munka törvénykönyve


durum # 2011.07.28. 11:29

Kikk!

Egyetértek Veled! Az a szörnyű, hogy gyakorlatilag azzal, hogy rákényszerítenek arra, hogy otthon maradj 3 évig az Állam fogja fizetni a gyereknevelést! Igaz abból éhen halunk, nekem nem is kell én dolgozni szeretnék, de nem lesz más választásom. Hogy miért jó ez az Államnak nem tudom! Fejetlenség a tetőfokon! Figyelj én leültem a főnökkel anno beszélni, bele is egyezett, hogy dolgozzak, rá 1 hétre közölte terhesen, hogy mégsem inkább menjek el! Szerencsére a védettség miatt kénytelen volt visszavenni, azért van munkám most, de alig beszél velem, utál és feltételezem várja a törvényt, hogy másnap a kezembe adja a felmondást! Ja és mehetek perre, de a munkáltatónak nem kell semmit bizonyítani.

kikk # 2011.07.28. 14:02

Sajnálom, hogy Nálatok is ilyen gáz a helyzet. Én is csak a "jéghegy csúcsát" írtam le, ment a cégemnél a keverés ezerrel. Először azt akarták, hogy már a 6 hónapos gyerek mellől menjek vissza mielőbb dolgozni, aztán amikor elintéztem nagy erőfeszítések árán a bölcsit, akkor közölték, hogy ja még sincs rám szükség, maradjak csak otthon. Közben a bölcsit el kellene kezdenünk szeptemberben, hogy megmaradjon a hely, de ha nem lesz munkám, akkor ez is felejtős!
Egyébként a munkatorvenykonyve@ngm.gov.hu e-mail címre várják a tervezettel kapcsolatos észrevételeket. Én mindenképpen írok nekik. Lehet, sőt valószínű, hogy a kutyát sem fogja érdekelni, de mivel pillanatnyilag ez az egyetlen fórum, ahol kifejezhetjük a nemtetszésünket, hát én meg is teszem. Legalább a lelkiismeretem nyugodt lesz.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.28. 14:19

akkor a GYED-et fogom tudni újra igényelni a gyerek 2 éves koráig
Tudod.

Hadi # 2011.08.01. 12:19

Tisztelt Hölgyem/Uram!

azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy 2008 március 1.-től jöttem táppénzre terhességem miatt. Egy KFT-nél dolgoztam napi 8 órás állásban. 2011 június 2.-án letelt a gyesem és augusztus 8.-ig vagyok szabadságon. A munkáltatóm nem tudja biztosítani számomra a napi 8 óra munkát. Felajánlott heti 10 órát. Ez számomra elfogadhatatlan. Mit tehetek? Úgy néz ki h. szeptembertől a gyermekem betegsége miatt vissza igényelhetem a gyest. Ez befolyásolja-e a továbbiakat?

Köszönettel:Hadházi Éva

Kovács_Béla_Sándor # 2011.08.01. 15:29

Ha visszamész fizetés nélküli szabadságra, az alatt nem szüntethetik meg a munkaviszonyodat.

Talalkoztunk # 2011.08.09. 13:39

Sziasztok,

Munkáltatói rendes felmondással kapcsolatban van kérdésem.

Adott Munkavállaló 30 nap felmondási idővel, melyből a felmentési idő annak fele, 15 (naptári) nap.

Munka törvénykönyv:
"93. § (1) A munkáltató rendes felmondása esetén köteles a munkavállalót a munkavégzés alól felmenteni. Ennek mértéke a felmondási idő fele. A töredéknapot egész napként kell figyelembe venni.

(2) A munkavégzés alól a munkavállalót - legalább a felmentési idő felének megfelelő időtartamban - a kívánságának megfelelő időben és részletekben kell felmenteni.
"

I. kérdés:
Munkavállaló legalább 8 (15 nap felemntési idő, kerekítve, neki kedvezve 8 nap) nappal rendelkezhet, Ez lehet pl. Hétfőtől Péntekig 5 nap, valamint az azt követő Hétfőtől Szerdáig 3nap, vagy köteles a hétvégét is belevenni ("kívánságának megfelelő időben és részletekben")

II. kérdés:
"legalább a felmentési idő felének megfelelő időtartamban"
Amennyiben Munkavállaló a teljes felmentési idejéről kiván rendelkezni, úgy azt megteheti és Munkáltató köteles ennek megfelelni, vagy hogyan értelmezendő a "legalább"?

Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2011.08.09. 13:41

II.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.08.09. 13:42

Ja nem. I. Bocs.

Talalkoztunk # 2011.08.10. 06:29

KBS, köszönöm.

A félreérétsek elkerülése végett, jól értem, hogy az I. kérdésben vázolt út járható, a II.-ban foglaltnak a munkáltató viszont nem köteles eleget tenni?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.08.10. 06:31

Igen.

brezko # 2011.09.15. 13:48

Nem tudom, melyik jogszabály vonatkozik arra, hogy a munkáltató mennyivel a hétvégén végzendő munka előtt köteles arról értesíteni a munkavállalót?

Az eset egy szombati napra vonatkozott.
Csütörtökön este tudtam meg a mellettem telefonáló fiának a beszélgetéséből, hogy maga a cég dolgozik szombaton.
A főnököm csak péntek este kérdezett rá arra, hogy miért nem leszek?!
Én viszont egy nemzetközi rendezvényen voltam rendező, amit már február óta szerveztünk.
Meg se fordult a fejemben, hogy hétvégére szabadságot(???) vegyek ki.

Nem kapunk rendelkezésre állási díjat ilyen esetekre.
Sose kérdezi meg, hogy egyáltalán itthon leszek az adott napon, vagy se.
Igaz, több pénzt kapunk rá, mint egy sima munkanapra, de ettől eltekintve úgy kezeli, mintha hétköznap lenne.

Konkrét állásfoglalásnak örülnék a legjobban, de az idevágó jogszabály linkje is megteszi.
Előre is köszönöm!
Szükség esetén, akár magán levélként is írok bővebben.

ObudaFan # 2011.09.15. 14:07

Mt. 119. § (2) A munkaidő-beosztást - kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában - legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre a 118/A. § (4) bekezdésében meghatározott módon kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.

efi99 # 2011.09.15. 17:06

Ettől még a legtöbb munkáltató egyszerű túlóraként kezeli gyakorlatilag. (Mondjuk én a túlórára is megkövetelném a 7 napot, mert azt is sokszor csak 10 perccel előtte bökik ki és majdnem akkora gond tud lenni esetenként, mint egy szombat)

brezko # 2011.09.16. 11:53

ObudaFan!
Köszönöm a válaszod!

Még az jutott az eszembe, mi a helyzet a hétvégén végzendő munkával, ha az időpontja nem felel meg a munkavállalónak. (családi, egyéb elfoglaltság).
Függően attól, hogy ki jelezte előbb, a munkaadó, vagy a munkavállaló?

1. Példa:
Fix program, aminek hirtelen szervezne keresztbe a munkáltató.

2. példa:
Megbeszélt hétvégi munkavégzés. Mindkét fél részéről rendben.
A munkavállalónak jön közbe váratlan program, intézni való (rokon ellátásra szorul, családi esemény, stb.)

Meddig terjedhet a munkáltató munkára "kényszerítő" magatartása, ha erről külön szerződés, szerződés kitétel nem rendelkezik?
A váltásos rendben (pl. rendőr, biztonságiőr, mentős, stb.) dolgozóktól most eltekintve.

Előre is köszönöm a választ/válaszokat!

joco25 # 2011.09.21. 18:44

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Azt szeretném kérdezni hogy a vendéglátásban dolgózókat mik illetik meg
szabaság?
táppénz?

A másik kérdésem az hogy ha egy vendéglátó egység bevan kamerázva és a tulaj otthonról interneten keresztül tudja figyelni de nincs kitáblázva hogy kamerával megfigyelt terület az szabályos e?
válaszát előre is köszönöm

József

grenka # 2011.09.22. 06:51

Tisztelt Fórumozók!

Olyan feladatom lett a munkahelyemen, hogy aktualizáljam cégünknél a munkaköri leírásokat.

Ezzel kapcsolatos a kérdésem, hogy a vezérigazgatónak is kell a tv. szerint munkaköri leírás?

Zrt. vagyunk és vezérigazgató részben tulajdonos is.
Ha kell neki, akkor ki írja meg?
Egy munkaügyi ellenőrzésnél kérhetik ezt?

Köszi Üdv.
grenka

Kovács_Béla_Sándor # 2011.09.22. 07:19

Aki munkaviszonyban áll, mindenkinek.

durum # 2011.09.22. 20:21

Segítség kellene.

Terhességem elején, hónapokkal ezelőtt szóban jeleztem a főnöknek, hogy a hátralévő szabimat a szülés előtt 1 hónappal venném ki. Most jelezte, hogy attól fél, hogy végül bent marad a szabadságom, ezért elküld kényszer szabira, bőven a szülés előtt, 30 nappal előtte jelzi, hogy mikor, betartva a törvényi előírásokat. Vagyis ameddig még tudnék dolgozni szabira küld, utána már elég nehéz lesz bejárnom, ezért kénytelen leszek táppénzre vagy tgyásra menni, ami persze a bérem 70%.

Megteheti? Mit tehetek ez ügyben?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.09.23. 06:37

Pihenhetsz.

Samandra # 2011.10.06. 11:02

Tisztelt hozzáértők!

Kolléganőm pár hónapja dolgozik nálunk, a főnököm fel is vesz utána támogatást vagy 2-3 hónapja. Most talált egy jobban fizető álláslehetőséget és bejelentette távozását, mire a főnököm közölte, vissza kell neki fizetnie a támogatást, amit eddig felvett. Létezik ilyen????????? A munkáltatónak lehet vissza kell, de kérheti az alkalmazottól, hogy fizesse vissza, csak mert nem töltötte le azt az időt, ami a támogatás feltétele? Mit írasson a munkaviszony megszünésének okához? Vagy teljesen mindegy ilyen esetben?
Válaszaikat előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.06. 11:04

Ha határozott idejű szerződése van, akkor bizony ez a helyzet.

durum # 2011.10.18. 16:09

Lehet tudni valami pontosat az új munkatörvény könyvéről?

Azt olvastam, ha a 168 nap szülési szabadság után visszamennék dolgozni az alábbi esetben mondhatnának fel, vagyis megszűnt a gyerek három éves koráig eddigi fennálló védettség:

  • alkalmatlanság a munkavégzésre. Ez mit jelent? Eddig alkalmas voltam és most már nem?
  • ha a végzettségem nem felel a továbbiakban, akkor felmondhatnak, vagy a végzettségemnek megfelelő munkakört kell felajánlniuk. Ha ez így van, akkor ez fogja a munkaórát, valamint a szülés előtti béremet is befolyásolni, vagy ezek maradnak annyi mint előtte?
  • gyakorlatilag a cég átszervezésére való tekintettel felmondhatna.

Tud valaki valami pontosat erről? Terveztem visszamenni dolgozni a szülési szabadság után, de a fentiek alapján mindenképpen megtalálják a módját, hogy kirúgjanak.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.18. 16:17

megszűnt a gyerek három éves koráig eddigi fennálló védettség:
Megszűnt? Így, múltidőben? Mellesleg még a tervezetben sincs semmi ilyesmi. Nem is volt.

Bögrét küldték már legalább?

végrehajtó1 # 2011.10.18. 16:19

Szerintem a kérdező arra gondolt hogy a fidesz tervezetében benne volt.De viszakoztak.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.18. 16:21

Abban sem volt benne, csak az ilyen kapcsolatos provokátorok híresztelték. Így nem is volt mitől visszakozni.