Pedig az kifejezett vagyoni kár. És esélyesebb, mint a sérelmi díj.
Jogi tanács kérése
Kovács_Béla_Sándor
ha a kérdés nekem szól, akkor vagyoni kár nincsen, max a ruha ami édesanyámon volt..meg a táppénz és fizetés közötti összeg..de ezt nem számszerüsitettem.
Vagyoni kár nincs?
Kovács_Béla_Sándor
Köszönöm a választ.
1.5 millió forintba határoztuk meg azt az összeget amiért peren kívül megegyeznénk és ezt tudattuk a biztosítóval is, erre kaptunk egy 500 ezres ajánlatot. nyilván nem tiz millikora gondoltunk, de én ezt az 500 ezer ft-ot megalázónak találom, és nonszensznek, hogy ennyit ér egy ember egészség állapota, romlása...
NagyÁdám, ezek nem annyira irreális összegek, de mint láthatod, hatalmas tól-ig értéket adnak meg. Az igazság meg többnyire valahol középen van. Tapasztaltaim szerint nem jellemző a tízmilliós nagyságrend, a milliósnak is inkább az alsó harmadában mozognak a sérelmi díjak.
Kovács_Béla_Sándor,
kösz, furcsa módon megnyugtatott, hogy ezek szerint nem történt semmi egyedi dolog az üggyel, csak várakozik sorjára.
Ne szabadkozz, nemrég láttam olyat kollégától, hogy munkaügyi perre is a Kp.-t akarta alkalmazni.
Tisztelt Kovács Béla Sándor!
Ez nem tudom amerikai perek összege-e. az adott weboldalon biroi gyakorlatnak tüntetik fel:
Testi sérülések
1 zúzódások, horzsolások a test bármely részén, törés nélkül 50eFt-tól 500eFt-ig
2/ végtagelvesztés 500eFt
3/ csonkolás 500eFt - 3.5MFt
felkar csonkolás 1MFt - 5MFt-ig
láb-, vagy lábujjak elvesztése 1MFt - 3MFt-ig
4/ bokafunkciójának elvesztése 1MFt - 3MFt-ig
5/ térdproblémák 1MFT - 5Mft
6/ lábproblémák 1MFt - 5MFt-ig
7/ medence problémák 1MFt - 8Mft
8/ belső szervek sérülése 3MFt - 10Mft
9/ fejsérülés 1MFt - 5MFt
10/ arc sérülés 500eFt -10MFt-ig
11/ érzékszervek elvesztése
szem 2-8MFt-ig
hallás 2-8MFt
12/ mozgáskorlátozás 1-15MFt-ig
bénulás 5-30MFt-ig
13/ bőrelváltozások, esztétikai sérüléssel 500e-5MFt-ig
14/ plasztikai műtétigénylő sérülések 2-15MFt
15/ fizikai sérülések
16/ stresszhelyzet elviselése 100e-2MFt-ig
17/ poszttraumás stressz kialakulása 500e-3MFt-ig
18/ fóbiák kialakulása 500eFt-3MFt-ig
19/ maradandó egészségromlást okozó sérülések 2-20MFt-ig
Wpferi, tavaly június óta van egy felülvizsgálati kérelmünk a Kúrián. A kapkodás igazán nem jellemző rájuk.
„interneten irreálisan magas összegeket láttam”
Ne az amerikai pereket nézd, és ne is azt, hogy mennyit követelnek a felperesek.
„A Kp. (2017.évi I. törvény) szerint 118.§ (2)”
Kp.?? Ki mondta, hogy közigazgatási per?
drmosza
az elsőfokú ítéletet a Törvényszék, a másodfokút az Ítélőtábla hozta.
drmosza, köszönöm
igen kaptunk értesítést, hogy befogadták, nem kértünk tárgyalást, azzal is egyetértettek. Azóta semmi, alperestől semmi nem jutott el hozzánk. Ellenkérelem csak lehetőség?
drmosza, köszönöm
igen kaptunk értesítést, hogy befogadták, nem kértünk tárgyalást, azzal is egyetértettek. Azóta semmi, alperestől semmi nem jutott el hozzánk. Ellenkérelem csak lehetőség?
Sziasztok!
Alábbi ügyben kérném a segitségeteket:
Édesanyámat féléve piaci vásárlás közben baleset érte. Piac területén belelépett egy nagy lyukba aminek a következményeképp elesett. Eltört a válla, csukló rándulás, húzódás és mellkas zúzódás,(következményeit nyilván nem sorolom fájdalomtól a mozgás beszükölésen át, táppénz...arról nem beszélve, hogy utólag kiderült, hogy a bordája is el volt törve.) Jegyzőkönyv felvéve, piac elismerte a károkozást. Átadta a biztosítónak az ügyet.
A biztosító megkeresett minket és 500 ezer ft-ot ajánlott fel. Én nagyon keveslem az összeget mint sérelemdíj. Érdeklődnek, hogy szerintetek ez reális-e? Illetve mi lehet a birói gyakorlat, interneten irreálisan magas összegeket láttam már 1-1 lelki sérülésért is nem hogy fizikai sérülésekért.
Édesanyám nem akar pereskedni, de én pofátlannak találom ezt az ajánlatot. Ha tévedek kérlek javítsatok ki.
Segiséget köszönöm
Felülvizsgálati eljárás ideje Kúriánál. Valahol olvastam, hogy a Kúriai eljárásoknál is van valamilyen elvárható idő az ítélet meghozatalára. Nem különösen bonyolult kártérítési ügyem van előttük, egy laikus számára is átláthatóan kétséges ügyben. A problémát az jelentheti, hogy a Kormányhivatal az elperes. Most 9 hónapja, hogy a kérelem beadásra került.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Akkor ezekkel az iratokkal kell elmenni ügyvédhez. Ő majd értelmezi. ha végzés akkor bizonyosan nem részítélet. Jogilag az érdemi döntés.
Saját szememmel láttam a papírt. Férjem bátyja volt a felperes. A mai napon telefonált, a segítségünket kérte ügyvéd keresésében, a betegsége miatt jelenleg nem túl aktív. A papírokat ma nem adta ide, de holnap minden ügyre vonatkozó iratot át fog adni fénymásolva. Végzés szerepel kiemelve, és a nevek mellett ott vannak felsorolva az összegek.
Olyan tartalmú végzést, mint amit te írsz, nemigen hozhatott a bíróság. Vagy egyezséget kötöttek a felek?
Végzés született az ügyben.
Köszönöm szépen a választ!
Igen, ítélet született, abban konkrétan forintosítva vannak az összegek 5-30 millióig beszélünk egyénenként. Magánszemélyek ellen folyt az eljárás. Közjegyzőt vagy ügyvédet kell fogadni a végrehajtási eljáráshoz? Bárhonnan választhatunk jogi képviselőt?
Itt nyilván nem végzés, hanem részítélet született.
A kártérítésre jogosultság lett megállapítva, gondolom. Összegszerűsíteni kell. természetes személy esetén főszabály szerint van jogutód. Az örökösök. Végső esetben a Magyar Állam, mint szükségszerű örökös.
Mármint ítélet született? A konkrét összeget is meghatározta? Mert akkor végrehajtási eljárást lehet indítani, vagy ha az adós jogi személy, akkor választása szerint felszámolási eljárást is lehet.
Az örökös megörökli a követelést.
Tisztelt Fórumozók!
Segítséget kérnék.
Adott egy kártérítési ügy, melynek gyökere a kárpótlási időszakban indult. A régi tulajdonosokat kijátszotta a tsz, és az ősök földjét más kezére játszották. Az egyik károsult kártérítési pert indított, amiben született egy végzés ami megállapította az alperesek felelősségét és kártérítésre kötelezte az alpereseket a felperes javára. A végzés jogerős.
Két kérdésem lenne:
Mi legyen a felperes következő lépése, mit kell tegyen, hogy a forintosított összegeket kifizessék Neki??
A felperes rákbeteg. Halálával semmissé válik-e ez az ügy, avagy az örökösök is igényt tarthatnak az összegre?
Előre is köszönöm a válaszokat!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02