Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


nandy # 2010.03.18. 09:59

Láttál Te már olyat, hogy a könyvvizsgáló megtagadja a beszámoló alapját jelentő könyvelés véleményezését, és a k.k. meg aláírja?

Ezt nem mondtam. De eddig nem is kellett könyvvizsgáló :))

nandy # 2010.03.18. 10:01

Az viszont biztos, hogy a könyvvizsgáló nem tagadja meg az auditálást, legfeljebb a könyvvizsgálói jelentésében leírja a tapasztalt hibákat, hiányosságokat.
Sőt, jobb esetben inkább a könyvelővel egyeztet, aki javítja a hibákat, és így lehet auditálni (nálunk legalábbis így szokás).

nandy # 2010.03.18. 10:04

Anna:

224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet
a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

18. § (1) A vállalkozási tevékenységet is folytató egyéb szervezet, közhasznú egyéb szervezet, továbbá a közalapítvány a Tv. 150. § (2) bekezdése szerinti könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével olyan természetes személyt köteles megbízni, illetve ezen feladatok végzésére alkalmazni, aki okleveles könyvvizsgálói képesítéssel, illetve mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezik, és aki szerepel a Tv. 151. § (3)-(5) bekezdése szerinti nyilvántartások valamelyikében és ennek megfelelően a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel (igazolvánnyal) rendelkezik, vagy olyan számviteli szolgáltatást nyújtó társaságot, amelynek a feladat irányításával, vezetésével, a beszámoló elkészítésével megbízott tagja, alkalmazottja rendelkezik az előbbi képesítéssel és a Tv. 151. § (3)-(5) bekezdése szerinti nyilvántartásba történt bejegyzés alapján a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel (igazolvánnyal).
(2) Mentesül az (1) bekezdésben előírt kötelezettség alól az a vállalkozási tevékenységet is folytató egyéb szervezet, közhasznú egyéb szervezet, amelynél a vállalkozási tevékenységből származó éves (éves szintre átszámított) (ár)bevétel a tárgyévet megelőző két üzleti év átlagában, ennek hiányában az üzleti évben várhatóan a 10 millió forintot nem haladja meg.

nandy # 2010.03.18. 10:05

Ez a rendelet a könyvelésre vonatkozik.

Az általad idézett TÁH. tv. pedig gazdasági segítőről beszél, aki véleményezi a beszámolót.
Két külön dolog.

ragyasdezso # 2010.03.18. 10:18

nandy

Elég, ha elutasító záradékkal látja el!

MINDIANA # 2010.03.18. 15:33

Nandy!

Nem akadékoskodnék, de a topikot a társasház ellenőrzését végző könyvelő vizsgálatára indítottam, ezért értelmeztem rosszul amit írtál.

Mindiana

MINDIANA # 2010.03.19. 08:49

Üdv Ismét!

Szerettem volna betekinteni a határozatok könyvébe, ugyanis egy, határozatra lettem volna kíváncsi a fűtéselszámolással kapcsolatban. A kk. közölte nem tudja megmutatni, mert a lakásán van. Azóta sem kaptam visszajelzést, mikor mehetek megnézni.( két hete volt.) Tudom, hogy bármikor belenézhetek, és másolatot is kérhetek róla. De mi van akkor, ha ezt nem teszi lehetővé?
Előzmény:
Novemberben a kk.közgyűlést hívott össze, majd a közgyűlés előtt két nappal egyeztetett az SZVb.-vel. (tudom, ez is nevetséges) Az SZVb gyűlésen felhívtam a figyelmét, hogy nincs meg a 8 nap, de azt mondta ez nagyon sürgős, és ha megvárjuk a 8 napot lemaradunk a pályázatról. Egyetlen árajánlatot próbált jóváhagyatni a bizottsággal. Nem döntöttünk. A 3 nap múlva megtartott közgyűlést megnyitotta, majd az egyik lakó aki a fűtéselszámolás megszavazásával nem értett egyet, jelezte, hogy nem lehet megtartani közgyűlésként, és hivatkozott az általam már említett 8 napra.A kk. végül is tájékoztatónak minősítette, és nem hoztunk határozatot. Viszont két hete összehívta az SZVB-t, hogy határozzunk a fűtéselszámolással kapcsolatban. Jeleztem, ebben nem dönthet a SZVb. Azt mondta, akkor hivatkozik arra a határozatra, amit azon az ominózus, társasházi közgyűlésnek nem minősülő tájékoztatón (nem) született. Ezért kértem a határozatok könyvét, szerettem volna megmutatni a nem létező határozatot, a többi tagnak.
Még egy kis "zönge". Mivel közgyűlésnek indult, jegyzőkönyv is készült, amely egyik hitelesítője én voltam. Azóta sem lett a hitelesítőkkel aláíratva, kifüggesztve, és a tulajdonosokhoz eljuttatva, a jegyzőkönyv másolata. Mint írtam Novemberben volt.
Mindi

klevus # 2010.03.19. 13:00

Sziasztok! Most tudtam végig olvasni a hozzászólásokat, és nagyon köszönöm mindenkinek, hogy ennyire sokat segítettetek. Hasznos és informatív volt minden mondat, köszönet érte! Nem az a célom, hogy "hátba vágjam" a kk-t, hanem, hogy konszenzusra jussunk, és mindenkinek jó legyen. :) A ház nagy része t*jik az ügyekre, a kgy-en "ketteske-szindróma" van (ketteske elmegy, hogy megnézze hármaskát, hogy mennyit hízott/fogyott/öregedett/botoxoztatott) és így azért kicsit nehéz. Néhány, a támát valóban magának tekintő emberkével igyekszünk fölfényesedni, de hát ugye kérem ez egy külön szakma !!! Egy biztos, a kk hetek óta nem válaszol a megkeresésemre, és ennek nem örülök. Mert pl. nem tudom mi van az szmsz-ben, milyen határozattal fogadta el a kgy a kk-t, milyen formában, stb. Pedig ezek csak alapvető dolgok, az igazán fontos, az hogy ramaty a szellőzés...megy el az utcára a fűtés...stb.

Amúgy a takarításban a szemétledobók nincsenek benne, mert ezt a házban a lakók (isten tudja mikortól) bérlik, saját célra... Nekem sem sok az összeg, csak nem tudom a rendet: mikor kell takarítani, kinek, stb. Mi a gondnok feladata, mert azért valljuk be, ha a gondnok alkalmazott, és mellette még kiszervezett a takarítás is, akkor mi a fenét csinál ő???

Még egyszer köszönöm mindenkinek, és ha megengeditek, szemlélőként (jófajta hümmögőként) köztetek maradnék, mert muszáj kicsit okosabbnak lennem ebben (is). :)

A JPÉ faktor használatbavétele szabad. :)))
Üdv mindenkinek, szép 7végét!


Ha van valami, amit a keselyü nem szeret - az az üvegszem. (Woody Allen)

nandy # 2010.03.21. 20:58

Hát nálunk is sokan kérdezik, hogy mit csinál valójában a gondnokunk... gyakorlatilag semmit. Ha elromlik valami, akkor hívja a szerelőt, aki jó pénzért megcsinálja. Nem tudom, szerintem alapból az apróbb javítási munkákat (pl. zárbetét-csere) a gondnoknak illene csinálni.:)

MINDIANA # 2010.03.22. 09:34

Nandy!

Nagyon sok helyen, teljesen felesleges. A régi gondnokok, ahogy írtad, javították, az elromlott zárat, kihúzták a kukákat, bejárták a házakat, eltakarították a havat stb. Én azon a véleményen vagyok, mint a tházban sokaknak, hogy ennyi pénzért ( habár ebben a munkanélküliségben már nem állja a helyét) nem lehet kapni megfelelő embert, viszont ahhoz túl sokba kerül, hogy nem csinál "-ben semmit.

Mindi

nandy # 2010.03.22. 10:06

Amit leírtál, azt nálunk mindent a takarító csinálja... A gondnok meg felügyeli. Mint a régi szocis időkben :)

Kugar # 2010.03.22. 11:44

Sziasztok!

A következő lenne a problémám. A társasház az éves közgyűlésen megszavazta, hogy ki kell festeni a társasházat és elkezdünk ajánlatokat bekérni. Erre pár hét után a közös képviselő megbízott valakiket, hogy végezzék el a munkát, anélkül, hogy a házban elfogadták volna az ajánlatot. Igazából senki nem is tudott az egészről semmit, csak jöttek és megcsinálták. Mikor rákérdeztem a közös képviselőnél, hogyan lehetséges ez, ő azt mondta, mivel senki nem vitt ajánlatot ő kért be kettőt és abból az egyiket választotta persze a lakók tudta nélkül. A házban SZMSZ nincs, viszont a társasházi alapító okiratban szerepel, hogy minden közös költségen felüli befizetést, merthogy erről lenne szó meg kell szavaztatni a lakókkal. Mit lehet tenni, ha most követeli rajtam a festés arányos összegét és felszólít, hogy 8 napon belül fizessem be különben késedelmi kamatot számol fel, vagy esetleg mivel 6 hónapnál régebben történt a tulajdoni lapot terheli meg az adóssággal?

ragyasdezso # 2010.03.22. 13:08

Kugar

Azzal kezdted, hogy a közgyűlés megszavazta...
Ha megszavazta, a k.k. helyesen járt el.Ha a tulajdonosokra várt volna, jövőre is várná az ajánlatokat! Jelzálogot a 6 havi közös költség lemaradással rendelkezők ellen köteles beadni, nem a 6 hónapja tartozók ellen. Azok ellen FMH megy, és aztán majd jelzálog.Szóval.. Nincs más mint fizetni.

Kugar # 2010.03.22. 13:56

Abban egyeztünk meg, hogy kérjünk ajánlatokat. A bejövő ajánlatot nem kell megszavaztatni, hiába áll a társasházi alapító okiratban? Nem azzal van bajom, hogy ő hozta az ajánlatot, hanem azzal, hogy saját szakállára dönt holott erre nem lett felhatalmazva a lakó meg köteles azt kifizetni.

ragyasdezso # 2010.03.22. 14:52

Kugar

A bejövő ajánlatokat nem kell megszavaztatni, csak abban az esetben, ha a közgyűlési határozatban ezt kik volt kötve.

MINDIANA # 2010.03.22. 18:29

Kugar!

Azért nem teljesen így van. Bár a közgyűlés megszavazta, az árajánlatokat a SZVB-nek kellett volna jóváhagyni. Milyen összeg határig tevékenykedhet önállóan a kképviselő? Ugyanis nem mindegy, milyen összeghatárnál kell az SZVB nek jóváhagyni a munkát. Az sem igaz, főleg a mai gazdasági helyzetben, hogy kevés árajánlatot kapott. Nálunk ugyan erre hivatkozott a kk. Megkérdeztem tőle hány céget keresett meg. Kiderült egyet, és a másik árajánlat is onnan érkezett. Nálam ez az első érv a leváltásával kapcsolatban. A közös képviseleti-társasházi tevékenység, eredmény, és gondossági kötelem.
Lényege: a megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet gondosan, általában díj ellenében, a megbízó érdekei, és utasításai szerint ellátni. Jelen esetben a megbízó( társasház) érdekei sérülnek abban az esetben, ha talált volna egy olcsóbb esetlegesen jobb minőségű munkát elvégző munkavállalót.
Jogi nyelven rosszhiszeműen járt el.
Itt jön az a rész, hogy honnan tudták a tulajdonosok, hogy milyen összegért végzik el a munkát. Nem tudom milyen összegbe került, azt sem, hogy részarányos volt-e a munka, de ilyen erővel több millió ft-ot is ki lehet fizettetni a társasházzal. Az alapító okiratban benne van, hogy amennyiben nem fizeted a ráeső részt, jelzálogot rakhat rá a ház? Ez általában az SZMSZ-ben szokott szerepelni. Szervezeti működési szabályzatnak lenni kell minden háznak.
A társasházban előírt házirenden túl, a SZERVEZETI és MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT részletesen meghatározza a közgyűlés, a közös képviselő és a számvizsgáló tagok feladatait, kötelezettségeit valamint a jogait.
A Társasház egyéni arculatára formálva, a törvény rendelkezéseinek figyelembevételével ajánlatos elkészíteni.

Mindi

MajorDomus # 2010.03.22. 21:33

Arról vitatkoztok amit nem ismertek !

Az ügy lényege a közgyűlési határozat ! Ha az a döntés született hogy festeni kell, s a pénzt tul.hányad szerint be kell fizetni akkor be kell fizetned.

Miért kerestek Sz bizottságot ott ahol még szmsz sincs ?
Ha a közös képviselő fel tud mutatni 3 ajánlatot s a legkedvezőbbet ( nem a legolcsóbbat ! ) választotta, akkor pont. Arról sehol sincs törvény hogy az ajánlatokat is meg kell ujra szavazni. Ezt csak a közgyűlés rendelhette volna el amikor döntött a festésről.
Kérj másolatot a jegyzőkönyvből ! Köteles adni.

MINDIANA # 2010.03.23. 06:46

Major Domus!

Kicsit fennhéjázónak tartom az első mondatodat.
Az, hogy van-e szmsz, vagy nincs, itt másodlagos kérdés.
A Kuger hozzászólásából azt szűrtem ki, hogy azzal nem ért egyet, amit a kk. ráerőltet. Szerintem a közgyűlés nem arra adott felhatalmazást a kk.-nek, hogy azt csináljon amit akar.Ismételten hivatkozok a gondossági kötelemre.

Én sem szívesen fizetnék ki olyan összeget, amivel nem értek egyet. Amennyiben bebizonyítható, hogy a munkálatokat nem a kellő gondossággal készítette elő a kk., jogosan ágálhat ellene. Amennyiben,
jelzálogot rak a társasház a lakásra, az összeget ki kell fizetnie. De nem mindegy mennyit. Amennyiben a bírósági tárgyaláson elismeri a tartozását, az ügymenet költségei nem őt fogják terhelni, de kérhet jogorvoslatot az összeg nagyságával kapcsolatban.
Amennyiben, sokallja az összeget, tájékozódni kell, hogy más cég mennyiért csinálná meg, ugyanezt a munkát.

Mindi

ragyasdezso # 2010.03.23. 07:46

MINDIANA

A közgyűlési határozat mindenkire kötelező érvényű. Ha nem támadta meg a határozatot fizetnie kell, függetlenül attól, hogy egyetért e vele vagy sem.
A k.k. dönt, a közgyűlés határozata alapján nem a tulajdonos! Akár jól, akár rosszul!

MajorDomus # 2010.03.23. 19:00

Ez igy van Anna !
Ne felejtsd el hogy a festés már elkészült !

Ajánlok egy fogadást ! Odaviszel a házba 10 festőt, megmutatod az elkészűlt munkát, s megmondod mennyibe került !

A 10-ből 9 azt fogja mondani hogy ő ezt 5-15-20 %-al olcsóbban megcsinálta volna. A tizedikben talán van annyi tisztesség hogy azt mondja fel kell mérni ugy tud árat mondani.

Ha nem mondod meg az árat, kb 5-8 % eltérés lesz az összegek között, mert a munkadijat lenyomja a válság,az anyagot meg mindenki a nagykertől szerzi be.

MINDIANA # 2010.03.23. 20:31

Major Domus!

Miért is kéne megmondani nekik, hogy kész a munka? Egy másik épületet is ki kell festeni, amely ugyanolyan paraméterekkel rendelkezik.

Anna

MajorDomus # 2010.03.23. 21:32

Akkor az adu ász a kezedben ha a közgyűlésen oda dugod a k.k orra alá hogy ugyanolyan épület ennyibe került, ha ugyan lesz számottevő különbség.

Te mint tulajdonos + Szb tag is kérhetsz árajánlatot a festésre.

No aludj jól !

MINDIANA # 2010.03.24. 08:54

Major Domus!

Ezt csináltam, és egy milliós tételnél három cégtől, közel 300 EFt-tal alacsonyabb árajánlatot sikerült szereznem. Addigra a kk. viszont a négyből már három munkát elvégeztetett. Ez az a helyzet, ami megkockáztatom, kimeríti a hanyag kezelés vétségét.
Fokozom. A négyből a harmadikat úgy rendelte meg, hogy kezében volt az én árajánlatom.

Anna

Dobókocka # 2010.03.24. 18:34

T. Válaszadó!

Kétemeletes társasházban lakom, a földszinten. A falak vizesednek, az alap hibája miatt.
Abban kérném a segítséget, hogy kötelezhetem-e a Tházat pl. injektálás elvégzésére külön, a felújítási alapból, vagy ragaszkodhatom-e ahhoz, hogy építsék be az elkövetkező külső renoválási munkákba ezt a munkafolyamatot.
(gondolom a ház egészét érinti a földszinti lakások rossz állapota)
Köszönettel,
D.

MINDIANA # 2010.03.25. 10:21

Dobókocka!

Kötelezni nem lehet a társasházat, csak abban az esetben, ha az épületben balesetveszélyes helyzet alakul ki, a hiba alapján. A közgyűlés dönthet a közös képviselő javaslata alapján arról, hogy a munkafolyamatot milyen keretek közé sorolja.