hogy esetleg a fizetési kötelezettség elmulasztása miatt kivonják a forgalomból?
A 2017-18-as évre vonatkozó súlyadóra nekem azt mondta a NAV-os, hogy elévülésre ne hivatkozzak.
1ügyfél,
Eddig is elévült, most is elévül. Szerintem 5 év az elévülése, bár most a NAV szedi be, ha erre az adók módjára behajtható tartozásokra vonatkozó szabályok érvényesek, akkor kicsit más, az esedékesség év végét követő 4. év plusz hat hónap.
Tisztelt Hozzáértők!
Kérdésem: Korábban az Önkormányzatnak fizetendő gépkocsi utáni súlyadó valóban nem évül el? Vagy mégis?
A segítő válaszokat megköszönném
Igen. Neked szólt.
2020 óta csak 3 év telt el.
Kovács-Béla-Sándor A kérdés nekem szólt?
Hogy évült volna ez el?
Jó napot! Azt több, mint sejtem, h butaságot csináltam, de hátha.. 2015 szeptemberébenben kölcsönadtam készpénzben jó ismerősömnek közjegyzővel nem, csak két tanúval hitelesített szerződéssel 3 millió ft-ot. Benne foglaltatott a havi 21000 t-fos törlesztés kötelezettsége. Az elején jöttek is, a pénzek, aztán egyre ritkábban és változó összegben. De megbíztam benne. Összesen kb 300-400 ezer ft-ot fizetett ki 2020 szeptemberéig. Aztán, mint ahogy közben is a sajnálkozások, kifogások, ígéretek. Aztán már nem is vette fel a telefont és az sms-re sem válaszolt. Mivel az adósom ügyvéd (...) végzettségű, szerintem arra játszott, h elévüljön. Nagyjából az 5 év eltelte előtt egy héttel jött az utolsó, 30 ezer forintos befizetése a számlámra -mindig oda utalta.. Az a kérdésem, h ezek szerint a követelésem mikortól évült-évül el, mert itt olvasgatva, látok reményt, miszerint az utolsó törlesztés megszakítja az elévülést. Érdemes-e belevágni a követelésbe, és miként? Köszönöm válaszukat!
Kevesebb lesz a végrehajtásra adott összeg.
Ha felmondta, követeli is a lóvét egyösszegben.
szabopal79,
A követelés egyösszegben esedékes, amikor a kölcsönt a kölcsönadó felmondta. Az elévülés nem nyugszik, hiszen a kölcsönadót a részletek teljesítése nem gátolja meg abban, hogy követelését érvényesítse. Miért gátolná?
A havi befizetések viszont a tartozás elismerését jelentik. Olvasgasd a régi Ptk. nagykommentárt a 327. §-hoz vagy a BH2012. 171-et:
„A tartozásnak a kötelezett részéről való - az elévülés megszakadását eredményező - elismerése nem azonos a tartozáselismeréssel. A kölcsön visszafizetésének megkezdése a tartozás elismerésének minősül, mely az elévülést megszakítja [1959. évi IV. törvény 242. §, 327. §].”
Egy régi Ptk. szerinti felmondott kölcsön esetében ha az adós a korábbi havi részleteket a felmondást követően is folyamatosan fizeti, anélkül, hogy a felmondást követően vele részletfizetési megállapodást kötöttek volna, a havi önkéntes befizetések a tartozás elismerésének tekinthetők-e, amik az elévülést havonta megszakítják, vagy csak nyugszik az elévülés, mindaddig amíg az adós havonta önként teljesít?
A hivatkozott ítélet relevanciája pedig csekély.
Egyrészt közismert, hogy az első fokú ítéleteknek egy nem elhanyagolható hányada téves. Pont ezért nem is szokás BH-ként, hivatkozható precedensként közzé nem tett döntvényeket hivatkozni.
Másrészt, ha alaposan megnézzük, látható, hogy ebben a konkrét esetben sem erre alapozták a kereset elutasítását - hanem arra, hogy a szerződés létre sem jött. Vagyis bármit írhatott a bíró az indoklásban en passante az elévülésről, semmi tétje, súlya nem volt.
„Az egyenlegközlő levelek csak abban az esetben szakítják meg az elévülést, ha fizetési felszólítást is tartalmaznak.”
Az egyenlegközlő, ha hátralékot mutat, szükségképpen fizetési felszólítás.
„Ez is csak egy döntés a sok közül, bár igaz, legalább már másodfok.”
Elsőfok lesz az, ami csak azért jogerős, mert nem támadták meg. Azt meg ennyiből nem tudhatjuk, miért nem.
Ez is csak egy döntés a sok közül, bár igaz, legalább már másodfok.
Van néhány nem ilyen is.
Amúgy írni sem kell, mekkora balfasz volt a Dunacorp is, ha nem írta bele az egyenlegközlőjébe, hogy "ha esetleg tartozást mutatnánk ki, és van hozzá kedved, léccilécci törlessz mán egy kicsikét, ha nem gond és nem esik nehezedre, de tényleg csak akkor", mert ha jól látom, itt mindenki oltári balfasz volt, az eredeti hitelező bank is, és a szerződés létre sem jött érvényesen. Ahhoz azért elég ügyesnek kell lenni...
Indokokásnak ez jó.
.
Viszont én még nem kaptam olyan (tartozásos) egyenlegközlőt amiben e szerepelt volna a "felhívás " x napon belül a szállitó javára.
És a tételmondat: amennyiben tartozását (!) időközben rendezte levelünket tekintse tárgytalannak.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság
ítélete
Az ügy száma: 11.P.89.459/2020/6.
"Az egyenlegközlő levelek írásbeli felszólítást azonban nem tartalmaztak, így azok ezen okból
sem lettek volna alkalmasak az elévülés megszakítására. Így amennyiben az lett volna
megállapítható, hogy a felek között érvényes szerződés jött létre, amely eredményesen és
jogszerűen felmondásra került, az alperessel szemben a követelés elévült volna"
(a joggyakorlat fizetési felszólításnak tekinti, vagyis az elévülés megszakítására alkalmas okiratnak tekinti azt is, amikor a hitelező közli az adóssal a tartozásának mértékét, és azt az adós nem vitatja, tekintve, hogy nem vitatott követelést főszabály szerint is fizetni kell. Olyan, hogy "egyenlegközlő levél" nem is szerepel a Ptk.-ban, ha semmi relevanciája nem lenne, minek küldözgetnék a hitelezők? Unatkoznak? Sok a papírjuk? Papucs orrán pamutbojt?)
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02