„djdna2 2017.12.04. 11:22
Tisztelt Szakértő!
Párom terhes és az orvostól kapott táppénz igazolásokat Augusztus 9-től két hetente rendszeresen átadja munkáltatójának, amely nem TB kifizető hely. Az átadott igazolásokról mindig átvételi elismervényt is kap. Az említett dátum óta a leadott táppénz igazolások után csak egy alkalommal kapott táppénzt.
A munkáltató állítása szerint ők minden igazolást továbbítottak a cég könyvelőjének. Ezt követően a cég egyeztetett a könyvelőjével az esettel kapcsolatosan, aki kérte az igazolások újbóli elküldését, mivel állítása szerint "elkeverte a papírokat".
Kérdésem az lenne, hogy van-e valamilyen határidő arra vonatkozóan, hogy a cégnek, vagy könyvelőjének, mennyi határidő áll rendelkezésére arra, hogy a leadott igazolásokat továbbítsa az OEP-nek?
Illetve, hogy ennek elmaradása esetén, miként lehet őket erre kötelezni, vagy miként lehet ezzel kapcsolatosan jogorvoslattal élni?
Válaszát előre is köszönöm!
”
T. Kérdező!
- Igen, van.
- Ha a foglalkoztatónál TB kifizetőhely nincs úgy a foglalkoztató az igényt köteles 5 napon belül továbbítani a tárgyban illetékes járási hivatalnak. (Vhr. 38. § )
Az, hogy a fenti feladatot egy dolgozó, vagy egy könyvelő végzi nem releváns, mivel mind az állam (járási hivatal), mind a munkavállaló a foglalkoztatóval áll jogviszonyban, az okozott kárért, illetve a késedelemért a foglalkoztató felel. (Természetesen később azt a vállalkozási/megbízási szerződés alapján megpróbálhatja rendezni a könyvelővel.)
A trehány munkát végző, papírokat elkeverő vagy az előírt határidőket be nem tartó könyvelő esetén a foglalkoztató, mint megbízó kezdeményezheti a köztük lévő szerződés felbontását, vagy módosítását.
A késedelem miatt panasszal a járási hivatalhoz lehet fordulni, ők tudják a foglalkoztatót kötelezni a jogszabályok betartására, illetve szankcionálni a jogszabályok be nem tartása miatt.
Nem egészen az Önök esetére készült, de talán segítséget nyújt az alábbi minta, amelyet igazítsanak a konkrét ügyhöz.
Megyei Kormányhivatal
….. Kormánymegbízott Asszony/Úr részére
Város
Utca, házszám
Irányítószám
Tárgy: Panasz, a táppénz iránti igény
előterjesztésének megtagadása miatt
Tisztelt Kormánymegbízott Asszony/Úr!
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy munkáltatómnál (neve:…., címe:….. adószáma……, telefonszáma:…….) eljárni, a jogszabályokban előírt kötelezettségének teljesítésérére (Foglalkoztatói igazolás kiállítására és igényem Önökhöz történő továbbítására) kötelezni szíveskedjen az alábbiak miatt.
20…..-tól dolgozom a fenti foglalkoztatónál.
20……-tól háziorvosom keresőképtelen állományba vett, amelyről a nagyalakú orvosi igazolást és a további orvosi igazolásokat 20……-án közvetlen felettesemnek, ………. műszakvezetőnek átadtam.
Ezen okmányokon az orvos 20….-ig, összesen 14 napra igazolt keresőképtelenséget.
A tárgyévre járó 15 munkanap betegszabadságot korábban már kimerítettem, így álláspontom szerint jelen keresőképtelenség teljes tartamára táppénz illetne meg.
A munkáltatómnál társadalombiztosítási kifizetőhely nem működik, a táppénzemet eddig mindig a Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya folyósította.
A foglalkoztató az okmányok átvételéről igazolást nem adott, viszont annak leadásakor jelen volt XY nevű kolléganőm.
Kérelmem hosszadalmas elbírálásának okáról többször (dátum, mód) érdeklődtem, ügyfélszolgálatuk és/vagy szakosztályuk válasza (XY ügyintéző) szerint munkáltatóm a fenti időre táppénz iránti igényt nem terjesztett elő.
Ezt követően megkerestem YY nevű ügyvezetőt, aki panaszomra érdemi választ nem adott, az igényemnek a Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya/Járási Hivatal felé történő továbbítását hitelt érdemlően nem igazolta, attól elzárkózott.
Tekintettel arra, hogy az igényem elő nem terjesztésével a foglalkoztató a létfenntartásomat veszélyezteti, egyben figyelemmel az alábbi jogokra és jogszabálysértésekre kérem, hogy munkáltatómnál eljárni, a jogkövető magatartás tanúsítására felszólítani, amennyiben szükséges munkáltatómnál helyszíni, hatósági eljárást kezdeményezni, végső esetben az igény mielőbbi előterjesztése érdekében munkáltatómat eljárási bírsággal sújtani szíveskedjen.
Álláspontom szerint az eljárás során az alábbi jogok illetnek meg, illetve munkáltatóm az alábbi jogi normákat sértette meg:
Az Alaptörvény XIX.. cikk. (1) bekezdése értelmében anyaság, ( ) betegség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
Az Alaptörvény XXIV. cikk. (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.
Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog. ( Ket. 4. § )
A táppénz, csed, gyed, baleseti és gyermekápolási táppénz iránti igényt a munkavállalónak a foglalkoztatójánál kell előterjeszteni, azaz az orvosi igazolásokat a munkáltatójának kell leadni. (Ebtv. 62. §)
Az ellátások igénylése –beleértve az esetleges jogorvoslati eljárást is- az ügyfél számára ingyenes, azaz illeték- és költségmentes. (Vhr. 75/A §)
A foglalkoztató a kérelem, illetve a dolgozó által leadott okmányok átvételét hitelt érdemlően (pl. átvételi elismervény adásával) köteles igazolni. (Vhr. 38. §)
Ha foglalkoztatónál TB kifizetőhely nincs úgy köteles egy, az OEP honlapjáról letölthető un. Foglalkoztatói igazolás formanyomtatványt kitölteni és az összes szükséges okmánnyal együtt 5 napon belül a kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályának továbbítani. (Vhr. 38. § )
A kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási főosztálya köteles az igényt 21 napon belül elbírálni, azaz kérelemről érdemben dönteni, határozatot hozni és/vagy az ellátást kiutalni. (Vhr. 39. § )
Ha ezen kötelezettségének az egészségbiztosító/kifizetőhely nem tesz eleget köteles az Art.-ban meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizetnie a jogosult részére. (Mentesül az egészségbiztosító (kifizetőhely) a kamatfizetési kötelezettség alól, ha annak összege az 1.000.- Ft-ot nem haladja meg.) (Ebtv. 69. § )
Az Ebtv. 69. § szerint ha az egészségbiztosító/kifizetőhely ezen kötelezettségének nem tesz eleget köteles az Art.-ban meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizetnie a jogosult részére. Mentesül az egészségbiztosító (kifizetőhely) a kamatfizetési kötelezettség alól, ha annak összege az 1.000.- Ft-ot nem haladja meg.)
Az Ebtv. 81. § (1) Az egészségbiztosító szak- és pénzügyi ellenőrzése kiterjed az egészségbiztosítás pénzbeli, illetőleg baleseti ellátásaival összefüggő nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, a társadalombiztosítási feladatokat ellátó szervek hatáskörébe tartozó ellátásoknak és szolgáltatásoknak a jogosultak részére történő megállapítására, folyósítására, továbbá az ezekkel összefüggő ügyviteli feladatok ellátására. Az ehhez szükséges nyilvántartásokat, egészségügyi szolgáltatói jelentéseket, könyvelési és egyéb okmányokat, illetőleg adatokat rendelkezésre kell bocsátani.
Ebtv: 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól
Ket: 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
Vhr: 217/1997 (XII.1.) Kormányrendelet az Ebtv. végrehajtásáról
Köszönettel
Dátum, aláírás
Elérhetőségeim:
Adataim: (Név, TAJ, lakcím, telefonszám)