Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


h.anyu # 2013.05.13. 13:04

Sziasztok új fejlemény nem bírtam kivárni felhívtam megint az ügyintizőt azt mondta hogy még most postázták reggel majd holnap már ide ér 15 napom van hogy meg felebezzem akkor miért nem kaptam meg most a nyugdíjat ? a hölgy azt mondta hogy számitógépen megy át és azért állították le ilyenről én még nem hallottam hogy határozat kiküldése nélkül le állítsák reggel még azt mondta hogy a posta vissza vitte akkor most mi van ? mit vissza a posta ha ki se küldték meg mi lesz velem ellátás nélkül maradtam ,ja és megkérdezte hogy megfellebbezem én meg mondtam hogy igen ,még jó hogy van ez a fórum és még el is hinném hogy csak annyi százalék amit adtak mondjuk a felülvizsgálat megérne egy misét de ezt már mástól olvastam hát kíváncsi vagyok mi jön a határozatban de itt valaki nagyon el cseszett valamit ki tud ilyenről ami én velem történt ,így vették el a pénzét ?

h.anyu # 2013.05.13. 10:02

Na most nem tudom hogy mi ment át mert már egyszer próbáltam akkor nem jelzet semmit na azért leíróm még egyszer majd kiderül ,nagyon kezdő vagyok még a fórumozásba .Na szóval nem tudom mit csináljak március 21 én voltam vizsgálaton a bizottság előtt idáig nyugodt voltam biztos sokáig tart a kiértékelés azért nem kapom meg a határozatot ,de most nem kaptam nyugdijat reggel felhívtam az ügyintézőt azt mondta hogy megszűnt 67 százalékba egéséges lettem de én erről semmit nem kaptam mert akkor meg felebezem állítólag vissza vitte posta most várom hogy vissza hívjon ,...ilyenkor mit lehet csinálni mert ráadásul itt a fórumba olvastam el hogy menyi százalékot kell - lehet adni betegségre -vizsgálatra pld Eng vizsgálat eredményem sensoros és axonalis dominanciájú ,kevert típusú ,súlyos polyneropathiát jelez ...ez szerintem minimum 50 százalék .........kezelt szívbeteg vagyok ..egyensúly zavar .....magasvérnyomás ........már van máj nagyobbodás.....stb idáig nem bírtam igazolni hogy tényleg zsibbadok a kezelő orvosom azt mondta hogy örüljek hogy nem bénultam még le akkor most mi van ?Ki alkalmazna engem ? 14 fajta gyógyszert szedek Ki a hibás hogy nem kaptam a határozatot a postás ? hová forduljak ?

Átvágott1 # 2013.05.13. 09:41

Mártika56 !
Védettkor,talán a véglegeseknek.Én majd 59 évesen voltam április 12.-én felülvizsgálaton.Azóta megjött a határozatom is,maradt a C2,a pénzem is,de 2015.áprilisában mennem kell,majd 61 évesen.Csak tudnám mitől javulna az állapotom.Sosem lesz nyugalmunk,gondoskodnak róla.

h.anyu # 2013.05.13. 09:24

Sziasztok segítséget szeretnék kérni ,véleményt ,tanácsot bármit mert most nem tudom

ugribugri # 2013.05.13. 08:40

Mártika56

"védett kor" ha gonosz akarok lenni akkor azt mondanám hogyha betöltötte a reá vonatkozó nyugdíjkorhatárt,habár mostanában hála a nemzeti fejetlenségnek többször előfordult hogy nyugdíjkoron túl is behívtak valakit persze ez csak a jól olajozott működésnek köszönhető...

a rokkantnyugdíjasokra sohasem vonatkozott a védett kor..

sorstárs55 (törölt felhasználó) # 2013.05.13. 06:06

Rokkantak: Felülvizsgálati iszony
http://rd.hirkereso.hu/rd/16006040?…

Mártika56 # 2013.05.12. 21:07

Sziasztok!
Azzal kapcsolatban szeretném a segítségeteket kérni, hogy a férjem idén februárban betöltötte az 57.életévét, és jelenleg is rokkantsági járadékban részesül. Idén májusban esedékes a rokkantsági felülvizsgálata. Mikorra várhatja a "behívót" a felülvizsgálatra? Mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban? A "védett kor" intézménye mikor lép életbe, amikor már nem kell felülvizsgálatra járnia?

Gizó # 2013.05.12. 18:20

Üdv. mindenkinek a fórumon.
Rehab. járadékos voltam 2012. dec. 31-ig 102 ezer Ft-ot kaptam az éveim után. 2013. jan.-ban voltam komplexen (magam kezdeményeztem, mert amúgy semmit nem kaptam volna jan. 1-től) és C2 minősítésű rokkantsági ellátott lettem. 55.800,- Ft-lett a megállapított ellátásom. 57 éves vagyok és nem is véglegesítették, 3 év múlva ismét mennem kell biz. elé. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valaki közöttetek, aki rehab. járadék után így járt. Előtte mindig rokkant nyugd.-as voltam (2003-óta) de a 2009-es döntés miatt ez a sor megszakadt - kitettek rehab járadékra - és most állítólag ezért csökkentették vissza ennyire az ellátásom, mert újnak számítok a rendszerben. Írtam a Rehab.Intézménynek (most nem jut eszembe a pontos nevük) de válaszra sem méltattak. Továbbá az érdekelne, ha tudja valaki, hogy mikor eléri az ember az öregségi nyugdíj korhatárát, újraszámolják a ledolgozott évek alapján, vagy örökre elvész a "szerzett" nyugdíj és csak ez az 55.800,- Ft, ill. az évi emelkedések maradnak öregségi nyugdíjnak???? A másik: nem kaptam én sem utazási kedvezményt, azt hittem, mindenkinek megszűnt - de itt olvastam, van aki kapott. Ez mitől függ?
Bocsi, hogy hosszúra sikeredett hsz-em. Szép estét kívánok!

fagyongy55 # 2013.05.12. 15:16

Így komplett a kért cikk.
Erre számíthat az, akinek elhúzódik a rokkantsági felülvizsgálata

Molnár László

2013.05.10., 05:12 Frissítve: 2013.05.10., 09:18 13876

Számottevő mértékben növekszik azon olvasói kérdések száma, amelyek arra vonatkoznak, hogy a 2012. január 1-jétől rokkantsági ellátássá, rehabilitációs ellátássá átalakított volt nyugdíjak, járadékok (rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék stb.) kapcsán még nem került sor felülvizsgálatukra, még abban az esetben sem, ha ennek időpontja már 2012-esedékes lett volna, ezért hátrányuk származhat ebből a késedelmből.
Való igaz, a rokkantsági ellátó rendszer 2012. január 1-jétől történt átalakítása következtében közel kétszázezer különböző ellátásban részesülő személy – új minősítés szempontrendszernek megfelelő – komplex felülvizsgálata vált szükségessé, s ez az új rehabilitációs szakigazgatási szervek szakértői bizottságainak feladata. Az elmaradások alighanem a szakértői bizottságok kapacitás gondjaival magyarázhatók, tekintve a felülvizsgálandók nagy tömegét.

A következőkben vizsgáljuk meg, hogy az átfordított ellátásban, azaz már új típusú ellátásban (rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás) részesülők felülvizsgálata mit eredményezhet?
hirdetés

A 2011. december 31-én az előzőkben ismertetett ellátásokat öregségi nyugdíjjá, rokkantsági ellátássá, illetve rehabilitációs ellátássá alakították át, illetve a 2011. decemberi nyugdíjat a 2012. januári nyugdíjemelés szabályai szerint növelt összegben folyósították. A 2012 januárjában rokkantsági ellátásban részesülőnek a 2012 előtt meghatározott időpontban kell részt vennie az előírt orvosszakértői soros felülvizsgálaton. A felülvizsgálat után egészségi állapotának és rehabilitálhatóságának megfelelő ellátást (rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás) kap, vagy nem részesül tovább ellátásban.

A 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátássá átalakított ellátásban részesülő által kért komplex egészségi állapot újraminősítésre a soros felülvizsgálat 2012 előtt meghatározott időpontjában vagy azt megelőzően meghatározott időpontig nem kérte egészségi állapotának komplex újraminősítését, ellátását 2012. május 1-jétől megszüntették).

A felülvizsgálatot (újraminősítést) követően csak rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás megállapítására van lehetőség, amennyiben az érintett személy egészségi állapota 60 százalékos vagy az alatti.

A felülvizsgálatot követően az ellátások összegét – eltérően az új igényeknél alkalmazottaktól – az alábbiak szerint határozzák meg.

Az újból megállapított rehabilitációs ellátás összegének kiszámítása:

Az ellátás mértéke

B.1. kategória

51-60 % közötti egészségi állapot.

Foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható (57 év alatt)

30200 Ft,

a közfoglalkoztatási bér (2013-ban 75 500 Ft) 40 %-a

C.1. kategória

31-50 % közötti egészségi állapot.

Tartós foglalkozási rehabilitációt igényel

(57 év alatt)

60 400 Ft a

közfoglalkoztatási bér 80%-a

A rehabilitációs ellátást a felülvizsgálatot követően, a határozat keltétől számított harmadik hónap első napjától állapítják meg.

Az újból megállapított rokkantsági ellátás esetén az ellátás összegének kiszámítása a következő:

Minősítési

kategória

Az ellátás mértéke

Havi átlagjövedelem

Az ellátás minimum összege

(Ft/fő/hó)

Az ellátás maximum összege (Ft/fő/hó)

B.2.

40 %-a

29 400

(a minimálbér 30 %-a)

44 100

(a minimálbér 45 %-a)

C.1.

60 %-a

44 100 Ft

(a minimálbér 40 %-a)

147 000 Ft

(a minimálbér 150 %-a)

D.

65 %-a

49 000 Ft (a (minimálbér 50 %-a)

147 000 Ft

(a minimálbér 150 %-a)

E.

70 %-a

53 900 Ft

(a minimálbér 55 %-a)

147 000 Ft

(a minimálbér 150 %-a)

(2013. január 1-jétől a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi összege 98 000 Ft.)

A 2012. július 26-ától hatályba lépett, az egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi LXVIII. törvény 48. §-a úgy rendelkezett, hogy a 2012. január 1-jét megelőzően megállapított „átalakult” ellátások esetében a rokkantsági ellátás új összegének számítási alapja a kapott ellátási összeg, melyet aképpen kell tekinteni, mintha az az átlagjövedelemnek a vonatkozó (Mmtv. – 2011. évi CXCI. tv.
  • 12. § (1) bek.) szabályozásban meghatározott, az egyes egészségi állapotokhoz tartozó mérték szerinti hányada lenne.

Nevezetesen, 2012. július 26-ától amennyiben az átalakított ellátásban részesülők felülvizsgálatát követően az ellátott

rokkantsági ellátásra jogosult, az ellátás összegét az előzőekben hivatkozott jogszabályhelyben foglaltak szerint kell megállapítani azzal, hogy az – állapotjavulás kivételével – nem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél.

A havi átlagjövedelem megállapításához az alábbi szorzószámokat kell figyelembe venni, a 2011. december 31-ei ellátástípushoz rendelten.

Ellátás típus

Felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegének

Rendszeres szociális járadék

250 %-a

Átmeneti járadék

200 %-a

III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj

165 %-a

II. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj

155 %-a

I. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj

145 %-a

Összefoglalva:

Látható, hogy a komplex egészségi állapot újraminősítését követően átalakított ellátások összege nagy valószínűséggel kisebb a korábbinál.

Ugyanakkor a rendszeres szociális járadékban részesültek számára kedvezőbb lett az ellátás. A komplex minősítés során „állapotjavultnak” értékeltek összegszerűségi védelme viszont megszűnt, amely rokkantsági ellátásuk összegében jelentős csökkenést eredményezhet.

A felülvizsgálat (újraminősítés) lefolytatásáig – időhatártól függetlenül – az érintett részére változatlan összegben folyósítják ellátását, az elhúzódás miatt nem éri hátrány. Az „új” ellátás összegét a döntést követő harmadik hónap első napjával kell megállapítani és folyósítani.

monalisa1 # 2013.05.12. 10:17

Ha ez a rehabilitációs szakértői bizottság hétköznap túlórázna, netán szombat/vasárnap is dolgozna, vélhetően akkor sem rövid időn belül érné utól magát, ha egyáltalán...

Regina.h # 2013.05.12. 06:03

Kicsit megújítottam a blogot.
Most könnyebben megtalálhatók a rendeletek, szabályok és hasonlók....

Persze új írások is lesznek. Főképp rehabilitáció, rokkantság témában.

Ugye nem gond ha reklámozom kicsit a blogot? :)

http://apryl.blogger.hu/

tiszavirág69 # 2013.05.12. 04:38

MajorDomus!
Köszönöm szépen.
Nem csúszik nekem semmi, de nagyon sokan kérdezgetik,
hogy mi lesz velük, mert már kellett volna menniük, de nem hívták őket.
Azt hittem van valami új a cikkben.
george2-nek van tehát igaza:
ADDIG ÖRÜLJÖN MINDENKI MÉG NEM HÍVJÁK, mert addig biztosan kapják az eddigi ellátást.

MajorDomus # 2013.05.11. 21:06

tiszavirág.
csak neked!!!!

Erre számíthat az, akinek elhúzódik a rokkantsági felülvizsgálata
Molnár László • 2013. május 10.
Számottevő mértékben növekszik azon olvasói kérdések száma, amelyek arra vonatkoznak, hogy a 2012. január 1-jétől rokkantsági ellátássá, rehabilitációs ellátássá átalakított volt nyugdíjak, járadékok (rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék stb.) kapcsán még nem került sor felülvizsgálatukra, még abban az esetben sem, ha ennek időpontja már 2012-esedékes lett volna, ezért hátrányuk származhat ebből a késedelmből.

hirdetés

Való igaz, a rokkantsági ellátó rendszer 2012. január 1-jétől történt átalakítása következtében közel kétszázezer különböző ellátásban részesülő személy – új minősítés szempontrendszernek megfelelő – komplex felülvizsgálata vált szükségessé, s ez az új rehabilitációs szakigazgatási szervek szakértői bizottságainak feladata. Az elmaradások alighanem a szakértői bizottságok kapacitás gondjaival magyarázhatók, tekintve a felülvizsgálandók nagy tömegét.

A következőkben vizsgáljuk meg, hogy az átfordított ellátásban, azaz már új típusú ellátásban (rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás) részesülők felülvizsgálata mit eredményezhet?

A 2011. december 31-én az előzőkben ismertetett ellátásokat öregségi nyugdíjjá, rokkantsági ellátássá, illetve rehabilitációs ellátássá alakították át, illetve a 2011. decemberi nyugdíjat a 2012. januári nyugdíjemelés szabályai szerint növelt összegben folyósították. A 2012 januárjában rokkantsági ellátásban részesülőnek a 2012 előtt meghatározott időpontban kell részt vennie az előírt orvosszakértői soros felülvizsgálaton. A felülvizsgálat után egészségi állapotának és rehabilitálhatóságának megfelelő ellátást (rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás) kap, vagy nem részesül tovább ellátásban.

A 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátássá átalakított ellátásban részesülő által kért komplex egészségi állapot újraminősítésre a soros felülvizsgálat 2012 előtt meghatározott időpontjában vagy azt megelőzően meghatározott időpontig nem kérte egészségi állapotának komplex újraminősítését, ellátását 2012. május 1-jétől megszüntették).

A felülvizsgálatot (újraminősítést) követően csak rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás megállapítására van lehetőség, amennyiben az érintett személy egészségi állapota 60 százalékos vagy az alatti.

exrokki? # 2013.05.11. 19:57

Belefáradtak és reményt vesztettek az emberek,azért nem írnak.


Sziasztok!

muci58 # 2013.05.11. 18:55

Nem létezik, hogy másfél napja senki sem ír...!!

george2 # 2013.05.10. 11:50

Arra számithat,hogy a régi nyugdiját megkapja a fv. ig.
Utána meg valamit.....HA...
Ne siettesse senki....
Nekem is csak 9 hónapot késett a sorosom.Sajna.

tiszavirág69 # 2013.05.10. 04:13

Erre számíthat az, akinek elhúzódik a rokkantsági felülvizsgálata
a teljes cikk olvasása előfizetéses.
Segítsen akinek van ilyen legyen szives.

http://adozona.hu/…_TGAOBL.aspx#rss

huta # 2013.05.09. 04:10

Kedves gerhelba!
2011.12.31-én betöltöttem az 57-et, nem hívnak be a felülvizsgálatra.

dicsóka # 2013.05.08. 19:41

huta
Nem voltam végleges, de a korom miatt a felülvizsgálatig, mely 12. júniusban volt, rokkantsági ellátásnak nevezték át, majd felülvizsgálat után változatlan összegben, ugyancsak rokkantsági ellátást kapok. Ellátottak utazási utalványa még sem jár

gerhelba # 2013.05.08. 18:54

Kedves huta!
Ha nem titok hány éves vagy,és voltál
e felülvizsgálaton ?

huta # 2013.05.08. 18:39

dicsóka:

Gondolom, hogy nem voltál végleges, így rehabilitációs ellátást kapsz felülvizsgálatig. Én végleges voltam, rokkantsági ellátást kapok, kaptam ellátottak utazási igazolványt.

tomek84 # 2013.05.08. 17:03

Kedves Fórumozók!

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, a fellebbezés beadás mindenképpen meg fog történni, mert nincs más lehetőség.

ma-ma # 2013.05.08. 13:37

tomek84
Egy ismerősöm férje elhunyt. Pár hónap múlva jött a papír, hogy felülvizsgálatra kell mennie. A hölgy elmúlt 60 éves és végleges rokkant nyugdíjas volt. A télen megtörtént a felülvizsgálat, csak ő szerencsésebb volt mint édesanyád, kapja az özvegyit és a rokkant nyugdíját is. Gyorsan megfellebbezni a döntést, ha nem sikerül munkaügyi bíróság. Sok sikert kívánok!


Hetek óta próbálok ide írni vajon megjelenik?

Regina.h # 2013.05.08. 12:18

Sziasztok!

Május 28.án visszük az Ombudsmann elé a beadványt.
( három sorstárs és én )

Kérem azokat akik értik, és egyetértenek az általam megfogalmazottakkal, írják alá a petíciót, ami nem is petíció:) csak aláírásgyűjtő hely.

http://www.peticiok.com/…bilitacioban

kázmér58 # 2013.05.08. 11:15

exrokki?
Ha valaki rokkant, vagy betöltötte az öregségi korhatárt és özvegy lesz automatikusan megkapja az özvegyi nyugdíjat.Semilyen vizsgálatra nem kell menni.Mindegy hogy hány éves vagy, ha rokis vagy csak akkor kapod az özvegyit.Ha nem csak akkor kapod ha rokkant, vagy végleges nyugdíjas leszel.Ha egészséges vagy, és dolgozol egy évig jár az özvegyi.