Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


klarissa # 2013.01.10. 20:15

Prüsszögi! Sajnos igazad lehet, én sem bízom abban, hogy bármelyik párt mellénk állna. Sőt, valaki korábban már feltette erre a fórumra Bajnai véleményét, ami a Tieddel egyezik: a piszkos munkát Orbánékra hagyja, nem foglalkozik a rokkantakkal. És mintha Korózst is leállították volna.
Nagyon bántó ez az egész herce-hurca, borzasztóan megvisel lelkileg, hogy ekkora igazságtalanság, nyilvánvaló jogszerűtlenség ellen nincs senki, aki a betegek mellett kiállna. Szinte hihetetlen! Lehet, infantilis vagy álmodozó vagyok, de azt sem tudom elképzelni, hogy ez hosszú távon így maradhat!Kell, hogy legyen néhány segítőkész, rendes értemiségi egy tízmilliós országban, akik megértik a rokkantakat és önzetlenül segítenek nekik érdekeik képviseletében!

Tavasztündér # 2013.01.10. 18:53

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni, hogy van-e köztetek olyan, akinek már bíróságon van, vagy volt az ügye?
Én 2011-ben voltam I. és II. fokú felülvizsgálaton, mindkettőn 50%-ot állapítottak meg a korábbi 51%-al szemben, és azt, hogy rehabilitálható vagyok. 2012-ben az igazságügyi orvosszakértő 64%-ot, és azt, hogy nem vagyok rehabilitálható. A Nyugdíjfolyósító persze ezt nem akarja elfogadni, ezért most egy újabb felülvizsgálat következik, ami eldönti, hogy kinek van igaza.
Volt már valaki ilyen helyzetben? Milyen tapasztalatok vannak ilyen ügyekben? Meglehe nyerni az ilyen pert? Már 1 éve nem kapok ellátást, ráadásul egy másik perben még 108000 Ft jogtalanul felvett nyugdíjat is követelnek rajtam. Tud valaki mondani valamit arról, hogy mire is számíthatok?

Segítségeteket előre is köszönöm!

klarissa # 2013.01.10. 17:18

Aperten! Érdekes, hogy valójában senkit nem érdekel a rokkantak helyzete. Bármilyen műsorban is említik, valahogy a lényegen mindig átsiklanak. Sajnos Kámán Olga is, igazad van! A környezetemet is próbálom győzködni az igazunkról - bevallom, nem túl sikeresen. Valószínűleg mindenki a saját problémáját tartja csak fontosnak, akit nem érint, nem törődik vele.

klarissa # 2013.01.10. 17:11

Debra01! Ezer sebbből vérzik ez a törvény, de valahogy össze kéne szednünk pontokban a kifogásokat, és a sajtót is bombáznunk kéne állandóan. Valamennyi országos és megyei lapnak kéne elküdeni, meg a Klubrádiónak, ATV-nek. Mit szólsz hozzá? Te vállalnál egy nyilvános szereplést?

Debra01 # 2013.01.10. 16:53

Vagy azt, hogy jogerős bírói ítéleteket mióta bírálhat felül egy alsóbbrendű kormányhivatal?

aperten # 2013.01.10. 16:32

"arra gondoltam, hogy nem-e lehetne azt valahogy el érnünk, hogy valamelyikünk be kerüljön az ATV Kálmán Olga műsorába?
Hogy ne csak Politikusok, mondják el a véleményüket"

Én már azzal is megelégednék, ha akár K.O. akár más riporter egyszer a lényegről kérdezné meg a kormány képviselőjét, azaz feltenné neki a kérdést:

  • Tessék mondani, a mengele törvény hatályon kívül helyezte-e a rokkantsági nyugdíjmegállapító határozatokat, ill. a jogerős ítéleteket?

Ha nem, akkor meg miért nem hajták végre azokat?


# aperten

Debra01 # 2013.01.10. 16:19

Gondolom, elírták.
Nem ez lenne az első eset.

Sorstárs2 # 2013.01.10. 16:10

http://hirek.msn.mainap.hu/…semmit-41687

Nem értem ezt a rokkantsági járadékot, nem emlékszem ilyen ellátásra. A rehabilitációs járadékot meg 2008-ban kezdték el.

szuicid # 2013.01.10. 15:22

Kedves Sorstáraim!

arra gondoltam, hogy nem-e lehetne azt valahogy el érnünk, hogy valamelyikünk be kerüljön az ATV Kálmán Olga műsorába?
Hogy ne csak Politikusok, mondják el a véleményüket
hanem egyik érintettünk személyesen feltárja Ország-Világ előtt,hogy micsoda kegyetlen helyzetbe hoztak minket ezek a narancs zabálók


a Beteg ember nem selejtes árú

Debra01 # 2013.01.10. 14:31

Evelin!
Van vélemény, már töb is.
Dolgozom az ügyön. :) Még nem jött időpont egyeztetés.

Ami az Összefogás csoportot illeti... Mindig megmosolyogtatnak. Összefognak 3-an, mindannyiunkért, aztán gondosan kihangsúlyozzák, hogy egyéni vagyok. Nem vagyok egyéni. Több civil szervezet aktivistájaként dolgozom. Többek közt szakszervezetekkel, a CV-vel. A Változást!2014. Néha pártokkal is.

Delegált a csoportom az ek-ba is. Tehát amit teszek, azt többnyire egyeztetem más civil csoporttal is. Igaz, nem vagyok jogász, és valóban összefogok. Nem 3-ad magammal, hanem elég széles társadalmi réteggel.
Állandóan figyelmeztetve vagyok, hogy "óvatosan"...

Nem kívánok óvatoskodni! Az az idő lejárt. Volt tárgyalás, voltak egyeztetések. Volt tüntetés, demonstráció, és volt követelés.
Azt szeretném megkérdezni, hogy ért-e el valaki konkrét erdményt? Mondjuk, visszakapta-e a nyugdíjas státuszát, vagy az eredeti jövedelmét?
ha ilyen van, akkor mondja azt, hogy óvatosan.

Ott álltam az AB előtt, hogy döntsenek. (majdnem elvittek a rendőrök)
Valódi összefogásban, Ott állt a CV a Szolidaritás, és én mint a Változást! 2014 tagja.Nem 3 ember, hanem 3 szervezet. Molinók, és zászlók nélkül.

Ki mondja még, hogy ugyan már legyek óvatos?

Igazándiból nem számít,. hogy ki kivel, de nem ártana tisztázni, hogy kivel tehetem, és kivel nem. Mert mint látjuk, az összefogás csoport nem fog össze csak saját magával. De nem kell félni, rájuk nem fogok hivatkozni, még az egyeztető tárgyalásokon sem.

Tudjátok? Mindig eljön az az idő, mikor a jog, a józan ész nem segít. A rettegés kifejezetten árt.

Végtelen kezden tisztelni Apertent, mert ő, és én totálisan más világ, más felfogás, és más ideológia szerint élünk, de nekem több előítéletem volt vele szemben, mint neki velem szemben. Pontosan tudta, hogy amit csinálunk az szügségszerű, mert más érvek nem segítenek. Ő az igazi összefogás! Prüsszögi,...veszekedhetsz :)

fagyongy55 # 2013.01.10. 14:20

Bocsi kicsit hosszú de csak igy lehet bemásolni mert fiz.
Megváltozott munkaképességűek: ezeket kell tudni januártól

Molnár László

2013.01.08., 06:36 Frissítve: 2013.01.09., 11:35 3445

Cikkünkben összefoglaljuk a megváltozott munkaképességűeket érintő idei januártól érvényes változásokat.

Az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2012. évi CCVIII. törvény (Magyar Közlöny 2012. évi 178. szám) 30. §-a módosította a rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás összegének alapjául szolgáló havi átlagjövedelem megállapítását, valamint a rehabilitációs ellátás melletti keresőtevékenység folytatásának korlátozását – 2013. január 1-jétől.
hirdetés
hirdetés

A megváltozott munkaképességű személy ellátása a rehabilitációs hatóság komplex minősítés keretében megállapított rehabilitációs javaslatától függően lehet

  • rehabilitációs ellátás (ha rehabilitálható) vagy
  • rokkantsági ellátás (ha rehabilitáció nem javasolt).

Az ellátások mértéke az egészségi állapot mértékétől is függ, így amennyiben az egyéb jogosultsági feltételeknek az igénylő megfelel, az ellátások összege a következőképpen alakulhat:

Rehabilitációs ellátás
Minősítési kategória

Az ellátás mértéke
Havi átlagjövedelem
Az ellátás minimum összege
(Ft/hó/fő) Az ellátás maximum összege
(Ft/hó/fő)
B.1. 35%-a 29 400 Ft
(a minimálbér 30%-a) 39 200 Ft
(a minimálbér 40%-a)
C.1. 45%-a 39 200 Ft
(a minimálbér 40%-a) 49 000 Ft
(a minimálbér 50%-a)

Rokkantsági ellátás
Minősítési kategória Az ellátás mértéke
Havi átlagjövedelem Az ellátás minimum összege
(Ft/hó/fő) Az ellátás maximum összege
(Ft/hó/fő)
B.2. 40%-a 29 400 Ft
(a minimálbér 30%-a) 44 100 Ft
(a minimálbér 45%-a)
C.1. 60%-a 44 100 Ft
(a minimálbér 45%-a) 147 000 Ft
(a minimálbér 150%-a)
D. 65%-a 49 000 Ft
(a minimálbér 50%-a)

147 500 Ft

(a minimálbér 150%-a)
E. 70%-a 53 900 Ft
(a minimálbér 55%-a)

147 500 Ft

(a minimálbér 150%-a)

2013. január 1-jétől a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi összege 98 000 Ft (390/2012.(XII.20.) kormányrendelet).

A havi átlagjövedelem számításánál 2013. január 1-jétől lehetőség van - 180 napi jövedelem táppénz miatti hiányában – a minimálbér helyett a táppénz előtti időszak jövedelmének figyelembevételére.

A havi átlagjövedelem számítása a következők szerint történik:

a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben (a továbbiakban: referencia-időszak) elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem (a továbbiakban: jövedelem) napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult ebben az időszakban, valamint a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel vagy egyáltalán nem rendelkezik jövedelemmel, a minimálbér összege;
ha a jogosult amiatt nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, mert a vizsgált időszakban vagy ennek egy részében táppénzben, baleseti táppénzben részesült, ha az számára kedvezőbb, a táppénzt, baleseti táppénzt megelőző 180 naptári napi jövedelmet kell figyelembe venni.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai melletti keresőtevékenység alakulása

A 2011. december 31-ét követően hatósági határozattal megállapított – nem korábbi ellátásból átalakított
  • rokkantsági ellátás folyósítását meg kell szüntetni, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységből származó jövedelme 3 egymást követő hónapra vonatkozó havi átlaga meghaladja a minimálbér 150 százalékát (2013-ban 147 000 forintot).

E szabály módosítására nem került sor annak ellenére, hogy célszerűségi szempontból indokolt lenne az ellátás szüneteltetésének előírása, a korhatár előtti ellátásra vonatkozó szabályozással megegyezően.

A rehabilitációs ellátás táppénzszerű ellátás. A 2011. december 31-ét követően hatósági határozattal megállapított
  • nem korábbi ellátásból átalakított -- rehabilitációs ellátásban részesülő kifejezetten végezhet keresőtevékenységet (a felajánlott munkahelyet el kell fogadni), a keresőtevékenység folytatásának időszakára azonban a rehabilitációs ellátás nem járt. (2011. évi CXCI. törvény 7. § (4) bek.)

2013. január 1-jétől azonban a következők szerint lehetőség van egyidejűleg keresőtevékenység folytatására is.

A rehabilitációs pénzbeli ellátás folyósítását csak akkor kell szüneteltetni, ha az ellátott keresőtevékenységet végez, vagy közfoglalkoztatásban vesz részt és a munkaszerződés szerinti heti munkaideje a 20 órát meghaladja, vagy keresőképtelen.

A szüneteltetés időtartamára folyósított rehabilitációs ellátást az ok bekövetkezéséről való tudomásszerzést követő hónaptól járó ellátásból le kell vonni, vagy azt a rehabilitációs ellátás megszüntetése esetén vissza kell követelni.

Mindkét esetkörben az ellátásban részesülőt 15 napon belüli bejelentési kötelezettség terheli a rehabilitációs hatóság felé – többek között – amennyiben keresőtevékenységet folytat és rokkantsági ellátásban részesülő esetén a jövedelmének havi tálaga az előzőekben említett korlátösszeget meghaladja.

Az említettekről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is rendszeresen szolgáltat adatokat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság illetve a Rehabilitációs Hatóság részére.

gyöke # 2013.01.10. 14:19

milyen véleményt???

55evelin # 2013.01.10. 14:05

Debra01 # e-mail 2013.01.09. 13:27

klarissza javaslata remek. Időpontot kértem Zentai Lászlóhoz a fidesz szociális kabinet főnökéhez. El akarom mondani neki, hogy a döntésük milyen következményekkel járt!
Kérdésem: Ki meri a szakértői véleményét a rendelkezésemre bocsátani, hogy személyesen neki bizonyítani tudjam a tetteik következményét.
gyöke
Sikerült szaké. véleményt szerezni?
Üdv:1 tüntető

Ednut # 2013.01.10. 13:09

Fagyöngy55!
Az előbb azt kérdezted, hogy mi alapján csökkentették Hetigful ellátását ha rokkantnyugdíjasból rokkantellátott lett a soros fv. után.
Hát kérlek szépen a szeptemberben (ha jól emlékszem) törvénymódosítás miatt, miszerint nem változik az ellátása annak, aki rokkantnyugdíjasból rokkantellátott lett abban az esetben, ha az egészségi állapota ugyanolyan vagy rosszabb lett, a fv. után. Minden bizonnyal, ha jól megnézi a papírjait Hetigful meg fogja látni, hogy kevesebb százalékot ért el a fv után, mint korábban, tehát "javult" az állapota, így nem jár neki a korábbi összeg. Jól ki van találva!!!
A másik hozzászólásom a képviselőknek írandó levelekhez fűződik. Én írtam annó egy csomó embernek (képviselő), igaz, hogy csak emailt, még viktornak is, meg az EU képviselőknek is. Normális hangú, udvarias levelet kérdésekkel. Írd és mond, csak Bokros Lajos ep-képviselő méltatott válaszra, igaz az is azt az észrevételt tette, hogy nem kéne belekeverni az ukránoknak esetlegesen folyósítandó nyugdíjat (többek között ez is szerepelt a levélben, hogy ők miért igen, mi miért nem kapunk, stb.) De érdemben nem írt semmit.
Harmadik:
Ha jól emlékszem Aperten kérdezte tegnap az ügyvéd megkérdezésével kapcsolatban, hogy nem javasolta-e a további jogorvoslatot az Ab, vagy az Eu felé.
Kérdeztem azt is, hogy mivel kicsúsztam a 15 napon belüli fellebbezési határidőből nem lehetne-e felülvizsgálati kérelmet beadni. Azt mondta, hogy csak akkor, ha valami nyomós indokkal tudom alátámasztani, hogy miért nem tudtam megtenni 15 napon belül. Pl. kórházban feküdtem, elraboltak az UFO-k, stb. Az nem elég hivatkozási alap, hogy most ébredtem fel a határozat okozta sokkból, és mostanra tudatosult bennem, hogyha így marad az ellátásom éhen fogok dögleni a családommal együtt.
Na most az ügyvédekről is annyit, hogy ahányan vannak, annyifélét mondanak, de a legjobb védekezésük, hogy nem ez a szakterületük. Szóval nem várhattam el az illetőtől, hogy hosszú napokat töltsön a jogszabályok tanulmányozásával, hogy átlássa az egész problémát, főleg, hogy ingyen adott tájékoztatást. Jelzem ahogy elmeséltem neki nagyvonalakban hogy is jártunk 2012 után le volt döbbenve.

Katalin36 # 2013.01.10. 12:37

TUDNA VALAKI SEGÍTENI,hogy mi lenne a megoldás az alábbi esetben ill. volt már valaki hasonló helyzetben?

A lakóhelyünk szerinti illetékes Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve édesapámnak jogelőd által megállapított és 2012.01.01-től rehabilitációs ellátásként folyósított ellátást 2013. február 28. napjával megszünteti és ezzel egyidejűleg a komplex minősítése alapján 2013. március 01. naptól ROKKANTSÁGI ELLÁTÁST ÁLLAPÍT MEG. Az ellátás összege 27900 ft

2012-ben az elsőfokú komplex minősítési bizottság vélemény szerint:
Az egészségi állapot mértéke: 58%
Minősítési csoport: B2
Rehabilitálhatósága: Foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, azonban egyéb körülményei miatt foglakozási rehabilitációja nem javasolt
Felülvizsgálat 2013. jún.-ban szükséges.
15 napon belüli fellebbezéssel lehet élni.

A 27900 ft rettentően kevés, nem lehet belőle megélni, az édesanyám is nyugdíjas, van vmi megoldás,hogy édesapám több pénzre legyen jogosult??

klarissa # 2013.01.10. 12:26

Fagyöngy55! Hidd el, őszintén örülök, hogy Neked sikerült!!
De az eseted bizonyítja, amit állítottam. Én 56-os születésű vagyok, 34 év munkaviszonnyal, 5 évet töltöttem rokkantnyugdíjasként - nos, az én szolgálati időmbe nem fogják beleszámítani ugyanazt az 5 évet, amit a Tiedbe.
DE NEM IRIGYLEM TŐLED, csak bizonyítani akartam a diszkriminációt! Íme!

klarissa # 2013.01.10. 12:26

Fagyöngy55! Hidd el, őszintén örülök, hogy Neked sikerült!!
De az eseted bizonyítja, amit állítottam. Én 56-os születésű vagyok, 34 év munkaviszonnyal, 5 évet töltöttem rokkantnyugdíjasként - nos, az én szolgálati időmbe nem fogják beleszámítani ugyanazt az 5 évet, amit a Tiedbe.
DE NEM IRIGYLEM TŐLED, csak bizonyítani akartam a diszkriminációt! Íme!

fagyongy55 # 2013.01.10. 12:09

Szancsó Panza ! Hetigful 2011 ben rokk nyug. volt és rokk ellátott lett 2012 től és soroson volt akkor az ő pénzét mi alapján csökkentették? Megint csak az ab határozat 10 old 4. bekezdését nem értem?

fagyongy55 # 2013.01.10. 12:04

Klarissa, Regina, Csicseró

Kérlek olvassátok el a szakértő válaszát és választ kaptok a kérdésetekre, Átlehet menni korhatár előttibe csak le kell mondani a jelenlegi ellátásról, és persze 2011 ig a 37 évnek meg kell lenni 2011 ig a rokk.ny is beleszámolják.
59 éves nő korhatár előtti ellátása

Nő aki 2011.12.31-ig 37 év szolgálati időt szerzett, s 2012-ben betöltötte az 59. évét, bármikor érvényesítheti a korhatár előtti ellátását vagy csak 2012-ben? A másik kérdésem, hogy a rokkantaknak 2011-ig szolgálati időnek veszik az ellátásukat? Kérem, hogy ne a törvény szövegét írja meg, mert nem tudom értelmezni.
Saját kérdés

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Tisztelt Asszonyom!

Az az 1953-ban született nő, aki 2012-ben betölti az 59. életévét és legkésőbb 2012. december 31-éig rendelkezik minimum 37 év szolgálati idővel - korhatár előtti ellátásra jogosultságát - az öregségi nyugdíj korhatárának (63. életévének) betöltéséig bármikor érvényesítheti.

A rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartama nem minősül szolgálati időnek.

Azonban a 2011. december 31-ig élt előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) öregségi nyugdíjra való jogosultság, valamint a csökkentés mértékének megállapítása szempontjából szolgálati időként kellett figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj és baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát.

Természetesen, ha Ön 2012. január 1-jét megelőzően rokkantsági nyugdíjban részesült, úgy az előrehozott nyugdíjjogosultságához szükséges szolgálati idejének megállapításánál a rokkantsági nyugdíj folyósításának tartamát figyelembe vesszük.

Molnár László
nyugdíjszakértő

Klarissa azért csak az 53 as-ok mert egyébként is az előrehozott ellátás törvény szerint csak rájuk vonatkozik a később születettekre nem. A válasz konkrét és igaz kaptam visszajelzést, hogy íly módon sikerült átmenni korhatárelőtti ellátásba, megszabadulni a fv okozta stressztől.

kiszolgáltatott # 2013.01.10. 11:16

Figyelem!Üzenetet hoztam az "összefogás a korhatár alatti rokkantak jogaiért csoporttól":

Üzenet "Spicivasnak"!

Az "Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport"nem önfényező,és karierre vágyó csoport.
Nem a hirnévért,hanem a rokkanttörvény áldozatainak életbenmaradásáért harcol.Azt mutatjuk be a betegesetek kapcsán,hogy mik a" rokkant-törvény" ,és a hozzákapcsolt új komplex felülvizsgálati rendszer hibái,hogy életben maradhassanak azok a rokkantak,akik átlag 30 évig progresszív járulékfizetők voltak,és most tisztességes rokkantnyugdijat érdemelnének,a segélyes ellátások helyett. Mi kizárólag szakmai csoportként,tüntetéseken nem veszünk részt,de azokkal szolidálisak vagyunk.
Valljuk:mindenki a maga eszközeivel harcoljon az életben maradásért a jogi lehetőségeknek megfelelően.Csoportunknak képviselője ugyan van,de tevékenységünket egymással összhangban végezzük ,minden elleszolgáltatás nélkül ,önkéntes alapon.
Debra 01 kommentelő a rokkantak köreiben egy tiszteletreméltó élharcos tüntető,aki egyéni aktivistaként mindent megtesz,hogy ezt a "rokkan-törvényt" visszavonják.
Ezekután döntsd el,hogy tisszességes dolog -e vaktában ,hamis ,nevetséges vádak alapján"vérdijjat kitűzni" csoportunk tagjainak fejére.Ha valami akkor ez járatja le rendesen a szociális-segítő szakmát.
A jövőre nézve reméljük,hogy Te is és mi is a valódi rokkant-érdekvédelemmel tudunk foglalkozni a meddő sárdobálás helyett.

Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport

ildi63 # 2013.01.10. 11:05

én azt a részt másoltam ki a Debra írásából amivel azonosulni tudok,és nem azt amin vitatkozni szeretnék! Csak arra kellett volna reagálnod amit konkrétan felvetettem. A többit mással vitasd meg!

ildi63 # 2013.01.10. 11:00

én az összefogásra gondoltam...... a h.sz-ban szó sem volt részemről a "nem értem" kifejezés.....de mit is nem értek?

ildi63 # 2013.01.10. 10:47

"Az összefogás...meg legyen összefogás, és ne arról szóljon, ki ért jobban valamihez.
Nem parancs, nem utasítás...kérés. Főnök csak az, akit demokratikusan megválasztottak, és nem az, aki magát nevezi ki. Tehát...csinálunk valamit, vagy siránkozunk még..."

Sziasztok!
Debra fenti pár sorában van az igazság!
Ugyanis,egy ideje már ,hogy olvasgatok több fórumon is ,rájöttem,hogy annyira összetett a jogi oldala az egész rehab kontra r.nyugdíj ügy ,hogy képtelenség összeszedett válaszokat találni az egyéni problémákra. Kellene egy felhívás egy dátum és egy szöveg amit minden nap meglehetne osztani és az ismerőseinket is megkérni ugyan erre.Mind ezt a Szalai Úr is megtette...vagy ami a leghelyesebb Vele összefogva szervezni a megmozdulást!

kiszolgáltatott # 2013.01.10. 09:54

Debra!én is értem az indulatot,hiszen tudod!De ez a kiragasztási dolog nehogy balul üssön ki.
Vannak itt akik összevissza azonosítják a neveket -keverik a dolgokat,szereplőket,és eseményeket.
Felelőséget nem akarjuk,hogy az "összefogás "önvédelmi-elméleti csoporton ,vagy annak vezetőjén keresse bárki is,ezen akció után!
Hiszen ez az önvédelmi -szakmai,tájékoztató csoport csak az 1. máj 25-i tüntetésen vett részt,tüntetéssel helyszíni megmozdulásokkal nem foglalkozik.(betegségeik,és az országban való szétszórtságuk miatt)
Mindamellett nagyon fontos persze a TE EGYÉNI aktivitásod,de azért ennek következményeit jól meg kell gondolni.

Debra01 # 2013.01.09. 22:06

Na! Ez nagyon jól hangzik. Helyi szinteken a kormány hivataloknál. Ha már létre jöttek ezek a járások.
Prüsszögi! Csináltam pár Action T4 felitazú papírt. Egy este fel kéne tagasztanunk az NRSZH kapujára. A Székely műintézetre meg Dachau... Vagy SS parancsnokság.
Kezdjük el az akna munkát.