munka törvénykönyve


kismami1 # 2012.05.29. 08:32

Kedves Kovács Béla Sándor!

A cikk szerintem sem a legjobb, néha talán kicsit ellent is mond saját magának, de van benne egy ilyen mondat:
"Az állásfoglalásból pedig kiderült: a kismamák tényleg elbocsáthatók lesznek nyártól, ha a gyermek hároméves kora előtt mennek vissza dolgozni, és ha nem tudnak nekik megfelelő munkát ajánlani."

De az számomra nem derül ki, hogy ez rendes vagy rendkívüli felmondásnak minősül (mivel utána meg már az azonnali hatályú felmondásról ír)

Sajnos nem vagyok tisztában minden jogi fogalommal, azt tudom hogy végkielégítés és felmondási idő csak a rendes felmondásnál jár.

Ezért fordultam ide, mert itt jogászok, ügyvédek vannak, akik talán már "kivesézték" az új MT-t.
Mert nagyon érdekelne hogy akkor most köteles vissza venni, vagy nem (erre az első kérdésem után választ is kaptam).
A csoportos leépítést pedig azért kevertem ide, mert az lesz nemsokára a cégünknél, tehát ha visszavesznek, akkor ez a veszély még fenyegethet. És ennél sem tudom hogy van a védettség.

Elnézést ha értetlennek tűnök, nem vagyok jogász, közgazdász vagyok, elég sok törvény értelmezésében otthon vagyok, de az új MT kicsit kifogott rajtam. Főleg a linkelt, és ehhez hasonló cikkek miatt, amik elbizonytalanítják az embert.

:):) # 2012.05.31. 10:00

Tisztelt Fórumozók !
Kérdésem : A készenléti idő alatt végzett munka miatt kiadott 11 órás pihenőidőt a munkáltató ledolgoztathatja e ? esetleg valami jogszabály ami erre vonatkozik?
A válaszokat előre is köszönöm !
Andrea :)

Kovács_Béla_Sándor # 2012.05.31. 10:05

A kérdésnek ebben a formában sok értelme nincs. Adj konkrét tényállást! Munkaidőkeretben dolgoztok-e, aha igen, milyen időtartamú, pontosan mi is történt? És a kérdés maga sem jó, azt mondd, mi a konkrét problémád: mit akar a munkavállaló, ami neked nem tetszik.

:):) # 2012.05.31. 10:13

tehát : temetői munkáról van szó ahol készenlét van ,ha elhunyt szállitás van ez idő alatt akkor max 11 óra pihenő idő jár.ezt ki is adják, hiszen kötelező . amit nem értek ,hogy miért kell ledolgozni

Kovács_Béla_Sándor # 2012.05.31. 10:25

Ez ugyanaz, amit elsőre mondtál, a kérdéseim közül meg egyre sem válaszoltál. Pedig nem kíváncsiságból tettem fel őket.

:):) # 2012.05.31. 10:30

heti 50 óra,készenléti keret 168 óra

Kovács_Béla_Sándor # 2012.05.31. 11:11

A heti ötven óra munkaidő? Nem lehet. 40. De én munkaidőkeretet kérdeztem, hogy van? Feltételezem, igen. Ha van, akkor milyen hosszú. Egyáltalán mit értesz azon, hogy "ledolgoztatni a pihenőidőt"? Mert ez egy-egyben abszurd. Nyilván rosszul fogalmazol.

:):) # 2012.05.31. 12:19

idézem :a munkáltató a teljes munkaidőt alapul véve 3 havi munkaidőkeret alkalmazása mellett foglalkoztatja mukavállalót eltérő munkarendben,készenléti jellegű munkakörben
a munkaválalló munka ideje : heti 50 óra
a munkaidő 7.30.-18.10-ig tart
nem tudom egyszerűbben leírni :A készenléti idő alatt végzett munka miatt kiadott 11 órás pihenőidőt,le kell dogozni. vagyis munkaidő után kell maradni 2 óra hosszákat vagy hétvégén bemenni addig míg a 11 óra le nincs dogozva

Kovács_Béla_Sándor # 2012.05.31. 16:23

Jó kedvemben találsz, nincs ellenemre egy kis rejtvényfejtés. Rendben, tehát készenléti jellegű munkakör (ami nem azonos a készenléttel, amit korábban emlegettél). Így valóban lehet a heti munkaidő akár 60 óra is. Nektek csak ötven.
A tizenegy óra viszont továbbra is rejtély. A legvalószínűbb, hogy a Mt. 123. § (1) bekezdéséről van szó, amely szerint „a munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt kell biztosítani. Ettől eltérően osztott napi munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetében legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidő biztosítandó”.
Ennek nincs köze a készenléti jellegű munkakörödhöz, ez egy általános szabály. A pihenőidő "ledolgozásáról természetesen szó sem lehet - de majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy nálatok sem ez történik.
Egy a lényeg: a három hónap átlagában a heti munkaidőd meghaladja-e a 60 órát. (Továbbá, hogy megvannak-e a pihenőnapok, a munkaközi szünetek stb.)

Ja, és a beosztást legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre kell közölni a munkavállalóval. Az nem megy, hogy aznap szólnak, hogy "ma tovább maradsz". Illetve mehet az is, de az akkor is túlóra, ha egyébként a heti hatvanas átlagba belefér.

elpedro # 2012.06.04. 07:32

Tisztelt fórumozók!

Egy olyan talányra szeretnék választ találni ami esetleg itt megoldható.
Arról lenne szó hogy 3 műszakos munkarendbe járok dolgozni.Az éjjeles műszakot vasárnap kezdjük.Első kérdés ez lehetséges e.
A második pedig a nemrég eltelt pünkösd vasárnapra vonatkozik.Amit mivel mi akkor kezdenénk az éjjeles műszakot nem volt lehetséges.De a munkáltatónk kitalálta csütörtök este hogy azt nekünk péntek éjjel kötelező ledolgozni.Holott kedden mikor kezdtük az éjjeles műszakot azt mondták kifizetik mindkét ünnepnapot.Lehetséges e ez a munkanap áthelyezés ilyen formában.
Segitségüket előre is köszönöm.
Üdv.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.04. 09:29

Hadd ne kelljen megint végigzongorázni. Szóval: van-e munkaidőkeret, ha van milyen időtartamú; esetleg folyamatos üzemmódban működik a munkáltató?

elpedro # 2012.06.05. 05:03

Jó reggelt!
úgy tudomnem folyamatos hanem 3 műszakos rendben járunk.Volt már rá példa hogy folyamatos 12 órába kellett menni pár hónapig de most nem.remélem megfelelő a válaszom.előre is köszönöm a megfejtést.
Üdv.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.05. 07:07

Még mindig kérdés, hogy munkaidőkeretben dolgoztok-e, ha igen, milyen időtartamban.

elpedro # 2012.06.05. 07:56

és azt honnan is lehet megtudni ?

pazs # 2012.06.05. 08:12

Bele van írva a munkaszerződésedbe.

elpedro # 2012.06.05. 09:03

Nem találok a szerződésben semmi ilyet.csak hogy a munkaügyi kérdések változásairól a HR hirdetőtáblán hirdetnek róla.De ott sosincs kiirva semmi.

elpedro # 2012.06.05. 09:04

Esetleg arra gondol hogy hétfőtől péntekig dolgozunk csak?

wers # 2012.06.05. 09:09

attól még lehet munkaidő keret, de az biztos, a pünkösd hétfő mindenkinek fizetett ünnep, az nektek is jár. Gondolom hétfőn senki sem dolgozott nálatok délelőtt és délután.

elpedro # 2012.06.05. 09:16

Hétfőn senki sem dolgozott.Csak olyan értelmetlen ez az egész.Hét elején még azt mondták hogy nem kell ledolgozni csütörtök este mikor mentünk utolsó éjjelesre akkor meg benyögték hogy de mégis kell.Esetleg erről nem kellene hamarabb szólniuk?

wers # 2012.06.05. 09:34

Mit akarnak ledolgoztatni? A fizetett ünnepet? Azért az elég érdekesnek tűnik, ha így van. Nektek az a műszak ledolgozottnak számít. Munkaidőkerettől függetlenül.

elpedro # 2012.06.05. 09:40

Igen.Akkor úgy látom megértettük egymást.Hát mi le is dolgoztunk pénteken a vasárnapi ünnepnapunkat.akkor a kérdésemre a válasz hogy nem jogos?

ObudaFan # 2012.06.05. 10:06

Az biztosan nem jogos.

wers # 2012.06.05. 10:13

fizettesétek ki túlórába

elpedro # 2012.06.05. 10:30

És mit nyernék vele ha beperelem a cégemet ezért?

wers # 2012.06.05. 10:44

írtam én, hogy perelj?
Kérdeztél, választ kaptál, nem jogos, ezzel az információval a munkáltatódnál az kezdesz, amit akarsz. Ha úgy gondolod, hogy nem érdemes "nekimenni" a főnöknek, azt is megértem.