Majordomus,
Így van, a hülyeségre és a butaságra viszont nincs törvény, de engem a félelem és az elkeseredettség hajszolt bele ebbe a történetbe. Amit itt Szomorú örökös leírt olyan helyzetben voltunk, csak enm egy hétig, hanem több éven keresztül. Nem én hívtam be ezeket az embereket az életembe, nem akartam és nem akarok tőlük semmit, egy nagyon nehéz élethelyzetben betaláltak engem és a testvéremet, mert látták, hogy gyenge prédák vagyunk, és folyamatos izolációval, zaklatással mentálisan olyan helyzetbe hoztak minket, hogy már nem voltunk urai a döntéseinknek. A nap bármely órjában megjelenhettek, teljesen kikészültünk idegileg.
"Miért nem jelentetted fel a bűnözőt?"
Félelemből.
"Miért fogadtad el a pénzét?"
Kényszerből.
Miért nem adtad vissza határidőre?
Minden lépésünkről tudtak, az átadott uzsorpénzt 2 nap alatt elszedték tőlünk.
"Miért írtál alá olyan szerződést amit tudván tudtál hogy nem tudsz teljesíteni?"
Félelemből, kényszerből, abban az élethelyzetben nem tudtam reálisan gondolkodni, olyan zaklatásnak voltam kitéve.
"A saját ostobadágod miatt miért másokól várod hogy megoldják azt mit te rontottál el?"
Saját magam akarom helyrehozni, de ehhez kell mások segítsége is.
"Ez a hajó elment."
Akkor utánaúszom, nincs veszítenevalom! Soha nem adom fel! Miért ment volna, el, ha tudom bizonyítani az igazamat, hiteles tanúkkal és egyéb dokumentumokkal?
Nem tudom miért jó belerúgni a földön lévőbe. Soha ne tudd meg, hogy min mentem át, el nem tudod képzelni, hogy folyamatos zaklatás hatására mennyire el tudja veszíteni egy ember a reális ítélőképességét.