40 év munkaviszony után nyugdíj


Veci # 2010.11.18. 19:06

szimigiza
A 40 % egészségkárosodás a szolgálati időbe sem számít bele, csak III. rokkantsági csoportba tartozó időszak, de csak az előrehozott nyugdíjnál a ma még hatályos tv. szerint.
A törvénymódosításról még nem tudni, hogy mit vesznek számításba a munkaviszonynál.


Üdvözlettel Veci

52mama (törölt felhasználó) # 2010.11.18. 19:07

Kedves m.n.zs.

Ismered azt a táblát ami tartalmazza, hogy ki,mikor mehet teljes illetve csökkentett összegü nyugdíjba?

Ebben az áll, hogy mivel 53-as születésü vagy 2016-ban mehetsz nyugdíjba. Teljes összegü előrehozottba, amennyiben meg van 40 éved,2012-ben, a szülinapod utáni naptól.

Más: 2009.12.11-től vagyok munkanélküli.2010.okt.07-ig/180 nap/álláskeresési járadék, azóta álláskeresési segély.A segélyt, mivel a nyugdíjkorhatáromon /2014/ belül öt éven belül vagyok addig kaphatom, míg el nem megyek nyugdíjba.Egyébként 180 nap.

üdv.52mama

mama4x # 2010.11.18. 19:10

Borzasztó ez a bizonytalanság.
Szerintem is a magánnyugdíjpénztárakról tárgyalnak előbb,mert ott pénz folyik be. Aki meg 40 évig fizetett, az meg ráér.
A mi ügyünk körül nagy a csend.

Veci # 2010.11.18. 19:12

m.n.zs. és nagyi5!

A ma hatályos tv. szerint az 1953-ban született az idén még nincs 5 éven belül az öregségi nyugdíjkorhatáron, csak ha már betölti az 58 évet, mivel az ő öregségi nyugdíjkorhatáruk 63 év.
Ezért nem is ajánlották fel a nyugdíj előtt állók munkanélküli segélyét.

Hátha a törvénymódosítás hoz kedvező fordulatot.


Üdvözlettel Veci

52mama (törölt felhasználó) # 2010.11.18. 19:21

Kedves Veci!

Szívcsavaró amit,aurinnak írtál.Teljesen igazad van.
Hasonló cípőben járok. 39 év, egy munkahelyen /pénzintézetben/ eltöltött idő után felálltam, és feladtam a munkahelyem.Ezzel megmentettem egy kolleganőt, ugyanakkor a halálosan beteg férjemet ápoltam.Önként lettem munkanélküli, és azóta már özvegy is, mert a férjem márciusban meghalt.

Áprilisban a hatályos törvény alapján elvileg,teljes összegü nyugdíjba mehetek.

üdv.52mama

Veci # 2010.11.18. 19:30

mesehabbal
Hol találtad? Tedd ki a linket légyszíves mert én nem bukkantamm rá.
Egyébként, ha a PDF nem nyitható meg, akkor kattints a hivatkozott tartalom mentése másként, mentsd le és utána olvasni tudod.


Üdvözlettel Veci

Veci # 2010.11.18. 19:32

Kedves 52mama!

Fogadd részvétem, kívánom hogy egészségben érd el a nyugdíjat és minél tovább élvezzed.


Üdvözlettel Veci

52mama (törölt felhasználó) # 2010.11.18. 19:42

jövő heti parlamenti napirendek
http://www.parlament.hu/…napirend.htm

52mama

nomono # 2010.11.18. 19:43

52mama!
sajnálom,
és remélem, hogy neked tutira összejön minél előbb a rendes nyugdíj

nomono # 2010.11.18. 19:45

nem találom,
egy közelebbi link kellene

Veci # 2010.11.18. 19:52

Szerintem nincs még fent a törvényjavaslat szövege, azért nem találni, ezért nincs még száma. Gondolom legkésőbb vasárnapig felkerül a parlament honlapjára.


Üdvözlettel Veci

nomono # 2010.11.18. 19:56

pedig milyen jó lett volna elolvasni
akkor várunk tovább...

m.n.zs. # 2010.11.18. 20:05

Veci és nagyi5!
Köszi a hozzászólást!
Igen, én is igy tudom ill. így mondták el a munkanélk. ben is. De sajnos már mindent kihasználtam.
Várom a kedvező lehetőséget.
Vagy be jön, vagy nem .
Arra készülök, hogy nem és akkor majd kellemesen meglepődök.

V.Judit # 2010.11.18. 20:13

Most volt a hir-tv-n a kormányszóvivő, és valóban munkaviszonyról beszélt. Viszont nem beszélt a három gyerekről, mint feltételről és a munkanélküli ellátás idejéről, hogy beleszámit-e. Amiből adót vonnak, az vajon miért nem számit be az időnkbe.

Én is kihasználtam már a munkanélküli eljárást teljes egészében, ennek ellenére felvetethetném magam nyugdij elött 5 évvel, vagy nekem már ez sem jár. Ha valaki tudja, kérem segitsen.

V.J.

Korall54 # 2010.11.18. 20:16

Kedves Veci!

Nagyon egyetértek azokkal a gondolatokkal, amiket aurinnak írtál, minden tiszteletem ezért.

Mindenki hasznos a maga helyén, főleg, ha akar is hasznos lenni.
Amit magadról írtál, mindaz magas erkölcsiségről tanúskodik, és ehhez jön még az, hogy Te már a biztos nyugdíjaddal ezen a fórumon segítesz önzetlenül rengeteg idegen kisembernek.Ha azért a sok-sok jótanácsért egy hivatalos tanácsadónak fizetnünk kellene, a gatyánk is rámenne. Te is szépen meggazdagodnál, ha pénzért adnál felvilágosítást, felszámítva a gép előtt töltött idődet, a törvények állandó tanulmányozását, de nem teszed.
El kell fogadnunk, hogy mindenkinek más az élete, sorsa, a jobbat még jobbá, a rosszat enyhíteni akkor tudjuk, ha segítünk egymásnak.
Javaslom, hogy maradjunk tárgyszerűek, dacolva a nehéz időkkel, használjuk ezt a fórumot mind a magunk, mind egymás javára, mert az ország, a nép mi vagyunk.

Üdv: Korall


Üdv: Korall (53-as nö)

nomono # 2010.11.18. 20:20

V.Judit
nekem azt mondták a munkaügyiben, hogy ha mindent kimerítettél, és az ÖREGSÉGI előtt vagy 5 évvel, akkor jár, de nem az előrehozotthoz 5 évvel
feltétlenül menj el a munkanélkülibe és kérdezz rá

Gabicsek # 2010.11.18. 20:23

No, fiúk, lányok, sziasztok!
Hogy egy kicsit még jobban felélénkítsem a fórumot, ezt az olvasnivalót találtam, ezek után aztán a hajunk égnek fog állni:

http://gazdasag.ma.hu/…om_gyerekkel?…

Mellesleg ma egy jogász-társaságban olyan susmust hallottam, állítólag tegnap már elfogadták a törvényt, csak várják a közt. elnök aláírását rá. Hogy ebből mi az igaz, és mi nem, gőzöm sincs. Vajon mi ez a nagy titokzatosság?

Ha végigolvassátok a linken lévő cikket, no, akkor azt hiszem lesz még itt felháborodás, de méghozzá jó nagy, míg meg nem tudjuk, mi a vége a dolognak.
Én is halálra izgulom magam, mint korábban írtam, márc. 24-én lesz meg a 40 éves munkaviszonyom (nem szolgálati időm, az már januárban), három gyerekem is van, de mivel 56-os születésű vagyok, a cikk végén már olyat is olvasni, hogy korhoz is kötik (no, ez a legújabban hallott variáns ahhoz képest, amit ígértek, hogy KORTÓL FÜGGETLENÜL). Biztos vagyok benne, égni fognak a billentyűk, ha elolvassátok, annyi lesz a beírás:)

V.Judit # 2010.11.18. 20:24

Kedves nomono, köszönöm a válaszodat, 57 éves vagyok, febr. leszek 58, akkor valószinű, hogy beletartozom,ha jól értem a szavaidat.

Gabicsek # 2010.11.18. 20:28

Aurin!
Te pedig dolgozz csak nyugodtan akár 80 éves korodig, ha csak úgy érzed magad fiatalnak. Én ugyanis még fiatalabbnak érzem magam, amikor itthon vagyok szabadságon közel 40 éves munkaviszonnyal, és sokkal több időm marad a családomra és a még 12 éves legkisebb gyerekemre. Tudod, sokkal többet tudok pihenni (a legjobb kozmetika a stresszmentes élet és a sok alvás, pihenés), ennél fogva fittebb vagyok. Ha a munkából hazajövök napi három órai utazás és 8 óra meló után, majd nekiállok a gyerekemmel tanulni (tudom, meg lehet kérdezni, mifenének született ilyen későn a harmadik), miközben csinálom a vacsorát a családnak és gondoskodom néhol arról is, hogy tisztaság is legyen, nem biztos, hogy olyan sima a bőr az arcomon, mint amikor ITTHON lehetek nyugiban, kényelmesen. Én valahogy ettől érzem magam fiatalnak most már.
Tehát kívánok Neked, dolgozz, míg bírsz, csak minket hagyj békén, akik azon drukkolunk, hogy a hosszú munkaévek, gyereknevelések után kis nyugalomra vágynánk végre.

Gabicsek # 2010.11.18. 20:32

még valamit.
Korall54-hez csatlakozva Vecinek!
Nagyon hálásak vagyunk Neked Kedves Veci a jó tanácsokért, úgy érzem, a nyugdíj-témás fórumoknak Te vagy a lelke. Örülünk, hogy minden nap velünk tartasz, és sok jó tanácsot adsz.

Akik emlékeznek: Kb. egy hete írtam Iván professzor úrnak két mail címre is. Válasz még mindig nem jött, tehát ezért nem tettem közzé.
Még mindig marad a reménykedés...

Veci # 2010.11.18. 21:13

Lányok!

Túl sok a dícséret!
Nekem Lyonee volt a legjobb segítőm, amikor nagy szükségem volt rá 2007-től kezdve. Mindig vagyunk annyian és olyanok, akik saját tapasztalatunkat, vagy ismeretünket megosztva próbálunk segíteni másoknak. Ha valaki ebben ki veszi a részét az nem lesz attól sem nagyobb, sem kisebb, sem szegényebb.

Gabicsek!

Szerintem nem is fog válaszolni. A jelzett cikket én is megtaláltam. Mindenféle információ kering, várjuk már ki legalább a törvénymódosítás benyújtását, állítólag tegnap a kormányülésen elfogadták (hogy mit, azt már mi is szertnénk tudni!), utána okosabbak (vagy nem) leszünk.


Üdvözlettel Veci

lájza # 2010.11.18. 21:14

Hello, Mindenki!

Én 55-ösként, egy gyerekkel, felsőfokú végzettséggel - a jelenlegi szabályozás szerint 64 évesen mehetek nyugdíjba, akkor lesz 44,5 év SZOLGÁLATI IDŐM.

Kedvezménnyel 45 év után már el is mehetnék? Hála Pártunknak és Kormányunknak!!!

"Az életkorhoz kötött „B” variáció egyik alpontja az 54-55-ben született nőkről rendelkezik. Közülük – a tervezet szerint – még a háromgyerekesek sem állhatnak le 40, csak leghamarabb 41 év szolgálat után. Ebben a korosztályban a kétgyerekeseknek 43, az egygyerekeseknek 45 év kell a kedvezményes nyugdíjhoz."

lájza # 2010.11.18. 21:23

Egyre inkább úgy érzem, hogy nem fog ebből semmi jó kisülni. De ne legyen igazam!!

Én is reménykedtem, de az biztos, hogy nekem már semmi esélyem, csak a még ledolgozandó 9 év.
Lelki szemeimmel látom, hogy betotyogok járókerettel a munkahelyemre vagy a görbebotommal hadonászok, ha valaki felbosszant....
Kívánom azért mindenkinek, aki esélyesebb mint én, hogy összejöjjön!

Gabicsek # 2010.11.18. 21:32

most akkor holnapra többet fogunk vajon tudni?

Veci # 2010.11.18. 21:33

Lányok!
Legyen vége a pesszimizmusnak, mostmár teljesen kikészültök. Ha már döntöttek, akkor hamarosan megtudjuk mit, utána kivárjuk a tv. módosítás kihirdetését, hatályba lépését, Közlönyben leírtak lesznek a mérvadók. Mostmár indulni aludni :))


Üdvözlettel Veci