Kárrendezés


drbjozsef # 2025.02.22. 07:50

laikus73,

Természetesen.
Ha elfogadod a biztosító ajánlatát, - ami ugye a kár időpontjában a forgalmi érték levonva belőle a roncsértéket -, de mégse bontóba adod az autót, hanem megjavíttatod, és forgalomban tartod, akkor persze hogy jár a későbbi kárra is kártérítés (hiszen lesz rá KGFB-d).
Egyrészt ugye a fenti elfogadott összeg nem fogja fedezni a javítást (ezért gazdasági totálkár), kivéve ha sufnituning a javítás, de az meg a forgalomban tartás esetén lehet gond, másrészt a kártörténetben benne lesz, a biztosító látni fogja, hogy erre az autóra már kifizettek egy gazdasági totálkárt, ezért jól meg fogja nézni egy következő balesetnél, hogy mi hogyan volt javítva, és mit fog most téríteni.

De önmagában nem sokat jelent a gtk. Lehet egyetlen, de drága alkatrész sérülése is egy régebbi, esetleg ritkább autón, és máris az, miközben szinte semmi baja az autónak. Csak túl drága megjavítani a piaci értékéhez képest.

laikus73 # 2025.02.22. 07:19

Üdvözletem!
Vétlen autósként a biztosító gazdasági totálkárt állapított meg az autómon. Ha megtartom, ezután újra kárt okoznak az autómban, akkor számíthatok-e ismét kártérítésre?

drbjozsef # 2025.01.24. 09:05

Atis77,

Milyen adót fizet az önkormányzatnak?

Atis77 # 2025.01.24. 07:44

külterületi dülőutak hó- és csúszásmentesítése aligha kötelező önkormányti feladat

Oké akkor nem feladatokat ad9t sem fizetni

Szomorú örökös # 2025.01.23. 16:27

Atis77

Egyértelműen nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett a néni.
Aki itt hibázott, az kizárólagosan csakis ő lehet, bocsi.
Nincs az a hatóság, aki ezért az útkezelőt hibáztatná.

gerbera317 # 2025.01.23. 15:55

az autójával és telibevert egy villany oszlopot
Mondjuk a "telibe ver" meg a "totálkáros lett" kifejezések nem igazán ugyanaz, mint a "kicsit nekicsúszott és meghorpadt", hanem komoly sebességet feltételez. Amire mindenki azt mondaná - függetlenül attól, hogy földút vagy pormentesített út - nem az időjárási- és útviszonyoknak megfelelően vezetett. Úgyhogy itt kárfelelőst keresni komoly kihívást jelentene egy jogvégzett embernek is. A telibe verést emlegetők pedig önállóan bele se vágjanak.

Kovács_Béla_Sándor # 2025.01.23. 10:00

A külterületi dülőutak hó- és csúszásmentesítése aligha kötelező önkormányzati feladat.

Atis77 # 2025.01.23. 09:15

Sziasztok. Múlthéten ugye leesett a hó. Külterületén lakunk, de az út az önkormányzathoz tartozik. Azóta hogy leesett a hó gyakorlatilag tükör jégen kell kozlekedjünk gyalog és autóval is. Vasárnap a szomszéd néni megcsúszott az az autójával és telibevert egy villany oszlopot. Az autó totál káros Lehet e ilyenkor valami kártérítést kérni? Nem ment gyorsan téli gumi van az ajtón(tudom ilyenkor mindegy milyen gumi van max a szöges lenne jó) ma hívtam az onkoanyzatot annyit mondtak jön a meleg majd megoldja.

barek13371256 # 2024.06.11. 01:52

Hello! Nemrég írtam egy házi dolgozatot és kerestem egy lehetőséget, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. Elhatároztam, hogy keresek egy honlapot a szórakozáshoz és rábukkantam a https://hu-weissbet.com/. Nagyon lenyűgözött a játékok széles választéka élő osztókkal. A játékok nagyon változatosak, ami lehetővé teszi, hogy mindenki találjon valami érdekeset. Az élő osztók egy igazi kaszinó hangulatát teremtik meg, ami még izgalmasabbá teszi a játékot. Az oldal könnyen használható, és a design kellemes a szemnek. Ennek az oldalnak köszönhetően kikapcsolódhattam és erőt gyűjthettem a további munkámhoz a tanfolyami munkámhoz.

vandorszekely # 2013.04.26. 12:47

Üdvözlök minden fórumozót.
Az én problémám az ÁAK Zrt. - Állami Autópálya Kezelő Zrt.-vel kapcsolatos.
A történet, ahogy elküldtem az ÁKH felé :
A káresemény leírása: - mivel négy felnőtt és egy két éves gyerek utazott az autóban, a felnőttek egyike egy terhes nő, a sebesség körülbelül 100-110 km/h volt. A leállósávban állt egy 7,5T kisteherautó és egy furgon, valamit javítottak. Az útburkolatból kipergett aszfaltdarabot próbáltam kikerülni, manőver melyet egy 24T-s teherautó jelentősen
megnehezített, mivel balra húzódott,hogy távolodjon a leállósávban veszteglőktől. Az aszfaltdarabot az autó jobb első részével kaptam el, mely következtében sérült a jobb első felni, szálszakadásos lett a gumiabroncs, széttört a gyári fedőtárcsa (nem egyszerű dísztárcsa,a Honda ezen modelljénél a kerék szerves részét képezi a felfogatásnál), leállt az autó é stöbbé nem volt indítható, a jobb első sárvédőív összekarcolódott, lökhárító eltörött, belső
műanyag sárvéd széttörött, felfüggesztésvilla elgörbült.
A fenti tényeket úgy a rendőrség, mint az illetékes útellenőr jegyzőkönyvvel igazolja.

Természetesen érvényes autópálya matricával, műszaki vizsgával, kgfb biztosítással rendelkezem, a szakaszon tiltás nem volt, alkoholt nem ogyasztottam. A balesetet követően érkeztek a helyszínre az Önök emberei és részlegesen lezárták az autópályát illetve
kihelyezték a sebességkorlátozó táblákat. Az autó elszállításához autómentőt vettünk igénybe, az Önök szerződéses partnerét, autómentőt, mely az autót Hajdúnánásra szállította szerelőhöz.
A hibalistát és az alkatrész árakat mellékelem. Az árak euróban értendőek.

Autómentő - 75 euro
Szerviz- 25 euro
Sárvédőív belső -53 euro
Felni - javítva - 000
Honda fedőtárcsa - 18 euro
Gumiabroncs 185/65/R14 téli - 49 euro
Lökhárító, használt 53 euro
Lökhárító, sárvédőív javítás+festés - 112 euro
FF villa - 68 euro
Futószög állítása - 35 euro
mindösszesen
€ 488,00

Mivel nem áll módomban a javításokat és alkatrészcseréket előre megfinanszírozni a szűkös anyagi kereteink miatt, kérem tisztelettel, hogy mielőbb jelezzék elbírálásuk eredményét. Nem áll szándékomban a kiesett munkanapomat és a panzió költségét Önökre hárítani, a kisfiam és várandós feleségem pihenése érdekében, de ami kár keletkezett az autóban – kérem tisztelettel felém rendezni azt. --------------
Ebből kiderült, hogy rendkívül kellemetlen és idegtépő volt a helyzet, várakozás stb. Ezzel szemben a kérésem elutasították, ahogy a megküldött dokumentumban is látszik : http://bit.ly/14Vnwn5.

Kérem tisztelettel a hozzáértőket, mondják meg, hogy valamit érdemes kezdeni ezzel? Van valami lehetőség, hogy szigorúan, csak és csakis a kárt megfizessék? Természetesen vannak fényképeim, jegyzőkönyveim, egy fillér sem kell a tényleges káron túlmenően.

Köszönöm.

balesetijogasz # 2013.04.11. 16:58

Igen, de csak a totálkáros autóval azonos cm3-ig térítik az átírási költséget. Bár a van egy-két biztosító, akik már nem hajlandók ezt kifizetni, szerintem jogtalanul.

Üdv:
balesetijogasz
www.balesetijogasz.hu

nyogo # 2013.04.11. 11:24

Köszönöm szépen a segítséget!
Még egy dolog: jól tudom, hogy ha gazdasági totálkáros az autó, másik autó vásárlása esetén benyújthatom az igényt a másik autó vásárlásával kapcsolatos díjak kifizetésére(új forgalmi,átírási költség,stb)?

balesetijogasz # 2013.04.11. 10:49

Ha a biztosító a roncsértékét meghatározza, akkor köteles ezen az áron egy konkrét ajánlatot is tenni. Vagyis meg fogják mondani, hogy ki és milyen határidővel veszi át így a roncsot. Te dönthetsz, hogy ez így megfelel-e vagy sem. Ha neked van jobb ajánlatod, akkor annyiért is eladhatod. De figyelni kell, hogy meddig áll fenn az ajánlat. A magánszakértői díjat követelheted tőlük.

Üdv:
balesetijogasz
www.balesetijogasz.hu

nyogo # 2013.04.10. 16:53

Üdv!

Egy kis segítséget szeretnék kérni.
Február 15.-én nekem jött egy kamion.Felelôsséget elismerte, minden szükséges dokumentumot megcsináltam. Feb. 18.-án jeleztem a biztosítónak, 26.-án ki is jött a kárszakértô. Mivel láthatóan "csak" a hátsó ajtó, karosszéria, felni, gumi sérült, ezeket fel is jegyezte. A hátsó futómû is sérült(még a baleset másnapján megnézettem egy szerelôvel) jeleztem a kárszakértônek, aki a kárfelvételi lapon fel is tüntette, hogy tovâbbi vizsgálat szükséges. Mondta, hogy menjek el egy szervízbe, ahol csinálnak a futómûrôl egy szakvéleményt, illetve adnak egy javítási árajánlatot, valamint akkor Ô is kimegy egy pótszemlét tartani.
A szervízbe március 2.-án vittem, és ezzel párhuzamosan a biztosító aznap kiutalt nekem 170 ezer forintot, "kialkudott kárösszeg" címén. A kárszakértô megnyugtatott, hogy ezt fogjam fel elôlegnek, mivel a futómû sérülése miatt valószínû, hogy gazdasági totálkáros az autó(piaci értéke 370 ezer).
Megtörtént a szakvélemény, saját zsebbôl 15 ezret kellett fizetnem érte, a javítási ajánlat szerint 320 ezer lenne a komplett hátsó futómû cseréje, mert durván megcsuklott. Ezt március 11.-én adták le a biztosítónak.
Majd 1 hónapig nem tudtam szinte érdemben senkit elérni a biztosítónál, csak ma sikerült.
Meglepôdtek hogy hívom ôket, mert hogy ôk már kiutalták a kialkudott összeget, téma lezárva. Elmondtam, hogy nem, az autó gtk, illetve kérdeztem hogy hol van akkor a szakvélemény? Az ügyintézô szerint náluk van, megkapták, csak azt hitték nem akarom totálkárra venni az autót...Kérésemre mondta, hogy továbbítja a kárrendezônek, aki napokon belül csinál majd egy kalkulációt az esetleges további kifizetésrôl. Érdeklôdtem, hogy felteszik-e az autót "roncsbörzére", ahol kiderülne a roncs érték, illetve meglenne a roncsot felvásárló személy is(kárszakértô mondta, hogy ez a menete). Meglepetésemre azt válaszolta, hgoy ilyenre nincs szükség, majd a kollégája kiszámolja.

A kérdésem az lenne, hogy mire kell odafigyelnem? Tényleg roncsbörze nélkül állapítják meg a roncsértéket? Ha kitalálnak egy irreálisan magas árat a roncsra, azt mégis hogyan/kinek adjam el?
A szakértôi véleményért kifizetett összeget jogosan kérhetem-e el tölük?

Bocs, ha hosszúra sikerült, elôre is köszönöm a segítségeket!

guba" # 2013.02.03. 16:40

Nem hatóság a biztosító, hogy el kellene fogadnod. Bizonyíthatod, hogy az ilyen típusú és korú robogók mennyit érnek.

powermen # 2013.02.03. 12:21

Kedves Fórumozók.

Pár hete segédmotoros kerékpárral, frontálisan karamboloztam egy személyautóval, én egyenesen haladtam egy útkereszteződésben, ő balra nagyívbe kanyarodva elém vágott, én felkenődtem az autója elejére. Ő a helyszínen elismerte a felelősségét, én megúsztam kisebb sérülésekkel viszont a motoromat totálkárosra minősítette a biztosító. Pár napja kiérkezett a kárelszámolás miszerint, a káridőponti értéke 65 000 Ft roncsérték 10 000 Ft. Nos én ezt a robogót akárhogyan szeretném pótolni, megnéztem használt kereskedésekben, interneten, hasonló korú, és paraméterekkel rendelkezőt, de nem találtam, ebben az összegben, a legolcsóbb 80-tól felfelé 150 000-ig bezárólag.Sehogy nem jövök ki jól ebből. Tudok tenni valamit, vagy fogadjam el a biztosító ajánlatát.

Sherlock # 2012.12.15. 23:27

A biztosító rendezi, téged hátrébb sorolnak 2 bonus/malus fokozattal, illetve küldenek egy levelet, hogy ha kifizeted te a kárt, akkor maradhatsz abban a fokozatban ahol most vagy.

jordan # 2012.12.15. 23:03

Tiszteletem.

Hirtelen felindulasombol karambolt okoztam.
Reggel bevagtak elem s majdnem osszetortem emiatt az autom. Begurultam s a masik autos utan mentem. O jobbra bekanyarodott en a belso savbol szabalytalanul utana. Szeles volt az utca de ahogy melle ertem ramrantotta a kormanyt s egybementunk. Mivel en kanyarodtam rossz savbol s o mar az utcaba volt igy elismertem a vetkessegem a karbejelenton. O is elismerte hogy hulye volt s sajnalja de ezzel sokat nem erek. Erdekelne hogy a biztosito kifizeti e neki a kart vagy nekem is kell fizetnem? En jelentsem a biztositomnak, vagy mivel elismertem igy nekem semmit nem fizet gondolom?! Rendorseg nem lett bevonva az ugybe. Sajnalom hogy hulye kakaskodas s turelmetlenseg igy alakult, s mindketten hibaztunk de nem szeretnek tobbet fizetni. Elore is koszonom a valaszokat s az ekezetek hianya a tabla pc hianyossaga amiert elnezest.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.05.01. 22:01

Az út fenntartójának a felelőssége nem objektív. Ha nem terheli mulasztás az út karbantartását illetően, akkor nem kell megtérítenie a károdat.

Pale # 2012.05.01. 16:48

Tiszteletem!
Egy falu keskeny utcájában egy szembejövő autó miatt le kellett húzodnom a padkára. Sajnos későn vettem észre, hogy közvetlenül az aszfaltcsík mellett a helyiek építési törmelékkel töltötték fel a kátyút. 50m-rel arrébb megérkeztem ismerősökhöz, ott vettem észre, hogy a jobb hátsó gumit (javíthatatlanul) kivágta a törmelék. Amíg kicseréltem a kereket ismerősök elsétáltak, megnézték a dolgot, hajlandóak tanúskodni. Fényképeket is készítettem.
Írtam az önkormányzatnak, hogy térítsék meg a káromat, de arra hivatkozva, hogy

  1. nem ők tették ki a sittet,
  2. nincs bizonyíték rá, hogy ott ment tönkre a gumi,
  3. a körjegyző szerint az a törmelék nem okozhatta a károsodást (megjegyzem a levelem megérkezésekor azonnal eltakarították a cuccot, a 2 héttel később ott járó jegyző nem is láthatta).

Úgy gondolom az út fenntartója felel az ott keletkező károkért.
Kérdés az, hogy mit tegyek, hogy megtérítsék a kárt?

shushu # 2012.04.26. 04:38

Egy másik témában már feltettem ezt a kérdést, de hátha itt hamarabb kapok választ.

Tisztelt fórumozók!
Egy hónapja (március végén) belekoccantam egy előttem haladó autóba, miközben arra figyeltem, hogy kisorolhatok-e a külső sávba (azt nem tudom, hogy került olyan hirtelen olyan közel hozzám, mert nem haladtam gyorsan, és persze hol előre, hol oldalra néztem - még az is lehet, hogy a belső sávból vágott be elém, de persze nem tudom biztosan). A vezetője ragaszkodott a rendőrök kihívásához annak ellenére, hogy rögtön vállaltam a felelősséget. Felvették a jegyzőkönyvet és azóta még nem hallottam a rendőrök felől.
Az előttem lévő autónak csak a lökhárítója sérült, személyi sérülés nem történt. (Az más kérdés, hogy az enyém gazdasági totálkár.)
Körülbelül mekkora pénzbüntetésre/bírságra számíthatok? Lehet tudni, hogy kb mikor küldi a rendőrség?
A válaszokat előre is köszönöm!

tberci # 2012.04.12. 23:41

Kedves fórumozók!

Egy hatalmas problém adódott a kárrendezésemmel és a segítségeteket, tanácsotokat kérném.
Mialatt Franciaországban dolgoztam egy síparadicsomban (mindössze 2 hétig voltam kint), nekem csúszott egy ottani bérelt autó. Átcsúszott a sávomba, teljesmértékben az ő hibája volt és ezt el is ismerte. A betétlapja kifogástalanül ki lett töltve. A kár nem nagy, az ő autóján szinte semmi, az enyémen lökhárító, index és a sárvédő elem csúnyán sértült. Ez történt február elején. Rögtön bejelentettem és nagy nehezen kaptam egy telefonszámot ahol az AXA, a franciaországgal kapcsolatot tartó ügyintéző hölgyet elérem. Elküldtem a befaxolt betétlapot és itt kezdődött a várakozás. Segítőkész a hölgy, többször megsürgette a franciákat. Elmondása szerint ez eltart ennyi ideig, várjak. Hetente felhívom, de semmi. Április közepe van...
Ebben az esetben mit tudok én tenni? Lehetséges, hogy sose lesz kifizetve a károm?

Előre is köszönöm a segítséget,
üdv

Atis77 # 2011.11.24. 17:06

Dotáné

be kell menni a birósági papirral a biztosítóhóz.

Dotáné # 2011.11.23. 13:18

Köszönöm Guba!
De az a jó az egészben,hogy a biztosító a kifizetett összeget 45 napon belül vissza követeli,vagy ellen esetben bónuszt vesz! Azért mert te vagy az áldozat!

Dotáné # 2011.11.23. 12:32

Kedves Guba! Köszönöm a felvilágosítást. De az a baj,hogy a biztosító tőlünk kéri 45 napon belül a kifizetett összeget,vagy bónuszt ront.
Akkor most polgári perre vigyük az ügyet??