Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


_Zoltán_ # 2019.05.18. 22:17

Kedves József,
Teljesen jól látod a dolgokat! Ennek fényében már nem is fogok javasolni semmit, mert ellenem fúj a szél. De ettől még élni szeretnék a jogaimmal. Ha pedig a helyzet hátrányos marad a számomra, akkor el fogom adni a lakást, és hátha olyan új tulajdonosra akadnak a jelenlegi lakók, aki szintén nagy ívben nem érdeklődik a közös dolgok iránt, és ekként szimpatikus lesz mind a lakóközösség, mint a közös képviselő számára.

Kedves Szomorú örökös!
A kérdésed kissé tereli a dolgokat, ugyanis nem állapítottam meg, hogy valami túl van árazva. Például volt egy termék beszerzés, aminek a piaci átlagára x, a lakóközösség magának nemrég ezen az áron vette meg, viszont azt a közös képviselő korábban 4x áron szerezte be. Lehet hogy aranyból van, és akkor kifejezetten olcsó is. Egyszerűen csak tudni szeretném a részleteket, hiszen részben én fizettem érte.
Örülök, hogy a kérdést részletesen körüljártad, mert teljesen igazad van, hogy a tartalom is számít, nemcsak az ár. Az esetemben éppen ez volt egy sérelmes körülmény, ugyanis az egyik alkalommal a társasház döntött egy felújításról, a következő közgyűlésen pedig a közös képviselő bejelentette, hogy a felújítás elkészült, de én az árajánlatokat nem láttam, és hiába is kértem. Tehát csillagászati távolságra vagyok attól, aminek a fontosságára hivatkoztál, vagyis attól, hogy jó lenne látni, hogy milyen tételek vannak egy árajánlatban, legalább utólag.

Az SZMSZ kapcsán feltett kérdésedre válaszolva: persze, hogy próbáltam kérni valamelyik lakótárstól, de nem volt neki, és nem is tudta, hogy létezik olyan, hogy SZMSZ. Vagy hogy kellene olyannak lenni, hogy számvizsgáló bizottság vagy belső ellenőr. Igen, ha a többi lakótárs tájékoztatott volna, akkor korábban megtudtam volna, de nem tájékoztattak, mert nagy ívben nem érdekelte az őket, hogy tájékoztassanak. Tehát ebben is egyetértek veled. A kommunikáció javítása céljából üzeneteket dobtam a lakótársak postaládájába, de semmilyen együttműködési javaslat vagy ebben a tekintetben érdemi visszajelzés nem érkezett vissza.

A bérbeadókkal szembeni ellenszenv valóban indokolt lehet. Különösen, ahol rövid távra adják ki a lakást, akár turistáknak. Az én esetemben már előfordult, hogy 4-5 hónapig senki sem lakott a lakásban, mivel nem jelentkezett elfogadható bérlő. Ehhez képest a többi lakást minősíthetjük átjáróháznak az én lakásomhoz képest, ebben az időszakban. Utána sajnos olyan bérlőket fogtam ki, akik ügyében már a rendőrség nyomoz nagyobb kárt okozó csalás kapcsán. Gondolhatod, hogy a „széles látókörű” lakók szerint ezért ki okolható.

Az összehasonlításod kapcsán is egyetértek, hogy körtét almával nem célszerű összehasonlítani. A közös képviselő nyilatkozott úgy, hogy nem tekinthetek be az iratokba (közgyűlési jegyzőkönveken és határozatokon kívül). Ennek kapcsán szerintem elsősorban nem az számít, hogy valaki alkalmazottként, külsős vállalkozóként vagy közös képviselőként tevékenykedik, hanem az, hogy mindegyiküknek van felelőssége, és ha bármelyikük egy ilyen felelősséget hárít, az nem jó jel, nem erkölcsös, nem jogszerű. (Vagyis te sem örülnél, ha tulajdonostárként nem láthatnád sem azt az árajánlatot, sem a tételeit, amiért végső soron te fizettél.)

Szomorú örökös # 2019.05.18. 19:56

_Zoltán_

Csak azt találtam furcsának, hogy például túlárazottnak tűnő beszerzés kapcsán teljesen elzárkózott a tájékoztatástól

És vajon hogy állapítottad meg, hogy „túl van árazva”? Mi alapján hoztad ezt a megállapítást? Egy munka éppen mindig annyiba kerül, amit kifizetnek érte és ha van egy árajánlat, akkor annak elfogadása, majd a munka elvégzését követően nyilván nem a lakóközösség fogja megszabni, hogy mennyit fizet ki a munkáért, hiszen nem véletlen készült az árajánlat, a vállalkozó az alapján fog számlázni, a közös képviselő pedig fizetni érte.

Egyébként van egy rakás társasház, ahol mindig a végösszeget nézik, aztán jól megszívják, mert a végén kiderül, hogy mégsem volt olyan olcsó. Nos, én úgy gondolom, nálam sohasem éri mglepetés a közös képviselőket, mert tételes árajánlatot adok, benne van minden felsorolva, aminek az elvégzését vállalom, aztán majd eldönti a lakóközösség, hogy a kicsit olcsóbb, de csakis pár mondatos, halmozott végösszegű árajánlatra szavaznak, vagy esetleg a tartalom is érdekli őket, hogy mi is van benne. Nem mindig az olcsóbb árajánlat a valóban olcsó, ezt nem árt megtanulnod.

Egyébként az SZMSZ-t is több mint fél év késedelemmel kaptam meg, és kiderült, hogy az alapján a bérbeadási szándékomat előre be kellett volna jelentenem.

Ebben azért teljesen nem értelek! Ha a közös képviselő nem adta oda neked, miért nem kérted el valamelyik lakótársadtól? Lehet akkor jóval hamarabb megtudtad volna a rossz hírt, hogy a bérbeadási jogaid enyhe korlátozás alatt lesznek az ingatlanban. Viszont azt megsúgom, hogy épp azokat a lakókat nem szeretik az állandó jelleggel ott élők, akik kifejezetten bérbeadási szándékkal vesznek lakást, mert ott mindig más fog lakni. Mire megszoknának bárkit is, jön a következő lakó. És hogy miért nem szeretnek ezek után a lakók? Te szeretnéd, ha bárkinek a házadban a lakása átjáróház lenne? Én tuti nem.

Ha te lennél az egyik főnököm és számon kérnél, bizonyára rossz néven vennéd, ha azt mondanám, hogy a munkámról csak bírósági határozat birtokában adok tájékoztatást a számodra.

Azt hiszem, hogy kb. az lenne az utolsó munkanapod a cégnél. :-)
De egy külsős vállalkozó munkáját ne hasonlítsuk, ha lehet, egy alkalmazott munkájához. Az alkalmazott esetén ugyanis nem biztos, hogy abból fog dolgozni, amiből szeretne, hanem nagy valószínűséggel kapott anyagból kell a feladatát elvégezni. Ez vállalkozó esetén kissé másként van, mert nagy valószínűséggel nem a lakó fogja anyaggal ellátni, hanem ő azt az anyagot fogja beépíteni, felhasználni, ami az árajánlatban szerepel és amit ő fog eleve beszerezni.

drbjozsef # 2019.05.18. 15:13

_Zoltán_

Bírom higgadságod. :)
Csak annyit tennék hozzá, hogy ha mégis kiderülne valami, vagy elmérgesedne a helyzet - akár a kk-val, akár a lakótársakkal -, azt jobb, ha előre tudatosítod magadban, hogy ha a többség leszarja a dolgot (vagy kifejezetten ellened van), akkor igen sovány lehetőségeid vannak. Ha nem lehet meggyőzni a lakókat, akkor szélmalomharc lesz csak belőle.

"szél ellen nem lehet pisálni - de legalábbis nem érdemes"

_Zoltán_ # 2019.05.18. 12:09

Kedves Szomorú örökös!

Köszönöm a kommentedet és örülök, hogy hasonló a gondolkodásunk. Szó sincs arról, hogy tuti csaló gazember lenne. És egyébként engem sem zavar az újraválasztás nélküli tevékenysége, ha abból a társasháznak nem származik hátránya. (Ha a társasházat valamilyen jogszerűtlenség miatt bírságolnák, akkor azt részben nekem is fizetnem kellene.)

Hasonló történt, amire utaltál. Tavaly júliusban előzékenyen feltettem néhány kérdést, és már több mint fél éve ezekre nem kaptam választ, tehát ennek fényében megalapozottan senki sem állíthatja, hogy rárontottam volna a közös képviselőre, vagy türelmetlen lettem volna. Egyébként az SZMSZ-t is több mint fél év késedelemmel kaptam meg, és kiderült, hogy az alapján a bérbeadási szándékomat előre be kellett volna jelentenem. Ebből már sok bonyodalom származott, ami egyáltalán nem felelt meg tökéletesen a többi lakónak, és ez a részben a közös képviselő tájékoztatási mulasztásából következett be. Többszöri kérésre valóban megkaptam néhány közgyűlési jegyzőkönyvet. Csak azt találtam furcsának, hogy például túlárazottnak tűnő beszerzés kapcsán teljesen elzárkózott a tájékoztatástól.

Egyszerűen csak a jogaimmal kívánok élni. És én fogok a legjobban örülni, ha a betekintés azt fogja igazolni, hogy a közös képviselő a tőle elvárható módon járt el, és például a túlárazott beszerzés kapcsán én vélekedtem tévesen.

Ahogyan mindannyian számon kérhetőek és felelősek vagyunk a munkánk után, gondolom, hogy ez a közös képviselő esetén sincs másként. Ha te lennél az egyik főnököm és számon kérnél, bizonyára rossz néven vennéd, ha azt mondanám, hogy a munkámról csak bírósági határozat birtokában adok tájékoztatást a számodra.

Szomorú örökös # 2019.05.18. 04:50

_Zoltán_

Mindenki eldöntheti, hogy egy ellenőrzés nélkül dolgozó közös képviselő mennyire dolgozik jól.

A kérdés onnan indult, hogy a közös képviselő 3 évre lett megválasztva, azóta egyszer sem választották újra, mégis ő látja el a közös képviseletet - szerinted megbízás nélkül - nyilván azért, mert a többi lakónak ő tökéletesen megfelel, mint közös képviselő. Most meg már ott tartunk, hogy tuti csaló gazember, aki lop, csal és hazudik, mert nem engedte meg - szintén szerinted - a betekintést az iratokba. Igaz, már az első hozzászólásodból az is kiderült, hogy több társasházi közgyűlés jegyzőkönyvét azért csak megmutatta neked, hiszen honnan is tudhattad volna mindezt:

A közgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem vette a fáradtságot arra, hogy az újraválasztására vonatkozó határozati javaslatot napirendre tűzze

Persze azért ez is úgy működik, hogy nem csak úgy rárontasz és közlöd vele, hogy most azonnal mutassa meg neked a nevezett dokumentumokat, hanem előre egyeztetsz vele írásban - természetesen azért, hogy nyoma legyen - egy időpontot, majd elmégy hozzá. Amennyiben bármilyen, a házat érintő iratról szeretnél magadnak egy másolatot, akkor annak kifizeted a másolási költségét, stb. Pl. az, hogy te a helyszínen lefotózod, mint ahogy ezt már más felvetette, az nem jogszerű, legfőképp azért, mert ez nem egy kémfilm, másrészt az sohasem lesz hiteles és elfogadható, mint bizonyíték, ha támadod az illetőt. Egyszóval mindennek van rendje és módja, el kell fogadni. Ez mind-mind nem egy „haveri sörözés közbeni beszélgetés”, hanem egy hivatalos történet, még ha a saját lakásod társasházáról is van szó.

Szóval lassan el kellene döntened, hogy üldözési mániád van, vagy csak szimplán meg akarsz győződni arról, hogy minden rendben van nálatok. ;-)

_Zoltán_ # 2019.05.17. 21:57

Kedves MajorDomus,

Köszönöm szépen a válaszodat. Értem a megközelítésedet, és az érveid is logikusak.

Valóban igaz, hogy ha valaki jogsértően jár, annak számára nem szimpatikus, ha valaki nem kívánja eltűrni, ha megsértik a jogait. Ilyen alapon senkinek sem lenne javasolt jogorvoslatért folyamodni, mert az alperessel, kötelezettel, adóssal stb. szemben megutáltatja magát. És nyilvánvalóan a lopást, sikkasztást vagy súlyosabb bűncselekményt elkövetők is mennyire utálhatják mindazokat, akik a hűvösre juttatták őket. Vagy ha neked nem fizetnék a bérleti díjat, neked sem lenne célszerű végrehajtást indítanod, mert az egyik adós sem tartana szimpatikusnak, egyedül maradnál, csak magadra haragítanád a nemfizető bérlőket, és rosszul jönnél ki belőle.

Vitathatatlan, hogy jobban kedvelik a jogsértő vagy csaló emberek azokat, aki tétlenül hagyják, hogy bármilyen jogsértést vagy bűncselekményt elkövessenek velük szemben. És arról is hallottam már, hogy sok lakó egyszerűen el sem megy a közgyűlésre, nehogy kekecnek vagy ügyeletes bajkeverőnek tartsák. Hiszen ha ellentmond, akkor szükségszerűen megpecsételik, ha viszont el sem megy, akkor nem fog érvényesülni az akarata, ekként ő is jó fej lesz.

MajorDomus # 2019.05.17. 20:30

Aggódó (új) tulajdonostárként hozzászólásaitokat előre is köszönöm.

na akkor jól bemutatkozol az uj szomszédoknak.
miért neked kell betöltened a kekec és az üth szerepét,ha az mindenkinek jó.
.látod hogy egyedül maradsz és szél ellen nem lehet...
.
miért jó neked ha magadra haragitod a közös képviselőt?
látod hogy nincs támogatásod,de ha sokáig akarsz itt lakni

  • függetelnül attól hogy igazad és jogaid vannak - ne utáltasd meg magad,mert te jössz ki rosszul belőle.
_Zoltán_ # 2019.05.17. 20:19

Kedves József,

Nagyon köszönöm a hasznos válaszodat!

Igen, már kértem a jegyzőtől törvényességi felügyeleti eljárást. Csakhogy ez több tekintetben korlátozott terjedelmű, mivel a Tht. szerint „nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben bírósági, hatósági eljárásnak van helye.” És a jegyző tájékoztatása szerint az iratbetekintéssel kapcsolatban sajnos nekem kell pert indítanom. A lakók 10%-át nem tudom összehívni, mivel kerülik a konfrontációt, nagyobb részük nyugdíjas, aki nem szívesen bolygatja a fennálló helyzetet, és nem szeretne "rosszban lenni” a közös képviselővel. És nem zavarja őket, az sem, hogy nincs belső ellenőr, és hogy a közös képviselő 3 évre szóló megbízatása már korábban lejárt.
Ami még érdekelne a közös képviselővel szembeni, iratok kiadása iránti perben benyújtandó keresettel kapcsolatban:
A kereset vajon végrehajthatónak minősülhet-e, ha általános jelleggel kérem a társasház működése során képződött iratokba történő betekintést? (az eddig rendelkezésemre bocsátott iratokon kívül, mint például néhány közgyűlési jegyzőkönyv) Vagy a végrehajthatósághoz tételesen fel kell sorolnom az egyes betekintésre kért iratokat?
A probléma ezzel az, hogy eleve nem is tudom teljes körűen, hogy pontosan milyen iratok léteznek, ekként egy tételes felsorolás kivitelezhetetlen lenne.

drbjozsef # 2019.05.17. 05:51

_Zoltán_,

Kérhetsz a jegyzőtől törvényességi ellenőrzést : Tht. 27/A§.
Vagy.
A lakók 10%-át összeszeded, kiírjátok a napirendi pontokat, amit akartok, és kéritek a közös képviselőt a közgyűlés összehívására. Ha nem teszi 30 napon belüli időpontra, utana 15 napon belül Ti is összehívhatjátok : Tht. 35§.

Egyébként meg bármelyik tulajdonostárs betekinthet, és önköltségen másolatot kérhet a határozatok könyvéből, amiben szerepelnie kell a hozott határozatoknak, azok végrehajtásának, ha elmaradt, annak indokának: Tht :44§

De olvasgasd még a Tht-t, főleg a közös képviselőre vonatkozót, aztán zaklasd vele.

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

_Zoltán_ # 2019.05.16. 19:27

Köszönöm szépen a válaszodat! Ha törvényes a működése, akkor már nyugodtabban fogok aludni.
Már korábban javasoltam napirendi pontokat, de ezeket válaszra sem méltatta a közös képviselő. Ekként az újraválasztása sem lesz egyszerű, ha nem járul hozzá.

Meg szerettem volna arról győződni, hogy nem dolgozik rosszul (vagy hogy jól dolgozik), de nem engedi a betekintést az iratokba, nem válaszol a kérdéseimre, és a háznak nincs sem vizsgáló bizottsága, sem belső ellenőre. Mindenki eldöntheti, hogy egy ellenőrzés nélkül dolgozó közös képviselő mennyire dolgozik jól.

MajorDomus # 2019.05.16. 18:48

Nem mandátum nélkül látja el a tevékenységét,hanem a közgyűlés megbizása alapján.
Addig képviselő,mig le nem váltják.
.
A tevékenysége törvényes.de nem szabályos.
Miért kellene felelősségre vonni?
Válasszátok meg ujra és pont.
Nem dolgozhat rosszul ha 5 éve ott van.

_Zoltán_ # 2019.05.16. 18:22

Kedves Fórumozók!

A közös képviselő 2014-ben lett megválasztva. A társasházi SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közös képviselő „Megbizatása 3 évre szól, de több ízben is megválasztható.” 2014. óta nem lett megválasztva, ekként a közös képviselő immáron közel 2 éve megbízatás nélkül látja el a tevékenységét. (A közgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem vette a fáradtságot arra, hogy az újraválasztására vonatkozó határozati javaslatot napirendre tűzze.)

A közös képviselő mandátum nélküli tevékenysége a Ptk. vagy a Btk. vagy egyéb jogszabály szerint mit valósíthat meg? Ennek kapcsán a társasházat érheti valamilyen bírság? A közös képviselő a fentiek miatt felelősségre vonható, vagy ez csak egy hiú ábránd?

Aggódó (új) tulajdonostárként hozzászólásaitokat előre is köszönöm.

MajorDomus # 2019.04.23. 20:18

Fogják érni meglepetések,mert az éves elszámolások megannak,azokat a kérdező is megkapta(meg kellett hogy kapja ) május 31-It.
.
itt nem a társashéz trehány,hanem a képviselők váltják egymást évente. mondjuk ilyen lakókkal,mint a kérdező,nem is csoda.
.
azt azért nem szabad elfelejteni,hogy ahány képviselő,
annyiféle rendszer,könyvelés és analitika van,abból eligazodni,és képben lenni -egy nagyobb ház esetén - kell fél év.
ráadásul most,amikor az éves elszámolások zajlanak.
.
.
drb....
alapjában véve igazad van,a társasház viszont fog produkálni egy folyamatos közös költség folyószámlát,de a kérdező annak nem fog örülni.
.
szépen ki fogják neki hozni a késedelmi kamatot is.
.
Mondjuk a végével is egyetértek, nem neki kellene még felháborodnia. eddig volt szerencséje.

drbjozsef # 2019.04.23. 05:08

Grabbb,

Kérd írásban, igazolhatóan, egy tértivevényes levélben a közös képviselőtől a Tht. 42§(1) c. pontja alapján, hogy közölje veled az aktuális év közös költség tartozásod, és kérd, hogy a 2015-2018 évek Tht 47§ és 48§(1) szerinti éves elszámolások másolatát (amelyeket a közgyűlésnek minden évben határozattal kellett elfogadnia), vagy legalábbis a Te tulajdoni hányadodra vonatkozó kivonatát szintén küldje meg neked, mert az esetleges tartozásaidat rendezni szeretnéd.

Ha ezt nem tudja prezentálni, az pech. Alapvetően nem neked kellene hogy feljebb álljon, mert nem fizetsz rendesen, de ha a társasház ennyire trehány, akkor meg fogja inni annak is a levét az egész közösség.

Mondjuk ha sokat hepciáskodsz, nem fognak szeretni, és egy karakán lakóval és közös képviselővel még érhetnek meglepetések.

Szomorú örökös # 2019.04.22. 22:13

Grabbbb

Tehát ha én mint munkaadója/megbízója megkérem

Ha úgy gondolod, hogy te munkaadója vagy és tartsa be a szabályokat, akkor te miért nem tartod be azt a legalapvetőbb szabályt, hogy a közös költséget fizetni kell havonta? :-O

Grabbbb # 2019.04.22. 19:43

Tehát ha én mint munkaadója/megbízója megkérem a képviseletet ,hogy legyen szives elővenni azokat a papírokat akkor az normális ,hogy nrm veszi elő max a bíróságon?

Szerintem ez nem okés annak ellenére ,hogy én kerestem meg és önszántamból szeretném rendezni ezt.

Ellenben ha tényleg nincsenek papírjai akkor pláne nagy a gond...

MajorDomus # 2019.04.22. 15:55

Ez tévedés!
.
meg kell őrizned,mert a képviselet kibocsátja ellened a fizetési meghagyást,ha vitatod,akkor perré alakul.
.
a képviselet előturja a 2016-os és 2015-os papirokat,és becsatolja a biróságra.
ha nincs meg a csekked,amin fizettél, még a perköltséget meg a késedelmi kamatot is a nyakadba varrják.
.
jelzem,örülj hogy ilyen szerencsés vagy a hanyag képviseletek miatt.
én 500 ezer ft környékén már árverezést kérek a lakásra.
(korábban a vht. miatt nem tehetem meg)
a képviselő váltáskor minden esetben átadásra kerülnek a tulajdonosok közös költség folyószámlái,ott nagyobb rend van mint nálad.
.
egyszerüen a képviselőnek nem volt kedve a 4-5 éves iratokat feltúrni az irattárban ! ha biróságra kerül az ügy akkor megteszi.
...
szerintem fizesd be kamat és pótlékmentesen. jobban jársz
Ha rendetlen vagy,és nem tudod hol tartasz,miért vitatkozol?

Kifizetted az 5 éves késedelmi kamatot is?

Grabbbb # 2019.04.22. 02:46

Sziasztok,

segítségetek/véleményetek kérném a következő ügyben;

történt ,hogy saját hibámból de felhalmozódott egy tetemesebb KK tartozásom aminek rendezése ügyében az ősz folyamán magam írtam egy szándék nyilatkozatot a képviseletnek ,hogy fél éven belül szeretném rendezni a tartozást nagyobb részletekben és kértem ,hogy küldjön egy egyenlegközlőt a tartozásról.
2015-ben költöztem be, és azóta kb évente új KK volt.
Válasz emailben írásban kaptam 2017-től kimutatást, ám a 15-16-os évre közölte a KK hogy nem tud semmilyen papírt adni (erre az időszakra a 2017es kimutatás alapján az áthozott tartozás 333e Ft.)
Ezek után befizettem a leigazolt tartozásom, és tudattam a KK vel, hogy amit nem tud kimutatással igazolni azt nem szándékozok befizetni, addig amíg nem kapok róla információt.
Jelenleg ott tartunk, hogy van egy FMH ellenem a részéről, amire lassan reagálnom kell, de továbbra sem érzem jogosnak a követelést.
Nem vitatom a tartozást, viszont annak mértékét igen.
Nincsenek bemutatható igazolásaim 1db csekken kívul arról az időszakról, de tudtommal én mint magánszemely nem kell megőrizzem, ellenben a képviselettel.
Bármilyen segítséget információt köszönök előre is!

M.Mate

MajorDomus # 2019.04.17. 17:07

drb...
A helyet ahol nem szinonima a törvényesség és a tisztesség,Magyarországnak hivják.

osmi # 2019.04.16. 18:46

Mindkettő:)

MajorDomus # 2019.04.16. 18:32

szerintem itt a fórumon nem tudunk igazságot tenni....

drbjozsef # 2019.04.16. 11:33

A törvényesség szinoním a tisztességgel? Ha igen, ott nagy baj van...

lohengreen # 2019.04.16. 11:12

Az erkölcs és a törvényesség (tisztesség) nem relativizálható vagy, ha igen, ott nagy baj van.

lohengreen # 2019.04.16. 11:09

osmi

Ezt tapasztalatból mondod, vagy csak pesszimista vagy?

MajorDomus # 2019.04.15. 19:12

És itt tőlünk sem...