Zaklatás


Okoska13 # 2011.04.05. 13:07

A_Mester_Sikolya

Nyugodtan tegyen feljelentést a hatóságnál, ha úgy gondolja, lentebb leírtam, hogy hogyan tegye!
A rendőrségen iratismertetéskor nem kért minden iratról másolatot?
Az ügyész mi alapján bizonyítja a vádat?
A vádiratban annak benne kell lennie, hogy milyen iratok, stb. alapján bizonyítja a vádat!
Szembesítés volt a nyomozati szakban?
Az ügyész milyen bűntetést kért?

A_Mester_Sikolya # 2011.04.07. 13:28

kértem mindenről másolatot, a legtöbb "bizonyíték" abszolút nem bizonyítható rám.
tanúvallomások alapján bizonyítják a vádat, ami érdekes, mert minden tanú egyben sértett is.
szembesítés nem volt, amin meg is lepődtem, hiszen egy próbát megért volna.
őszinte leszek: úgy érzem, ez az egész ügy "nem tiszta", alapból több nyomozó dolgozott az ügyön, volt, mikor odahívtak, aztán, egész egyszerűen, bejelentés nélkül, elment a nyomozó.
az ügyész nem nyilatkozott a büntetés "milyenségének" kérelméről, a vádirat már lassacskán 5 hónapja érkezett meg hozzám.

A_Mester_Sikolya # 2011.04.07. 22:32

amit pedig kihagytam: a baj az, hogy a telefon nem az enyém - nem én vagyok az előfizető, hanem egy másik családtagom, aki velünk lakik még. akkor - gondolom - neki kell megtennie a feljelentést.

huncut Inci # 2011.04.09. 03:10

Sziasztok. Uj fejlemények vannak.
Az aki állitólag feljelentett zaklatásért, rámkeresett és elkezdett hogy ugymond zaklatni. Én nem kerestem és amennyire birtam és ahogy eszembe jutott hogy hol és hogyzaklathat elzárkóztam eltorlaszoltam magam tőle. De ő mégis talált valamit amit figyelmen kiül hagytam mert nem is gondoltam rá hogy majd eszébe jut határozottan keresni és kapcsolatot létesiteni. a skyperól rögtön töröltem, a facebook lapjaimat elzáram(már amennyire sikerült) a telefonon sem érhet el mióta először a feljelentés hirét hallottam.
Igy másképp próbálkozott. először csak viszonylag finomabb a későbbiekhez képest visszafogottan irt sértegető üziket ki a az eggyik facebookos lapom üzifalára. Amire én magánüziben megkérdeztem hogy mi baja mit akar tőlem. Amire már magánüziben irt még ocsmányabb dolgokat és elég durván ujra megfenyegetett és avval zsarolt hogy ha azt a lapomat is elzárom tőle akkor mégtöbb embert ellenem hangol hogy feljeletsenek ők is zaklatásér annak ellenére hogy azóta jóformán senkinek sem irtam privát üzit.
Ezenkivül átnéze hogy melyik nyilvános oldalakra irtam vagy küldtem kisebb bejegyzést és azokkal is elkezdte hogy majd iy meg ugy mit kaphatok érte. Ami észerintem már messziről sem állja meg a hejét, mert nyilvános oldalakra ha a szöveg valamilyen módon nem törvénysértő és a tulajdonos sem szól vagy törli akkor nem hinném hogy abbol baj lehet. Nem privát lapra irtam, ráadásul semmi közük sem volt hozzá.Nem róluk volt szó. Még jó hogy erről a jogi fórumrol nem tud.
Mi köze a dolgaimhoz? Az nem zaklatás ha a feljelentő koslat utánam, rámkeres, sőt belém köt?? Ő erőszakkal is kapcsolatot létesithet? Vagy ha ő feljelentett akkor attól kezdve neki mindent szabad?? Ocsmányságkat sértéseket irogathat nekem és fenyegethet??
Most én nem beszélhetek egyáltalán senkivel és nem irhatok sehova mert ilyen alakok riogathatnak? létrehozott egy másik facebook lapot,mert neki ugye mindent szabad velem ellentétben, aztán megkeresett a keresőben mivel azt nem zártam le és fenyeget. még nem is haragudtam volna ha békülni akar és normális üzit ir.
Bár hányingerem van a levelétől de most nem töröltem ki úgy mit az sms-eket. Csak az üzifali csúfságot töröltem,a másik hosszabb és sokkal ocsmányabb fenyegető üzi az megvan.
Természetesen a fenyegetése ellenére azonnal blokkoltam az ujabb oldalát is és lezártam a keresőből magam.
Nem tudom jol tettem e de az ujabb zsarolások után küldtem egy e-mailt abba a rádióba ahol a feljelentőim dolgoznak és leirtam a problémát hogy zaklat néhány tehnikus kolegájuk. Leitram hogy miket irt és kértem hogy az e-mailt adják át, mutassák meg a főnökének.
Most ez igy megállja a helyét a zaklatási feljelentés ellenem ha egyszer a feljelentő zaklat?? Feljelentésekbe nem szivesen mennék bele és pénzem sincs rá de ha biróságra kerül az ügy megpróbálom megmutatni az üzijét. és ha rendőrségre beidéztet ott is megemlitem. szerintem ez elég bizonyiték abban az esetben ha van még valahol a világon valamiféle igzság. ha pedig nincs akkor valószinűleg ez a sorsom és jobb ha elfogadom és leülöm a büntit.
Valamilyen okból megszületünk és elképzelhető hogy azért hogy megtapasztaljuk a az igazságtalanságot is.

shuto80 # 2011.04.09. 17:21

Tisztelt Fórumozók!

Zaklatás ügyében lettem én is gyanúsított, és nem tudom, ilyenkor mit tudok tenni az illető személy eljárása ellen..
A bejelentő a volt párom, aki megunta, hogy szakításunk után még hónapokon keresztük küldtem neki levelet, sms-eket bocsánatkérő jelleggel.

Sajnos nem számítottam, hogy nemleges válasz helyett feljelent, így nem tudom, mire számíthatok mert kellő bizonyítéka lehet. (pénzbírság? vagy felfüggesztett szabadságvesztés?)

És mondjuk egy pénzbírság esetén a bűncselekvény volta örökre be lesz jegyezve az erkölcsimbe, amit már minden munkáltató elkér egy állásnál?

Köszönöm a segítséget

Gabicsek # 2011.04.09. 17:30

Pénzbüntetés (nem pénzbírság) esetén az ítélet jogerőre emelkedésével mentesülsz a hátrányos jogkövetkezmények alól, tehát megkapod utána az erkölcsit.

kea4 # 2011.04.09. 21:02

Azért érdekelne annak indoklása, hogy bocsánatkérő jellegű levelek hogyan minősülhetnek zaklatásnak.

Üdv:
KEA.

A_Mester_Sikolya # 2011.04.09. 21:35

a szerelmes levél is annak számít... nem egy jól alkalmazható törvény ez, még mindig azt mondom. szinte arra is ráhúzható a zaklatás, ha megkérdezed az utcán, minden nap, vagy hetente párszor, hogy mennyi az idő... ez egy "hobbifeljelentés", problémamegoldó készség hiányában, vagy épp gerinc/becsület/bátorsághiányban szenvedőknek. azaz: ha kőbuta vagy, de szívesen tönkretennéd a másik ember életét, úgy, hogy a kezed tiszta marad (nagyjából), akkor rajta, jelentsd fel az atyaúristent is zaklatásért.

Trainer87 # 2011.04.10. 08:52

Kedves A_Mester_sikolya!

Majd ha egyszer neked lesz részed hónapokig tartó zaklatásban,fenyegetésben,munkahelyi alázásban,nem mersz egyedül közlekedni,mert követnek autóval és leselkednek utánad,megkeserítik az életedet,zombi életet élsz,mert netről is le kell törölgetned magad,mert bármit csinálsz,bármi módon is kommenteket ír elég gusztustalan módon,fenyegetnek téged és a családod csak azért,mert nem tartassz el tovább egy élősködő gerinctelen hazudozót,majd akkor rájössz,hogy lesz-e más megoldás,mint jogi segítséget kérni.Gondold át!Utána vádolj mást azzal,hogy ez egy jó szórakozás!

A_Mester_Sikolya # 2011.04.10. 09:51

Trainer87!

még mindig tartom az álláspontomat. velem is tettek már hasonlót, pont azok, akik feljelentettek zaklatásért (ez benne az abszurd), de én mégsem jelentettem volna fel őket. amikor valaki feljelenti a másikat, olyan ügyben, ami például zaklatás, vagy rágalmazás, becsületsértés, tehát konkrétan szubjektív ügyek, akkor egész egyszerűen elismeri azt, hogy emberileg kevés megoldani a problémát. tehát: hogy megbukik. valamint a hatóságokat, államot használja fel eszközként a saját boldogulása érdekében. önzőségből cselekszik. most nem írom le az én történetemet, de én a verésen keresztül a tömeges megalázáson át mindenen átmentem - és egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy komolyabban a rendőrségre menjek, úgyhogy, kérlek, te se írj le, vagy gondold azt, hogy nem tudom, miken kell az embernek keresztülmennie.
amikor feljelentesz valakit, át kell gondolni, mit teszel, főleg, ha lenne más megoldás - elvégre, ezzel nem csak őt, hanem (ha van neki) családját, jövőjét teszed tönkre, a saját boldogulásod oltárán. lehet, hogy te már 5-6 hónap múlva legyintesz az egészre, de lehet, hogy neki, amit okoztál, évekig eltolja az életét (és ez főleg akkor durva, mikor a másik nem bűnös, ahogy például én). még mindig úgy tartom, hogy igazából a zaklatás témát az emberek 90%-ban hobbiból csinálják.
de akkor rákérdezek dolgokra : fenyegették a családod - és történt valami a fenyegetésen kívül? gondolom nem. ne mondd azt, hogy "de biztos történt volna". mert ismered a mondást, amelyik kutya ugat, az nem harap.
netről törölgeted magad - miért? ha hazugság, miért nem szálltál szembe vele? miért futamodtál meg?
követnek autóval - miért nem mentél oda, és egy izmos takarodj a ... - tal intézted el a dolgot?
ez konfliktuskezelési probléma, szerintem. tudom, van az a téma, amit szoktak mondani, hogy a zaklatónak ne reagálj semmire, de ez egy fals megoldás, és aki kitalálta a struccpolitika híve, és nem zaklatták még igazán. igenis a zaklatót kérdőre kell vonni, elébe kell menni, hogy mit miért csinál. a menekülés, gyávaság, struccpolitika, és az efféle dolgok nem segítik elő a probléma megoldódását.
ja, és még egy dolog: zombi életet éltél miatta, és mondjuk, tegyük fel, most a sitten van a zaklatód - és zombi életet okozol neki, lehet, hogy sokkal hosszabbat, mint amit ő neked, akkor kérdezem én, mitől vagy jobb? hiszen ő az önző vágyai miatt zaklatott, te pedig az önző vágyaid miatt jelentetted fel.
én igazából azt sajnálom, hogy az emberek nem tudják kezelni a problémáikat, hogy sosem az érvek, ész győz a problémák megoldásában, csak a düh, harag, indulat, egyéni, önző vágy. mindig van más megoldás, mint a feljelentés, és mindig van más megoldás, mint az agresszió és elnyomás.
és most tegyük fel, lehet feljelentetted a "zaklatód", aki eddig csak fenyegetőzött, de most ennek hatására lehet beváltja a fenyegetőzéseit. ha van egy "zaklató", de tegyük fel: szimpla sértett, vagy valamilyen szinten "kárt" megsínylett ember, akkor, ha azt tovább rugdosod, csak rosszabb lesz. mert most nem arról van szó, hogy van, tegyük fel, Kertész Pisti, aki tyúktolvaj, évek óta űzi ezt, és lebuktattad - annak mindegy, hogy kitől lop, és kinél bukik le, ő a rendőrre fog haragudni, nem rád. hanem van egy érzelmei irányított, valószínűleg érzelmileg sérült ember (a zaklatód), aki valami hatalmas sérelmet szenvedett, és te, ezen felül, még fel is jelentetted. nem veszed észre, őszintén, hogy ez olaj a tűzre? empátia az egész, egy kis pszichológia. az ilyen zaklatásos ügyekben én mindig azt veszem észre, amiket olvastam, láttam, hogy a feljelentő egész egyszerűen mindig az empátiára képtelen, a lemondásra, vagy a kompromisszumra apró hajlandóságot sem mutat, és a másik fél, akivel szakítottak, akitől elvált, vagy akivel megromlott a viszony, igazából még erős érzelmekkel kötődik a másikhoz. egyszerűen, a zaklatás "sértettjei" általában jóval önzőbbek, mint a zaklatók (nagyon nagy vonalakban beszélek, mert például a Te ügyedben, már amennyit leírtál, ez nem így van), egész egyszerűen elvárják, hogy az történjen, amit ők mondanak, tehát nem lenyugtatni, vagy megbékélést akarnak, hanem a másik bármi áron való eltűnését. de így nem lehet élni, hiszen kompromisszumok nélkül nincs élet. és az a baj, hogy ezt a zaklatás témát felhasználja a legtöbb ember. problémák elkaszálására, nem pedig megoldására. példák: szomszédom arcát nem bírom? hát jelentsük fel zaklatásért!! volt barátnőm sírdogál, bocsánatért esedezve? ki nem sz*rja le, takarodjon az életemből, jelentsük fel zaklatásért!!! a barátomat ki akarom dobni, de ahhoz nincs bátorságom, hogy a szemébe mondjam, hogy vége, így feljelentem sunyiban zaklatásért!! összevesztem valakivel, és bosszút akarok állni a sérelmeimért?? hát mit ad isten, itt a gyors megoldás: feljelentés zaklatásért!!
hidd el, a legtöbb ember ilyesmik miatt jelenti fel a másikat, zaklatásért, nem pedig igazán indokolt esetben. és nem csak zaklatásért, hanem pitiáner ügyekért, célokért. ezért vetem én meg általában a feljelentéseket, ahol sem nem az emberi élet veszélyeztetéséről, sem nem az emberi élet biztonságáról (gondolok itt anyagira) van szó.
de, most őszintén kérdezem tőled: mit érzel? büszke vagy magadra, hogy miattad egy ember, és élete tönkrement? milyen érzés feljelentőnek lenni? milyen érzés az, hogy az az ára a te "jólétednek", hogy egy másik ember élete tönkremegy? tedd fel ezeket a kérdéseket és mérlegelj - lett volna más megoldás, te mégis ezt választottad. megérte?
(csak zárójelben jegyzem meg, én egész egyszerűen nem tudnék úgy élni, hogy tudnám, hogy az én bénaságom, konfliktuskezelési problémáim miatt tönkretettem egy embert.)

Trainer87 # 2011.04.10. 10:40

Nem lehetett vele rendesen beszélni,ő fenyegetőzött,felrakott rólam képet sexoldalra,msn-jére,ha letiltottam őt nemtől,akkor írt más nevében.Lekapcsolgatta a villanyórámat,ezzel kárt okozva nekem,lenyúlta a bankkártyámról a pénzt még utolsó nálam töltött napján,miközben én meló után aludtam.Kockáztatta az állásomat a zaklatásával,hugomatis zaklatta,apukámat meg meg akarta veretni vmi sittes haverjával.Elég durván fenyegetőzött és még ő akart engem feljelenteni oan pénz végett,amivel ténylegesen ő tartozott nekem a bűntetései és régebbi bíróságra került tartozásai miatt.Megkaptam ennek egy részét,erre elkezdett fenyegetőzni,hogy feljelent miatta,hogy én elloptam tőle a pénzt.Melóban is ien dolgokat híresztelt rólam hónapokon keresztül vadonatúj embereknek.Ezek után nyugodt szívvel állj oda hozzájuk dolgozni,mikor megkérdezik tőled szemtől-szemben,hogy tényleg akkora kurva vagyok-e,mint a volt vőlegényem állítja.De mindegy is,nem fogok senkinek magyarázkodni.Te érezd,ahogy akarod,én jogosnak tartom,nem tettem tönkre az életét,mert ezt ő mai napig büszkén meséli.Akinek ez miatt tönkre teszem az életét,az leáll,és nem aláz tovább nagymenőnek képzelve magát.Ő egy beteg ember,én pedig nem fogok vele foglalkozni.Meg is verethettem volna,vagy tönkretehetném az életét az új barátnőjével,de nem foglalkozom vele,csak sajnálom a lányt.Eddig minden kapcsolatában kihasznált mindenkit.Előttem levő barátnőjét milliókkal lehúzta,felvetetett vele hitelt,amiből a saját nevére vett autót,aztán pár hónap múlva lelépett a kocsival,a csaj meg ottmaradt 7 év hitellel,most pedig már családja is van.Sztem megérthetnél kicsit,nem lesz belőle nagy baja,max bűntetés,de legalább megtanulja.Nem tönkretenni akarom,csak megleckéztetni.Ez kell neki.

shuto80 # 2011.04.10. 11:44

A válaszokra reagálva, sajnos igen ilyenek a jogi lehetőségek, az üzenet jellegétől függetlenül vádolható az, aki kapcsolatfelvételre törekszik a másik fél beleegyezése nélkül..

Én is így jártam, sajnos heti 1 levél+smssel elértem, hogy a hölgy, rendőr ismerősei indíttatására feljelentsen válasz helyett, mert megunta hogy írtam neki.

Bár hónapokkal előtte már ígérte, hogy törli bármit is küldök, ezek szerint fogta, és kinyomtatott e-mailekkel,telefonjával bement a legelső őrsre.

Sajnos függetlenül attól, hogy kizárólag olyan tartalmú üzeneteket küldtem, hogy szeretnék bocsánatot kérni, szeretlek, stb. a bíróság nyilvánvalóan egy nő mellett fog ítélni, azért voltam kíváncsi arra, hogy ha meg is úszom pénzbüntetéssel, az okoz e nekem jogi hátrányt.

A_Mester_Sikolya # 2011.04.10. 12:31

na igen, pont erről beszéltem. valaki szeret valakit, és például ezért büntetik - a gyomrom felfordul ettől. pont a szeretetért büntetni, amit becsülni kellene, ami voltaképp egy ajándék... hihetetlen. ráadásul a szerelem, szeretet az megint nem egy olyan dolog, ami nagyon kontrollálható, és amikor valaki szeret valakit, akkor nem csak magának akar jót, hanem a másiknak is, sőt, talán fordítva, tehát, nemcsak a szeretetet, hanem a jóra való törekvést is büntetik. egyébként ne nyugodj bele, ne hagyd magad. lehet, hogy nő, lehet, hogy majd drámázik a bíróságon, de gyűjts bizonyítékot. például, ha nem válaszol, az nem tekintendő sem nemnek, sem igennek, ergo hogy is zaklathatnád, ha nem tudod, megkapja-e, vagy sem a leveleid. vagy, ha épp azt írta, hogy kitörli, akkor mondhatod azt, hogy nem hitted volna, hogy "zaklatod", hiszen azt mondta, hogy kitörli őket.
mindenesetre, szerintem, ha meg is büntetnek, pénzbüntetés lesz - annak pedig, tudomásom szerint (de nem akarok hülyeséget beszélni) nincs jogi hátránya, ergo nem marad "komolyan maradandó" nyoma - de majd ezt megmondják mások, akiknek ez a szakmájuk/hivatásuk...

Babalon # 2011.04.10. 12:52

Nem tudom hogy hova lehet fordulni ilyen ugyekben, biztos nem a forum a megoldas, de en kulfoldon elek, es sajnos innen nem tudok kozbeavatkozni, az erintett szemely pedig nagyon fel barmit is tenni, hatha valaki tud megoldast, de az is eleg ha megtudjak az emberek hogy magyarorszagon ilyen is van...

edesanyam par eve elkezdett konyvelni egy toroknek, kesobb romanc is kialakult kozottuk, de a ferfirol kiderult, hogy bunozo meghozza politikai es rendori kapcsolatokkal. Mikor edesanyam ott akarta hagyni kijelentette, hogy elve ot nem hagyhatja el, de azt se varja, hogy o fogja megolni, inkabb egesz eletere megbenitja, mert azt akarja, hogy anya szenvedjen. Sajnos a feljelentesek elvesznek a fougyeszeknel, egyszer az interpol vitte el, de csak egy napot ult elozetesben sok kilo ez meg azert... amikor fegyverrel jott ki, felhivtuk a rendorseget, akik azt mondtak, nem jonnek ki mert felnek. Minden nap zaklato sms-eket kuld, fenyegetozik megeroszakolja anyamat, de a nyomozo is azt mondta, hogy a torok olyan kapcsolatokkal rendelkezik, hogy nagyon szinte lehetetlen sittre vagni-pedig gyilkolt mar nem 1 embert, drog es fegyvercsempeszet, stb stb- ha megis le tudnank ultetni akkor is azzal fenyegetozik, hogy megoleti a testveremet. Ez terror, nem szerelem. Hol van itt az igaszsag?

shuto80 # 2011.04.10. 13:07

Hát, köszönöm az együttérzést, bár be kell látnom, hogy a lapok a feljelentő kezében vannak. Tény hogy elég sokat írtam neki kérlelő sms-eket leveleket, azért ebből a szempontból nem értelmes, hogy eljárás keretében akarjon tőlem búcsúzni (amivel ugye plusz hónapokig kapcsolatba kerül velem). Sajnos manapság sokat nyom a latba, hogy valakinek igazságügyis ismerőse van, és szerintem már csak azért is példát akar statuálni az egyik "aktuális" exxel.

Rendkívül sok fórumon informálódtam,ügyvédem sincs még, de azt tudom, ilyen esetben (ha akar eljárást a sértett) akkor a legenyhébb ítélet a pénzbírság.

Ettől függetlenül ha valaki büntetőügyben vétkes, (azaz kiszabtak rá bírságot) örökre ott lesz a ORFK nyilvántartásban, és a feddhetetlenségi nyilatkozatban bejegyzéssel. Igaz, hogy ezt csak igazságügyi, minisztériumi, közigazgatási szervezek kérik "tisztán" de tény, hogy ezzel a húzással nem csak több hónap idegeskedést, de bizony, joghátrányt is okozhat. És sajnos szándékában áll, mert ismerem.

Ebből a tanulság, ami nem megy, nem kell erőltetni.
Remek, hogy ebben a csodálatos jogállamban a szerelem és lelkesedés erőltetése bűncselekmény. Hát én nem érzem magam bűnösnek. Sem azt, hogy örök életemben ujjal mutogassanak rám Valaki miatt, hogy na, téged elítélt a bíróság x éve és nem vagy megbízható ember.

Ez van

A_Mester_Sikolya # 2011.04.11. 11:52

Trainer87!

jó, hát ennyi erővel ő meg meg is ölhetett volna, mégsem tette, szóval ezt hagyjuk, mindig van rosszabb. lényeg a lényeg: lehet meg van rá az okod, megértelek. a lényeg csupán az, hogy te ezt évek múltán elfelejted, vagy hónapok múlva, nem marad "maradandó károsodás", viszont neki egész életében megmarad ennek a nyoma, a "kis büntetésnek", meghurcolásnak, stb. ha benne van a nyílvántartásban, bármikor előkaphatják. ezt vedd észre. ha a másik oldalon lennél, a vádlott, gyanúsított oldalán, akkor már a "kis büntetés" dolgot lehet ezerszer nagyobbnak tartanád, mint amit ő tett veled. ez a rossz ebben, amíg nincs a másik oldalon az ember, addig a feljelentés (büntetőügyben) nem is tűnik olyan nagy dolognak.

shuto80!
igen, ezzel egyetértek. bolond az az ember, aki megszabadulás végett bírósági szintre emeli a hétköznapi, párkapcsolati problémáit, mert ezzel még jobban ki lesz vesézve az egész.
na látod, ez a gond, és ezért adnék egy hatalmas fejmosást azoknak, akik bűncselekménynek, vétségnek jegyezték be a zaklatást, valamint azokat a tűréshatár nélküli, gyáva, egoista, vagy épp empátiahiányos nőknek (vagy férfiaknak), akik szinte egyből ezt a témát pedzegetik meg, s nem zongorázik végig az egyéb lehetőségeket. kapásból feljelenteni ilyen ügyben majdnem olyan, mint veseköves embernek kikapni a fél veséjét, mert úgy a leghatékonyabb.

A_Mester_Sikolya # 2011.04.11. 13:03

és még annyi kiegészítést: ez is a baj, a zaklatásban.
ugyanolyan "bűnös" például shuto80 (legalábbis papíron), mint Trainer87 embere... és lehet egyenlő büntetést kapnak. nincs igazság benne, nincs jogosság.
de nem akarom félrevinni a témát, mert én is kíváncsi vagyok, hogy például Babalon esetében mit lehetne tenni.

Trainer87 # 2011.04.11. 16:31

Igazatok is van!Legyek én a gyáva,egoista gyenge hisztis picsa,aki már nem tudott többet tűrni.Még én sajnálom őt,hogy majdnem kirúgatott az éppen kinevezett munkahelyemről,hogy költhettem pénzt új telefonszámra,cserélhettem zárat a saját pénzemen,kidobhattam pár kiló húst meg kaját a hűtőből a lekapcsolgatott villanyórám végett,na meg persze kifizethettem sok tartozását a kapcsolatunk alatt,viselhetem a következményeit a hazugságainak munkában,meg még köszönöm neki azt is,hogy meglopott a saját bankkártyámról a szülinapomon,miután ajándékom az volt,hogy Győrben elégíttette ki magát egy hivatásossal,mert volt rá,én meg már gyűlöltem!Nem lehet sztem összehasonlítani azt az embert,aki szerelmeslevelekkel "zargat"valakit,vagy aki éveken keresztül hazudott,kihasznált és azért bánt,mert nem tartom el tovább.Ezt gondold át,és ha még mindig én vagyok a szemét,akkor csak azt kívánom neked,amit én kaphattam tőle évek során,és a hónapokig tartó zaklatás és alázás folyamán!Gondolom te jól fogod viselni!És itt sztem én be is fejeztem a témát.

A_Mester_Sikolya # 2011.04.11. 17:26

ne vedd magadra! épp erről beszéltem, hogy rendben, megértelek, megvolt rá az okod, nyugalom, így már jogos, jogosabb. azt a részt, az egoista, empátianélkülit főleg a másik embernek szántam.
itt is erről beszéltem, hogy a tied jóval súlyosabb. "ez is a baj, a zaklatásban.
ugyanolyan „bűnös“ például shuto80 (legalábbis papíron), mint Trainer87 embere… és lehet egyenlő büntetést kapnak. nincs igazság benne, nincs jogosság."

Trebor70 # 2011.04.13. 11:13

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni egy szerelem féltés kapcsán kialakult kálváriám vonatkozásában.
Tömören röviden, házasságom alatt egy munkahelyi viszony kapcsán sikerült egy olyan "Hölgyet" kifognom, akinek semmi sem szent, bármilyen eszköz megengedett.
Szeretném leszögezni, ez nem ment fel az alól, hogy félreléptem és feleségemmel, gyermekemmel szemben ez nem volt fair. Azóta a helyzet családi vonalon normalizálódott, visszatértem feleségemhez, gyermekemhez. Az illető Hölgy ezt valószínűleg nem tudta megemészteni, minden eszközzel rombolni kívánja a családi kapcsolataimat.
Idős szüleimet zaklatta személyesen, vádaskodott, szexuális tartalmú korábbi üzeneteinket mutogatta.
Anyósomékat éjszaka, almukból felcsengette, u.a. mint szüleimnél.
Feleségemet rendszeresen hívogatta, korábbi intim levelezéseinket rendszeresen, 10-es stockban küldözgette át.
Van valamilyen jogi lehetőség ( zaklatás stb.) amivel megállítható ez az ámokfutás?
Segítségeket előre is köszönöm!

Üdv,
U

tade1978 # 2011.04.19. 11:05

Tisztelt fórumozók! Mi a teendő olyankor mikor valaki feljelenta rendőrségen hogy zaklatod, miközben ő telefonálgat és néha éjjel 2-kor is felver mert valami eszébe jut. Nem beszéltem vele bántóan csak kértem hagyja abba. Most bírósági levelet kaptam de abban az volt hogy semmi nem bizonyítható ezért átadják felülvizsgálatra a helyi önkormányzatnak.

X.Y.Z. # 2011.04.23. 07:29

Zaklatasnak minösül-e, ha az adosomat hivogatja az a ceg, akit megbiztam a tartozas behajtasaval (jogerös vegzes van a tartozast illetöen)? Tehet-e feljelentest ellenem vagy a ceg ellen?

ObudaFan # 2011.04.23. 13:36

A mértéken és a módon múlik.

X.Y.Z. # 2011.04.23. 15:24

Csak egy-egy igeretre, nem teljesitett megbeszelt idöpontra vonatkozoan, termeszetese baratsagtalanabb hangon, megis hogyan gondolja - ennyi. Ez még light-os?

vagyok1 # 2011.05.18. 07:32

Szép napot!
Segítségre lenne szükségem.
Vidéken örököltünk egy telket, mi Pesten lakunk. A telek közelében élő egyik családtag folyamatosan zaklat minket, fenyeget. Amikor megyünk, ő jön és fenyeget, hogy hozza a fiait és a férjét és fenyeget, hogy megvernek minket és követeli, hogy írassuk rájuk a telek felét. Mindemellett tartozik 1,5millióval kb 4 éve, anno jó volt a viszony, papír nélkül adtunk neki kölcsön. Egyszer már neki is ment édesanyámnak amikor nem voltam ott. A kérdésem, hogy mit lehet ilyenkor tenni? Most jön egy ismerősünk is, ő esetleg tanúskodhat ha megint gond lesz. A rendőrségnek ki kell ilyenkor jönnie ha bejelentést teszünk, hogy ott vannak és zaklatnak? Ilyenkor egy "kémkamera" megoldást jelenthet? Ha felvesszük amiket mondd a saját telkünkön, gondolom az jogszerű.
A válaszokat előre is köszönöm!