Vevő Jogai - Ingatlan Végrehajtás


colle # 2017.10.10. 12:43

Gerbera317

De az is aggályos, hogy:

  1. elfelejtette értesíteni a bérlőt
  2. Miért kellett volna értesíteni a bérlőt, amikor a végrehajtó kezében volt egy első fokú végzés miszerint a bérlő kifogását elutasították?
  3. Jogerős árverési jegyzőkönyvet nem csak a bíróság helyezhet jogerőn kívülre? (Lehet nem ez a jó szó.)

Ha Ő akkor birtokba adja, akkor nem húzódik el az ügy és nem csúszunk a moratóriumba. Természetesen nem a teljes árat utalta vissza, hanem az árverési előleg és a teljes ár közötti különbözetet.

gerbera317 # 2017.10.10. 12:39

A bérlő nem az árverést támadta meg, tehát a jogerősítés nem volt "tévedés". Én megtámadnám a végrehajtó intézkedését, követelve az árverés jogerősítésének hatályban tartását. Ha a bíróság ennek helyt ad, annak alapján akár kártérítési pert is indíthatsz a végrehajtó ellen.

Hajdukarcsi # 2017.10.10. 12:28

Na de ha a pénzt visszautalja...?

Amúgy üdv! Ismét eszembe jutott két kérdés. Vagyis inkább saját megállapításom, és végül is elég rá egy igen, vagy nem, hogy jól gondolom-e.
1; A beköltözhetően megállapított 50-70-100%-os becsérték semmit nem befolyásol az eljárás lezajlásában.
2; A moratórium ugyan felülírja a 30 napos kiköltözési határidőt, de ez a kedvezmény nincs hatással az adós részére a végrehajtó által kifizethető 1%-ra. Azaz egy novemberben lezajlott árverésnél az adós ezt az összeget nem kapja meg február végi kiköltözés esetén.

colle # 2017.10.10. 12:01

Gerbera317

A végrehajtó saját hatáskörben visszavonhat egy jogerős árverési jegyzőkönyvet?

Azért nem jogerős, mert kértem egy igazolást, hogy az árverés ellen nem érkezett kifogás, így befizethetem a pénzt (nem akartam belefutni abba, hog fizetek, de az ügy megáll). A végrehajtó leírta, hogy kifogás nem érkezett. Én fizettem.

Majd Ő elfelejtette értesíteni a bérlő a birtokba adás időpontjáról (egyáltalán a bérlőt kellett -e értesíteni?).

A birtokba adás elmaradt. Elvitte személyesen az értesítést a bérlőnek az új birtokba adásról. Ekkor a bérlő egy kifogást adott be, hogy neki 9 nap kevés a kiköltözésre és a bíróság függessze fel az eljárást, amíg nem hoz a másodfokú bíróság döntést az árverési hirdetmény megtámadásának ügyében. A bíróság az eljárást felfüggesztette.

A végrehajtó pedig azt mondta, hogy akkor tévesen lett jogerős és a pénzt meg visszautalja és majd, ha a bíróság dönt, akkor újra jogerős lesz.

Milyen kifogással élhetek? A moratórium miatt nem tudom birtokba venni.

gerbera317 # 2017.10.10. 10:29

Nem lehetséges.
Azt viszont még mindig nem tudjuk, miért nem jogerős az árverés. Ha az adós vagy az ő jogán az ingatlanban lakó a kiürítés ellen jogorvoslattal él, az nem befolyásolja az _árverés_ jogerősíthetőségét.

colle # 2017.10.10. 09:34

Valaki esetleg tudna segíteni az ügyemben? Köszönöm!

colle # 2017.10.09. 13:36

Gerbera317

Az üggyel kapcsolatban egyébként van szerinted arra esély, hogy el lehessen érni, hogy az árverési eljárást megszüntessék és visszautalják az árverési előleget? Ugyanis az ügyből látszik, hogy a végrehajtó hibás intézkedése vezetett idáig és ennek egy élvezője van jelenleg, az pedig a bérlő.

Hajdukarcsi # 2017.10.09. 07:32

Köszönöm Grave, épp e pillanatban kaptam választ 11.07.-ei válaszodból is. :)

Grave7 # 2017.10.09. 07:21

@Hajdukarcsi: Az általad írt 90 nap (ha az alap 30 nap kiköltözési határidő + 60 nap jegyzői értesítésre gondolsz) a "moratórium" alatt is számításra kerül.

colle # 2017.10.09. 07:21

Gerbera317

Azért nem jogerős, mert idézem: az xy számú jegyzőkönyvön tévedésből került feltüntetésre a jogerő. Valójában a jegyzőkönyv még nem jogerős, tekintettel arra, hogy az árverés ellen kifogás érkezett, annak elbíráslása még folyamatban van. Kérem az árverési jegyzőkönyv eredeti példányát hozza vissza. Amennyiben a bíróság az érverést jogerősen helyben hagyja, az árverési jegyzőkönyvet újra meg fogom küldeni, a jogerőt kijavító jegyzőkönyvvel együtt.

gerbera317 # 2017.10.09. 07:12

1-től 5-ig rendben van. A 6. nem értem: mitől nem jogerős az árverés? A 6-ig ugyanis nem említesz semmi olyat, ami alapján az ne lenne jogerős.

colle # 2017.10.09. 06:35

Gerbera317

Kérlek tudnál segíteni, hogy az árverési vevő ilyenkor mit tehet, milyen jogorvoslattal vagy kifogással élhet?

Nagyon fontos lenne!

  1. Arveresi hirdetmeny ellen az ingatlanban lako berlo kifogasolta, mondvan berleti szerodessel lakik benne. A vegrehajto az ugyet vegigvitte, mert a berleti szerzodes datuma kesobbi, mint a vegrehajtasi ugy datuma.
  2. Az arveresi jegyzokonyv alairasra kerult, az ezt koveto 15 napban kifogas nem erkezett.
  3. Jegyzokonyv jogeros lett, kulonbozet kifizetve, jegyzo ertesitve a birtokbaadasi kerelemrol.
  4. Elsofok elutasitja a berlo kifogasat, masodfokon megtamadja. Birosag az eljarast nem fuggeszti fel.

Vegrehajto kituzi a birtokbaadas napjat, amit lemond elotte egy nappal, mondvan elfelejtette ertesiteni a berlot.

5. Masnap szemelyesen a vegrehajto elviszi az ertesitest az uj birtokbaadas idopontjarol, ami 9 nap mulva lesz.
Berlo kifogast ad be ez ellen a birosagon, hogy neki a
9 nap keves a kikoltozesre, keri a felfuggesztest amig a masodfok nem dont. A birosag felfuggeszti az eljarast.

6. Vegrehajto visszakeri az arveresi jegyzokonyvet mondvan, hogy tevesen emelte jogerore es megsem jogeros. A foldhivatalnal keri a tulajdonjog bejegyzes leszedest. A vetelar kulonbozetet visszafizeti.

7. Masodfok azota nem dontott, moratoriumba belecsuszunk.

8. Vegrehajto szerint a masodfok dontese utan a ujra ertesiteni kell a jegyzot a 60 naprol a birtokbaadas miatt. De miert is kell ujra? Ez mar egyszer megtortent.

9. A vegrehajto semmilyen iratot nem kuldott meg az arveresi vevonek. Pl. Elsofok hatarozata, felfuggesztes irata. Kvazi hivatalosan az averesi vevo nem is tudja, hogy fel van fuggesztve, mert errol nem ertesitettek.

Az árverési vevő a fenti esetben mit tud tenni? Az árverési vevő "kárára" ki hibázott és mikor, valamint a fentiek alapján a végrehajtó intézkedései szabályosak voltak -e? Milyen kifogással éhet az árverési vevő a fenti eset alapján?

Köszönöm!

Hajdukarcsi # 2017.10.08. 22:41

Üdv!
Elhatároztam, hogy végigolvasom a topikot az első bejegyzéstől. Tavaly október 10.-nél járok jelenleg. :)
Nagyon sokat megtudtam a "szakmáról", köszi.
De kérdéseim szerintem még jó darabig lesznek, most is van egy.
Az addig megvan, hogy jelen időben megközelítőleg 90 napig húzódhat a birtokbaadás. Viszont arra nem találtam választ, hogy mi történik, ha ez a 90 nap fedi egymást a moratóriummal. Világos, hogy március 1.-ig senki nem lesz kilakoltatva. De a moratórium alatt megáll a 90 nap, vagy a végrehajtás kerekei azért forognak?
Tehát például december 1.-ig eltelik a jegyzőkönyv aláírásától 50 nap. Március 1.-ig bőven megvan a maradék 40, vagy március 1.-vel folytatódhat a számolás?
Természetesen kihagyva a képletből az akkor esetleg életbelépő változásokat, csak jelen időben, a jelen jogszabályokat tekintve.

colle # 2017.10.07. 08:40

@Blackjack21

Köszi a választ! Igazából ha lakóingatlanról van szó és a bérlő az árverési hirdetményt támadja meg, amit ráadásul a bíróság elsőfokon el is utasít, akkor a végrehajtónak a bérlőt kötelessége -e értesíteni a birtokba adás dátumáról? Mert, szerintem nem. Ugyanis a bérlő jogalap nélküli lakó, aki ráadásul azzal, hogy az elsőfok elutasította a kifogását ráadásul nem is értintett az ügyben. Csak egy személy. Rosszul gondolom? Jelen esetben a végrehajtó hibásan járt el, hogy erre hivatkozva elhalasztotta a birtokbaadást.

Blackjack21 (törölt felhasználó) # 2017.10.07. 08:19

Az árverések után érdeklődők figyelmébe (minden vh. irodába ki kellene függeszteni sztem):

A római idők óta ismerjük az intelmet: "caveat emptor", azaz óvakodjék a vevő!

Az árverési vevőre ez hatványozottan irányadó!

EZ AZ ELJÁRÁS NEM EGY LICITÁLÓS ADÁSVÉTEL, A VÉGREHAJTÓ NEM INGATLAN-KÖZVETÍTŐ! (idézet Grave-tól, amúgy rendkívül találó :))

Blackjack21 (törölt felhasználó) # 2017.10.07. 08:12

a fórumon aktívan résztvevő vh. irodában dolgozó személyek nyilván ágálni fognak a vh. felelősségének felvetése ellen, de ki más felelne a hirdetmény tartalmáért, mint az azt összeállító végrehajtó?

Blackjack21 (törölt felhasználó) # 2017.10.07. 07:50

@colle @hajdukarcsi

íme egy vélemény a témához:

http://www.jogiforum.hu/hirek/37721

"a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt is köthető helyiségbérleti szerződés, a szerződés tartalmának kialakításakor azonban a felek kötelesek figyelemmel lenni arra, hogy az eljárás célja a kötelezett teljesítésre kényszerítése és a végrehajtást kérő követelésének kielégítése"

A túl hosszú lejáratú határozott idejű bérleti szerződés sértehti mind a vh. kérő, mind pedig az árverési vevő érdekét.

Van BH-m arra - saját ügyben használtam fel- hogy a beköltözhetően hirdetett lakóingatlanra megkötött bérleti szerződés fennmaradását mondta ki a bíróság (Ítélőtábla).

Vagyis az árverési vevő bérbeadó lett :(

Hajdukarcsi # 2017.10.07. 07:08

Colle kérdéseinek 1. pontjàhoz kapcsolva: Ha vannak olyan rafináltak, hogy jóval korábbra dátumozzák a bérleti szerződést, akkor hosszadalmas per, bukó, sosem birtokon belülre kerülés? Vagy egy sima papírfecni nem elég ehhez?

colle # 2017.10.07. 06:54

Gerbera317

Kérlek tudnál segíteni, hogy az árverési vevő ilyenkor mit tehet, milyen jogorvoslattal vagy kifogással élhet? Nagyon fontos lenne!

  1. Arveresi hirdetmeny ellen az ingatlanban lako berlo kifogasolta, mondvan berleti szerodessel lakik benne. A vegrehajto az ugyet vegigvitte, mert a berleti szerzodes datuma kesobbi, mint a vegrehajtasi ugy datuma.
  2. Az arveresi jegyzokonyv alairasra kerult, az ezt koveto 15 napban kifogas nem erkezett.
  3. Jegyzokonyv jogeros lett, kulonbozet kifizetve, jegyzo ertesitve a birtokbaadasi kerelemrol.
  4. Elsofok elutasitja a berlo kifogasat, masodfokon megtamadja. Birosag az eljarast nem fuggeszti fel.
  5. Vegrehajto kituzi a birtokbaadas napjat, amit lemond elotte egy nappal, mondvan elfelejtette ertesiteni a berlot.
  6. Masnap szemelyesen a vegrehajto elviszi az ertesitest az uj birtokbaadas idopontjarol, ami 9 nap mulva lesz.
  7. Berlo kifogast ad be ez ellen a birosagon, hogy neki a

9 nap keves a kikoltozesre, keri a felfuggesztest amig a masodfok nem dont. A birosag felfuggeszti az eljarast.

8. Vegrehajto visszakeri az arveresi jegyzokonyvet mondvan, hogy tevesen emelte jogerore es megsem jogeros. A foldhivatalnal keri a tulajdonjog bejegyzes leszedest. A vetelar kulonbozetet visszafizeti.

9. Masodfok azota nem dontott, moratoriumba belecsuszunk.

10. Vegrehajto szerint a masodfok dontese utan a ujra ertesiteni kell a jegyzot a 60 naprol a birtokbaadas miatt. De miert is kell ujra? Ez mar egyszer megtortent.

11. A vegrehajto semmilyen iratot nem kuldott meg az arveresi vevonek. Pl. Elsofok hatarozata, felfuggesztes irata. Kvazi hivatalosan az averesi vevo nem is tudja, hogy fel van fuggesztve, mert errol nem ertesitettek.

Az arveresi vevo "karara" ki hibazott es mikor, valamint a fentiek szabalyosak voltak -e? Peldaul a berlot kell -e ertesiteni a birtokbaadasrol, amikor az elsofok elutasitotta a kifogasat. Az ados pedig ismeretlen helyen tartozkodik.

colle # 2017.10.07. 06:52

@Blackjack21

A bérlő egyéb érdekelt jogán nyújtotta be a kifogást az árverési hirdetmény ellen, arra hivatkozva hogy az ingatlant lakottan kell árverezni, mert neki érvényes bérleti szerződése van. Azonban a becsatolt bérleti szerződés dátuma későbbi volt, mint az ügy, ami által a végrehajtás megindult. Ezért a végrehajtó helyesen járt el, hogy beköltözhetően hirdette meg. A gond nem is ezzel van.

Norbert6612 # 2017.10.06. 21:57

Sziasztok!

A végrehajtónál a birtokba adást milyen formában kell kérni?Az árverési jegyzőkönyvben kérhetem hogy tüntessék fel birtokba adási kérelmemet?Hogyan szokott menni ez a folyamat?

A válaszokat előre is köszönöm.

Diagrey # 2017.10.06. 21:35

Bár megfogadtam, hogy nem írok többet, de a tulajdoni lap másolat megvan és stimmel.Csak épp a helyszínen a házszám másképp szerepel a hirdetményhez az ahhoz csatolt képhez és leíráshoz képest, a kikért alaprajzos térkép pedig egy harmadik verziót mutat.
De nem kell többet leírni, hogy milyen hülye és elővigyázatlan voltam, már tudom!!!!

Hajdukarcsi # 2017.10.06. 19:15

Na, akkor az. A lényeg, néhány ilyen párezres tétel kihagyhatatlan.

Grave7 # 2017.10.06. 19:13

Kiegészítés előzőhöz: a tulajdoni lap lekérése van meg percek alatt, a regisztráció folyamata hosszabb, mert a járási hivatalban aktiválni kell.

Grave7 # 2017.10.06. 19:12

@Hajdukarcsi: A magyarorszag.hu-n (ami az egyik hivatalos forrás) a lekérés díja 1.000 Ft/tulajdoni lap (nem hiteles); persze regisztrálni kell előbb, de percek alatt megvan.