Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


MajorDomus # 2010.04.26. 21:04

Vagyis az Alapitó Okirat e rendelkezése nem hatályos ! Helyére a törvény szövege lép ! Május 31.-

Iwi123 # 2010.05.08. 20:23

sziasztok

Az alábbi problémám lenne a volt a közös képviselővel.

Egy 65 lakásos társasházban lakom. A volt közös képviselő szintén tulajdonos a társasházban.
Idén február végén lemondott és ez után derült ki, hogy az elmúlt 11 évben, amig közös képviselő volt, nem fizetett közös költséget. ( Ez azért lényeges összeg, mert a társasház saját hőközponttal rendelkezik, és a közös költségben fizetjük a fűtés diját és a vizhasználatot is az egyéb szokásos közös költségi tételeken felül)
Amikor a Számvizsgáló Bizottság erre rákérdezett,hogy miért nem fizet, semmilyen régi határozatot nem tudott felmutatni, hogy miért nem kellett fizetnie.
Az lenne a kérdésem ,hogy ilyen esetben mit lehet tenni, hogyan lehet érvényesiteni, hogy az elmaradt közös költséget fizesse meg, illetve mennyi időre lehet kérni utólag, hogy fizesse meg.

köszönöm a válaszokat előre is
Iwi

MajorDomus # 2010.05.08. 20:44

Számoljátok ki az összeget, s Fizetési Meghagyás a biróságon, 5 évre visszamenőleg. A többi elévűlt sajnos.
Talán járható út,hogy a többi 6 év fű.tésköltségeit a továbbiakban részletekben ráterhelitek !
Ha van lelkiismerete vállalja,ha nem a biróságon nem áll meg az ügy.

MajorDomus # 2010.05.08. 20:46

Ja, és az elmult 11 évben mit csinált a Számvizsgáló Bizottság ?

ragyasdezso # 2010.05.08. 20:58

Iwi123

És mit állapított meg a könyvvizsgáló? Volt egyáltalán?

Iwi123 # 2010.05.11. 12:14

Az előző 11 évben olyan számvizsgáló bizottság volt, amelynek tagjai a barátai voltak. Tehát ők semmiért nem szóltak, és szerintük most is természetes, hogy nem kellett a volt közös képviselőnek közös költséget fizetnie.
Ez azért derült most ki, mert a számvizsgáló bizottság két régi tagja lemondott, és az uj tagok sok mindent nem értettek a könyveléssel kapcsolatban. Ekkor derült ki a nemfizetés ténye.

Volt hivatalos könyvvizsgálat is az idei évben, de ott semmilyen hibát nem tártak fel. Azt nem tudom és nem is értek hozzá, hogy a könyvvizsgáló azt nézte-e, hogy hány lakás fizetett költséget vagy csak azt nézi, hogy maga a könyvelés ténylegesen rendben van-e.

köszönöm a válaszokat

Iwi

MajorDomus # 2010.05.11. 19:49

Mondjuk a könyvvizsgáló ezt nem is vizsgálja .

NEUM # 2010.05.15. 14:16

S.O.S.
Az alábbi kérdésre szeretnék választ kapni!
A közös képviselő 2009. 04. 26-án lemondott 2009. 12. 31-ével.
Amelyet a közgyűlési jegyzőkönyvbe is beírt.
Határozat nem született róla! Csak a tény, hogy 2009. 12. 31-ig látja el ezt a funkciót.
Most ő szerint még mindig ő a közös képviselő, mivel közös képviselői jogon összehívta a közgyűlést.
Ugyanezt megtették a tulajdonosok 10%-a is!
Most kinek a meghívója a törvényes és érvényes meghívó a kiözgyűlésre!
Köszönettel

ragyasdezso # 2010.05.15. 16:41

NEUM

Mivel közgyűlési határozat nem lett hozva, ő ma is a képviselő. Az ő meghívója érvényes. A 10% kezdeményezhette volna, hogy a napirendi pontok közé vegyék fel a közös képviselő választást, de ha ezt nem tették, akkor „víz van”!

osmi # 2010.05.15. 18:59

Nem értek egyet. Ha a kgy. nem fogadja el a k.k.lemondását, örök időkre k.k.? Hogy lehet erre kényszeríteni? Álláspontom szerint az 1/ 10 kezdeményezte kgy. az aktuális, de k.k.-t választani kell.

ragyasdezso # 2010.05.15. 19:28

osmi
A te álláspontod helytelen. Mert:
28. § (1) A közgyűlés kizárólagos hatáskörében határoz:

  1. a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének és tagjainak, valamint a számvizsgáló bizottságnak a megválasztásáról, felmentéséről és díjazásáról;
MajorDomus # 2010.05.15. 19:37

Aki nem tud arabusul, az
Ne beszéljen arabusul

A közös képviselő április 26-án bejelentette,hogy a tisztséget december 31-ig vállalja, s leköszön.
A ,közösségnek volt 4 hónapja hogy keressen valakit.
A 10 % csak abban az esetben kezdeményezheti a közgyülés összehívását, ha ezt a közös képviselő nem teszi meg, de megtette !

Amig nincs másik k.k, addig ő van hivatalban. Pont.

NEUM # 2010.05.16. 06:00

KÖZÖS KÉPVISELŐ DIJAZÁSA!
A közgyűlés az alábbi határozatot hozta, szó szerint idézem!
" a közgyűlés 2008. 06. 1-től xy-t a társasház közös képviselőjének választja meg 10.000, ft összegű költségtérítéssel"
Ha nem ad bizonylatot a költségtérítésről, mi jár neki és mennyi, ez alapján a szöveg alapján!( éves szinten!)
köszi

osmi # 2010.05.16. 06:37

Pont, pont, vesszőcske; kéészen van a fejecske.....

"28. § (1) A közgyűlés kizárólagos hatáskörében határoz:

4. a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének és tagjainak, valamint a számvizsgáló bizottságnak a megválasztásáról, felmentéséről és díjazásáról;"
A k.k. viszont kiz. saját hatáskörben lemondott, ily módon felmenteni nem lehet.

A k.k. választó kgy.-t pedig a számvizsgálóknak kellett volna összehívni. Ha már így alakult, hogy az 1/10-ed által kijelölt hívta össze, akkor menjenek a dolgok így, csak menjenek, és nem pont.

osmi # 2010.05.16. 06:43

"A 10 % csak abban az esetben kezdeményezheti a közgyülés összehívását, ha ezt a közös képviselő nem teszi meg, de megtette !"
Nem, az 1/10 mindig kezdeményezheti, viszont csak akkor hívhatja össze, ha a k.k.vagy a sz.b. nem teszi meg, term. akkor ha van k.k.

NEUM # 2010.05.16. 08:06

Közös képviselő több mint 6 hónap közös költséggel tartozik!
Joga van e összehívni a közgyűlést?

nandy # 2010.05.16. 09:11

Miért ne?

MajorDomus # 2010.05.16. 10:43

Osmi

Többször és többen felhivtuk már a figyelmedet arra, hogy amihez nem értesz, abba ne szólj bele.

Ha a közgyülés fegyelmi uton leváltja a közös képviselőt, de nem talál másikat, a k.k akkor is huvatalban marad max. 90 napig a ház müködése érdekében.

Itt viszont nem erről van szó.
A számvizsgáló bizottság önállóan kezdeményezhette volna a közgyülés összehivását, de nem tette meg.

A kérdés mindössze az ki jogosult a közgyűlést összehivni !
Természetesen a hivatalban lévő képviselő.

( az általad emlitett 10 %-nak a képviselőnél kellett vona kezdeményeznie a k.gyülés összehivását) a 10 % különben sem hivhat össze közgyülést, csak a 10 % tulajdoni hányad által irásban megbizott személy. Nem ugyanaz.
Kevered a fogalmakat, s olyanról vitatkozol amihez nem értesz !

MajorDomus # 2010.05.16. 10:58

Neum

Nandy majd beszurja neked a költségtéritéssel kapcsolatos elveket,s teendőket, de az tény hogy az ART szerint a ,, magánszemély bevételének egésze jövedelem,,

A közös képviselő ezt csak akkor teheti meg, ha a házban lakik és maga is tulajdonos, valamint a k.gyülés határozatban rendelkezik arról hogy dijazást nem kap, munkáját ,,társadalmi munkában,, végzi, viszont a tevékenység miatt költségeire 10.000 ft átalányt állapit meg a közgyülés. Ebből viszont az utolsó ft-ig el kell számolnia tételesen,mert amiről nincs számla, az adóköteles (10.000 ft) bevételből, az jövedelem, s a adóznia kell utána.

NEUM # 2010.05.16. 11:05

MajorDomus

A közgyűlési határozat csak annyi amit az előbb írtam. A közös képviselő tulajdonos és a házban lakik.
Várom a beszurást köszönettel!

osmi # 2010.05.16. 18:05

MD!
Ha másra is figyelnél néha, akkor a közölt tények alapján alkotnál véleményt. A k.k.az év utolsó napjával lemondott, azóta k.k.-t nem választottak; ergó nincs k.k. Ha azóta meggondolta magát, akkor legyen a jelöltek között, de kgy. összehívására semmilyen jogalapja nincs, hacsak nem ő az 1/10 által meghatalamazott, ami a leírtak alapján kizárt.
Már tudom, hogy a bölcsek kövét hol keressem..., de sajna egyáltalán nem biztos, hogy ott is találom...:)

MajorDomus # 2010.05.16. 19:19

A k.k addig -van hivatalban,mig másik k.k-t nem választanak. Ez alól 3 kivétel van. Ha felmenti a közgyülés azonnali hatállyal,( az uj k.k megválasztásáig,de max 90 napig ügyvezető), ha meghal,ha jogerősen elitélik, az itélet jogerőre emelkedésének napján tisztsége megszünik.

Elmondom neked, hogy én 3 társasháznak mondtam fel márciusban és áprilisban, ebből kettőben még nincs k.k, tehát továbbra is ellátom a k.k feladatokat.

Felesleges olyanról vitatkoznod, amihez nem értesz.

osmi # 2010.05.17. 05:52

M.D.!
Aki nem azonos állásponton van Veled az nem ért hozzá. Ehhez még királyi többest is citálsz.
Én meg elmondom Neked, hogy elfogadom, hogy létezik ilyen kényelmesen leegyszerűsítő pökhendi mentalitás, csakhogy ez nem vezet sehova az önelégültségen kívül.

ragyasdezso # 2010.05.17. 12:15

osmi

De attól, még k.k a határozatilag le nem váltott k.k!

osmi # 2010.05.17. 12:52

Ahol lemondott ott már nem.
Ez már vicc! A lemondását kéne kgy.-i határozatba foglalni!? Ha a többség nem fogadja el a lemondását, akkor az érvénytelen? Úgye ezt Te sem gondolod komolyan?