elbirtoklás


TEB-es ember # 2010.04.13. 11:23

Értem. Mitől függ, hogy elhagyottnak volt tekinthető-e, vagy sem? Szerintem, egy autót nem szoktak csak úgy elveszteni az emberek. És - mint említettem - a megtalálástól számított bő két hónap múltán még mindig ugyanott volt, ugyanolyan - vagy inkább egyre rosszabb - állapotban.

ObudaFan # 2010.04.12. 17:29

Nem feltétlenül, ha nem lehetett elhagyott tárgynak tekinteni, akkor talált tárgyként a rendőrségnek kellett volna beszolgáltatni. Ennek hiányában a csalárd szerzés miatt nem biztos, hogy sikerült az elbirtoklás.

TEB-es ember # 2010.04.11. 17:54

Jó estét!

Remélem, jó helyen járok.
Egy ismerősöm, 12 évvel ezelőtt, az erdőben talált egy közel roncs állapotú, magára hagyott járművet. A jármű a felfedezés után két hónappal még mindig ugyanott, úgyanúgy állt körbenőve, elhagyatottan, így az ismerősöm talált tárgyként kezelte, hazavitte, megjavította, kipofozta. Nemrég azonban megejelent a jármű eredeti tulajdonosa, magának követelve a járművet.
Az én meglehetősen kevéske jogi ismereteim szerint, mivel 10 év eltelt, így egyszerű elbirtoklás esete forog fenn, de kíváncsi lennék a témában nálam jóval jártasabb jogászok véleményére is. Előre is köszönöm!

pazs # 2010.04.09. 08:47

Ez egyre zavarosabb: ha a három testvéré az ingatlan, akkor mi köze az apának és az anyának hozzá? Pláne ahhoz, hogy ők hol vannak?

Szandrus83 # 2010.04.09. 08:12

Mondjuk ez nem ilyen egyszerű, mint ahogy pár mondatban leírtam....ugyanis a három testvéré az ingatlan, de csak az apai rész van rendezve, mert a másik szülő még él, akit hosszú évek óta mi gondozunk a saját házunkban.

Köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.09. 08:02

Ennek nem hogy jobb módja nincs, hanem egyáltalán nincs módja. Örülj, hogy többet használhatsz, mint ami megillet.
Azt a pofátlan mindenit!

Szandrus83 # 2010.04.09. 07:55

Pontosan! Ennek van esetleg valami jobb módja?

pazs # 2010.04.09. 07:47

mit értesz saját rész alatt? Már eleve a tulajdonodban van valamekkora eszmei hányad, azt értelemszerűen nem tudod elbirtokolni. Te tulajdonképpen a tulajdoni hányadokat szeretnéd hozzáigazítani a ténylegesen használt arányokhoz?

Szandrus83 # 2010.04.09. 07:44

Köszönöm szépen a gyors választ!

Csak a saját részemre sem vonatkozhat egyébként? Végül is engem csak az érdekelne, amit én használok....

pazs # 2010.04.09. 07:29

Igen, van, de ha a többi testvér is használja az ingatlant (mindegy, hogy ki mikor mekkora részét), akkor te valószínűleg nem birtokolhattál el.

Szandrus83 # 2010.04.09. 07:25

Tisztelt Fórumozók!

Érdeklődnék, hogy közös tulajdon esetében szóba jöhet-e elbirtoklás?! Osztatlan közös tulajdonról van szó,három testvér tulajdonában van. Én használom nagy részét már hosszú évek óta, de a másik két testvér is kisebb részeket. Azt a rész, amit én használok elbirtokolhatom-e 15 év után?

köszönettel: Szandrus

égivándor # 2010.03.26. 06:19

Köszönöm a választ,akkor gondolom az az olcsóbb ha önként lemondok a részemről,mintsem pert veszítve költséget fizessek.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.24. 08:19

Ha telephelyen bejegyzett telephelyet ért, akkor az semmiképpen nem fog menni. Nem tudja igazolni a használati jogosultságát.

ObudaFan # 2010.03.23. 19:58

égivándor

Ha per lesz, valószínűleg buksz.

Cypern

15 év múlva majd elbirtokolnád, de addig meg jogtalanul használod. Az adóhatóság nem hiszem, hogy bántana, de a tulajdonos elindíthat egy birtokvédelmi eljárást.

Cypern # 2010.03.22. 18:27

Tisztelt fórumozók!

Miskolcon van egy telek, amire 23 évvel ezelőtt elkezdtek építeni egy üzletközpontot, és társasházat. A mellette lévő telek tulajdonosa szerint beszedték az előlegeket, majd leléptek. Tehát 23 éve gondozatlan a telek, csak egy beton "szerkezet csonk" van rajta. Viszont nekem pont ideális lenne egy paintball pályához. Székhellyel nincs gondom, de csinálhatok-e telephelyet egy telken azzal az indokkal, hogy innentől elkezdem az elbirtoklás 15 évét. Az egyik ügyvéd azt mondja nyugodtan, a másik meg azt, hogy az adóhatóság meg fog büntetni, mert jogtalanul használom a telket. (Miért pont az adóhatóság azt nem tudom). Szóval szerintetek merjek belevágni, és az egyik ügyvédnek van igaza, vagy ne merjek, mert a másiknak van?
Ha valaki tud erről infóval szolgálni, annak nagyon örülnék.

Tisztelettel:
Cypern

égivándor # 2010.03.19. 17:20

Szervusz!
Köszönöm a választ!
Nem lehet tenni ellene??
Én nem adtam nekik oda,nem engedtem de nem is tiltottam hogy használják az én részem is.Nem nyilatkoztam ilyen dologról sem szóban sem írásban.Sem nem tettem ráutaló magatartást sem.
Egész egyszerűen nem foglalkoztam a dologgal
(a tulajdonommal,mert jártam a nagyvilágot.)
Átolvastam az egész fórumot,itt inkább túlnyomó részt az elbirtoklók kérnek tanácsot én pont a másik oldalon állok.
Mondjak le önként vagy van talán némi kapaszkodóm?

ObudaFan # 2010.03.19. 13:24

égivándor

Ha ő folyamatosan használta az ingatlant, akkor jó eséllyel igazuk lesz.

kores # 2010.03.18. 13:33

Kedves Mallinalli és Dr.Attika.
Nem sikerült megállapodnunk szép szóval ügyemben.
Tehát pörre megyünk!!!!
Van szakosodott ügyvédi iroda akik elbirtoklásra szakosodnak(gondolok itt vannak ingatlanjogászok,válóperesek,autós ügyese,céges,stb)??
Köszönöm.
Kores

égivándor # 2010.03.17. 15:53

Tisztelt Ügyvéd Urak!
Kérném álláspontjukat az alábbi ügyben:
Testvéremmel közösen örököltünk egy ingatlant 1990-ben fele-fele arányban(mely így is szerepel telekkönyvben) a hozzá tartozó telekkel
(90 m2 lakóépület,istálló,malacólak,konyhakert)
Én feléjük sem néztem ,mert cirkuszban dolgozom és volt úgy hogy évekig itthon sem voltam M.ó-n!A szülői háztól pedig eléggé messze vitt a sorom.
A minap visszahívtam az ügyvédjüket aki többször keresett de nem lelt,s aki tudomásomra hozta hogy elbirtokolni kívánja kedves nővérem az én részemet.
Az ügyvéd elém tárta hogy inkább önként mondjak le a részemről csak,mert ha perre megyek akkor nem hogy az ingatlan tulajdoni részemet bukom de de egy rakás pénzt is fizethetek perköltség címén!
(ami szerinte több százezer forintra is rúghat)
Hogy van ez a magyar jogban??

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.03.03. 14:31

Mi ez, tanyagazdaság? Kicsit bővebben, ha lehetne.

Rájöttem, hogy innen nem lehet megmondani. Ügyvédhez kell fordulnod.

Az elbirtoklásnak vannak szabályai. Minden attól függ, hogy a helyi rendelet mit ír elő a terület minimális nagyságáról. Ha pld. egy ilyen mezőgazdasági terület minimális nagyságának 3e nm írt elő a helyi szabályozás, te csak akkor tudsz elbirtokolni, ha az elbirtokolt rész e fölötti.

csuka20 # 2010.03.03. 14:05

Tisztelt fórumozók!
A kérdésem a következő:
Szüleim 1988-ban vettek egy ingatlant és a hozzá tartozó területet. azóta kiderült hogy egy része a területnek nem a mi nevünkön van. Azóta is gondozzuk a területet, kezdetben növénytermesztés folyt rajta később állattartás, jelenleg nem folyik rajta művelés.
Kérdésem az lenne, hogy hogy lehetne hogy a terület a mi nevünkre kerüljön. Már 20 éve gondozzuk csak tavaly óta nem. Mi lenne az eljárás?
Köszönettel

Dr.Attika # 2009.12.23. 17:36

Önnek is Békés boldog karácsonyt.

kores # 2009.12.23. 17:29

Köszönöm,szép ünnepet Mindenkinek!

Dr.Attika # 2009.12.23. 15:39

Kutakodott. Talált. Sok szerencsét.

kores # 2009.12.23. 15:16

Igen azt belátom hogy ez komplikáltabb ,mint hogy önerőből lezongorázzuk,mindenképpen egy jogban járatos embert fogok keresni,de gondoltam előtte kutakodom egy kicsit a témában.