Banki hitelek


Peti1013 # 2013.03.28. 18:06

Kedves Fórumozók!

A következő lenne a problémám. Hárman vagyunk testvérek, én még egyetemre járok. Édesapánk 1995-ben elhunyt. Édesanyánkkal 2007-ben jelzálogot vettünk fel házunkra. Sajnos 2010-ben ő is elhunyt. A jelzálogot nem tudjuk fizetni, valamint édesanyánknak több személyi hitele is volt. A hagyatéki tárgyalás során a közjegyző azt mondta, hogy csak az örökség összegéig vagyunk felelősek a tartozásért ami 6,5 millió Ft, vagyis a ház értékének fele. Ha elárverezik a házat és a többi banknak nem marad a ház árából akkor így jártak. A lényeg az volt, hogy nem kell a saját vagyontárgyainkkal felelnünk a különféle banki hitelekért. Sajnos a házat nem tudtuk eladni és a Raiffeisen Bank - ahol a jelzálog van - szintén nem lépett még. Ma viszont a Budapest Banktól egy nő felhívta nővéremet, és igen durva hangnemben közölte, hogy beperelnek minket, valamint hogy saját vagyontárgyainkkal felelünk a tartozásért ÉS még a perköltséget is nekünk kell állni. Akkor ez most hogy van? Vagy csak ijesztgetni próbálnak? A válaszokat előre is köszönöm.

KETRIN84 # 2013.03.30. 10:36

Sziasztok!

Problémám a következő lenne. Volt régen egy CIB-es folyószámlahitelem, amit sajnos 1 idő után nem tudtam fizetni, ez később átkerült követeléskezelési céghez(DBF), akik azt mondták havi 7000 Ft-tal kezdhetem a törlesztést, amit meg is tettem, majd kiderült, hogy ez csak a tartozás általuk számított kamata. A munkahelyem pont akkor veszítettem el, így nem fizettem tovább. Most pedig kaptam 1 levelet a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától, mely szerint az eredeti hitelösszeg duplájával tartozom a DBF-nek, és napi 232 Ft kamattal nő az összeg, amíg ki nincs fizetve. Eleve nem értem, miért nekik tartozom, hiszen nem velük szerződtem. Ha 10 évig nem tudok fizetni, és nincs mit levonni, akkor addig kamatozik? A másik kérdésem pedig, hogy mivel nekem ingó-ingatlan vagyonom, keresetem nincs ráterhelhetik-e a tartozást az élettársam keresetére, vagyonára?
Előre is köszönök minden segítséget.

ius latratus # 2013.03.30. 14:49

KETRIN84

"Eleve nem értem, miért nekik tartozom, hiszen nem velük szerződtem."

Az a legkevésbé fontos, de ha tudni akarod, valószínűleg engedményezési szerződéssel került át a paksamétád a követeléskezelőhöz.

"Ha 10 évig nem tudok fizetni, és nincs mit levonni, akkor addig kamatozik? "

Persze. Miért, mit gondoltál? Hogy csak kilenc évig?

"A másik kérdésem pedig, hogy mivel nekem ingó-ingatlan vagyonom, keresetem nincs ráterhelhetik-e a tartozást az élettársam keresetére, vagyonára?"

Ez így kevés, de a lehetőség adott.

kiralyo # 2013.03.30. 22:36

Kedves Mindenki!

Ez ügyben kérném segítségeteket: 2012.november elején a K&H-nál állami kamattámogatott hitelt vettünk fel. Azaz vettünk volna, ugyanis amikor az utolsó papírokat leadtuk nem volt az ügyintézőnk, ezért nem is foglalkoztak az ügyeinkkel. Mi mit sem sejtve vártunk, hogy ha bármi van, szólnak. Rá pár napra telefonált az ügyintézőnk, hogy szükség van még pár aláírásra (én az 5 hónapos fiunkkal nem tudtam lemenni)valamint egy kézzel rajzolt alaprajzra. Férjem fél órával elkéste a nyitva tartást, ezért másnap bement elintézni, amit kellett. Következő hét szerdáján telefonált az ügyintézőnk, hogy visszadobták a kérelmünket, mert kicsúsztunk a 30 napos határidőből. Amiről nekünk amúgy senki sem szólt. Hívtam a PSZÁF-ot. Mondták írjak panaszt a banknak, utána fordulhatok a Békéltető Testülethez és a Fogyasztóvédelemhez. 2 panaszt is írtam a banknak, érdemi válasz nem jött, csak annyi, hogy azért, mert nem ismerem a törvényt, az még nem azt jelenti, hogy nem kell betartsam. A Békéltető Testület visszadobta az ügyünket, mert nem szerződéssel kapcsolatos a panaszunk. Bíró ismerősünk azt mondta, egy agilis ügyvéddel talán pert nyerhetnék. pénzünk arra nincs, hogy egy vesztes pert megkockáztassunk. Én nem ismerem a jogi oldalt vagy hogy valaki járt-e így, ezért érdeklődnék itt, hátha valaki eligazít a banki útvesztőkben.

Előre is köszönet.
Legjobbakat!

Kiralyo

kpgy81 # 2013.04.04. 11:54

Tisztelt Leendő Segítők!

Ezúton szeretném segítségüket kérni a következő témában.
Én egy szabad-felhasználású jelzáloghitel adóstársa vagyok "E"Banknál. Az ügyintéző kérdéseim után garantálta, hogy mint adóstárs, ennél a hitelnél anyagi felelősséget nem vállalok, mivel az ingatlanra felvett hitelt fedezi a ház értéke. Megnyugtatásul azt is közölte, hogy a fizetésemmel sem felelek. Ennek ellenére megkezdték ellenem a behajtási eljárást, a saját ingóságom és ingatlanom kárára, miután az adós nem tudott fizetni és a hitelt felmondták.
Várom a válaszokat!
Köszönöm.

wers # 2013.04.04. 12:08

Az ügyintéző kérdéseim után garantálta, hogy mint adóstárs, ennél a hitelnél anyagi felelősséget nem vállalok

Úgy kezdte, hogy egyszer volt hol nem volt... és úgy végződött, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak?

(már csak az a kérdés, a az adós ígért-e valamit az ügyintézőnek, vagy önként beszélt ennyi badarságoz)

A szerződésedet kellett volna elolvasni, megérteni, mit írsz alá.

evimeri # 2013.04.04. 12:56

Kedves kpgy81!

Már ne haragudj meg érte, de elég nagy tudatlanságra utal, hogy azt sem tudod mit jelent az, hogy adóstárs és mégis belementél. Az adóstárs közismertebben a kezes. Tehát ha a hitel felvevő nem fizet, a kezes fizet helyette. Ha a pénzedet vissza akarod kapni tőle vagy megegyeztek, hogyan tudna neked fizetni. Ha így nem megy pereskedhetsz évekig mire a pénzedhez jutsz.
Azért remélem hamarosan megoldódik a problémád.
Sok szerencsét.

evimeri # 2013.04.04. 13:03

Kedves királyo!

Én sem vagyok jogi szakértő, de sajnos elég sokat kell mostanában jogi dolgokkal kapcsolatosat olvasgatnom.
Szerintem teljesen fölösleges pereskednetek. A bankok még a szenteltvizet is lehazudják a keresztről. Van annyi eszük, hogy csak azt foglalják írásba ami rájuk nézve előnyös. Persze nem kizárt, hogy pert nyerhetnétek vele, ha van mivel bizonyítanotok, hogy miattuk volt az elutasítás csak az a kérdés mennyit költenétek addig ügyvédre és mennyit ítélne meg a bíróság. Még az is előfordulhat, hogy anyagi kártérítést nem ítélne meg.
Egyébként azért mert kifutottatok az időből nem lehet, újból igényelni?
Üdv.

evimeri # 2013.04.04. 13:10

Ketrin (!!

Az élettársadtól nem vonhatnak le semmit.
Az még a régi szép időkben volt, hogy a férj-feleség felelt a másik tartozásáért, függetlenül attól, hogy adóstárs volt-e.
Egy biztos Magyarországon egy kis ember tartozása soha nem évül el. Amit lesz hivatalos jövedelmed - fizetés, gyes, gyed, családi pótlék, nyugdíj vagy bármi más - azonnal elkezdik vonni. Ha életed során nem tudják behajtani rajtad, halálod után az öröködnek kell megfizetnie a tartozást, de csak akkor ha hagysz is rá valamit.