nagyon sokan olvassák ezt a fórumot, alkalmi- és rendszeres olvasók anélkül, hogy hozzászólnának. Ettől még nem sunyik, elképzelhető hogy egyszerűen csak nincs idejük/idegük veszekedni (elég gyakran előfordul itt). Véleményük viszont lehet erről is meg másról is.
Köszönöm Ednut Nem voltam net közelben de.és felhivtam a Debreceni Nyg. Intézetet tel.azt mondta az üi.hogy csak aki meghalt az után jár az emelés az örökösnek kérelemre.Hiába mondtam neki hogy nekem is jár-csak mondta a magáét-s végül azzal lezárta a témát,hogy akkor:Budapest 1820.
Visszaveszik a kényszernyugdíjazott bírókat A munkaügyi bíróság döntése alapján csaknem tucatnyi kényszernyugdíjazott bíró kerülhet vissza a Kúriára. Nekik azért kellett távozniuk, mert az Orbán-kormány kitalálta: egyik napról a másikra leszállítják a bírák nyugdíjkorhatárát. Az Alkotmánybíróság szerint ez így nem megy.
Szép napot nektek!Adventi szellem munkálkodott a Miskolci Nyugdíjfolyósító Hivatalban!!Emberségesek,toleránsak,gyorsak voltak az ügyintézések.Urunk add ,hogy így maradjon!!Szóval,akinek nem folyósítják az ellátmányát,be kell adnia egy kérvényt,mikortól kéri (vissza menőlegesen)az újból megállapított ellátást és nyilatkoznia kell,nem dolgozott(dolgozik sehol,máshonnan ellátást(aktívkorúak,munka nélküli,stb.)nem kap.!Nem a nyugdíj hanem a NRSZ Hivatalhoz!!!Ott üldögéltem(Az eső miatt nem feküdtem)1.Senki nem kért,nem követelt!?No coment. Remélem a Pestiek nagyobb sikerrel jártak
Fürkész! A következő címre írtam e-mailt: nyufig@onyf.hu Kaptam kb. másnap tőlük egy emalt, hogy 22 munkanapon belül válaszolnak rá. Ezt írtam nekik, a levél aljára bemásoltam az ide vonatkozó jogszabályt, amit itt is írtam (ONYF honlapjáról bekezdésben):
Törzsszámom: 11111111 (amire kapom az ellátásomat)
Tisztelt Igazgatóság! Nem kaptam meg az 1,6%-os nyugdíjemelést. Jelenleg rokkantsági ellátásban részesülök 2012. február 1. óta. Voltam felülvizsgálaton március 26-án, született is határozat róla. Előtte 2 évig rehabilitációs járadékban részesültem. Ellátásom jelenleg xy -Ft.
ONYF honlapjáról:
"A kiegészítő emelés megilleti a 2011. december 31-ét követő időponttól
megállapított vagy folyósított saját jogú ellátásban részesült személyt is, ha ezt az ellátását a januári emelésre jogosító ellátása - ideértve a rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj helyett megállapított szolgálati járandóságot is - helyett, újraszámítás nélkül folyósították tovább, vagy a januári emelésre jogosító ellátása megszűnését követő naptól újraszámítás nélkül állapították meg,
- megállapított rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban vagy baleseti járadékban részesült személyt is, ha az ellátását a januári emelésre jogosító rehabilitációs járadékának, rokkantsági ellátásának, rehabilitációs ellátásának vagy baleseti járadékának megszűnését követő naptól állapították meg.
Az emelésre való jogosultság akkor is fennáll, ha az ellátásokban több, a fentiek szerinti változás következett be."
Az ENSZ december 3.-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben.
MEGEMLÉKEZÉS?
SEHOL SEMMI!!!???
2012. december 03. hétfő, 08:14 | | | A FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI NAPJÁN
Az ENSZ december 3.-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben. Felhívta a figyelmet arra, hogy legyünk együtt érzők és toleránsak a baleset, betegség, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáival kapcsolatban. Figyeljünk rájuk, segítsük őket. Ezzel a problémával csak az tud igazán azonosulni, akinek a családjában van érintett.
Nehéz az ő helyzetük, hiszen olyan életre kell berendezkedni, ami számtalan lemondással és emberi küzdelemmel jár. Hazánkban még mindig késlekedik a 2010. évi határidőre beígért akadálymentesítési program. Így a kerekes székesek élete ezzel is tovább akadályozott. A rehabilitációs munkahelyek akadálymentesítésére rendelkezésre álló 8 milliárd Ft EU támogatási pénzforrást is csak 2013. évtől használják majd fel. A fővárosban élő kerekes székesek előnyösebb helyzetben vannak, mint a vidéken élők. Mindenhová nem jut pénz ennek a programnak a megvalósítására. Így, a vidéken élő fogyatékosok, mozgássérültek helyzete hátrányt szenved. Ők, ha képesek lennének csökkentett munkavégzésre, akkor is megoldhatatlan számukra a munkába történő eljutás.
Nem feledkezhetünk meg a fogyatékkal élő gyermekekről sem. Nagy távolságokra kell a szülőknek speciális iskolába, foglalkoztatókba elvinni a gyermeket és általában az anyának a saját munkáját is fel kell adni egy ilyen beteg gyermek miatt. Rendkívüli önfeláldozást követel egy családtól, ha beteg gyermekük van. Az anyagi létük is ellehetetlenül, hiszen a magasabb összegű családi pótlék az még a gyermek szükségleteit sem fedezi. Az anya kieső munkabére miatt mélyszegénységbe sodródnak az ilyen családok. A gyermek 18 éves kora után kikerül a képzési rendszerből, teljesen magára marad. A felnőtté vált fogyatékosok számára nincsenek foglalkoztatók és munkafolyamatok, mellyel ők is hasznos tagjai lehetnének a társadalomnak. A bezártságra ítélt fogyatékosok gyakrabban válnak depresszióssá, mint a közösségi életet élők. Nem szabadna őket a problémáikkal ennyire magára hagyni a társadalomnak!
A tegnapi napon szép példáját láttuk az összefogásnak, ha valamin az ország felhördül, és valami ellen tiltakozik. A „Tömegtüntetés a nácizmus ellen”meghirdetett tüntetésen sokan voltak a tiltakozók. A vezérszónokok hangzatos beszédét figyelve valami nekünk mégis hiányzott. Kiemeltek minden akkori üldözött társadalmi csoportot, a nevén is nevezték őket. Egy társadalmi csoportról – a fogyatékosokról és rokkantakról - azonban senki sem tett említést. Elfelejtették a vezérszónokok mind, hogy a Hitleri népirtás az bizony a súlyos betegekkel: a fogyatékosokkal, a megrokkantakkal kezdődött. A náci orvosok több mint 5 ezer gyermeket öltek meg válogatott módszerekkel. A halálba injekciózták, vagy halálra éheztették őket. Több ezer szellemi fogyatékos lőttek le az SS tisztek a megszállás idején Lengyelországban is 1939-ben. Amerre csak járt a „halálbrigád”, ott mindenütt kíméletlenül végeztek a súlyos betegekkel, vagy a fogyatékosokkal. A teherautók kipufogó gázával, vagy gázkamrákban végeztek a fogyatékosokkal és a súlyos betegekkel. A hozzátartozókat pedig egész másról értesítették, amikor a halál tényét közölték velük. Minden esetben bel szervi betegséget jelöltek meg a halál okaként, mint: tüdőgyulladás, vese,- és szívelégtelenség, vakbélgyulladás, stb. A rengeteg haláleset miatt gyanút fogtak az emberek. Az eutanáziaprogram nem maradt titokban, de tehetetlenül szemlélte a világ. Az áldozatok pontos száma az óta is ismeretlen. Minden ezzel kezdődött. A gyilkoláshoz kedvet kapó náci orvosok és katonák csak ez után kezdték halomra gyilkolni a tömegeket. Pont ezért hiányoltuk annyira a tegnapi tüntetésen azt, hogy a vezérszónokok közül senki, de senki sem emlékezett meg a fogyatékos és rokkant legelső áldozatokról, akikkel a szörnyű népirtás elkezdődött. Akikről tegnap megemlékeztek, azokkal csak folytatódott az, amit először a súlyos betegeken próbáltak ki. Annál is inkább hiányoltuk ennek a társadalmi csoportnak a megemlítését, hiszen a vezérszónokoknak tudniuk kellett tegnap is, hogy ma van a Fogyatékos Emberek Világnapja! Róluk azonban megfeledkezett ott mindenki!Még akkor is, amikor minden vezérszónok azt hangsúlyozta, hogy minden embernek egyformán joga van élni, joga van a normális és emberhez méltó élethez.
Ma hazánkban nem ezt tapasztaljuk. Nagyon kicsi és nagyon gyér a figyelem a fogyatékkal élők és a megrokkantak irányában. A kormányunk is csak addig figyelt oda rájuk, amíg egy olyan rokkant-törvényt alkotott meg, amivel pusztulásra ítélte a kb.400 ezer hazai korhatár alatti rokkantak társadalmi csoportját! Igyekszik mihamarabb megszabadulni a végrehajtók segítségével tőlük úgy, hogy könyörtelenül eltávolítja egy részüket az ellátórendszerből. Akik maradhatnak még egy rövid ideig (maximum 3 év), azoknak is segélyes pénzbeli ellátást nyújtanak csak, ami a gyógyszerére sem elég az érintettnek. Ez nyílegyenes út a halál kapujához! Kísérteties a hasonlóság, a hazai fogyatékosokat és rokkantakat szélnek eresztették, magukra hagyták. Gázkamrát nem kaptak, de a lassú halált elhozza számukra a 2011.évi CXCI. törvény és a hozzákapcsolt új komplex minősítő rendszer.
Senki sem akarja észrevenni azt, hogy mi történik ma hazánkban a fogyatékosokkal és a megrokkant emberekkel? Legalább ezen a mai napon emeljünk szót ellene mindannyian!
Magyarország, 2012.12.03.
MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport
regina.h! erről tényleg volt szó a munkahelyeknek járó kedvezmények jogosságával kapcsolatban. Az NRSZH honlapján vannak az akreditációs munkahelyekről új infó, ha valaki érintett ott megnézheti.
csak így simán, vajon hányan ugranak rá????? Legalább valami elérhetőséget, hogy hol hallotta, hol olvasta... mielőtt megüti a guta akit eddig még elkerült.
Én ezt régebben a parlamenti hozzá szólásokba láttam a TV-be. Amikor a Soltészt az MSZP felelőségre vonta interpelációjába. Ha rém hír??? Akkor a parlamentbe kell keresni a terjesztését. De hallottam már más honnan is.
Én meg úgy tudom, azoknak az I-II csoportosoknak kell menni komplexre akik 2013 januárjá-ban ( tól) dolgoznak. Akár véglegesek voltak akár nem. Link nincs.
megrokkant! rémhíreket ne írjál kérlek, ha tudsz ilyen "bujtatott" törvényt keresd meg és tedd közzé kérlek. Akinek van soros időpontja lehet akár 60 éves és I. csoportos- nem volt titok, hogy behívják.
Nem régen hoztak egy olyan törvényt (bujtatva) ,hogy a volt első és másodfoku rokkantnyugdijasokat is felül kell vizsgálni. Ha végleges van a határozatára írva akkor is. Januárba a Soltész és alattvalóitól az a duma ment a TV-be, hogy náluk nem lesz felülvizsgálat. Hát most is csak ennyit ért a szavuk.
Szia Kázmér58! Ha jól értettem, akkor most új komplex felülvizsgálaton voltál, és a felülvizsgáló orvos megnézte a bírói ítéletedet, amelyben véglegesítettek és az új orvosi papírjaidat és közölte, hogy véglegesen kapod a rokkantsági ellátást? Mert januártól úgy tudom, hogy te is rehab. ellátást kapsz. Kérlek mindent írj meg részletesen, mert ez minden volt végleges rokkantsági nyugdíjast nagyon érdekel. Köszi előre is!
Nem tudom hogy mi a nagy fejetlenség az ORSZI nál. Januártól a rokkant kártyát ha igényelsz ORSZI vizsgálatra kell menned.Egy nagyon kedves fiatal orvos fogadott.Pont telefonált, és nagyon mondta a magáét hogy ott fent milyen nagy a fejetlenség.Megnézte a papírjaimat, és megkérdezte hogy mit keresek ott.Azért viszont nagyon lassan megvizsgált.Azt mondta hogy ha 2007 ben a Bíróság véglegesített, 2011 ben szintén a rokkant kártya miatt csak az orvosi papírjaimat kellett elküldenem.És az a válasz jött hogy továbbra is végleges az állapotom. Akkor most miért kell ott lennem.Ezzel el küldött haza.
Ednut Rehab.jár.után igényelted?Hogyan kell intézni?Nekem 2 hónap volt.Neten hol kell?vagy hova kell a kérvényt küldeni most hogy költözik a Ny.folyósitó? Köszi
Ednut Én nem hallottam csak most mondta a férjem,hogy a régi rokkantakat is felül fogják vizsgálni/gondolom ez vonatkozik az I-II csoportra/mert azóta nagyot fejlődött az orvostudomány és helyreállítható vagy javítható a betegség!
Most van az M1-en a tévében a Család-barát című műsorban a rokkantakról. Be lehet telefonálni egy szakértő van a telefon mögött. A téma alcíme: gyorsulhatnak a rokkantnyugdíjakkal kapcsolatos perek. Csak fél füllel hallottam, de délután biztos fent lesz az interneten és újra lehet nézni. Meg majd még visszatérnek rá, hogy mik voltak a leggyakoribb kérdések a témában. 11.30-ig tart az adás.
Ma megkaptam az 1,6%-os emelésemet visszamenőleg és decemberre is (összesen 12 havit). November 15-én írtam e-mailt a Pesti Nyufignak, hogy miért nem kaptam emelést, és láss csodát ma megjött a pénz.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.