Ittas vezetés


wers # 2021.03.18. 08:20

Mit gondoltok? Mit javasoltok? Mi várható?

Hogy mit gondolok, azt inkább nem írom le.

Kísérleti nyuszik közé estél, így javaslat nem sok jut eszembe. Inkább úgy általában:

Az "eltiltás" kezdete mindig az elkövetés időpontja. Az eltiltás idejébe azt azt az időt számolják be, amikortól ténylegesen leadtad a jogosítványt. Ezt majd a kormányablak ügyintézője kimatekozza neked.

Nem írtad, hogy mennyi időre tiltottak el a vezetéstől. A fellebbezésekkel az szokott a gond lenni, hogy ha nem évszázadokra tiltanak el csak néhány hónapra, akkor az elbírálás tovább tarthat, mint az eltiltás, és öngólt rúgsz vele.

Azt nem nagyon értem, hogy mit is küldtetek az ügyészségre. Ha fellebbezni akarsz, akkor a Kormányhivatal határozata ellen kell, ahogy azt oda le is írták.

Kristóf01 # 2021.03.18. 08:03

Tisztelt Tagok,

Közepesen ittas állapotban elektromos Lime rollerrel elestem, egy járókelő kihívta a mentőket és velük együtt jöttek a rendőrök is. Szondáztatás, vérvétel, stb. Csak magamban keletkezett 8 napon belül gyógyuló sérülés. Tavaly nyáron történt az eset, de csak most vonták be a jogsimat februárban. Azt mondták eddig vártak, hogy mi az álláspont az erollerekkel kapcsolatban és hát az, hogy gépi meghajtású járműnek számítanak.
Egyébként a Lime roller 250W-os és a kresz szerint 300W alatt biciklisnek számít, nem egyszerű a helyzet.

Ügyvédet kerestem, de azt mondták, hogy annyira piti ügy, hogy vissza fogják minősíteni szabálysértésnek. Azt mondta a rendőr, hogy hónapokig is eltarthat, mire döntés születik az ügyészségen. Kérelmet csatoltunk az ügyhöz, illetve az ügyvéd tanácsára az ügyészségnek is elküldtem , mert a munkámhoz szükség van a jogsimra, de 3 hete csend van, a lakcím szerinti kormányablak küdlte a határozatot, hogy tavaly nyártól bevonta a jogsimat. Ez is furcsa, mert nem akkor, hanem most vették el 2 hete.

Mit gondoltok? Mit javasoltok? Mi várható?

Köszönöm
Üdv
Kristóf

Dr. Pinczés Ferenc # 2021.03.17. 09:26

Tisztelt farkasatis,

Előfordulhat, hogy rövi időre őrizetbe veszik, de a kihallgatást követően elfogatóparancs visszavonásra kerül és az őrizetet is megszüntetik. Fontos azonban, hogy a kihallgatás során megadja elérhetőségeit a nyomozó hatóság részére, így lakcímét, tartózkodási helyét, elektronikus levelezési cémét és telefonszámát is.

További hasznos információért látogasson el a: https://drpinczes.hu/…gatoparancs/

farkasatis # 2021.03.17. 05:02

2019ban engedély nélküli vezetesert(soha nem volt jogsim) újra eltiltottak két évre. 2020majusaban ittas végzetesen érték a Rendörők eltiltás alatt. Helyszín 0.53 bent a nagyszondan már 0.51. Elengedtek. Azóta külföldön tartózkodom kihallgatása nem sikerült sort keríteni viszont most szóltak Magyarországról hogy police. Hun a rendorkapitanysag megkoroztetett kihallgatása eloallitasra. Olyan kérdésem van hogy ha holnapután megjelenés a rendőrségen mert megyek haza akkor őrizetbe fognak venni? Vagy ilyenkor mire számítható?

mrkorrekt # 2021.03.16. 19:19

Ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetéssel kapcsolatos hasznos információk Dr. Király Enikő ügyvéd honlapján is találhatóak:

https://drkiralyeniko.com/…szaszerzese/

Lőrik Ügyvédi Iroda # 2021.03.12. 13:59

Tisztelt Petike1981!

A 0,78 mg/l légalkohol egy közepes befolyásoltságot jelent. Ittas járművezetés esetén az esetek nagy részében pénzbüntetés kiszabására, illetve járművezetéstől eltiltásra kell számítani, hiszen ittas vezetés esetén kötelező a terheltet eltiltani a járművezetéstől. Azt fontos tudnia, amennyiben a járművezetéstől eltiltás teljes körű, úgy utánképzési kötelezettsége is keletkezik. További információért látogasson el a:https://lorik.hu/…armuvezetes/ honlapra

Petike1981 # 2021.03.11. 14:33

Tisztelt Mindenki !

Kérném, a segítségeteket !

iden 2021 január 21.én elvették a jogosítványomat ittas vezetes miatt.
Légalkohol szint első 0,78 második 0,74
rendőrsegi kihalgatas szerinte nem volt hanem a kapitánysagon egy jegyzőkönyv készült.
Mire számithatok ?
B kategorias jogosítvanyom van, eddig nem volt még ittas vezetes miatt eltiltasom.
Aki tud esetleg segíteni megköszönöm a tanacsát.

üdv
Kpeter

Lőrik Ügyvédi Iroda # 2021.03.08. 14:16

Tisztelt Jogosítványtalanított!

Az ügyben akkor érdemes tárgyalás tartását kérni, ha a büntetővégzésben a bíróság nem vett figyelembe minden enyhítő körülményt a büntetés kiszabása során és a kiszabott büntetés eltúlzott. Ennyiből nehéz megmondani, hogy a 6 hónap járművezetéstől eltiltás valóban megfelel-e a büntetéssel elérni kívánt céloknak. A másik oldalról, mivel az Ön által leírtakból az tűnik ki, hogy lejárt már az eltiltás tartama, úgy csak a jogerős büntetővégzéssel kezdheti meg az utánképzést, így nem biztos, hogy megéri a tárgyalás tartását kérni. Természetesen ez az Ön döntésén múlik.

További információkért látogasson el honlapunkra: https://lorik.hu/…armuvezetes/

Szomorú örökös # 2021.03.07. 05:03

jogosítványtalanított

6 hónap közúti járművezetéstől való eltiltás.....7 hónap után kaptam meg a bűntetővégzést...mehetek utánképzésre...

Lesz az még több is, mint 7 hónap. Egyelőre utánképzésre sem mehetsz. :-O

A kormány által hozott új védelmi intézkedésekkel összhangban a Vizsgaközpont március 8-tól határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit.

Szóval kitartás!

jogosítványtalanított # 2021.03.06. 16:20

Röviden tömören...6 hónap közúti járművezetéstől való eltiltás, 150.000 Ft pénzbűntetés. 7 hónap után kaptam meg a bűntetővégzést...mehetek utánképzésre...
Nem tudom, hogy van-e értelme tárgyalás tartását kérni, de úgysincs hozzá semmi kedvem.

jogosítványtalanított # 2021.03.05. 15:40

Ma levelem jött a bíróságról, de nem voltam itthon, így csak holnap tudom átvenni, így elmondhatom, hogy 7 hónapot és 3 napot kellett várnom az áhított végzésre.

Slainte # 2021.02.11. 19:59

Szomorú örökös,

pontosan ugyanúgy nem vettem észre, mint ahogy te sem, hogy már felhívták rá a figyelmem, és már közel egy órával a hozzászólásod előtt reagáltam is már.

Jogosítványtalanított,

igen, ritkának sem mondható.

jogosítványtalanított # 2021.02.11. 17:08

Slainte,

Találkoztál már olyan példával, hogy valakinek hosszabb időt vett igénybe az eljárás, mint maga az eltiltás ideje? Gyanítom én így fogok járni, bár ezt korábban nem gondoltam volna.

Szomorú örökös # 2021.02.11. 16:07

vini66

teszem hozzá hogy földúton állították meg, habár ahogy tájékozódom, ez irreveláns, a lényeg hogy ittas volt, bárhol is vezette a gépjárművet.

Ezt valóban jól látod! A földút is közlekedésre szánt út, nagyon sok tanyát csakis így lehet megközelíteni, így ott sem lehet ittasan vezetni.

Szomorú örökös # 2021.02.11. 16:05

Slainte

Az ittasság fokáról nem írtál semmit, noha ennek alapvető jelentősége van.

Dehogynem, mindjárt az első posztban leírta:

A párom jogosítványát ittas vezetés miatt elvették , 0,56mg/l szinttel.

Slainte # 2021.02.11. 15:11

jogosítványtalanított,

elnézést, akkor én olvastam figyelmetlenül vissza. A 0,56 mg/l enyhe fokú befolyásoltság (kb. a sáv közepe), a 0,35 mg/l még inkább (a sáv alja felé). Neked valóban nem várható 6 hónapnál hosszabb eltiltás, de vini66 párja is inkább akörül.

vini66,

a rendőr ígérete a bírósági ügy gyors lezárására, meg az "ideiglenes vezetői engedély" minimum fegyelmi vétség, ha bizonyítható lenne. Így azonban már nem érdemes foglalkozni vele, mert nem visz közelebb a jogosítvány visszaszerzéséhez.

vini66 # 2021.02.11. 13:24

Nem akartam azokat sértegetni akik nekem írtak, ha úgy érzi bárki, akkor elnézést kérek és minden válaszomba meg is köszöntem. Visszaolvasva 20. oldal után akadtam ki. Hálás vagyok minden nekem cimzett válaszért!
"Ugyanakkor, az ittas vezetőt az őt elfogó rendőrök mindenféle módon próbálják nyugtatni. Egyrészt a rendőröket erre oktatják: nem kell az elkövetőt az amúgy is szorult helyzetében még inkább megfélemlíteni. Ezért a rendőrség a legtöbb esetben azt "ígéri" az ittas vezetőnek, hogy az ügy gyorsan le fog zárulni, 30 napon belül meg "fog oldódni", nincs miért aggódnia az ittas vezetőnek." ittasvezetés.hu idézet.
Az előállításkor és a kihalgatáson is jobb lett volna ha nem mondanak semmit a rendőrségen. Ezt a tapasztalatot még megosztom.

jogosítványtalanított # 2021.02.11. 13:05

Slainte

A kérdező írta, hogy 0,56mg/l-rel kapták el.

A kérdezőnek:

Engem 2020.08.02-án 0,35mg/l értékkel állítottak meg Budapesten, ez lassan 6,5 hónapja volt, úgyhogy sajnos azt mondom, hogy nyugodtan hátradőlhettek.

Pláne ahogy olvasgattam mások tapasztalatait, ekkora értéknél, amivel én követtem el az ittas vezetést 6 hónapnál hosszabb időre nem szokták elvenni a jogosítványt, nekem meg még csak az ítélet sem született meg ennyi idő alatt.

Slainte # 2021.02.11. 12:29

Kedves vini66,

nem igazán értem ezt a kifakadást, mert való igaz, hogy túl sok itt a személyeskedés, de pont Te személyeskedés nélküli, pontos választ kaptál minden kérdésedre, amire lehetett.

Wers az első hozzászólásodra megírta, hogy fordulj ügyvédhez.

Dr. Pinczés megírta, hogy a bíróság semennyire nem veszi figyelembe a "gyorsított eljárás kérését" (ilyen nincs is), és hogy a jogtanácsos nem járhat el védőként.

Wers és dr. Pinczés is megírta, hogy az utánképzés csak úgy kerülhető el, ha csak kategóriára tiltják el, én megírtam, hogy a kategóriás eltiltásnak ki kell terjednie arra, amivel elkövette.

Sajnos nem kizárt, hogy könnyen találsz majd olyan ügyvédet, aki x százezer forint munkadíj ellenében szívesen megigéri, hogy három hap múlva díszkötésben adják vissza a jogosítványt, csak éppen Ti elbukjátok a pénzt, a jogosítvány meg nem fog visszakerülni.

Fel kell arra készülni, hogy egy ideig nem lesz jogosítvány, arra kell törekedni, hogy ez minél rövidebb legyen és utána gyorsan visszakapja, nem pedig arra haragudni, aki ezt kimondja.

Az ittasság fokáról nem írtál semmit, noha ennek alapvető jelentősége van. Enyhe foknál meg lehet úszni pár hónappal, de gyakran már közepesnél is egy év alatt. Innen kellene kiindulni (persze akkor, ha maga az ittasság nem vitatott).

wers # 2021.02.11. 11:19

Az intézkedő rendőr félretájékoztatásához nem szívesen szólok. Minek is tenném.

Úgy kezdtem, hogy innen sok segítséget nem tudunk adni. Amit hozzá tudtunk szólni azt megírtuk. Hogy mikor mi fog történni csak találgatni tudnánk, de arra nincs szükséged.

Az eddig keletkezett irataiddal keress fel szaksegítséget. Ez a legjobb válasz, amit itt kaphatsz.

vini66 # 2021.02.11. 11:04

Még egy szösszenetet ide tennék, a rendőr azt a "felvilágosítást" adta a páromnak hogy nyugodtan vezethet, mivel amikor előállították, kapott egy ideglenes engedélyt hogy munkába mehet autóval. Soha ilyen ügyünk nem volt, nekem azonban gyanús volt ez az egész és másnap reggel miközben a párom készülődött dolgozni, átnéztem a papírokat amit kapott. 3 darab volt.Ilyen marhaság egyik lapon sem szerepelt és nem is adhattak ki ilyen ideglenes jogosítványt és nem is létezik. Ha én nem "ütöm" fel a keresőt és nem nézek utána, akkor a párom "belefut" még egy ellenőrzésbe jogosítvány nélkül. Azért írtam ezt le hogy aki vitázni jön ide, gondolkozzon el arról hogy nem sok lehetősége van tájékozódni azoknak, akik ilyen helyzetbe kerülnek.

vini66 # 2021.02.11. 10:49

Szomorú egy fórum ez is.
Azt hittem visszaolvasva, a mások ügyéből talán valami sejtést fogok találni, hogy mi vár ránk, de 3 évre visszamenőleg is csak személyeskedések, veszekedések hozzászólások, segítség helyett. Keresem ittasvezetés.hu-t. Ez a fórum nekem és másoknak sem segítség! Első körben a rendőr teljesen félre tájékoztat,akkor próbál az ember tájékozódni és felüti a keresőt, elsőként ezt a fórumot adja ki. Admin nincs? Köszönöm azoknak, akik válaszoltak nekem. További ittasvezetés nélküli életet kívánok mindenkinek!

Slainte # 2021.02.11. 06:27

Valóban fontos a szakember bevonása, azonban Wers-sel egyetértve arra én sem látok lehetőséget, hogy azt a kaetgóriát visszakapja a férje, amelyikkel megvalósította az ittas vezetést. Sőt, én a 38/2007. BK vélemény III/2. pontjára tekintettel kategorikusan kizárom.

vini66 # 2021.02.10. 18:53

Köszönöm a válaszokat! Ahogy sok helyen olvastam is, a rendőr arra van kiképezve hogy nyugtassa az ittas vezetésen kapot elkövetőt például olyan meggyezésekkel hogy 30 napon belül biztos döntés születik. Ahogy tapogatózunk ez ügyben jövünk rá hogy ez hónapokba is telhet. Én rokkant nyugdíjas vagyok, nem tudom meddig tudom a férjem a "sofőrködéssel" kisegíteni az egészségem miatt, valamint a munkáltató meddig lesz türelmes és engedi hogy én vezessem a vállalati autót. A munkáltató jogtanácsosa rendelkezik meghatalmazással, próbálunk majd vele is beszélni. A férjem nagyon nagy hibát követett el (teszem hozzá hogy földúton állították meg, habár ahogy tájékozódom, ez irreveláns, a lényeg hogy ittas volt, bárhol is vezette a gépjárművet.) Wers így gondolom most már én is, mindent meg kell próbálni, szakember segítségét is bevonni.

Dr. Pinczés Ferenc # 2021.02.10. 09:28

Tisztelt vini66,

Annyit még hozzá tennék előző hozzászólásomhoz, hogyha munkáltató jogtanácsosa nem rendelkezik meghatalmazással Öntől az ügyre vonatkozóan, úgy beadványának értékelése szintén az ügyészség jóindulatán múlik.

https://drpinczes.hu/ittas-vezetes/