Gyorshajtás


gerbera317 # 2012.06.08. 21:04

Minek ide egyéni vélemény, ha van rá jogszabály is? Íme:

KRESZ 5. § (5) A hatósági jelzés(eke)t [rendszámtábla(áka)t] a járművön a felszerelésére kijelölt helyen, jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni, letakarni vagy jogosulatlanul eltávolítani tilos.

6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (nem volt türelmem visszakeresni, hányas melléklet hányadik része, de a vonóhorgokról szól):
8.2.1.4. A felszerelt kapcsológömbfejnek nem szabad takarnia a hátsó rendszámot, illetve az arra szolgáló helyet.

Véleményem # 2012.06.08. 11:56

Igen ez az én véleményem. Takarja a hatósági jelzést, ez így nem szabályos úgy gondolom. Olyan mintha valaki össze sározná mondjuk, arra ugyan úgy büntethetnek. Csak azért mondom mert már hallottam ilyet, volt rá példa. Nyilván egy sebességmérős fotó alapján nem fognak büntetni erre így utólag, de hivatkozni erre egy fellebbezés során szerintem nincs értelme.

Találtam egy ilyen bejegyzést is:
"A férjemet egyszer igazoltatták,és belekötöttek abba hogy a rendszámot eltakarja a vonóhorog.Ezért mondták neki hogy ott a helyszínen vegye le.De mivel be volt rozsdásodva elengedték,bünti nélkül.De ha legközelebb megállítják és még fent lesz,megbüntetik!!!ezért levette,és ha használjuk,1 évben 1szer,akkor felszereli.A közlekedésfelügyeletet is felhívtuk,és azt mondták,hogy megtehetik,hogy büntetnek érte!!!Ezért ha zavarja a rendszámot,szedd le,és ha kell akkor rakd vissza csak.Inkább fáradozz,mint fizess!!!!!"

véső (törölt felhasználó) # 2012.06.08. 10:50

Ha a vonóhorog kitakarja a rendszám egy részét akkor azt le kell szerelni akkor amikor nem vontatsz semmit, ilyen esetben tilos fix vonóhorgot felrakatni”.
ez a te véleményed ?

Véleményem # 2012.06.08. 10:38

gabi243

Szerintem ez a kép rendben van.

A harmadik betű úgy gondolom, hogy egyértelmű és más betű nem lehet. Amúgy a vonóhorog meg nem takarhatja ki a rendszámot, erre is büntethetnek, erre ne hivatkozz. Ha a vonóhorog kitakarja a rendszám egy részét akkor azt le kell szerelni akkor amikor nem vontatsz semmit, ilyen esetben tilos fix vonóhorgot felrakatni.

Lakott terület nem egyenlő azzal hogy ott csak házak lehetnek. Erre megint felesleges lenne hivatkozni.

A piros fekete kör meg egy egy traffi típusokon van csak, a többin ez nincs. Erre sem lehet hivatkozni. Nincs értelme.

Összességében szerintem nem érdemes fellebbezni, de majd eldöntöd.

gabi243 # 2012.06.07. 20:47

Segítségeteket szeretném kérni, hátha valaki tud okosságot mondani.
Kaptam egy 30 ezres csekket a következő fotoval. Lakott területen 69 km/h

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Ami szemet szúrt
1.képen nem látszik 100%-osan a rendszám, mivel a vonóhorog kitakarja a 3. betű egy részét.
2. háttér alapján nem egyértelmű a helyszín (házak helyett cserjét látni)
3. nincs a képen ez a Piros/fekete kör, ami más traffis képen volt

érdemes fellebeznem?

véső (törölt felhasználó) # 2012.06.07. 12:57

Az adott szituáció az volt, hogy egy indokolatlanul lassan haladó autót előztem meg és mint a lenti fénykép is mutatja nagyon erősen szembe sütött a nap így nem láttam a sebességem.

ha erre hivatkozol még-jobban megbírságolnak, ezzel
elismered a "vakvezetés" tényét
a KRESZ ismeri ezt a fogalmat...

Gabicsek # 2012.06.07. 08:10

Hát, nem fognak enyhíteni. Nehéz bebeszélni egy 103-as sebességnél (gondolom, 50 helyett), hogy a szemedbe sütött a nap:) Ez a nagyfokú sebességtúllépés azért több, mint ami egy indokolatlanul alacsony sebességgel közlekedő jármű előzéséhez kell.

Véleményem # 2012.06.07. 06:41

Greg83

Úgy gondolom, hogy ilyen indokkal nem enyhítenek. Kérelmezni bármit lehet, de ezt az indokot szerintem nem fogadják el.

Greg83 # 2012.06.07. 06:09

Kedves Fórumozók,

A minap sajnos kézhez kaptam egy csekket 90.000ft-ről gyorshajtás címen.
Az adott szituáció az volt, hogy egy indokolatlanul lassan haladó autót előztem meg és mint a lenti fénykép is mutatja nagyon erősen szembe sütött a nap így nem láttam a sebességem.
Kérdésem az lenne, hogy véleményetek szerint lehet-e ezzel kérelmezni, hogy enyhítsék a büntetést?
A kép:

http://img528.imageshack.us/…orshajts.jpg

Válaszotokat előre is köszönöm!

Véleményem # 2012.05.17. 10:00

Persze ez így van.
A traffinak is van hiba határa. Épp ezért számolják bele és állítják be úgy a sebesség mérést. Az emberek mindig a traffi által mért sebességekre kíváncsiak ahhoz viszonyítanak.

eurosolar # 2012.05.17. 05:36

Mi hiteles?
A traffiapx hiteles, de az is csalhat 3%-ot hivatalosan.

A kocsi kilóméterórája szinte biztos, hogy mást mutat, mint a valós sebesség. Még a guminyomástól is függ.
Ha lereszted kicsit, akkor kisebb lesz a kerék átmérője, és egyben a kerülete, tehát egységnyi fordulatnál kevesebb utat tesz meg, vagyis lassabban fog menni az autó, mint amennyit az óra mutat.

A GPS meglehetősen pontos, ha állandó sebességgel mész. Persze amikor gyorsítasz, vagy lassítasz, akkor le van maradva, de gyorsan korrigálja magát, és ha pár másodpercig egyenletesen mész, akkor már pontos értéket mutat.
Én mindig a GPS sebességet nézem, nem az órát.

Érdemes egyszer kölcsönkérni egy másik GPS-t is, és a kettő értékét összehasonlítani menetközben!

Véleményem # 2012.05.15. 20:10

Egyik se hiteles, az autók km óráját általában úgy kalibrálják be hogy amennyit mutat, annál picivel kevesebbel mész, a trafi szerint. Kb. 3-5 km/h lehet az eltérés a mutatott és a valós mért érték között. Autó függő...

eurosolar # 2012.05.15. 18:37

A GPS a pontosabb.

nimrod79 # 2012.05.11. 23:02

Sziasztok!

Az autóm kilométer órája és a gps- között 5-K különbség van. Szóval ha az autómmal 100- at megyek akkor a gps- 95- öt mutat. Melyik óra a lehet hiteles, a trafi melyik órához képest fotóz?

Köszi!

vagamo # 2012.05.11. 08:58

Közben felhívtam őket. Hibás a kép, hiányoznak róla a GPS adatok ezért kellet nekik egy levelet írnom: Bizonyítási indítván címen aminek tartalmaznia kell az ügyszámot 21000/.....-val kezdődőt a tartalmának meg a következőnek kell tartalmaznia:
Nem látom bizonyítottnak, hogy hol készült a fénykép.

Úgy néz ki, hogy hibáztak :)

vagamo # 2012.05.10. 19:52

Sziasztok!

Kéne egy kis segítség, megkaptam a 30k-t érő sztárfotót. Elvileg Dunakeszi, Eszterházy u. 1. készült, de a képet nézve ez bárhol készülhetett. Nem kéne beazonosíthatónak lennie a képnek. Vagy a kozigbirsag.police.hu oldalra nem a teljes képet teszik fel? Ezen se GPS se beazonosítható tereptárgy sincs. Érdemes lenne fellebbezni?

Köszönöm.

itt a kép:
http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Dgett # 2012.05.10. 09:17

HOT 80: szerencsés vagy! Én bizonyítási eljárást kértem mert szintúgy megbüntettek egy éjszakai felvételért amin csak sötét folt látszódik, a rendszám és a két lámpa. Az autó nem beazonosítható viszont nem szüntették meg az eljárást csak módosították így be kellene fizetnem. Esetleg ha megírnád mire hivatkoztál a fellebbezésbe, nagyon megköszönném:)

dubisubi (törölt felhasználó) # 2012.04.27. 20:18

Véleményem,
tudja, a vélemény olyan mint a segg, mindenkinek van egy.

Véleményem # 2012.04.27. 19:09

Akkor sem kapcsolódik a topichoz, és értelmetlen itt fikázni. A jogi fórum nem erről szól!

guba" # 2012.04.27. 18:19

Szidd csak őket, remélem majd ha a segítségükre szorulsz viszonozzák majd.

Mondjuk, ennek a szembeállításnak sincsen semmi értelme. Ettől még lehet alapos kritikát megfogalmazni a rendőrséggel szemben, és az az eljárás, amit dubisubi firtat, azért az esetek jelentős részében rászolgált a kritikára.

hellraiser # 2012.04.27. 11:29

Itt is egy kérdés....
https://kozigbirsag.police.hu/…Picture.ashx?…
itt mi a rendszám?
30000Ft bírságot kaptam. Egyértelműen azonosítható, vagy sem? Kifizetni nem tudom egyösszegben, részlet is kacifántos.

Egyjogász # 2012.04.27. 11:23

Tudjuk, szerintem pár hete egyszer már betetted ide ugyanezt a szöveget.

Véleményem # 2012.04.27. 10:07

dubisubi

Cikkek ide vagy oda, amíg a táblákat össze vissza helyezik ki addig ez a szomorú helyzet fog fent állni. A traffit meg ott teszik ki meg úgy teszik ki ahogy csak akarják ebbe nem lehet belekötni.

A rendőrséget meg úgy szidd, hogy ha szarban vagy őket hívod majd...

Véleményem # 2012.04.27. 09:59

parkvárosi

Az első kérdésedre a válasz: Nem.
Nem tudsz tenni semmit ezek után, úgy gondolom mindent megtettél már. A rendőrség alapos indoklást adott, ezt nem tudod megdönteni. Sajnos be kell fizetned a bírságot.

parkvárosi # 2012.04.26. 19:19

Sziasztok!
Az alábbi problémával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
2011.12.07-én, reggel 7:40-kor az Egérúton kifelé haladva a városból, az M1-M7 közös szakasza felé, a Kőérberki utat elhagyva, 69 km/óra sebességgel lefotózott a rendőrség, és szabálysértési bírságot szabott ki, mert azon a szakaszon 50 km/óra a sebesség felső határa. (Nap, mint nap, ezen az útvonalon közlekedem, így tudom, hogy mennyivel lehet haladni, illetve, általában nem megszokásból szoktam vezetni, mert nő vagyok.) Természetesen először bizonyítási indítványt terjesztettem elő, hogy ezen a szakaszon 70 km/óra sebességet határoztak meg, s semmi nem tiltja, hogy a 69 km/órás sebességgel haladjak. Ők továbbra is kötötték az ebet a karóhoz, hogy azon a szakaszon a max. sebesség 50 km/óra, s továbbra is köteleztek a 30.000 Ft megfizetésére. Ekkor fellebbeztem, s fotókat csatoltam az érintett útszakaszról, a kihelyezett táblákról. Megszületett az újabb határozat. Idézném: "Nevezett (rendőr) írásbeli és szóbeli jelentésében közölte, hogy a fenti helyszínen és időpontban a sebességmérést úgy hajtotta végre, hogy a Bp. XI. kerület Egér út-Kőérberki út kereszteződése után az M1-M7 autópálya irányába haladó (távolodó) gépjárművek sebességét mérte. A mérés megkezdése előtt a nála lévő szolgálati fényképezőgéppel fotókat készített arról, hogy a "sebességkorlátozás" jelzőtábla nincs kihelyezve, az esetleges későbbi eljárások során történő felhasználás céljából. Az adott útszakaszon a felvétel készítésének időpontjában lakott területre vonatkozó 50 km/óra sebességkorlátozás volt érvényben. A sebesség ellenőrzés időpontjában ismeretlen okok miatt, a tábla hiányzott. A Település Naplóban történt dokumentálás, a rendelkezésre álló, mérést végző rendőr szolgálattervezete, a mellékelt fotók és a mérőberendezés GPS koordinátái alapján pontosan megállapítható, hogy az ügyfél az Egér út - Kőérberki út kereszteződése után az M7 autópálya felé haladva, a lakott területre vonatkozó sebességhatár megszegésével követte el a sebességtúllépést."

Ennyi az idézet. Nos, aki erre jár nap mint nap, tudja, hogy ezen a szakaszon 70 km/óra a sebesség felső határa. Azon a napon hiányzott a tábla a rendőrség szerint. Nem tudom, hogy a tábla hol volt azon időpontban, de a kérdésem az, hogy ha előtte is, és utána is volt tábla, akkor a köztes időszakban (2011.12.07-2011.12.09. napokon mérték a sebességet) nem kellett volna egy olyan útszakaszra kihelyezni a forgalmi rend változást, amelyen az elmúlt 10 évben mindennap ott volt a 70 km/órás legnagyobb sebességet jelző tábla? Mit tudok tenni, azon kívül, hogy feltehetőleg be kell fizetnem az összeget? Van-e értelme annak, hogy keresetlevélben 30.000 Ft-os eljárási illetékkel a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérjem? (mert ugye, ha elveszítem a pert, akkor az már 60 ropi)
Kérem segítsetek, mert most úgy vélem, hogy ez tényleg a lehúzásra megy ki. Köszönöm!