ragyasdezso
„A társasháznak kötelező bankszámlát nyitni!”
Ha pedig mégsem, akkor az nem társasház.
A társasházzá alakulás nem kötelező bizonyos esetekben.
Hogy a kérdező annak írja, még nem biztos, hogy az.
ragyasdezso
„A társasháznak kötelező bankszámlát nyitni!”
Ha pedig mégsem, akkor az nem társasház.
A társasházzá alakulás nem kötelező bizonyos esetekben.
Hogy a kérdező annak írja, még nem biztos, hogy az.
A társasháznak kötelező bankszámlát nyitni!
Nem kötelező. A tul.közösség dönthet úgy, hogy bankszámlát nyit. Ha nem tájékoztat, akkor kérdezz.
Évente egy közgyűlés kötelező, amikor az előző év beszámolójáról a tulajdonosi befizetésekről, és a köv. év költségvetésről a tulajdonosi befizetési előirányzatokról határoznak a tulajdonosok. Ezekből - jó esetben - kiderül. hogy mi lett, lesz a pénzetekből.
Mit a mond az SZMSZ ?
Aszerint kell eljárni alapban.
- -
HA semmit, akkor napirendre kell venni és szabályozni a kérdést.
Mivel a "békés megegyezés" úgy tűnik nem működik.
- -
Közben nem árt közös képviselőnek jelezni, hogy ő is tévedésben van!
Mert nem ő az úr a házban, hanem a lakóközösség, amelyik
és
és
Tudatosítani kell, hogy a pixisből ki is lehet éppen esni...
Persze ehhez normális-épeszű-gondolkodó lakóközösség is kell, sajnos.
Jo napot!
Erdeklodnek, hogy tarsashaz eseten a kozos kepviselonek kotelezo-e bankszamlaszamot megadni a tulajdonosoknak a kozos koltseg befizetesehez? A jelenlegi kozos kepviselo csak kezpenzt fogad el bizonylat elleneben.
Hogy ellenorizheto, hogy mit csinal ezzel a penzzel?
Koszonettel.
Hapciusz
„azok a vezetékek még a 60-as években lettek befalazva, így nincsenek védve a víztől.”
A vezeték maga max. a kötéseknél tud károsodni, mert a többi helyen a befalazott ún. "falkábeleket" többszörös szigetelés védi, annak nem tud ártani a víz.
Kijön hozzánk az épitésfelügyelet megnézni a lapostetőt, mivel folyton beázunk!!
A közösképviselő (aki társasházkezelői végzettségű) egyáltalán hallani sem akar tetőfelújításról, szándékosan megosztják ezzel is a lakókat. Legutóbb tagadta a beázást, de szerencsére a biztosító másképp gondolta.
Krdésem, hogy mire számíthatunk az épitésfelügyelet részéről? Életveszély ugyan nincs, de födémkárosodás, vezetékek problémája előfordulhat, mivel azok a vezetékek még a 60-as években lettek befalazva, így nincsenek védve a víztől.
Siórét esete egy másik eset :)
Nekem továbbra is a tetőtéri beázás a legnagyobb problémám. Felvettem a kapcsolatot a lakásbiztosítóval, amelyikkel szerződésem van, a társasháznak tudtommal nincs biztosítása. Remélem az ügyintéző tud majd tanácsokat adni, mert a beázás rendezése után szeretném, ha egy a dolgát értő közös képviselőnk lenne. Az biztos, hogy ez minden téren szabálytalan, az a kérdés hogy tudok változtatni a helyzeten? Kinél lehet panasszal élni? És itt nem bíróságra szeretnék járni, hanem a legegyszerűbb módon elintézni, hogy legyen képviselőnk.
Igen. Társasház. 4 lépcsőház. Lépcsőházanként 6-6 lakással (külön bejárati ajtóval), külön helyrajzi számon, bár a tetőtéri lakások jó része az alsóbb szinteken lakók tulajdona. Szóval 24 lakás, 18 tulajdonos, ha jól tudom, de itt semmi nem átlátható módon történik, 8 év alatt nem volt alkalmam részt venni egyetlen lakógyűlésen sem.
adnék az új zárhoz kulcsot - kivéve a közös képviselőt.
Na,ez nem megy!
F.Laca
„Akkor azonban reszelsz egyet magadnak, vagy elviszed egy kulcsoshoz - az eredetit lemásoltatni.”
Talán el kellett volna olvasni az eredeti kérdést:
„Megteheti-e a közös képviselő, hogy az emelethez tartozó mérőszekrényhez nem ad kulcsot ahol megtalálható a hideg, melegvíz óra és a fűtéshez tartozó óra, illetve még a lakáshoz tartozó fő vízelzáró csap is? Azt mondta nem áll módjában adni kulcsot...”
Tehát eredeti kulcs nélkül eléggé macerás a másolás.
Mellesleg én inkább lakatossal kinyittatnám és zárat cserélnék rajta, majd az összes érintettnek - megfelelő tájékoztatással az adott helyzetre - adnék az új zárhoz kulcsot - kivéve a közös képviselőt.
Tisztelt Jogifórum!
Megteheti-e a közös képviselő, hogy az emelethez tartozó mérőszekrényhez nem ad kulcsot ahol megtalálható a hideg, melegvíz óra és a fűtéshez tartozó óra, illetve még a lakáshoz tartozó fő vízelzáró csap is? Azt mondta nem áll módjában adni kulcsot mert hogy egy másik társasházban valaki elzárta valakinek a vizet! Szerintem ez nem indok hogy az új társasház lakóinak ne adjon kulcsot! Illetve azt is mondta hogy az ő felelőssege vamelyik plomba, de ha jól tudom a vízóra az már a mi tulajdonunk illetve ott van a fő vízelzáró is amihez én szerintem jogom van akkor hozzáférni amikor akarok! Azt is mondta hogy 3 havonta 2 hétig nyitva lesznek ezek a szekrények hogy tudjuk ellenőrizni a fogyasztást, de én még mindig azt mondom hogy jogom van a kulcshoz! Ha igazam van hol élhetek panasszal ebben az ügyben?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Zoltán
Pedig szmsz-nem lennie kell!
2004. óta kötelező!
Nem attól Társasház,hogy van szmsz vagy nincs!
amióta itt lakom nem volt összehívva lakógyűlés, holott én többször hiányoltam
elkészíti az elszámolásokat amit gyűlésen elfogadtunk minden évben
Na,akkor melyik az igaz?
a számlákon és a bankszámla kivonaton kivül semmi nincs ami a működéssel kapcsolatos, és nyilvántartást is egy kockás füzetbe vezeti.
Hát az nagy baj!
Pótolni kell!
A 28 lakásos társasházunknak nincs SZMSZ-e, ezért állítólag nem is nevezhetjük magunkat társasháznak, bár az ügyeket húsz éve egy személy intézi a számlákat fizeti a beszedett közös költségből, elkészíti az elszámolásokat amit gyűlésen elfogadtunk minden évben. Most néhány tulajdonos egy társasházkezelőre akarja bizni a házat akik mindenféle iratot kérnek még egyelőre megbízás nélkül az eddigi ügyintézőtöl. Milyen iratok kellenek az átadáshoz, mert a számlákon és a bankszámla kivonaton kivül semmi nincs ami a működéssel kapcsolatos, és nyilvántartást is egy kockás füzetbe vezeti. Mi ebben az esetben a teendő, mert azt mondják elég az utolsó vagyis a tavalyi év elszámolása, mivel nincs SZMSZ amiben ez szabályozva van.
Hány lakásos a Társasház?
Egyáltalán Társasház?
Megoldást keresek több problémára.
8 éve költöztem egy társasház tetőtéri ingatlanjába. A közös képviselő az egyik lakó, aki állítólag ingyen elvállalta a közös képviselői feladatot. A következő problémáim vannak:
Itt lett teljesen elegem, eddig minden észrevételem figyelmen kívül lett hagyva, a tetőzet pedig elég súlyos esetnek tűnik.
A szakértők segítségét kérem, hogy mi a leggyorsabb módja először a tetőzet megjavításának? Majd hogyan lehet a feladatának eleget nem tevő közös képviselőt egy szakemberre leváltatni? Úgy tűnik a lakóknak kényelmes ez a szinte ingyen, de semmilyen megoldás.
A segítséget előre is köszönöm.
F.Laca
A lényeg a részletekben rejlik: „amely ilyen tevékenységével összefüggően keletkezett”
Hapciusz
Mi egyértelmű? Az, hogy nálatok közös képviselőnek hívják, de van egy társasházkezelő végzettsége, ezért szerinted akkor már átbillen társasházkezelőbe? A törvény miért is tesz közöttük különbséget? Ennyire nem vagy képes gondolkodni? Ja, hogy nincs mivel? Akkor már értem! :-D
„hiába az izzadságszagú okoskodás”
egyértelmű :-) száz szónak is egy a vége,hiába az izzadságszagú okoskodás
Sőt, folytathatjuk, hiszen Hódmezővásárhelyen is nagyon jól ismerik a törvényt:
http://www.delmagyar.hu/…yen/2538714/
„A teljes szolgáltatásra kidolgozott tervezet alapján 15 dolgozójukat vonták be a munkába, akiket a kormányhivatalnál regisztráltak, és még ebben a hónapban vizsgáznak a közös képviselőséghez szükséges OKJ-s tanfolyamon.”
Ha ők csakis "közös képviselők" lesznek, akkor az a fránya önkormányzat vajon miért is regisztráltatja őket a kormányhivatalnál és miért is mennek tanfolyamra? Én ezt valahogy nem értem, hiszen szerinted - de csakis SZERINTED - erre nekik nem lenne szükségük. :-D
nonolet
„Hát ez csúnya öngól volt.... jól benézted.”
Vagy inkább te!
Javasoltad, hogy nézzek utána az "üzletszerű" fogalmának és én megtettem:
„Az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység.”
Nos, ha szerinted bárki is pénzért vállal - akár szimplán egy megbízási szerződéssel is - közös képviselőséget, akkor mi is történik? Ellenérték fejében és vagyonszerzés végett csinálja, hiszen hülye lenne ingyé dolgozni másoknak. Rendszeresen folytatja, hiszen folyamatosan végzi, nem pedig csak egyetlen alkalommal. Gazdasági tevékenység? Hogy a fenébe ne lenne az, hiszen egy társasház életét irányítja, a beszedett közös költségből rendezi a különféle számlákat, vállalkozókat foglalkoztat, munkákat rendel meg, stb.
Sőt még ezen az oldalon is mit írnak?
„Belsős közös képviselő, intéző bizottság vagy külső megbízott
Általában a társasházakban is, de 6 lakás felett különösen ajánlott hivatalosan is meghatározni, hogy ki kezeli a ház ügyeit. Ennek legegyszerűbb módja, ha a tulajdonosok közül valakit sikerül megbízni a feladattal. Amennyiben a közös képviselő a házban tulajdonos is egyben, és nem üzletszerűen gyakorolja ezt a tevékenységet, azaz nem kap érte ellentételezést, akkor nem kötelező számára közös képviselői képesítést adó tanfolyam elvégzése (de ettől persze nem árt, ha ért is hozzá, főleg ha nagy, zűrös házról van szó).”
Szóval ez a tevékenység csakis abban az esetben nem számít gazdasági tevékenységnek, ha ezt ingyen és bérmentve, csakis dicsőségből látja el, és csakis a nem üzletszerű tevékenységre ad felmentést a törvény, próbáld végre beismerni (bár tudom, ez nehéz lesz) :-)
És hát ráadásul ott van az a fránya önkormányzati regisztráció is:
„aki ilyen tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll”
No látod, az önkormányzat hogyan is tudna bárkit is felvenni a tiltó listára, ha eleve azt se tudja, hogy az illető közös képviselői tevékenységet folytat? Pont ezért vannak a profi házkezelők, közös képviselők regisztrálva és ráadásul mindez nyilvános, bárki megtekintheti.
Ezt csúnyán benézted!!!!
49. §
(1) Nem lehet
(a továbbiakban együtt: tisztségviselő),
és
nem láthat el társasház-kezelői, ingatlankezelői tevékenységet:
Csak EDDIG szól a mindenkiről!!!!
Innentől pedig MÁR CSAK!!!!
az ÜZLETSZERŰEN!!!!
társasház kezelőről, ingatlan kezelőről szól.
esetén az, aki
nem rendelkezik az e törvényben meghatározott szakképesítéssel
és nem tesz eleget
az e törvény szerinti nyilvántartásba vételre
vonatkozó bejelentési kötelezettségének.
- -
Hát ez csúnya öngól volt.... jól benézted.
Hisz a d) pont egyértelműen NEM vonatkozik
és
... ugye?
Mit láttam én be?
Tudtommal azon vitatkozol,hogy a közös képviselőnek kell e OKJ képesítés,ha nem a házban (tulajdonos)lakik.
Egyértelmű hogy kell.
49. § (1) Nem lehet közös képviselő...... aki nem rendelkezik az e törvényben meghatározott szakképesítéssel és nem tesz eleget az e törvény szerinti nyilvántartásba vételre vonatkozó bejelentési kötelezettségének”
Mit nem lehet ezen megérteni?
Hapciusz
„ha vállalkozó vagy, akkor végzettséget is igazolni kell hozzá, nemdebár??? szerintem ez olyan logikus!”
A hivatásos közös képviselőséghez - azaz több házban is végzed - kutya kötelességed a képzettséget megszerezni - sőt önkormányzati regisztráció is muszáj - kivéve ha vagy a sajátodban vagy csak közös képviselő, vagy mondjuk egyetlen házban, ahol nem vagy tulaj, de a ház 6 lakásnál kisebb, no ott nem kötelező, de ha mégis az illető elvégzi saját költségén a tanfolyamot, attól még nem lesz abban az egy házban társasházkezelő.
Hapciusz
„Közösképviselőnek lett beírva a jegyzőkönyvbe, amugy vállalkozó és végzett társasházkezelő!”
Ha én végzett patikus vagyok, de autószereléssel foglalkozom, mert oda vettek csak fel betanított munkásnak, akkor az azt jelenti, hogy az autószerelő műhelyben gyógyszer árusítással is kutya kötelességem foglalkozni? Gondolkozz, Szása, gondolkozz! :-D
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |