Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


MajorDomus # 2018.05.25. 22:56

osmi

a közgyűlésen a törvényesség betartásáért és betartatásáért a levezető elnök(általában a k.k) a felelős. amiben nem határozhat a közgyűlés,vagy nem megvalósitható arról javaslatot sem teszek fel szavazásra.
te még mindig egy szolgai végrehajtónak tekinted a közös képviselőt,aki úgy ugrál,ahogy te fütyülsz.

én pedig a társasház vezetőjének,aki pénzügyi és felújitási terveket készit,koordinál és irányitja a társasház működését. ez nagy különbség.

Szomorú örökös # 2018.05.24. 03:55

F.Laca

Nem azt mondtam, hogy PONTOSAN ezt a kissé túlterhelt szerkezetet kell megjavítani, hanem azt, hogy meglehet! A témában - itt a legelején még szó sem volt az össze nem illő problémákról, csupán az lett megemlítve, hogy bizony eléggé csapódik ... és nincs benne olaj.

Akkor még egyszer: ha elment belőle az olaj, akkor nyilván túlterhelt volt és csakis azért tudott belőle elfolyni az olaj, mert szétmentek a túlterhelés miatt a tömítések. Más esetben gyakorlatilag egy zárt szerkezetről beszélünk, tehát az olaj elfolyása gyakorlatilag lehetetlen. Ha te rá akarsz beszélni egy laikus lakót - aki többnyire még életében nem szerelt, max. csak tekergetett egy ilyet - hogy ezek után csupán az olaj utántöltésével megjavítsa az olajféket, na ez az, ami nem szakértelemről tanúskodik, holott te is elismered, hogy nagy valószínűséggel alul méretezett olajfékről beszélünk.

Szomorú örökös # 2018.05.23. 17:27

F. Laca

HONNAN TUDOD Józsikám?

Gizi, én nem ugatom a szakmát, mint ahogy te teszed. :-D

Aki azért valamit ért hozzá, az miért lenne Mekk Mester?

A valóban hozzáértők számára bőven elég volt a „hozzáértés” megítélésére, amikor ezt írtad:

Nem lenne kissé egyszerű tenni bele? Valami sima hidraulika-olaj /közepes viszkozítású, szintetikus olaj/ alapjaiban megteszi. A 2-3 deci bőven sok. Ha nem kopottak nagyon az "O" gyűrűk /vagy szimeringek/, azért még néhány évet elmegy. És ráadásul házilag is elég könnyen megoldható. Csak újra be kell állítani a fékezőerőt.

Tudod, ha egy olajfékből távozik az olaj, az általában sosem azért történik, mert minden rendben van az olajfék tömítéseivel. Az ilyen Mekk-mesterek miatt járt pont így a ház, hogy megpróbált egy „kici-ócó” olajfékes ajtóbehúzót felszerelni, amit aztán kinyírt a jóval nagyobb olajféket igénylő ajtó, de sebaj! Adj csak ilyen ötleteket bárkinek, legfeljebb téged is szidni fognak utána. :-D

Szomorú örökös # 2018.05.23. 17:20

Hapciusz

ez egy provokátor, ugorjátok át

Kérdés, hogy ki a provokátor? Szerintem épp az, aki megpróbálja minden lehetséges eszközzel az összes külsős házkezelőt gazembernek beállítani - akár még azt az eszközt is igénybe véve, hogy „levénhülyézi” a lakótársait. Bocsi, de nálam az ilyen pondrók nem rúgnak labdába értelem szempontjából. Aki erre képes, az nálam sohasem lesz tisztességes ember. Sőt nem áll messze attól a szinttől, amit a társasház-kezelőkről alaptalanul feltételez.

Addig csinálja míg ki nem tíltat.

Vicces vagy, innen általam még senkit nem tiltottak ki. Aki távozott, az mind önként, saját akaratából távozott. ;-)

osmi # 2018.05.23. 14:18

Kösz. Pedig már tényleg aggódtam...

Hapciusz # 2018.05.23. 12:20

osmi, ez egy provokátor, ugorjátok át.
Addig csinálja míg ki nem tíltat.

Szomorú örökös # 2018.05.23. 05:43

osmi

F.Laca pont azt bizonyította, hogy olajfék témában (is) igazi Mekk-mester. Pont egy ilyen szerelőnek köszönhető a jelen helyzete a kérdező társasházának.

osmi # 2018.05.23. 05:31

F.Lacának igaza van;2018.05.23. 05:58, és hogy a témánál maradjunk; lehet csökkenteni a k.k. megbízási díját ill.meneszteni.
Röhejes, de szólítsátok fel írásban határidővel a munka elvégeztetésére, azzal, hogy elmaradás esetén Ti csináljátok meg.A társasház nevére kérjetek számlát.

Sz.ö!
Te a társasházkezelők egy részének fizetett szócsöve is vagy? Nem tudnál a tisztes szakmádon belül ténykedni és az ahhoz kapcsolódó topikokban csevegni? Én megköszönném.

Szomorú örökös # 2018.05.23. 04:57

sasa02

felhívtunk egy szakit, aki a küldött képek alapján cserét javasol (olaj sincs benne már) és kb 30-40 e Ft kerül a cseréje

Az olajfékek ajtósúlyra és behúzó erőre vannak méretezve. Valószínűleg aki az előző olajféket rakta fel, annak erről lövése sem volt. Én nagyon sokszor találkozom olyan szituval, hogy nagy ajtókra felszerelnek egy olcsónak számító kis Dorma olajféket - „jó lesz az úgy” - aztán nem elég, hogy a szerelő nem tudja rendesen beállítani, még utána egy-két lakó is elkezdi tekergetni, nos ilyenkor van az a szitu, amiről írsz, az olajfék tönkremegy és úgy vágja be az ajtót fékezés helyett, hogy az egész ház beleremeg. El kell fogadni a szaki javaslatát, ő tudja, hogy mekkora olajfék kell arra az ajtóra és ami jó, az bizony drága is. És az sem mindegy, hogy hova, miként szereled fel. Az igazán jó olajfék ráadásul thermoszeleppel van ellátva, hozzá se kell nyúlni, mert egy-két nap reakció idővel érzékeli, hogy hűlt vagy melegedett a levegő és utána állítja automatikusan a behúzást.

Én egyszer ajánlottam egy nagy vasajtóra ki olajféket, amikor még foglalkoztam vele, mert japán technikát szereltem kizárólag, amelyre szállítóm volt. Akkor drágállották, majd két olajféket is kinyírt másfél év alatt az ajtó, mikor végre úgy döntöttek, hogy mégis csak megrendelik tőlem. Érdekes, azóta nincs vele gond. :-)

F.Laca fórumozóra meg ne hallgass, őt már mindenki inkább elmeorvoshoz küldené legszívesebben. :-D

Szomorú örökös # 2018.05.23. 04:50

F.Laca

Már régen lejárt a többnyire este (avagy éjjel) érkező nagy fekete lefüggönyzött autók mítoszának ideje!

Szó nincs fekete autókról, itt nyíltan, a postás fogja neked hozni hamarosan az idézést! ;-)

De valójában lehet megvenni az újat is (egy huszasból simán kijön), s utána az egyik "barkács-lakó" szépen felszereli. Sokkal olcsóbbra jön ki, mint annak az iparos embernek az ár-megajánlott 30-40 ezre!

Amíg nem tudod, hogy milyen és mekkora ajtóról van szó, addig inkább ne pofázz bele olyanba, amiről lövésed sincs. Mondjuk eddig se volt sok értelmed ahhoz, amit összehablatyoltál, de ez itt végképp szakmai kérdés. ;-)

sasa02 # 2018.05.22. 15:46

Kedves Tagok

Tanácsotokat kérném, röviden vázolnám a helyzetemet egy társasházban lakunk, ahol a bejárati ajtó fékezője már évek óta vacakol, eljutottunk addig a pontig, hogy semmit se tompít (becsapódik és döbben az egész első emelet), többször jeleztük a közös képviselőnek, de nem javítatja meg. Megelégeltük a dolgot és felhívtunk egy szakit, aki a küldött képek alapján cserét javasol (olaj sincs benne már) és kb 30-40 e Ft kerül a cseréje. Nekem az lenne a kérdésem ezt a számlával alátámasztott javítást, valamilyen formában belehet hajtani a társasháztól, hogy a felhalmozódott eredményből kifizesse ezt a tételt? Segítségeteket előre is köszönöm!

osmi # 2018.05.22. 04:48

MD.!
A javaslat nem neked, hanem a tul.társaknak szól, te csak közvetítő vagy, az viszont kötelezően. Akár egyetértesz vele, akár nem. Ha igénylik, véleményezheted. A döntést pedig végre kell hajtanod. Ha nem óhajtod; lemondasz (pont)

MajorDomus # 2018.05.21. 20:22

Osmi

A bekezdés utáni rész nem neked szól.

Tudod 30 éve készítek társasházi költségvetéseket, hidd el,tudom hogy mit lehet és mit nem. Ami nem megy arra javaslatot sem fogadok el,mert nincs értelme.

osmi # 2018.05.21. 13:34

MD.!
Ha már fórumozol, oda kellene figyelni az embertársaid által írottakra (pont)
Kv. tervezetben a végzendő munkáknak és ezek tervezett költségének, valamint a tervezett közös ks.összegének minden esetben szerepelni kell.
Készíhető alternatív tervezet is.
Minden esetben hajlandó vagyok kgy.-re menni.
Általában nem a tulajdonosok között találom az általad
említett v.h.-t.

MajorDomus # 2018.05.21. 11:56

Osmi
Sz.örökösnek - a 40.§ hivatkozás kivételével mert az az irásbeli szavazásra vonatkozik - ,igaza van !

A közgyűlés időpontját,ha csak nem a tulajdonosok kezdeményezik konkrét időpont megjelölésével, a közös képviselő határozza meg. Más kérdés,hogy lehetőleg olyan időpontban, hogy azon minél többen részt tudjanak venni, s megfelelő idő legyen a felkészülésre. Tehát ha 8 nappal korábban kitűzte szerdán este 18 órára,akkor nincs miről beszélni.

A közös költség emelése döntés kérdése!
Ha szerepelt a napirenden az: a t
Társsház 2018.évi költségvetése,és a javasolt tervezet,akkor megint nincs miről beszélni.
Nekem 3 ilyen perem is volt évtizedek alatt,azért mert változatlan közös költség szerepelt a tervezetben, de a közgyűlés 10 ft/m2 emelésről döntött! Mellesleg a fűtéskorszerűsités miatt szorgalmazták.
A biró megkérdezte a felperest, ha a közös költség csökkentéséről döntött volna a közgyűlés,akkor is perelt volna? Akkor nem.
A kereset elutasitva.
A költségvetésen belül arról döntenek amiről akarnak,ide nem értve egy felújitást vagy egy hitelfelvételt,mert az önálló napirendi pont.
Egy fakivágás,vagy egy salétromos fal kezelése,a költségvetés karbantartási tételének része, ezen még vitatkozni is felesleges.
A döntéseket nem 3 vén hülye,vagy az éretlen tacskók hozzák,hanem azok a tulajdonosok, akik veled ellentétben hajlandók elmenni a közgyűlésre. Pont.

Szomorú örökös # 2018.05.21. 10:59

osmi

Persze lehet bármit törvénytelennek gondolni, de attól az még törvényes marad.

osmi # 2018.05.21. 10:07

"A közgyűlés időpontjának kijelölése soha nem demokrácia alapján működik."
Normál helyeken igyekeznek olyan helyre, időpontra tenni, hogy a megbízók részt tudjanak venni rajta.
Persze lehet éjjel kettőre 200 km -re odébb is tartani és
levinni két számvizsgálót.( és pl. megszavazni 100 millás
hitelfelvételt - szerinted akkor is, ha nem szerepelt a meghívóban)
A tv. egyértelmű a napirendeket és határozati
javaslatokat illetően.
Úgy tudjuk, hogy szóbeli szavazás volt.

Szomorú örökös # 2018.05.21. 09:47

Hapciusz

A megismételt kgyűlés 15 perc múlva kezdődött, ugyanazokkal a napirendi pontokkal

Teljesen törvényes volt!

37.§ (2) A megismételt közgyűlést a határozatképtelen közgyűlést követő 15 napon belüli időpontban az eredetivel azonos - a határozatképtelenné vált közgyűlés esetén a közgyűlés berekesztését követően fennmaradó - napirenddel kell összehívni. A megismételt közgyűlés az eredeti közgyűlés meghívójában az eredeti közgyűlés határozatképességétől függő feltétellel a határozatképtelen közgyűlés napjára is kitűzhető, ha a szervezeti-működési szabályzat ettől eltérően nem rendelkezik.

Sőt, határozatképes is volt!

(3) A megismételt közgyűlés a jelenlevők tulajdoni hányadára tekintet nélkül határozatképes;

És az eltérő határozat is törvényes volt!

40. § (1) Az e törvényben meghatározott eseteken kívül más közgyűlési határozat is meghozható írásban.

Mellesleg ha te úgy nevezed a hátuk mögött a lakótársaidat, hogy „vén hülye”, akkor a tisztelet szemernyi szikrája sem található meg benned. Úgy gondolom, hogy a békés egymás mellett élésre tökéletesen alkalmatlan vagy, megérdemelnéd, hogy a vádaskodásaidért meg az ilyen megnyilvánulásaidért egyszer jól meghurcoljanak. :-O

Hapciusz # 2018.05.21. 09:11

nonolet, Majordomus

A megismételt kgyűlés 15 perc múlva kezdődött, ugyanazokkal a napirendi pontokkal, de a határozatban :

A közös ktg emelése lényegesen több összegről szól, mint amennyi a napirendi pontban szerepelt,

A 2018-as ktgvetési tervezetben felsorolt munkák közt nem szerepeltek azok a munkák, amiket a határozatban feltüntettek.

Osmi, én is úgy gondolom hogy nemcsak etikátlan, hanem kijátszották a távollevő többséget azzal, hogy 3 vén hülyén lenyomtak mindent

Szomorú örökös # 2018.05.21. 07:14

Hapciusz

A közgyűlés időpontjának kijelölése soha nem demokrácia alapján működik. A házkezelő kijelöli és te eldöntöd, hogy ott tudsz lenni vagy nem. Ha nem, akkor részedről lemondasz demokratikus jogodról, hogy beleszólj a döntésekbe, ez ilyen egyszerű. A társasházi demokrácia ugyanis a közgyűlésen működik.

Mellesleg ha döntenek arról, hogy a salétromos falat rendbe hozzák, te meg ezt támadod, akkor eléggé egyértelmű, hogy nem célod a ház rendbetétele, inkább az látszik, hogy te a házkezelőtök ellen lépsz fel, bármilyen döntés is születik. Ezek után arra hivatkozni, hogy törvénytelenség történt? Szerintem alapból az törvénytelen, amit te művelsz.

osmi # 2018.05.21. 07:00

Igen az és erkölcstelen is.

MajorDomus # 2018.05.20. 20:43

Ez ugye igy törvénytelen??

nem az.
költségvetési tételekről döntöttek.

nonolet # 2018.05.20. 18:02

Miért lenne az... a 2. közgyűlés jogszerű volt.

Hapciusz # 2018.05.20. 15:04

elszámoló közgyűlésen két olyan határozatot hoztak, melyek mint napirendi pontként nem vagy másképp szerepeltek a közgyűlési meghívóban:
A 2018-as költségterven belül a ht.tartalmaz olyan munkákat (salétromos fal kezelése, fakivágások) amik nem szerepeltek napirendi pontként
A közös ktg emelése úgy, hogy nem a javaslatban megadott összegre emelik, hanem többre
Ezt a megismételt közgyűlésen, ahol a 9 emberből 3 tudott résztvenni annak ellenére, hogy kértük a közösképviselőt (külsős társasházkezelő) hogy más időpontban tartsa meg mert többünknek nem felelt meg az általa megadott időpont (egyeztetés nélkül, egyoldalúan megadott időpont)

Ez ugye igy törvénytelen??

MajorDomus # 2018.05.17. 18:10

Pontosan.
és a kft-nek van szerződése a házzal társasházkezelésre van szerződése az alkalmazottjával,akire rábizta a házat,,jegyzőkönyve hogy őt választották közös képviselőnek.

Ezzel a kör bezárult.