Közös képviselő felelősségre vonása és egyéb problémák!


ragyasdezso # 2010.05.17. 16:20

osmi

Nem szoktam (legalábbis itt) viccelődni! A törvényben miért van az szerinted, hogy ha lemond és nem fogadják el, akkor is köteles 3 hónapig ellátni a feladatát? Ők sem gondolták komolyan? Ráadásul ha lemond de nincs róla határozat, akkor akár meg is gondolhatja magát! Főleg ha a tulajdonosoknak 5 hónap eltelte után jut eszükbe, hogy lemondott! Ez a komolytalan!

osmi # 2010.05.17. 18:03

Kedves Dezső!
Honnanveszed ezeket? Ha felmenti a kgy.a k.k.-t és határozatban megállapítja, hogy milyen feladatokat lásson el az új k.k. megválasztásáig, akkor köteles legfeljebb 90 napig uazon díjatásért ügyvívőként ellátni ezeket a tevékenységeket. Ha nem írja elő a kgy., akkor nem. 28.§ /3/bek./
Jelen esetben pedig nem felmentésről, hanem LEMONDÁSRÓL van szó.
Csodálkozom, hisz nagyon precíznek tűntél.

osmi # 2010.05.17. 18:32

Az alap kérdés pedig az volt, hogy a volt k.k./aki ápr.-ban mondott le évvégével/ meghívóját vagy az 1/10 t.h.képviletében kelt meghívót tekintsék-e érvényesnek.
Ha már nem az sz.b. szülte én egyértelműen ez utóbbira szavazok.A k.k. lemondásához semmiféle hat. nem szükségeltetik, ez esetben pedig jgyk.-ben szerepel a lemondás ténye.

ragyasdezso # 2010.05.17. 18:37

osmi

A lemondás elfogadása is felmentés! Ezen is csodálkozhatsz!

osmi # 2010.05.17. 18:42

Feladom...:) és :( -an.

ragyasdezso # 2010.05.17. 18:58

Nem válik lúd a varjúból, ha gágogva száll is.

MajorDomus # 2010.05.17. 21:47

Nem hiszem hogy pökhendi és önelégült lennék, csak arról van szó, hogy én 21 éve müvelem ezt a szakmát, sok precedens birói itélettel, és több évtizedes gyakorlattal a hátam mögött.

mamika49 # 2010.05.19. 05:58

Talán valaki még emlékszik arra, hogy tanácsot kértem egy nyílászáró csere kapcsán. Elkészíttettem egy hőfényképet és az kimutatta a beépítés hiányosságait, illetve azt, hogy esetleg nem a megadott minőségű ablakot építették be, a stadur panelről nem is beszélve.
Akkor azt a tanácsot kaptam, hogy a hőfényképpel forduljak a bírósághoz.
Időközben próbáltam dokumentumokba betekinteni, másolatot készíttetni a panel programmal kapcsolatban, de a kk. elzárkózott, mondván, hogy "toljuk el egy kicsit" az ügyet, írásbeli választ sem a tértivevényes levelemre.
Közben levélben megkérdeztem a kivitelezőt is, aki visszautasította a hőfényképen látható hibák kijavítását, de az alvállalkozó, aki gyakorlatilag a munkát végezte, elismerte, illetve felismerte azokat a hibákat, amiket a hőfénykép ábrázolt. A kivitelező, vagyis a fővállalkozó ellenében azonban semmit nem tehet.
A fővállalkozó érvei:

  1. A munka elkezdése előtt nem készült hőfénykép, így nincs összehasonlítási alap. Erre én azt mondom, hogy a rosszul szigetelő 35 éves nyílászáróról ugyan minek készíttettem volna hőfényképet, a jelenlegi a probléma nem az, hogy az erkélyablak nem jobb, mint az előző, hanem az, hogy nem szigetel rendesen, így se fűtést megtakarítani nem tudok, se a komfort érzetem nem javult. Igazam van, vagy tévedek?
  2. Az erkély fa nyílászáróját műanyagra cseréltek, aminek következtében a lakásban is, és az erkélyen is keletkezett egy kb. 5 cm-es rés, amibe púrhabot fújtak, majd közölték, hogy a munka befejezve, ugyanis a kk. ezt rendelte, a többit, vagyis a további szigetelést, takarólécezést csináltassam meg saját magam. Erre megkértem őket, hogy fejezzék már be a munkát és a hézagot takarják le takaróléccel, mert én nem akarok máshoz fordulni. Megtették külön ellenszolgáltatásként a lakásban. Az erkélyen már a műszaki ellenőr végeztette el azt a munkát, garanciális javításként, de a kinti levegő azóta is ömlik befelé.

Most itt ülök az ablaknál, érzem, ahogy jön be a hűvös levegő a 2 zoknis lábamra, pedig nincs is tél.
A kivitelező szerint én vagyok a hibás, mert a házban más tulajdonosok folyékony anyaggal és parkettával kipótolták a hézagot, és ők nem is fáznak, a meleg nem megy ki, a hideg nem jön be, és ezért csupán én vagyok felelős. Igaza van?
Nagyon hálás lennék, ha válaszolnátok, Nálatok hogy történt a nyílászáró csere, mielőtt még bíróságra mennék. Előre is köszönöm.

nandy # 2010.05.19. 10:16

Nem vagyok szakértő, de logikusan gondolkodva: ha 5 cm-es rés keletkezett a fal és a tok között, az azt jelenti, hogy a kivitelező nem jól vette le a méretet, vagy a gyártás során hibáztak...

De szerintem 5 cm-es rést már nem is purhabbal, hanem ytong-gal szoktak pótolni. Továbbá a purhabot mindenképpen be kell fedni, nem lehet szabadon hagyni, mert kiszárad, elvásik... ilyesmi.

A takarólécet egyébként nálam is külön felszámolták, de nem is volt vitás, hogy megcsinálják.

osmi # 2010.05.19. 12:02

Ahol én végigszenvedtem a "panelfelújítást", ott azt követően zenélő kapuk lettek a házon; szeles időben muzsikálnak. Lehet, hogy felárral ment.:)
Nem igazán értem, hogy kit akarsz perelni, mert nálam csak a tház jöhet szóba, azt meg minek?

mamika49 # 2010.05.19. 16:26

A takaróléc 5 cm, lehet, hogy a rés csak 3 vagy 4 cm, nem igazán szeretném felszedni, mivel le se akarták rakni, illetve miután a fővállalkozó alvállalkozója rakta le - ők végezték el az egész nyílászáró cserét -, és a fővállalkozó-kivitelező most azt mondja, hogy nem szakszerűen csinálták meg, mert a purhab fölé még kellett volna valamilyen "folyékony anyagot, parkettát" tenni, és úgy jöhet a takaróléc.
A kk. a kivitelező-fővállalkozóval olyan szerződést kötött, hogy a réseket nyitva hagyva ér véget a munkájuk, mert a panelpályázatban nem szerepel a "padlólap, parketta" kipótolása.
Állítólag volt felmérés a házban, de hozzám a kutya sem jött, senki le nem mérte, hogy mekkora ablak kell, nem tájékoztatták a tulajdonosokat arról, hogy a nyílászárók cseréjét nem bonyolítják le kompletten.
A bejárás hiánya miatt nem vették észre azt sem, hogy nálam nagyobb radiátor kell, mert a lakásban már évekkel ezelőtt kivették a konyha és a nappali közötti falat, ami nem főfal, tehát lakáson belül alakítás, nem engedélyköteles.
A hőfénykép kimutatta, hogy a beépítés nem volt megfelelő, illetve azokat a bizonyos és "természetes réseket" nem tömítették, ami ugyebár a pályázat része, egyébként hogy lenne fűtés-megtakarítás?
Osmi! A kk-t perelném, aki nem szakszerűen járt el a pályázat lebonyolításában, illetve garanciális javításként sem végezteti el a hibák megszüntetését, holott 2 milliós jóteljesítési biztosíték is van a ház számláján.
Nem mutatja be a szerződéseket, még a reklamáló levelemre, illetve a hő fényképre sem válaszol január 26. óta. Szerinted ezt megteheti?
Bizonytalan vagyok, és ezért lennék hálás a véleményetekre, hiszen közöttetek többen lebonyolítottak már ilyen felújítást.
Persze a legnagyobb gond az, hogy a kk. nem működik együtt.
Az eddigieket is nagyon köszönöm.

MajorDomus # 2010.05.19. 18:47

Kérj szakértői véleményt !

A közös képviselő nem szakértő, nem is köteles érteni hozzá !
Kevesen vannak az országban,akik meg tudnak oldani egy panelprogramot. A felelős műszaki vezetőt keresd meg !

ragyasdezso # 2010.05.19. 20:19

mamika49

Hány tulajdonosnak van még -rajtad kívül- problémája?

MajorDomus # 2010.05.19. 21:01

Annyifelé lehet szétlökni a szakértő diját.

Jó magyar szokás szerint ,,ugye magánál is van gond szomszédasszony ?,, máris zúdul a panaszáradat,mert panaszkodni azt nagyon tudunk.

Csak el ne mondd nekik hogy fizetni is kell majd.

mamika49 # 2010.05.19. 22:11

Már csináltattam egy hőfényképet szakértővel, fizettem érte. Ott van rajta, hogy hol szökik el a meleg stb. Biztosan láttatok már ilyet.
Kértem a közös képviselőt, hogy továbbítsa az anyagot a kivitelezőnek. Nem tette, sőt az én tértivevényes levelemre se válaszolt.
Beszéltem egy másik szakértővel is, aki azt mondta, ilyen esetekben a kivitelező is készíttet egy hő fényképes vizsgálatot, és aztán vagy megegyezünk, vagy nem.
Hívtam nyílászáró cserével foglalkozó szakembert, fizettem neki és azt mondta, hogy nincs befejezve a munka akkor, ha csak az erkélyfalat teszik be, nem szigetelik le körben, és nem fedik be takarólécekkel.
Közvetlenül elküldtem a kivitelezőnek is az anyagot, aki közölte menjek oda, ahová akarok, de őt ne zavarjam, különben se látott még hőfényképet, ráadásul olyan szerződést kötött a közös képviselővel, hogy nincs takaróléc, csak luk, ha nem tetszik, fejeztessem be mással.
A kk. nem mutatja meg a szerződést, az ok: "csak".
A kérdésem csupán az, hogy a panel programban erkélyfal csere esetén, mi a végtermék? A kivitelező kitölti-e a hézagokat, amit az okoz, hogy a műanyag nyílászáró, illetve a stadur keskenyebb, mint a régi fa volt, vagy nem?
Másképpen, amikor átveszitek a munkát, akkor van-e rés a padlón illetve kint az erkélyen a járólapnál, vagy körbe van szigetelve, és takaróléccel le van fedve?
Minden lakásban így végezték a munkájukat, amin először felháborodtak a tulajdonosok, aztán mindenki barkácsolt valamit, de mivel a kk. a házban lakik, kerülik a konfliktust. Van egy-két tulajdonos, aki mellém áll, de szerintem nem ez a fontos, hanem az, hogy mihez van jogom? Én nem szeretek panaszkodni, csak mielőtt cselekszem, megkérdezek olyan embereket, akik foglalkoznak ilyen esetekkel.
MD, Dezső! Én csak annyit szeretnék tudni, Ti milyen munkát fogadtok el a felújításnál.
Annyi jó tanácsot adtok, nekem csak azzal van bajom, hogy fizettem, de nem azt kaptam, amit vártam, és közvetlenül nem reklamálhatok a kivitelezőnél, csak a kk.-n keresztül, mert nem én kötöttem a szerződést, ő pedig nem hajlandó képviselni az ügyet. Azt mondja, "toljuk el az ügyet", majd "egyszer" ő is kér szakvéleményt. Ez megy 2 éve.
Tényleg hálás lennék az őszinteségetekért, de ha nem akartok válaszolni, vagy nem érthető a problémám, vagy nem volt ilyen esetetek, nálatok azonos méretű a régi meg az új erkélyfal, azt is megértem.
Köszönöm, hogy meghallgattatok.

ragyasdezso # 2010.05.20. 07:21

mamika49

Csak olyan munkát fogadunk el, amit a tulajdonos is elfogadott! A futó panelprogramban volt olyan lakás ahol 2x cserélték ki az összes nyílászárót, mert a tulajdonos nem vette át. Mi meg addig nem fizetünk, amíg mindenkivel át nem vetették. A k.k téged kell hogy képviseljen nem a beruházót!
Az valóban gondot okoz (és fog okozni) ha egyúttal nem szigetelték le a lakást. Ugyanis kívülről a szigetelő zárná le a nyílászárót és az biztosítaná a légmentes zárást. A stadúrnak nem a vastagsága számít, hanem a szigetelőképessége.

zoleeking # 2010.05.20. 08:24

Tisztelt Szakértők!

Olyan problémával fordulnék önökhöz ami el sok mindenkit érdekelhet és szeretnék sürgős választ ha lehet ?!Tetőfelújítás 2 emeletes 8 lakásos tégla blokkos 17 éve teljes felújításon átesett (tető) társasház a háznak van pénze a felújításra de akkor nem marad egy forintja sem a kérdés kötelezhetik e a lakókat a (közgyűlés v. ügyint.bizottság.) milyen szavazási feltételek érvényesülnek ha nincs szabályozva külön a szavazás , jobban mondva a ház pénz nem is elég a teljes munkára kötelezhető-e valaki hitel fel vételre ha nincs elég pénze a közgyűlés által és milyen formában lehet ellene tenni (bíróság ilyesmire gondolok ????

mamika49 # 2010.05.20. 10:41

Dezső!
Köszönöm, hogy kimondtad a varázsszót:
"Csak olyan munkát fogadunk el, amit a tulajdonos is elfogadott!"
Nálunk nem készült semmiféle átadás-átvételi jegyzőkönyv a nyílászáró csere után. Vagyis a tulajdonosok nem írtak alá semmilyen átvételi munkalapot vagy jegyzőkönyvet. Gondolom, helyettünk megtette a kk. Nincs tudomásom arról, hogy a stadur milyen légáteresztő tulajdonsággal rendelkezik, ugyanis csak az ablakokról és az erkélyajtóról van garancia levelünk az adatokkal, a stadur minta nem is létezne. A pályázatban a k érték 1,1 volt, gondolom, ilyennek kell lennie a stadurnak is.
A hőfényképeket nézve az alvállalkozó, aki az éves ellenőrzést végzi a 7 éves garanciaidő alatt, azt mondta, hogy ha a szobában 20 C fok van, míg az ablakon 15, vagy ennél alacsonyabb, ez azt jelenti, hogy az ablak és a stadur szigetelőképessége nem megfelelő, erre azonban a fővállalkozó mégsem lépett, sem a kk.
Sajnos ő csak saját magát képviseli, a tulajdonosokat nem.
A radiátorcsere előtt pedig nem volt felmérés a lakásokban, illetve, nálam nem volt, ezért nem derült ki, hogy mekkora a nappali légtere, így a terv úgy született meg, mintha minden lakás egyforma lenne a 3 típuslakáson belül, ami szintén nem igaz, hiszen nálam ki van szedve a nappali és a konyha közötti fal, így vettem a lakást, a terven ez mégis szerepel.
A Techem pedig úgy dolgozott, ahogy a terv előírta.
Hiába van "papírom" az ÉMI-től, az önkormányzattól, hogy a kk. köteles átadni azokat a dokumentumokat, amik azt igazolnák, hogy nincs igazam, nem hajtja végre, vagyis nem ad át semmit. Vajon miért?
Most kaptam meg az éves beszámolót, ugyanúgy néz ki, mint az előző. Nincs lista a közös költséggel tartozókról, nincs lista arról, hogy ki fizeti a panelhitelt, ki nem, kinek mennyi a tartozása, holott ezt kötelező megadnia, még ombudsmani állásfoglalásom is van róla, és mindez a mögöttes, kezesi, soros fizetési kötelezettség miatt van (Ptk. 3. §. (3) bek.
Nincs szöveges része sem a beszámolónak, sem a költségvetésnek. Ezt utóbbiból kiderül, hogy semmiféle munkát nem terveznek, pedig a lépcsőházat megeszi a kosz.
Van szerinted más megoldás, mint a bíróság, illetve az ügyészség?
Bocs, nagyon hosszú voltam, de jó volt elmondani, és hátha más tanul a mi hibáinkból, mulasztásainkból.

ragyasdezso # 2010.05.20. 14:35

mamika49

A közgyűlésen vesd fel, hogy nem szabályosan lett összehíva a közgyűlés. Ha mégis megtartják, az ügyészségen támadd meg a közgyűlési határozatokat, mivel a meghívó alapvető dolgokat nem tartalmaz.

maskala # 2010.05.20. 19:36

Kedves, tisztelt Mindannyian!
Új vagyok még, de a házunkkal együtt nagy pácban...Igyekszem a legrövidebben leírni...

  • Szövetkezeti ház vagyunk, évek óta nem tartott a kk. (a Szövetkezet) közgyűlést
  • van 2 "Házbizalmink" ők igen, de se jegyzőkönyv, se hitelesítők... stb.
  • Egyik probléma: pénzt gyűjtöttek be lakásonként (megszavaztuk) festésre, mert "nem volt megtakarításunk"
  • ezt az összeget a munkálatok végeztével a Szövetkezet is (!!!) átutalta nekik... (most nem akarnak elénk állni...)
  • másik probléma: maga a Szövetkezet! Horribilis összegeket fizetünk mindenre!!!
  • több mint 1 millió Ft kárkifizetése volt a háznak 4 év alatt a biztosító által... erről senki nem tud, papírokat nem látunk...(19 vízvezeték kár, 14 jégkár...stb.)
  • úgy emelik a közös költséget, hogy kifüggesztenek egy papírt a faliújságra... (vagy észreveszed, vagy nem..)

...és még sorolhatnám...
Miután belebolygattunk a dolgokba, most kijönnek közgyűlést tartani...
MINDEN ÉPÍTŐ ÖTLETET, JÓ TANÁCSOT, IDE VONATKOZÓ PARAGRAFUSOKAT SZÍVESEN VENNÉK,HOGY EGY KICSIT FELKÉSZÜLTEN VÁRJUK ŐKET...
Köszönettel: maskala

zoleeking # 2010.05.20. 19:49

Azért vki válaszolhatott volna na mind 1

MajorDomus # 2010.05.20. 21:36

Zoli

Még nincs vége a napnak, s a társasházkezelők is dolgoznak napoközben.

Kicsit zavaros amit irsz,inkább összefüggéstelen. Irj konkrétumokat.

Ha jól értem 17 éve-volt felujitva a tető, s most ismét esedékes. Ha 17 évet kibirt, akkor az jó munka volt.
Az irod hogy megvan rá a pénz késöbb azt hogy nem elég. Irj pontosabban mi a gondod ?

A társasház közgyülése dönthet arról hogy a ház hitelt vegyen fel a tetőfelujitásra, de arról nem hogy az egyes tulajdonosokat kötelezi erre ! Olvasd el az Szmsz-t hogy rendelkezik erről !

Ha ugy érzed jogsérelem ért, jogod van (egyedűl is ) az ügyészséghez fordulni !

Fogalmazd meg pontosan a kérdést,mi a probléma.holnap éjjel megint itt -leszek és segitek.

maskala # 2010.05.21. 20:12

Kedves MajorDomus...
kérlek ha futja az idődből, nekem is írj valami építő, segítő sorokat...
Köszönettel: maskala

zoleeking # 2010.05.21. 20:36

Szia !
Kössz a választ boccs a türelmetlenségért szmsz meg nincs vagy ha van is nem tudja állítólag, hogy hol van a közös képviselő kössz mindent!

zoli

MajorDomus # 2010.05.21. 21:20

maskala

A lakásszövetkezeti törvény sokban közelit- már a társasházihoz, de vannak jelentős különbségek.

Minden épületnek van képviselője, a szövetkezetben van igazgatósági tag, sőt felügyelőbizottság is,de ezek sajnos az elnök emberei.

Az épületen belül fogjatok össze, váljatok ki a szövetkezetből s alakitsatok önálló társasházat ! A szövetkezetet is meg lehet reformálni, de ehhez szükségetek lenne a többi épűlet ( 2000 lakás !) segitségére.

A kiválás most már egyszerübb mint 10 évvel ezelőtt !