Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


Istvan 59 # 2013.06.05. 22:51

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A megváltozott munkaképességemmel kapcsolatos kérelmet 2012-ben adtam be, a komplex vizsgálat 2013. februárjában történt, a határozat is 2013. májusában született. C1 besorolást kaptam, és az ellátás összegét a 2012-es minimálbér alapján állapították meg. Ez helyes így? Amennyiben fellebbezek és a bírósági szakasz -a mostani gyakorlat alapján- ill. az ítélet megszületése akár 2015-ig isn elhúzódhat1, akkor is a 2012. évi minibálbér lesz az ellátás alapja (az átlagjövedelmem 60%-a nagyobb a minimálbér 150%-ánál)? Függetlenül attól, hogy közben nőtt a minibálbér és nyugdíjemelés is történt? Nyilván az emelések célja az inflációval történő viszonylagos lépéstartás.Én ebből így kimaradok?
Üdvözlettel:
István59

fagyongy55 # 2013.06.05. 12:22

Bocs de azt írjátok ebből is kimaradtunk, igen mert a 2012 óta megállapított ellátás és az átkeresztelt, nem nyugdíj így zárták ki a betegeket mindenből sajnos.

fagyongy55 # 2013.06.05. 12:12

Ez a feltétele a kivételes nyugellátás-emelésnek

Molnár László

2013.06.05., 05:08 Frissítve: 2013.05.31., 22:27 2683

Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén kivételes nyugellátás-emelés engedélyezhető annak a nyugellátásban részesülő, az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személynek, a megváltozott munkaképességű özvegynek, az árvának, a legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó özvegynek, továbbá a rehabilitációs járadékban részesülő személynek, akinél a nyugellátás és – az esetlegesen folyósított – rendszeres pénzellátás (Szt.4. § (1) bekezdésének i) pontjában megjelölt rendszeres pénzellátás) együttes havi összege nem haladja meg a 70 ezer forintot.

Rendszeres pénzellátás: a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a rehabilitációs járadék, a rehabilitációs ellátás, a rokkantsági ellátás, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj – kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját
  • , a baleseti táppénz, a hozzátartozói baleseti nyugellátás, az Flt. alapján folyósított pénzbeli ellátás, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendelkezésre állási támogatás, a bérpótló juttatás, a rendszeres szociális segély, az ápolási díj, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, valamint az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátások.
hirdetés

Ettől eltérően – rendkívül indokolt esetben – az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója engedélyezheti a nyugellátás méltányosságból történő emelését, ha a nyugdíj megállapításától, korábbi nyugdíjemeléstől számított három év még nem telt el és a nyugellátás (egyéb rendszeres pénzellátás együttes) összege meghaladja a havi 70 ezer forintot, de legfeljebb 80 ezer forint.

A kivételes nyugellátás-emelés engedélyezésénél a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is társadalombiztosítási nyugellátásnak kell tekinteni, amennyiben az ellátásban részesülő személy az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.

Előnyben kell részesíteni a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezésénél

  • férfiak esetében a 35 évnél, nők esetében a 30 évnél több szolgálati idővel rendelkező személyt, vagy
  • a 70 éven felüli személyt, illetőleg
  • azt a személyt, aki kivételes nyugellátás-emelésben korábban nem részesült.

A kivételes nyugellátás–emelés összege nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összegének 10 százalékánál, de nem haladhatja meg annak 25 százalékát (tehát 2850– 7125 forint közötti lehet). Az engedélyezett kivételes nyugdíjemelés „beépül” a nyugellátás összegébe, a nyugellátások évenkénti rendszeres emelése során a nyugellátással esik egy tekintet alá. Nem engedélyezhető kivételes nyugellátás-emelés a nyugellátás megállapítását, illetve a korábbi nyugdíjemelést követő három éven belül.

hobo28 # 2013.06.05. 10:19

Sziasztok.

Elsőfokon elbuktam,fellebeztem,megyek majd 2 fokon bizottsághoz.Szeretném megkérdezni hogy megy ez másodfokon?Ugyanúgy be kell adni az összes papírt és átnézik??Mert első fok óta van ujabb papírom is.Csak nem tudom ezeket meg e fogják nézni.Másodfokon normálisabbak e mert elsőn igen csúnyán elbántak velem.Köszönöm

tyukanyó55 # 2013.06.05. 09:54

Köszi a válaszokat!
Tavaly október végén voltam II. fokon, azóta vártam az eredményre.
Nagy nehezen - sokszori telefonálgatás, levelezés után végre a múlt hónapban megkaptam az orvosi eredményt, de határozatot még mindig nem! Hiába kérem, még ennyi idő után sem kaptam kézhez.
A rokk. ellátást egyébként kapom, meg az özvegyit is folyósítják. Nagyon kellene a hivatalos határozat is, mert sajnos devizahiteles tartozásom van, és oda kellene igazolnom a helyzetemet. De jelenleg még függőben vagyok az I. és II. fok között, mert csak az I.-ről van Határozatom.
A héten még "futok egy kört " , hátha sikerül kiharcolnom , hogy küldjék már meg végre!
További szép napot mindenkinek !

WWallace # 2013.06.04. 20:45

Közben visszaolvastam a korábbi hozzászólásodat, miszerint másodfokon sikerrel jártál. Feltételezem akkor az egészségi állapotod elegendő a megváltozott munkaképességűek ellátása megállapításához. De ugye a megállapításnak egyéb jogosultsági feltételei is vannak, amiket még biztosan tisztáznia kell az NRSZH-nak. Vagy be kell szerezniük a NAV-tól a referenciaidőszak béradatait. Úgyhogy valószínűleg ezért nem kaptál még határozatot. Érdeklődd meg a másodfokú ügyintéződnél! Viszont ha a jogosultságod már megvan - de még további (pl. béradatok miatti) vizsgálódás szükséges - és 60 napnál régebben húzódik a fellebbezésed, akkor már kellett volna előleget megállapítaniuk.

WWallace # 2013.06.04. 20:38

muci59 és tyukanyó55,

ne a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól várd a határozatot. A másodfokú döntést az NRSZH hozza meg, a Nyufig csak a folyósítással kapcsolatos dolgokat intézi. Egyébként nem értem...a szakvéleményt a határozat mellékleteként szokták kiküldeni. Miért adták oda neked külön? Elutasító lenne az egészségi állapotod alapján a határozat?

hattyúdal # 2013.06.04. 19:34

WWallace akkor hamut szórok a fejemre....
A sajnálatos az, hogy a rokkant ellátottaknak nincs egyszeri segély.
Pedig a halottunkat nekünk is kell temettetnünk :((

muci58 # 2013.06.04. 19:16

Tyúkanyó! Nyugdíjfolyósító küldi, majd ha Pestről(központból) megküldik!Hónapokat kell rá várni!!

tyukanyó55 # 2013.06.04. 19:08

Kedves Fórumozók!
Egy kis segítség kellene nekem is.
Annak ellenére, hogy hosszú hónapok levelezése és telefonálása után végre megkaptam a II. fokú orvosi felülvizsgálatom eredményét, még mindig bajban vagyok.

Szükségem lenne a felülvizsgálat HATÁROZAT-ára is, de nem tudom, hogy ezt honnan kellene megkapnom.

Tudna-e nekem olyan valaki segíteni, aki már megkapta a II. fok határozatát. Honnan kellene kapnom?? Nyugdíjfolyósító vagy NRSZH ? vagy honnan? Nem tudom kit hajkurásszak már, hogy végre megkapjam, mert mindenki másra mutogat.
Sehol nem tudok hivatalos ügyet intézni, bank. OTP, mert kérik a határozatot, én meg nem tudok semmit igazolni.Az orvosi jelentést nem fogadják el.

Adjatok tanácsot, ha tud valaki valami infót.

Köszi és szép estét mindenkinek.

muci58 # 2013.06.04. 17:24

Irén55! Én tavaly olvastam ilyen egyszeri-segélyről, elmentem én is, és ugyanezt a választ kaptam, hogy csak öregségi-nyugdíj esetén adható! Akkor ezek szerint sajnos nem változott semmi!

WWallace # 2013.06.04. 16:53

Hattyúdal, ha nem olvastad volna ki az iróniát a hozzászólásomból...épp arra irányult, hogy ne az előfizetési ajánlatot írja be valaki, hanem a cikket másolja be, akinek lehetősége van rá...

iren55 # 2013.06.04. 16:34

fagyongy! Ebből sajnos már semmi sem vonatkozik ránk! Megpróbáltam egyszeri segélyt kérni. Válasz: Nem számítok nyugdíjasnak, ezért nem jár! iren55

hattyúdal # 2013.06.04. 15:01

Köszönöm fagyongy55!

fagyongy55 # 2013.06.04. 13:49

Bocs az utolsó két szó lemaradt /köre is/*

fagyongy55 # 2013.06.04. 13:47

Méltányossági nyugdíjemelés és segélyezés

Molnár László

2013.06.03., 05:25 Frissítve: 2013.05.31., 21:05 14681 1

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (1997. évi LXXXI. törvény 66. §) alapján különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén méltányosságból kivételesen emelhető a folyósított nyugellátás összege, illetőleg egyszeri segély engedélyezhető.

A kivételes nyugellátás, illetőleg emelés megállapítására, egyszeri segély engedélyezésére a Nyugdíjbiztosítási Alap éves költségvetésében az adott naptári évre, e célra előirányzott összeg biztosítja a fedezetet. 2013-ra méltányossági alapon nyugdíjemelésre 700 millió forint, egyszeri segélyre 500 millió forint fordítható.
hirdetés

A különös méltánylást érdemlő körülmények értékelése során kiemelten figyelembe veszik azokat a körülményeket, amelyek rendkívüli mértékben és módon veszélyeztetik a kérelmező megélhetését, a jövedelmi viszonyaihoz képest aránytalanul súlyos terhet jelentenek számára (tartós betegség, megnövekedett gyógyszer és lakásfenntartási költségek, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezők eltartása, a házastárs halála, tartásra köteles és képes hozzátartozó hiánya stb.).
A szociális szempontok mérlegelésénél figyelemmel kell lenni a házastárs, a saját háztartásban együtt élők szociális és jövedelmi viszonyaira is.

A nyugellátás méltányosságból történő emelésére irányuló kérelem elbírálása során kiemelten kezelik azon személy kérelmét, akinél a nyugellátás összege nem haladja meg a havi nyugdíjminimum másfélszeresét (42 750 forintot).

Egyszeri segély iránti kérelmek elbírálásánál a házastársát, közeli hozzátartozóját eltemettető személy kérelmét – lehetőség szerint – megkülönböztetetten kezelik, ha a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti.

A segély kérelem elbírálásánál, összegének meghatározásakor figyelemmel kell azonban lenni az önkormányzattól kapott temetési segélyre, temetési hozzájárulásra, a jövedelemmel nem rendelkező eltartott családtagok számára is, továbbá ha a közös háztartásban élők közül egy éven belül többen nyújtanak be kérelmet.
A kérelem elbírálásához, a rendkívüli körülmények igazolásához, további dokumentumok (például a kérelmező nevére kiállított temetési számla, egészségi állapotra, gyógyszerköltségre vonatkozó igazolások stb.) lehetnek szükségesek.

Továbbá előnyben kell részesíteni a kérelmezőt, ha az egyszeri segélyt katasztrófa, elemi csapás, illetve a kérelmező vagy közeli hozzátartozójának betegsége miatt igényli. A kérelem elbírálásánál figyelembe kell venni a kérelmezővel közös háztartásban élő, jövedelemmel nem rendelkező eltartottak számát is.
Nem engedélyezhető kivételes nyugellátás-emelés, egyszeri segély annak a személynek, aki előzetes letartóztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti, vagy a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt) 57. § (2) bekezdésének a)–c) pontja szerinti tartós bentlakásos intézményben él, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti otthont nyújtó ellátásban részesül, illetőleg javítóintézetben van elhelyezve.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer 2012. január 1-jétől történt átalakítása következtében megváltozott a méltányosságban részesíthetők személyi

juhlaci # 2013.06.04. 13:04

inzulinos! szakorvostól kell lelet, hogy milyen intenzíven tudsz fújni (lehetőleg ne erősen fújj hiába szólnak rád akkor sokat kapsz % a feljebb lévő válaszoknál a net. jogtárra kattintva megtudhatod a % ot is

BLMM # 2013.06.04. 12:03

Tisztelt fórumozók!
Mostanában voltam orvosi bizottság előtt először életemben.Nagyon kedves és barátságos Doktor Úrral találkoztam a vizsgálat során,ugyan semmit nem mondott,hogy mire számíthatok csak annyit,hogy a papírjaimmal együtt hazamehetek. Sajnos sok betegségem van. Szerintetek a rokkantsági ellátásra számíthatok,vagy rehabilitációsra?

  1. az egészségi állapot, valamint az önellátási képesség orvosszakmai szempontú vizsgálaton voltam.
  1. a rehabilitálhatóság foglalkoztatási szempontú vizsgálatra nem küldtek,
  2. a rehabilitálhatóság szociális szempontú vizsgálatra sem küldtek
luck-666 # 2013.06.04. 11:43

csabesz666 # e-mail 2013.06.04. 09:3

június -tól emelkedett,amit júliusban utalnak

inzulinos # e-mail 2013.06.04. 11:54

vesztenivalód nincs,add be nyugodtan

itt meg tudod nézni,hogy ezek a betegségek mennyi %-ot "érnek":
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

BLMM # 2013.06.04. 11:42

inzulinos! Katt a linkre talán segítettem!
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

inzulinos # 2013.06.04. 09:54

Tisztelt Fórumozók!
Segítségeteket szeretném kérni.
2012. októberében voltam rehab bizottsági vizsgálaton.
45%-ot kaptam, 3 évre adták a rehabilitációs járadékot.
C1-es csoportba soroltak. Ez év május 16-án infarktust kaptam. Szegeden megkatétereztek. Most 3 hét-re szanatóriumba küldtek, de szeptember 16-ra elő vagyok jegyezve a második katéterezésre.
Azóta kiderült, hogy idült obstructiv tüdőbetegségben is szenvedek.
Most állapot rosszabbodást szeretnék be jelenteni.
Ki tudná megmondani, hogy az infarktus, és a tüdőbetegség az hány %-os emelést jelentene számomra, illetve elegendő -e, hogy más minősítést, illetve besorolást kapjak?
Válaszotokat előre is köszönöm.
Tisztelettel: inzulinos

hattyúdal # 2013.06.04. 08:57

Örülök, hogy ez neked annyira vicces WWallace...
De mivel a cikk mások részéhez csak előfizetők jutnak hozzá, ehhez kértem segítséget, mert a múltkor is volt aki ezt megtette!

Angelicasol # 2013.06.04. 07:50

Talán hülye a kérdés, de nem vagyok járatos a témában (szóval kérlek ne savazzatok!):
Az árva és az özvegy hozzátartozónak minősülnek vagy az egy külön kategória?

csabesz666 # 2013.06.04. 07:38

....na ennyit erről, hogy emelik, a fogyatékossági támogatást 18.525-ről 19.500-ra nekem ugyanúgy a régi összeget küldték.

WWallace # 2013.06.03. 20:44

Hehe, ez egy fórum, nem reklámoldal...