Ittas vezetés


Dr. Pinczés Ferenc # 2021.02.10. 08:02

Tisztelt vini66,

Sjnos nem a bíróság fogja mérlegelni azt, hogy gyorsított eljárás (bíróság elé állítás) keretében döntsenek párja ügyében. Erre lehet indítványt tenni, de alapvetően az ügyészség "szokásán" múlik azt, hogy ők alkalmazzák a bíróság elé állítás intézményét vagy büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében történő elbírálásra tesznek indítványt, ami azt jelenti, hogy a bíróság csak a papírokból dönt.

Önknek kell tudni azt, hogy vesznek-e igénybe szakszerű jogi segítséget, de az fontosnak tartom megjegyezni, hogy tapasztalataim alapján érdemes.

Amennyiben párja több járművezetői kategóriával rendlekezik és a bíróság csak valamely jármű kategóriának vezetésétől tiltja el, úgy a többi kategóriája megmarad és vezethet, így nem kell utánképzésen részt vennie.

https://drpinczes.hu/ittas-vezetes/

wers # 2021.02.10. 07:38

vini66

Szerintem innen nem sok segítséget kaphatsz. Valóban célszerű esetedben szakember segítségét kérni.

Ha c kategóriával követte el, akkor nem látok esélyt, hogy a C megmeneküljön a tiltás alól. De ki tudja. Egy próbát megér.

Ha csak kategória tiltás lesz akkor nem kell utánképzést végeznie.

Biztosat majd a bíróságon.

vini66 # 2021.02.09. 19:52

Üdvözlet!
Tapasztalatokat, tanácsot szeretnék kérni. A párom jogosítványát ittas vezetés miatt elvették , 0,56mg/l szinttel.A munkájához elengedhetetlen a jogosítvány, a válalati autót a munkáltató megbízó levelével most én vezetem,munkaköréből adódóan van olyan nap hogy 200 km kell vezetni. A munkáltató jogtanácsosa írt egy levelet a rendőrségnek a gyorsított eljárás érdekében. Az eljárás azon szakaszában vagyunk hogy a meghalgatás a rendőrségen megtörtént 5 napja. Kérdésem az lenne hogy mennyire veszi a bíróság figyelembe hogy az ügyvéd gyorsított eljárást kérte, valamint néhány blogon azt olvastam hogy mindenképpen kell utánképzésben részt vennie akármennyi időre vették is el a jogosítványát, ez mennyire állja meg a helyét? Szeretnénk elérni hogy a c kategóriáját vissza kapja, így dolgozhatna tovább, mindenképpen fogadjuk úgyvédet? A munkáltató jogtanácsosa nem hinnénk hogy többet is tenne az ügyünk érdekében. Köszönöm előre is a válaszokat!

Lőrik Ügyvédi Iroda # 2021.01.25. 15:29

Kedves Dave77!

Az Ön ügyében az Ügyészség indítványozta, hogy büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban tárgyalás mellőzésével szabják ki a büntetést Önnel szemben. Ilyen esetben, a büntetővégzés kézbesítésétől számított 8 napon belül lehet kérni a tárgyalás tartását, de ez a lehetőség ugyan úgy az Ügyészség rendelkezésére is áll. Az Ön esetében az Ügyészség kérte a tárgyalás tartását, mert álláspontjuk szerint a büntetővégzésben szereplő büntetés eltúlzottan enyhe.

Amennyiben további kérdése merül fel, vegye fel velünk a kapcsolatot
az alábbi linkeken: https://lorik.hu/ vagy https://lorik.hu/…armuvezetes/

Bronksz # 2021.01.07. 19:20

Igen

jogosítványtalanított # 2021.01.06. 17:34

Bronksz, én ugyan segíteni nem tudok, de kérdezném, hogy elvették a jogosítványát, majd a tárgyalásra másfél évet kellett várnia?

Bronksz # 2021.01.05. 06:09

Üdv. Az egyik barátom jogsiját elvették ittas vezetésért. Ittasan koccant egy másik autóval, személyi sérülés nem volt. A jogsit bevonták kb 1,5 éve minden kategóriát. Szeptemberben volt tárgyalás a bírói ítélet szerint a B kategória 3 évre eltiltva,c kategóriát visszakapná de az ügyész fellebbezett így húzódik. Szeptember óta semmi. Mikor várható folytatás? Miért nem kapja vissza a többit?

VF.Bea # 2020.12.14. 11:45

Üdvözlet!

Az iránt érdeklődőm, hogy egy közszereplő nyilvánosságot nem kapott ittas vezetéséről, illetve az ezzel kapcsolatos hatósági eljárásról adható-e be közérdekű adatigénylés a rendőrség felé. Milyen eséllyel teljesítik az adatigénylést és mire kell figyelni, hogy nagyobb eséllyel teljesüljön?
Köszönöm előre is a választ!

Bea

wers # 2020.12.14. 05:32

2020.08.02-án 0,35mg/l értéket fújtam, fél órával később 0,32mg/l-t.

Ez a btk. alá tartozik. Majd idővel meg fogod kapni a kiszabott büntidet. Nem kell izgulnod, az eltiltás idejébe be fogják számítani a jogsi elvétele óta eltelt időt.

Azt nem tudom, hogy miért ilyen lassúak.

jogosítványtalanított # 2020.12.12. 03:34

...mindeközben az én augusztus 2-i esetemmel kapcsolatban azóta sem történt semmi, lassan 4,5 hónapnál tartunk és egy deka papírt nem kaptam.(BP, IX. kerület)

Slainte # 2020.12.11. 19:16

Valószínűleg nem vádat emelt az ügyészség (arra már jóval korábban sor került), hanem az ügyészség tárgyalás tartását kérte, mert kevesli a büntetést.

Dave77 # 2020.12.11. 15:12

Sziasztok!

Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzátok, hogy augusztus 3.-án elvették a jogsimat 0.54 majd 0.52 értéket fújtam. Szeptemberben hozott is a bíróság egy végzést amiben 4 hónap eltiltásra és 100 ezer ft bírságra büntettek. Ezután novemberben kaptam egy az ügyészségtől egy papírt amiben vádat emeltek, és előkészítő tárgyalásra köteleztek. Ebben az esetben mire számíthatok szerintetek? Természetesen elismertem a hibámat már akkor, szoval nem igazán értem a dolgot. Személyi sérülés és anyagi kár nem történt. Válaszotokat előre is köszönöm!

Pálffy1 # 2020.10.18. 11:23

ja és mivel tudom hogy meg fogja valaki kérdezni hogy mit csináltam ezért: jó előélet, sima ittas vezetés, 1.07 szonda, balesetmentesség, 6 éves B jogsi, együttműködés. ügyvéd nem volt (kirendelt sem, mivel tárgyalás sem volt, pedig azt mondták 30 napon belül biróság elé állunk)

Pálffy1 # 2020.10.18. 11:14

jogosítványtalanított nekem Május 7. volt az elkövetésem, és szeptember végén zárult le. tehát közel fél évig tartott maga az eljárás. igérték az elején hogy gyors lesz. hogy ez gyors vagy sem, azt mindenki maga döntse el.

Pálffy1 # 2020.10.18. 11:13

Nagyon egyet értek SLAINTE nevű társunkkal, aki felhívta a figyelmet, a rengeteg balga beírásra.
Én azóta követem a fórumot amióta ittasan vezettem, azaz Május 7. óta. Pesti vagyok, 4 hónap fogházat kaptam felfüggesztve, 320 ezer ft büntetést, másfél év eltiltást, most járok szoigoritott vizsgára, eddig 150 ezer forintomban van. Amikor a fórumot átolvastam korábban, én is csak azokat a beirásokat akartam tudomásul venni, amely szerint semmiség az egész, gyorsan és fájdalommentesen zárul. a többit el sem olvastam, hogy ne idegesitsem magam. ez lett a vége.

Slainte # 2020.10.18. 06:02

Uraim, figyeljünk már oda, hogy mit válaszolunk a laikus jogkeresőnek!

Az úr 0,35 mg/l-t fújt. Ez nem szabálysértés, hanem bűncselekmény (0,25 felett). Tehát eleve nem kaphat pénzbírságot, csak pénzbüntetést, ami a napi tételek számának és összegének a szorzata, és arról felelőtlenség kijelenteni, hogy 100.000 forint lesz.

És hát igen, az eltiltás alkalmazása kötelező, csak különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető, ami a gyakorlatban igen ritka.

neo-geo # 2020.10.17. 19:37

jogosítványtalanított

Ha itt a fórumon visszaolvasol egy pár évet, mint ahogy Én is tettem, akkor az fog lejönni, hogy Budapesten, és nagyvárosokban, hosszabb időre kell számítani mint vidéken! Ez valószínűleg 100 ezer forint bírság lesz, és nem tudni mennyi idő jogsi nélkül.

jogosítványtalanított # 2020.10.16. 16:07

Nagyjából mennyi idő, mire ebből lesz valami? A 30 nap bőven letelt. Mik a tapasztalatok? Budapesten történt az eset, néhány helyen konkrétum nélkül olvastam, hogy ez hátrány az eljárás idejét tekintve.

jogosítványtalanított # 2020.10.16. 15:58

Sziasztok,

Leírom már én is, hogy én hogy állok.

2020.08.02-án 0,35mg/l értéket fújtam, fél órával később 0,32mg/l-t. Balesetet nem okoztam, nem történt semmi különösebb, csak megállítottak. Igazából nem bánom, hogy elvették a jogsimat, rámfért ez a büntetés, mert nem első esetben tettem ilyet, kellett, hogy kijózanítsanak.
Azóta kaptam egy megállapító határozatot a kormányablaktól, egyébként semmi nem történt ezidáig. Ügyvédet nem fogadtam, tárgyalást nem kértem.

Ez a bizonytalanság a legnagyobb büntetés, hogy azt sem tudom, hogy egyáltalán mikor kaphatom vissza a jogsimat. :(

neo-geo # 2020.10.12. 19:19

megyo33

Én ennyiért kaptam két hónap eltiltást, és 100 ezer forint bírságot.

"A vérvétel 0.317g/l ezrelék etilalkohol-koncentációja, mint a képen is látszik, és jogerősen mehetek az okmány irodába a jogsimért"

mrkorrekt # 2020.10.11. 09:05

Ittas vezetés és bódult vezetéssel kapcsolatos információkat találsz ezen a honlapon:

https://drkiralyeniko.com/…szaszerzese/

megyo33 # 2020.10.10. 18:09

Sziasztok! Szeptember 2-àn megàllìtottak, szondàt fujattak 0,41-et mutatott. Bevittek a kapitànysàgra, kètszer fujattak szondàt. Az első 0,36, a màsodik 0.31. Megvolt a kihallgatàs, ahol elismertem az ittas vezetèst. Szerintetek mire szàmìthatok? Nem voltam mèg büntetve, egyedúl vezetem a gèpjàrművet, balasetet nem okoztam. 2 èves a jogsim, szabàlysèrtèsem sem volt eddig.

Traffic # 2020.08.20. 09:41

T. Balazs_F!

Vagy előéleti pont vagy eltiltás. A kettő együtt nem lehet.

Önt eltiltották a járművezetéstől, ezért nem kapott pontot.

Balazs_F # 2020.08.18. 12:41

Sziasztok! Már régebben meg akartam írni a történetemet, viszont kicsit kiment a fejemből, viszont szerintem sok embernek segíthet! Nekem tavaly nyáron vették el a jogosítványomat 0,33-es értékkel vidéken (Másnaposan). Akkor nagyon megijedtem, hogy ez egy éves folyamat lesz több százezer forint bírsággal és itt is hasonlókat olvastam. Én együttműködő voltam a rendőrségen a rendőrök is jófejek voltak és körülbelül másfél hónap után jött a gyorsított tárgyalásról az eredmény, hogy 72 000 forint büntetést és 3 hónap eltiltást kaptam (Ügyvéd nélkül). A pontokkal nem foglalkoztam, viszont idén megnéztem és 0 közéleti pontom volt, tehát egy pontot sem kaptam az egészért. Azóta az alkoholszonda a kesztyűtartóban pihen.

Szomorú örökös # 2020.06.19. 17:02

Krisu1234

irgalmatlan ittas alapotba fogtak el

Akkor javasolnék egy „irgalmatlanul” súlyos büntetést ezért!