Ingatlanügyek


Buksi07 # 2017.05.29. 17:54

Kedves Fórumozók!
2 hónapja vettem egy házat. Az ingatlannak vannak kisebb hibái de használt ingatlanról beszélünk tehát költeni kell rá. Ez eddig rendben van. Ma hazafelé a tömegközlekedési eszközön velem együtt utazó hölgy elmondta hogy a házban tragédia történt. Egy kislány véletlenül felakasztotta magát valami tornaszerre.
Egy kicsit furcsa volt hogy szinte ki se költözött az előző tulaj a házból. Azt tudtuk hogy pár évig albérlők lakták. Azokkal találkoztunk is. De az átadáskor még a mosogatószer az emeleten szinte minden ott volt. Olyan furcsa volt. Most már tudjuk. Azóta nem megyek be abba a szobába amelyikben a bordásfal volt mert vélhetően ott történt. Sajnos több részletet nem tudtam kideríteni. Mit tehetek azon kívül hogy megpróbálom eladni. Hallgassam el én is?
Előre is köszönöm a válaszokat.

Ksatya # 2017.05.29. 18:22

Üdv!
Ingatlan adásvételi szerződéssel kapcsolatban kérek segítséget a következőkhöz:
Eladók + haszonélvezeti jog eladója magyar-, állagvevők+ haszonélvezeti vevő 3. országbeli állampolgárok.

Az állagvevőket a szerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd (társas) ügyvédi irodájának (Mük nyts. szerint) aktív ügyvédjelöltje (lakcíme van megadva címként, nem az iroda), a haszonélvezeti vevőt képviselő meghatalmazott személy levelezési címének a szerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd (társas) ügyvédi irodájának címe van feltüntetve.

A szerződésben állagvevők meghatalmazzák a szerződő feleknél meghatalmazottként feltüntetett ugyanazon személyeket - itt már az állagvevők meghatalmazottjának levelezési címeként is az iroda címe van feltüntetve -, hogy kézbesítési megbízottjaikként is eljárjanak.

A meghatalmazottak az aláírásuknál (felett) nyilatkoznak, hogy elfogadják a kézbesítési meghatalmazást, majd aláírnak meghatalmazottként.

Az eljáró ügyvéd - a szerződő felek meghatalmazzák a
az okirat-szerkesztésre, ellenjegyzésre, mindenféle hatósági, földhivatali eljárásban teljes körű képviseletükre - (iroda ügyvéd tagja) meg ellenjegyzi.

Az eladók és a haszonélvezeti jog eladójának bejegyzési engedélyét meg az iroda másik ügyvéd tagja veszi letéteményesként letétbe, azzal, hogy a vételár utolsó részletének megfizetésekor ő nyújtja be azt a földhivatalba.

Ennyi adat alapján kérünk segítséget, hogy megfelel-e így a szerződés a jogszabályoknak, és alkalmas lesz-e bejegyzésre?
A hozzáértő szakértők gyors véleményéért előre is köszönet és hála!

MajorDomus # 2017.05.29. 20:57

Ha a pénzt kifizetik,a többi nem a te gondod!

Ksatya # 2017.05.30. 07:42

Az Inytv. 32.§ (3) bek. utolsó mondata fényében tettem fel a kérdést. Igaz, hogy az ügyvédet ír, nem ügyvédi irodát... Az ügyvédjelölt meg az ügyvédi irodával (ügyvéddel) van munkaviszonyban... Az aggály - mely bízom benne, hogy alaptalan - talán emiatt volt/van. Mert hallottunk már olyanról, hogy a földhivatal az Inytv. rendelkezéseit kiterjesztően értelmezte, és félnek tekintette a szerződő fél képviseletében eljáró személyt is.
Ezért bátorkodtam megfuttatni a kérdést.

MajorDomus # 2017.05.30. 21:05

Elfogadja a földhivatal!

Anitapolgari # 2017.06.05. 13:22

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A volt férjemmel szeretnénk eladni a közös ingatlanunkat, viszont ezt jelzálog terheli, amit fele- fele arányban fizetünk.A kérdés az lenne az eladás lehetséges e ilyenkor és ha igen hogyan, milyen formában ?
Köszönöm válaszát!

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.05. 16:39

Nincs véletlenül elidegenítési és terhelési tilalommal biztosítva az a jelzálog.

drbjozsef # 2017.06.05. 17:27

Anita,

hogyne, megkeresed a jelzálog jogosultját - gondolom bank-, és kéred a beleegyezését az elidegenítésbe.
Olyan 100% körülbelül az esélye, hogy nem adja meg. De ha a vevő átvállalja a hitelt, megfelelően hitelképes, és a bank is elfogadja a kötelezett cseréjét, akkor megveheti az ingatlant. De ezt nem szokták szeretni. És sok hónapos procedúra, ha a bank nem csipkedi magát.

Esetleg, a vevő által adott előlegből előtörlesztitek a teljes hátralevő hitelt - megintcsak,ha a bank engedi egyáltalán -, leszedetitek a jelzálogot és a többi jogot, és úgy már tehermentesen adhatjátok el tetszésetek szerint az ingatlant. Csak ehhez olyan vevőt kellene találni, aki vállalja ennek a procedúrának az idejét és nem kevés kockázatát.

MajorDomus # 2017.06.05. 18:44

Nem könnyű.

ksanyi52 # 2017.06.07. 06:10

Üdvözlöm a tisztelt fórumozókat! 2017.04.26. írtam a földeladással kapcsolatos problémáimról. Azóta sincs semmi előre lépés. 2017 február 24-én zárt ülésen megtárgyalták, 2017 március 14-én elküldték, „ Község Önkormányzat Képviselő testülete a földvásárlást támogatja” . Azt szeretném megkérdezni hogy van e valamilyen határidő amikorra a földbizottságnak állást kell foglalni? Esetleg lehet e valahol érdeklődni az ügyben? Üdv: ksanyi.

nonolet # 2017.06.07. 06:19

Határidő van,de tojnak rá.

Érdeklődni az illetékes mezőgazdasági kamránál lehet.

Amúgy 90 nap körül szokott lenni, mire sorra kerül...

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.07. 07:05

Várjunk! Itt valami nem stimmel. A helyi önkormányzat képviselő-testülete a jogorvoslati fórum a földbizottság (vagy hogy hívják) döntésével szemben. Ha ők támogatják a vevő szerzését, akkor miért kellene ezzel a földbizottságnak (vagy hogy hívják) megint foglalkoznia?

alfateam # 2017.06.07. 14:06

Kiderül ki a tökösebb, a hatóság vagy a szomszédod...:)))

alfateam # 2017.06.07. 15:04

Majd bírságolják, előbb-utóbb végrehajtja a határozatot.
De neked is van lehetőséged...

MajorDomus # 2017.06.07. 21:34

A második birság meggyőzi!

Serpico # 2017.06.08. 06:34

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy be lehet-e nyújtani egyszerre, egy kérelemmel a jelzálog-törlési engedélyt és az adásvételi szerződést a tulajdon átruházásra/haszonélvezet törlésre? Bele kell-e foglalni a szerződésbe, hogy először a jelzálogjogot töröljék?

Köszönettel,

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.08. 10:27

Igen.

MajorDomus # 2017.06.08. 20:57

Ügyvéded megoldja.

adidas117 # 2017.06.13. 10:12

Üdv!

Lenne egy olyan kérdésem, hogy eladtam egy lakást, ügyvéd által írt szerződésben szereplő határidő lejártával nem történt meg részemre a kifizetés, valamint előreláthatólag a végső határidőre sem fog teljesülni a lakás összegének rendezése.

Ilyen esetben hogy járjak el, van e lehetőség kártérítési igény benyújtására, mivel épitkezést kezdenénk a telket lefoglalóztam és én is a fent emlitett határidőhöz igazítottam a telek árának a rendezését.

A segítséget és a tanácsot előre is köszönöm.

pazs # 2017.06.13. 10:38

Mit ír a szerződésed erre az esetre?

matthiasi # 2017.06.13. 11:54

adidas117 !
az ember lakást/házat csak úgy ad el valakinek, ha fizetni tud, lehetőleg az egész összeget.
Nyilván ez nem mindig jön össze, de azért ha legalább 2/3 - a a kialkudott vételárnak nem tevődik le az asztalra, akkor nincs kulcs átadás, nincs birtokba vétel, sőt szerződés sem.
Kártérítés ? Mire ?
A vevő vágyai nem teljesültek akár csak a tiéd. Kártérítés igény lehet de kérdés, hogy teljesül e ?
Amúgy sokat nem tudunk. Volt e foglaló, volt e előleg ?
Több információ akkor talán részletesebb válasz is születhet !!

peeterke # 2017.06.16. 06:43

Tisztelt Fórumozók!

Nem akartam új topikot nyitni, a probléma, amiről szeretnélek megkérdezni titeket, valamilyen szinten ide is besorolható.

Vidék, kertes ház, sokan szeretnek nyitott ablaknál aludni éjjelente. Elég messze tőlünk sok gyümölcsös található, mivel lassan érnek a gyümölcsök, a gazdák szeretnék megvédeni a termést a madaraktól. Ezzel nincs is semmi gond, viszont hajnaltól estig, a hét minden napján pár percenként hangos dörrenéseket, durrogásokat lehet hallani, ami nem csak emberekre hanem a házi kedvencekre is a frászt hozza. Minden nap szilveszter, mondhatni.

Az lenne a kérdésem, hogy ezzel kapcsolatban mit tudunk tenni? Hajnalban erre ébredünk, a kutyák rettegnek stb.

Igen, csak pár hét, de ez szerintem nem állapot, hogy hétvégén sem tudjuk kipihenni magunkat, és a kutya remegve, rettegve fogad, amikor hazaérünk hétköznap a munkából.

Köszönöm a válaszokat!

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.16. 06:47

Birtokvédelem. Aztán vagy helyt adnak a kérelemnek vagy nem.

peeterke # 2017.06.16. 06:52

Köszönöm a választ.

Ennyi? Tehát egyes emberek bármit megtehetnek más kárára? Zavarhatják nyugalmukban, pihenésükben?

Hát ha így van, akkor ez nagyon szomorú... :(

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.16. 07:42

Nem ezt mondtam. De nekem mindegy, ha nem akarod érteni, akkor nem akarod.