hellsing
Egyértelműen a pálmaházra.
hellsing
Egyértelműen a pálmaházra.
Hellsing
Ti vagytok nyomasztó többségben.
Módositsátok Szervezeti és Müködési szabályzatot(ezt 50 %+szavazattal) ,úgy,hogy a fütésdij felosztása (100%-10%) a többi a költségisztók szerint. Magyarán,a teljes fogyasztásból 10% átalány a költségosztóval el nem látott területre!
Egzébként a 2013-as kormányrendelet a nem mérhető fogyasztásra 2,5-szeres büntető szorzót ir elő!
Miért nem éltek vele ? Mindjárt meggondolja magát!
Értem. Abban bíztam, hogy ez formailag társasház, jogilag pedig van esély egylakásos "családi házzá" válni. Valamint, hogy a társasház jogi kategória is sokféle, és és van egy olyan forma, amit engedményként befogad a kérelem.
@mindenki: többet ötletet adtatok és többet segítettetek egy nap alatt, mint a ház közös képviseletét ellátó cég ügyvédje és az önkormányzat jogsegély szolgálatán dolgozó jogász összesen. Apáméknak kimásoltam a javaslataitokat és lépni fognak az ügyben.
Mindenkinek köszönöm a segítséget!
Majd meséld el mi lett a vége?"
Tisztelt Fórumozók!
Egy 4 lakásos társasházba költöztem be, így én vagyok az egyik lakás tulajdonosa. A telek 1500 nm., osztatlan közös. Az SzMSz a következőt tartalmazza: "...az épülethez tartozó telek és a közös tulajdonban álló épületrészek birtoklására és használatára a tulajdonos társak mindegyike jogosult a tulajdoni hányadrész arányában..."
Kérdéseim a következők lennének:
köszönöm a választ, András
Kedves Fórumozók!
Egy furcsa problémám van, amivel fogalmam sincs, hogy mit csináljak, ezért érdekelne a véleményetek, esetleg jogi tanácsotok.
Egy viszonylag kicsi, 11 lakásos, budai, nagyon szép környezetben sikerült lakást vennünk évekkel ezelőtt. A házban minden lakáshoz tartozik erkély, amelyek egymás fölött helyezkednek el.
Néhány évvel ezelőtt az alattunk levő lakást eladták, azt egy két gyermekes család vette meg.
Időközben kiderült, hogy a család mindkét felnőtt tagja hihetetlenül erős dohányos, vagy inkább dohányossá vált. Ugyanis manapság már olyan szintre emelkedett a rossz szokásuk, hogy az már kifejezetten zavaró. Körülbelül 5-6 percenként (!) halljuk, hogy csapódik alattunk az erkélyajtójuk, majd halljuk az öngyújtó összetéveszthetetlen csattanását. Aztán a füst nagy része felszáll, és a mi ablakainkon bejön a lakásba. Ez a front a lakásunk fő frontja, teli ablakokkal és egy erkéllyel. Nem hogy az erkélyünk is használhatatlan, de egyetlen ablakot sem tudunk kinyitni, nem hazudok, sem nyáron, sem télen, a mínusz 20 fokban sem(!), mert a dohányzásuk lényegében folyamatos alattunk, és minden füst hozzánk száll be.
Az ő saját tulajdonukban dohányoznak, valamint a saját egészségükkel azt csinálnak, amit akarnak, de így már minket is zavarnak, akadályoznak alapvető jogaink gyakorlásában. Például abban, hogy szellőztessünk. Se nyáron, se télen, az év 365 napjában sosem lehet szellőztet ni, nem viccelek, 5 percenként gyújtanak rá.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Achilleus
Erős dohányosként utálom a zárt helyen történő dohányzást. Utálom, ha étkezés közben valaki rágyújt. A hamutartót még az asztal környékén sem szeretem látni. Eszembe nem jut a kocsiban rágyújtani, ha valaki ( nem dohányos ) ül benne.
Nem vagyok érthető ugye? Erős dohányosként ellenzem és magam is utálom, ha úgy és akkor is füstölnek az orrom alá amikor nekem " nem alkalmas ".
Mondom erős dohányos vagyok és a fentiekre kényes. És arra is, hogy egy esetleges nem dohányost a dohányzásommal nehogy megsértsek.
Én megértelek.
Először is közölném velük mi a problémám a dohányzásukkal. Aztán egyezettek meg, hogy páros órában Ti páratlan órákban Ők vannak az erkélyen... No ez vicc volt :-)
Türelem.
Ők meg majd leírják, hogy az erős parfümöd zavarja őket....
Achilleus
Ény tényleg megértelek mint írtam erős dohányosként.
Neked meg azt kell megérteni, hogy neki meg joga van a saját lakásában, birtokán - dohányozni.
Az más, ha hamut rádszórja a csikket eldobálja stb...
Szomszédod lennék és azt mondanám ne süssél már rántott húst mert zavar az olaj szaga....( amugy imásom a rántott húst )
Nem egészen.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény az erkélyre is kiterjed!
A birtokvédelmet meg fogja kapni!
Akkor majd az ablakban cigiznek :-) Oda is ? :-)
MajorDomus
Én értem a problémát, de nekem meg az a bajom, hogy a parfümje illata átjön hozzám. Az erkélyen ne legyen rajta. A rántott hús szaga átjön. A ygerekei szaladgálnak, a zene hangos a Tv-je áthallatszik... HAjjajjj
Pontosan melyik a jogszabályhely az említett törvényben ?
Igen,csak a parfümre még nincs törvény,a cigire viszont van!
A pontos jogszabályhelyet nem találom.....
Melyik pont ez szigorúan ami tiltja, hogy a lakásom ablakában vagy az erkélyemen dohányozzak? Tényleg érdekel, nem csak emiatt a kérdés miatt és nem kötözködés.
Vagy vak vagyok vagy ilyesmi.... figyelmetlen.stb.
A felette lakó jelentett fel egy berlini nőt az esti cigarettázásért.
http://24.hu/…at-erkelyen/
Ok.. De magyar honban ? Berlin csak nem a kis hazánk területe:-)
Tisztelt fórumozók!
Van egy problémás lapostető, ami időnként beáztatja a lakásokat, erre időnként foltoztatnak.
Van egy olyan közgyűlési határozat, hogy több árajánlatot kell összegyűjteni és akkor újabb közgyűlést kell összehívni. Egyébként nem akarják a tetőt felújítani.
Lehet e olyat kérni a közösképviselőtől és a többi ellenálló lakótól hogy név szerinti szavazással döntsék el, támogatják-e a tetőfelújitást vagy sem? Mivel ha értékvesztés, állapotromlás állna be a tető alatti lakásoknál, perehetőek-e név szerint is azok a tulajdonosok, akik a jókarbantarás törvényét sem akarják betartani, ezzel szándékosan kárt okozva a tető alatti lakások tulajdonosainak?
fohász
Ha megtámadod a lakógyűlés döntését, akkor minden további nélkül.
Egyébként a foltozást tárgyaló lakógyűlésen minden további nélkül felvetheted, hogy legyen egy szakértői vélemény, ami vizsgálja a teljes tetőszerkezet állapotát, esetleges javítási igényét és annak összevetését, hogy annak költségei hogyan arányulnak a rendszeres foltozgatáshoz? Esetleg arról is, hogy a foltozás megfelelő intézkedés-e a beázások megszüntetésére?
Tisztelt Fórumozók!
Egy 4 lakásos társasházba költöztem be, így én vagyok az egyik lakás tulajdonosa. A telek 1500 nm., osztatlan közös. Az SzMSz a következőt tartalmazza: "...az épülethez tartozó telek és a közös tulajdonban álló épületrészek birtoklására és használatára a tulajdonos társak mindegyike jogosult a tulajdoni hányadrész arányában..."
Kérdéseim a következők lennének:
1. A padlástérbe ami 400nm, felvittem pár személyes tárgyamat, amivel kb. 5nm-t foglaltam el, erről emailben tájékoztattam a tulajdonostársakat. (Más tulajdonos is tárol ott tárgyakat egyébként). Erre közgyűlési határozatban megszavazták, hogy én nem tárolhatok ott semmit. Jogos-e ez a döntésük?
2. A kertbe 3 autónak van parkolási lehetősége. Egyik tulajdonosnak sincs autója, így ez üresen áll. Én természetesen beálltam az autómmal, de erre is olyan közgyűlési határozatot hoztak, hogy nem használhatom. Jogos-e ez a döntésük?
3. A kertben fű van és pár bokor, amit mi a közös költségből gondoztatunk egy kertésszel, ezt tekintem a kerttel kapcsolatban "rendes gazdálkodás" körébe tartozó költségnek. A mostani közgyűlésen megszavazták, hogy egy kerttervező irodát felkérnek kerttervezésre hogy több tucat rózsabokrot, félköríves rózsalugasokat, kordonokat tervezzen és építsen amikre rózsák lesznek futtatva. A későbbiekben a folyamatos ápolás, metszés, permetezés, trágyázás... miatt nagy mértékben meg fog emelkedni a közös költség rám eső része. A "rendes gazdálkodás" körét meghaladó kiadásokhoz viszont 100%-os belegyezéses közgyűlési határozat kell. A kérdésem, hogy az ilyen extra "beruházás" a kertben beletartozik-e a "rendes gazdálkodás" körébe?
4. Ha jogosult vagyok a telek használatára a tulajdoni hányadrészem arányában, akkor elültethetek-e 2-3 cseresznye fát saját részre, úgy hogy a többi tulajdonost e pár fa fenntartási költsége ne terhelje?
köszönöm a választ, András
Ha a parkolók adott lakáshoz tartoznak akkor nincs miről beszélni!
Az 1.pontban nem értünk egyet.
A padláson lomok tárolását s tűzveszély miatt mrgtilhatja a közgyűlés!
A közös tulajdon feletti rendelkezés közgyűlési hatáskör!
Akkor jogos a reklamáció ha kimondottan neki tiltották meg,mert tulajdonosok között nem lehet megkülönböztetést alkalmazni!
nanemáááá
van egy tavalyi közgyűlési határozat, ami azután született hogy a tetőjavításra be lett kérve több árajánlat.
egyik sem tetszett senkinek.
Az sem, hogy hitelt vegyen fel a ház.
Az sem, hogy adjunk ki garázshelyeket bérbe.
Tehát aki nem a tető alatt lakik, az élénken tltakozik hogy rendbehozzák a tetőt, élükön a közösképviselővel.
A szakértői vélemény azért necces, mert a közösképviselő majd beszerez egy olyat hogy nem súlyos a helyzet . Ebben a korrupciós világban ez is menni fog.
Ha megtámadok egy határozaot, sok pénzembe kerül és akkor mi van?Megsemmisiti a bíróság és akkor hoznak egy ijabb semmitmondó határozatot?
Ennél jogilag draszikusabb, egyszerűbb lépéseket kell tenni, úgy gondolom.
Ezért kérdezem, kérhetem-e úgy a napirendi ponti felvetést az elmaradt közgyűlési határozatról, hogy azon névszerinti szavazással vállaljanak anyagi és jogi felelősséget az elhanyagolt tető miatti értékromlásért és állandó veszélyeztetésért?
Tisztelt Capisca, Tisztelt Major Domus! Köszönöm a 4 bekezdéssel lejjebb lévő 4 kérdésemre a válaszokat.
A 2-es pontot kiegészítem: a 3 parkolóhely nem tartozik egyik lakáshoz sem, és nincs semmiféle közgyűlési, vagy SzMSz határozat. Az osztatlan közös kertben van,külön kocsibeálló kapuval, mellette pedig a kertkapu amin a személyforgalom zajlik.
Az 1-es pontot is kiegészítem: Más lakónak már van a padláson személyes tárgya a felületét borító porból ítélve évtizedek óta, csak nekem nem akarják engedélyezni.
Tisztelt Major Domus! Akkor a 3. és 4. pontban megfogalmazott kérdésemre Capisca által adott válasszal Ön is egyetért?
köszönöm, András
Hát akkor állj be! A közös tulajdont jogod van használni. A padlást dettó.
Ígen.
Köszönöm a válaszod, András
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |