Kedves József,
Teljesen jól látod a dolgokat! Ennek fényében már nem is fogok javasolni semmit, mert ellenem fúj a szél. De ettől még élni szeretnék a jogaimmal. Ha pedig a helyzet hátrányos marad a számomra, akkor el fogom adni a lakást, és hátha olyan új tulajdonosra akadnak a jelenlegi lakók, aki szintén nagy ívben nem érdeklődik a közös dolgok iránt, és ekként szimpatikus lesz mind a lakóközösség, mint a közös képviselő számára.
Kedves Szomorú örökös!
A kérdésed kissé tereli a dolgokat, ugyanis nem állapítottam meg, hogy valami túl van árazva. Például volt egy termék beszerzés, aminek a piaci átlagára x, a lakóközösség magának nemrég ezen az áron vette meg, viszont azt a közös képviselő korábban 4x áron szerezte be. Lehet hogy aranyból van, és akkor kifejezetten olcsó is. Egyszerűen csak tudni szeretném a részleteket, hiszen részben én fizettem érte.
Örülök, hogy a kérdést részletesen körüljártad, mert teljesen igazad van, hogy a tartalom is számít, nemcsak az ár. Az esetemben éppen ez volt egy sérelmes körülmény, ugyanis az egyik alkalommal a társasház döntött egy felújításról, a következő közgyűlésen pedig a közös képviselő bejelentette, hogy a felújítás elkészült, de én az árajánlatokat nem láttam, és hiába is kértem. Tehát csillagászati távolságra vagyok attól, aminek a fontosságára hivatkoztál, vagyis attól, hogy jó lenne látni, hogy milyen tételek vannak egy árajánlatban, legalább utólag.
Az SZMSZ kapcsán feltett kérdésedre válaszolva: persze, hogy próbáltam kérni valamelyik lakótárstól, de nem volt neki, és nem is tudta, hogy létezik olyan, hogy SZMSZ. Vagy hogy kellene olyannak lenni, hogy számvizsgáló bizottság vagy belső ellenőr. Igen, ha a többi lakótárs tájékoztatott volna, akkor korábban megtudtam volna, de nem tájékoztattak, mert nagy ívben nem érdekelte az őket, hogy tájékoztassanak. Tehát ebben is egyetértek veled. A kommunikáció javítása céljából üzeneteket dobtam a lakótársak postaládájába, de semmilyen együttműködési javaslat vagy ebben a tekintetben érdemi visszajelzés nem érkezett vissza.
A bérbeadókkal szembeni ellenszenv valóban indokolt lehet. Különösen, ahol rövid távra adják ki a lakást, akár turistáknak. Az én esetemben már előfordult, hogy 4-5 hónapig senki sem lakott a lakásban, mivel nem jelentkezett elfogadható bérlő. Ehhez képest a többi lakást minősíthetjük átjáróháznak az én lakásomhoz képest, ebben az időszakban. Utána sajnos olyan bérlőket fogtam ki, akik ügyében már a rendőrség nyomoz nagyobb kárt okozó csalás kapcsán. Gondolhatod, hogy a „széles látókörű” lakók szerint ezért ki okolható.
Az összehasonlításod kapcsán is egyetértek, hogy körtét almával nem célszerű összehasonlítani. A közös képviselő nyilatkozott úgy, hogy nem tekinthetek be az iratokba (közgyűlési jegyzőkönveken és határozatokon kívül). Ennek kapcsán szerintem elsősorban nem az számít, hogy valaki alkalmazottként, külsős vállalkozóként vagy közös képviselőként tevékenykedik, hanem az, hogy mindegyiküknek van felelőssége, és ha bármelyikük egy ilyen felelősséget hárít, az nem jó jel, nem erkölcsös, nem jogszerű. (Vagyis te sem örülnél, ha tulajdonostárként nem láthatnád sem azt az árajánlatot, sem a tételeit, amiért végső soron te fizettél.)