frozen
„az UH szerint szerencsére nincs kóros elváltozás, most melyiknek higgyek?”
Szerintem inkább kérj egy CT vagy MR vizsgálatot, az tuti kimutatja a jelenlegi állapotodat.
Akkor már lehet ki sem engednek.
frozen
„az UH szerint szerencsére nincs kóros elváltozás, most melyiknek higgyek?”
Szerintem inkább kérj egy CT vagy MR vizsgálatot, az tuti kimutatja a jelenlegi állapotodat.
Akkor már lehet ki sem engednek.
frozen
„A két orvos nem egyformán diagnosztizált...”
De még egyiknek sem sikerült az igazságot eltalálnia, mert akkor már rég zárt intézetben lennél. :-D
„Kár, hogy a lipótot már bezárták...Pedig valaki nagyon szeretne oda bekerülni és tárt karokkal várnák.”
Nyugi, azért akad másik hely is, ahová téged szívesen felvennének állandóra. :-D
„Ma nagyon rá ér szegényke..”
Tudod van az úgy, hogy valaki két-három nap alatt megkeresi bőségesen azt, ami elég neki arra a hétre, mert jó szakmát választott. De hát az nem otthon siránkozik, mert állítólag szívatja a többi lakótársa meg a közös képviselője. :-D
„Aktahordóként rá is lehet látni...”
Nem baj, mostmár tudjuk, hogy te mire vitted.
De azért ne aggódj, másnak ennél jóval több sikerült. :-D
frozen
„Én nem szoktam tanácsokat osztogatni, főleg nem sokszor”
Vigyázz, a fórum mindent megőríz!
Esetleg megkeressem neked őket?
Szívesen teszem, imádom, ha égsz. :-D
frozen
„Társasházi tulajdonosi jogok” topik, tavaly november. Keress rá és olvasgasd. Akkor még csak jelzés szinten nyomtad a saját sirámodat, helyette okoskodtál társasházi kérdésekben. Azóta már BTK, Alkotmánybíróság, kisebbségi jogok, emberi méltósághoz való jog, minden volt, csak épp egy rendes orvos nem akadt, aki elhajtott volna az intézetben a számítógép mellől. Komolyan, jobban szórakozom már rajtad, mint a Dumaszínházon. :-D
Szomorú örökös
„BTK, Alkotmánybíróság”
Mégis hol írtam ilyent?
Mi a totó megfejtése?
Szavakat terelő juhásznő?
Múltkor még nem voltam szórakoztató VG
A társasház biztositása nyilvános adat,abba nemhogy betekintési joga van a tulajdonosnak,hanem kötelezően ki kell részére adni egy példányt.
.
Hogy a társasházban ki végez eseti karbantartási munkát arról a k.képviselő dönt.
.
A milliós felújitási munkáknál alapelv,hogy 3 árajánlatból a Sz.bizottság javaslata alapján a közgyűlás dönti el a kivitelezőt.
.
A gyakorlatban csak 2 probléma van.
1.kötéllell nem lehet fogni embereket számvizsgálónak
2. Szakmunkást meg hálóval sem!
.
.
A társasházi tulajdonosnak nem szükséges a jogi végzettség,de a józan ész nem ártana.
frozen
„BTK, Alkotmánybíróság Mégis hol írtam ilyent?”
Pocsék érzés ugye égni?
Mondtam már, hogy a fórum mindent megőríz! :-D
„frozen 2020.01.17. 18:34
Ha két ügyvéd is azt mondta és ha van róla AB állásfoglalás is?”
MajorDomus
„alapelv,hogy 3 árajánlatból a Sz.bizottság javaslata alapján a közgyűlás dönti el a kivitelezőt.
A gyakorlatban csak 2 probléma van.
1.kötéllell nem lehet fogni embereket számvizsgálónak
2. Szakmunkást meg hálóval sem!”
Bizonyos társasházaknál pedig vállalkozót, aki hajlandó árajánlatot adni akármilyen munkára is. Erre sem lehet ugyanis kötelezni egyiküket sem.
Majordomus,
Kötelező lenne kiadni, de az is érdekelne hogy eddig mikor és mire fizetett a biztosító... Mert a biztosító csak a közösképviselőnek ad ki adatokat, nekem nem.
A szakemberhianyt pedig megoldaná az assistance kiegészítő biztositas, de nem akarják csinálni, nekem nem adnak árajánlatokat az alkuszok, sem a biztosító.
Rohadék th kezelő még le is tagadta, hogy van ilyen lehetőség. Persze, mert a saját embereit hozza a túlárazott munkákra.
Hapciusz
„Rohadék th kezelő még le is tagadta, hogy van ilyen lehetőség.
Persze, mert a saját embereit hozza a túlárazott munkákra.”
És ha nem az a „rohadék th kezelő” fogja a saját, megbízható és bevált vállalkozójával megcsináltatni az adott munkát, hanem te hozol egy olcsó mestert, akiről később kiderül, hogy kókány munkát végzett, akkor vajon vállalod-e a felelősséget? Sok esetben nem az ár, hanem az ajánlat tartalma számít, legalábbis értelmes emberek el is olvassák a teljes ajánlatot, nem csak a végösszeget nézik. Te viszont úgy látom, hogy az áránál tovább sohasem nézed.
Itt az én városomban volt egy nagyon okos ember - igazából rólad ő jut eszembe, mert ő is folyamatosan a házkezelőjét fikázta - aki azt hitte, hogy majd ő létrehozathat egy érdekvédelmi szervezetet, és majd ő határozhatja meg, hogy egy adott munkáért mennyit kell fizetnie, mindezt persze majd akkor, amikor már a munkát elvégezték. No sok sikerrel nem járt, mert az adott munka árát soha nem ő fogja meghatározni, hanem az, aki elvégzi. Ezt lehet kritizálni, de ha nem fizeted ki, azzal gyakorlatilag felrúgod a szerződéses feltételeket és az illető joggal mehet bíróságra utána, amit jó eséllyel meg is fog nyerni ellened, aztán a végére még többe fog kerülni a munka. De egy jótanács: ne a saját alkalmazotti órabéredhez mérd a vállalkozó rezsi óradíját, mert az nem a valóság lenne. Ő ugyanis egyedül fizeti a munkaadói és munkavállalói terheket saját maga után. Ezek egy részét te gyakorlatilag nem is látod soha, mivel a bérpapíron csakis a munkavállalói levonások vannak.
Nos a következőről kérném a véleményeket !
Adott egy újépítésű sok sok lakásos ház több mint 200 lakással. 180 -ba már be is költöztek.
Még az építés vége felé társasházzá alakította a kivitelező 2 emberét jól bebetonozta Közös képviselő + gondnok 500 - 500 ezer forint lapfizetéssel állítólag 10 éves szerződéssel.
hiányosság az van bőven.... főleg a közös placcokon.
arra hívatkoznak, hogy elfogyott a pénz... meg hát nincs ember. Mind a kettő elvileg igaz lehet.
De kérdezem magamtól meg a tisztelt publikumtól nincsenek itt törvényességi problémák , 10 évre bebetonozni már az alakuláskor , vagy pl. az hogy van az un szervezeti ls működési szabályzatban egy olyan passzus, hogy aki renitensen viselkedik a közgyűlésen pl. előre fel nem vett napirendi pontokat inditványoz, .. ellent mond az egy évi közösköltségnek megfelelő büntetést kap. mi ez a két ember ? vérbíró , Jó hogy nem kötél általi halált. Gyakorlatilag ez a két ember uralja a terepet …. jól bebetonozva.
200 feletti társasházi lakás a szokásosnál kétszeres közös költséggel 20 -40 ezer ft-ig.
A havi bevétel 10 milla felett.
Nem kellett volna elsőre egy un. ideiglenes társasházi konstrukciót alakítani ?
Egy közeli cs. tag lakik ott : mondom neki nyugalom , nem tart semmi sem örökké.
Egyenlőre a közösképviselő - gondnok duó sakkban tart mindenkit. ez nyilvánvaló 500 - 500 eft os nettó jövedelem nem semmi.
Ami nálam kiütötte a biztosítékot az a bírságolási jog.- ami állítólag benne van a z SZMSZ-ben.
Ja úgy általában íratokat nem igen adnak ki ….
Ez egyébként egy látlelet is lehet a magyarországi mikroközösségek belső viszonyairól.
Rájuk lehet telepedni.
amit még mondtam a cs. tagnak Harcolni kell ez ellen és aharcot nem feltétlenül nyilt sisakkal kell vívni... a harc az nem párbaj
SolnesM,
Társasházi tulajok hányad szerinti 10% összeszed, aláírat, rendkívüli közgyűlés összehív, kk levált, gondnok elbocsát.
Nem tudom mi a "10 éves bebetonozás", ha ez egy határozott idejű szerződés, akkor annak kötőjét bíróságon beperelni.
Az is számít, mi van az Alapító okiratban és milyenek ott a tulajdoni viszonyok, értve ezalatt hogy ki van e fizetve minden lakás a kivitelezőknek?
Mert úgy viselkedik mintha 51% tulajdonresszel rendelkezne...
Ha nem így van, akkor 10% már levalthatja őket.
Amúgy egyetértek, hogy az ingatlanmaffianal elszalad a ló, a th törvény egy rakás sz@r, nem a tulajdonosok érdekeit védi és nincsenek visszatarto szankciók
Hapciusz
Minden adatba betekinthetsz,a számlákba is egyeztetett időpontban!
A biztositó által kifizetett összegeket magad is látod május 31-ig,az éves elszámolás tattalmazni fogja.
A biztositó assistance sxokgáltatása ibolyát nem ér,az felejtős. A bixyositók például a Grouoama "mestervonal" szolgáltatása arra jó,ha péntek este csőtörés van a szeméttárolóban kijön és megjavitja. De ha eltört az esőlevezető és a strangot kell csetélni,arra már nincs kapacitása...Én is megpróbáltam ....
A közös képviselőnek önvédelemből rendelkeznie kell saját szakembergárdával,és ez egyre fontosabb mióta nincs szakmunkés,mert ha a 6.em.39-ben csőtörés van és ázik 3 emelet(minden héten jut nekem ilyen) akkor a tulajokat nagyon nem érdekli hogy mit ir elő az szmsz,azonnal intézkedjen a k.k de már öt percen belül ott legyen a szerelő.
Na most ez úgy működik,ha megvan a 10 éves munkakapcsolat,a sxajemberbek minden számkájátbidőben és pontosan kifizetted,nemcsak a csipcsup munkát hanem a nagyobb feladatit is ő kapja,akkor péntek este 9 órakor is veszi a ládáját és megy a helyszinre.
Ezt te nem fogod mrgérteni.
Nekem Karácsonykor 2 olyan dugulásom volt 2 különböző házban,hogy a lakásajtó alatt folyt ki a szarlé.
.
Még meg is kellett kamerázni a csövet,miután fekvették avwc csészét,hogy a csőben hol van a dugó?
Szerinted ezt az assistencia meg fogja oldani Karácsonykor?
.
Nekem a szerelők ünnepek alatt is ügyeletet tartanak műhelykocsival!!!
Pontosan a tulajok érdeke hogy ez igy műkődjön.
A társasházi törvényben mutass egy olyan pontot ami a közös képviselő érdekeit védi!..
.
Érdekelne!
.
Ird le a javaslatodat milyen pontot illesztenél be a törvénybe
ami a tulajdonosok érdekeit védi.
.
Tudod,mikor készült az új t.törvény a törvényelőkészitő szakbizottság -mint jelentős kezelőt- engem is megkeresett,az egyik javaslatom be is került a törvénybe. Megigérem neked.hogy a javaslatodat továbbitom nekik.
Na,több részletben irom le.mert a hosszú beirás elszáll és nem jelenik meg!
Solnes
Megtéveszted az olvasókat.Több információ itt hiányzik.
Itt egyszemélyi alapitás történt a beruházó(és nem a kivitelező!)részéről,amit 100 %-os tulajdonosként a törvény szabta kereteken belűl természetesen megtehet.
Ebben az esetben az Alapitó Okirat és az Szmsz tartalmát kizárólag ő dönti el!
Nettó 500 ezer ft az bruttó 751.879 ft,a árulékokkal -alkalmazottakról beszéltél-az 894,747 ft! Ennyit nem fizetnek egy 200 lakásos társasházban Budapesten sem.
Azt is elfelejtetted leirni,hogy itt kötelezően további 200 garázs is van és legalább 20 üzlet.
Ez azt jelenti hogy amennyiben a költségvetésben bruttó 500 ezer ft szerepel a képviselő dijazására az kb.1200 ft/albetét ami igen barátságos összeg,már vidéken is ennyi a tarifa.
Én tavaly óta 1200 ft alatt nem dolgozom,ahol nem adják meg,ott azonnal elküldöm a házat.
A 20-40 ezer ft közös költség nem sok!
Mi az egyik lakásunkban 34 exret fizetünk,ebből kb.17 ezer a hőszivattyúk működtetése a 10ó m2 fűtésére,a pollenszürők karbantartása,a melegviz előállitása. Akkor még nem beszéltünk az autóemelők működtetéséről,a portaszolgálatról.
Ugye mindjárt nem is olyan sok.
Nálad az ütötte ki a biztositékot,amit nem is láttál!
Állitólag benne van az szmsz-ben!
Olvastad,láttad?
Miért nem kéred el a közeli családtagtól?
.
Biróságon lehet perelni a bebetonozó szerződés megkötőjét csak értelme nincs. Vesziteni fog.
A 200 lakásos új társasházban a 10 % összegyűjtése és a képviselő megbuktatása - most még - nm fog sikerűlni. Kár a fáradtságétt
Majordomus,
Pl. :
1.legyen kötelező a hangfelvétel, a kgy-én résztvevő bárki felvehesse, a képviselő pedig tárolja azt, mondjuk 1 évig. Van Dropbox, drive, ahonnan megoszthato lenne a tulajok részére.
2 jegyzőkönyvnek elkészítése és alairatasa egyezzen meg a határozatok végrehajtási idejével, vonatkozzan a 8 nap a jgykonyvre is
3. Legyen kötelező a műszaki felmérés és szakvélemény a házra vonatkozóan, mondjuk 5 évente
3.muszaki szakvélemény szerint felújítási sorrend
4. Legyen kötelező a felújítási alap vmilyen formaja
5.legyen kötelező kamarai tagság és etikai bizottság, a kamaranak legyen hatásköre a kóklerek kiszűrésére
Később még írok, de már ennyi is rengeteget tisztítana a szakmában.
Esetek a javaslati pontokra:
1.hangfelvetel hiányában nehezen bizonyítható a képviselet hazudozás és felre tájékoztatás, pl nincs már jokarbantartási kötelezettség, nincs assistance szolgáltatás, a tető miatt ázó lakóknak maguknak kell megoldaná a beázást, azért kaptak a biztosítótol penzt. Ezek mind hivatásos th kezelőktol hangzottak el. A hangfelvétel ezért nem érdekük.
2.a jgykonyv ezért nem lett aláirva mert, hazugságok át írták bele, és hiányzott több határozat, sőt előterjesztés sem volt a Meghívóban pl.ügyvedi költségekre, amit valszeg a képviselet hibájából fizettetnek meg velünk. De mivel nincs tv határidő a jkonyv hitelesitesere, a határozatok végrehajthatók enélkül is.
3. Konkrétan a beazo lakókat szivatták azzal, hogy minden más, jelentektelenebb munkákra költötték el a pénzt, pl. Lépcsőházi festesre. A tetobeazas, foltozgatas tobbszazezer Ft, ami jó üzlet a képviselőnek meg szakíjának. Évente többször foltoztak. És persze a képviseletnek elhitték hogy mi vagyunk rossz helyen, miért ott vettünk lakást??
Ezért lenne fontos a műszaki szakvélemény, ebből kifolyólag a fontossági sorrend. Ne a kkepviselő manipulaljon. Nem beszélve arról, hogy sok tűzeset vagy gázrobbanas megelozhető volna.
4. Így kötelezhető a ház, hogy ne pusztulnak le és ne legyen nagyobb káruk.
5. Túlterhelik a bíróságokat csipcsup percekkel, mint a határozatok megtamadasa. A kamaranak, jegyzői hivatalnak kellene átvenni ezeket a jogserteseket. Már ezzel is viszzafoghatnák a koklereket, mert a pereskedestol pont a tulajokat fogják vissza, a tv sértések konzervalodnak, sőt vérszemet is kapnak
Hapciusz
„A tetobeazas, foltozgatas tobbszazezer Ft, ami jó üzlet a képviselőnek meg szakíjának. Évente többször foltoztak.”
Nem biztos, hogy túl volt árazva, mert szerintem egyedül te gondolod, hogy ezek pici pénzért is meg tudták volna csinálni. Egyébként is már írtam neked, hogy a tartalom is fontos, nem csak az ár, ha egy munkára vállalkozót keresel. És esetleg ha maga a teljes tetőfelújítás meg milliós költség lett volna, arra lett volna pénze a társasháznak? Pénz nélkül azért nem megy ám semmi, a melós nyilván pénzt akar azután, hogy elvégezte a dolgát, mint ahogy te is tartod alkalmazottként a markodat fizetésnapon.
„Ezért lenne fontos a műszaki szakvélemény, ebből kifolyólag a fontossági sorrend. Ne a kkepviselő manipulaljon.”
Azért minden rosszindulat nélkül, ha a lakóközösség hagyja magát manipulálni, akkor ott a szakvéleményezés se segít. Nem beszélve róla, hogy az is pénzbe kerül, nem is kevésbe.
A képviselők kamarájára már készül az előterjesztés. A kötelező hangfelvételt személyiségi jogok miatt nem lehet előirni.
.
Tudod mibe kerül egy műszaki felülvizsgálat egy társasházra?
Pláne 5 évente!
A felújitási alap megléte most is feltétele minden bankhitelnek,szinte nincs okyan társasház ahol(Ltp) nincs!
Ja,és ki fizetné a műszaki felülvizsgálat költségeit?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |