Ptk 339. " Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
A jogelmélet szerint: a károsult bizonyítja, hogy
- őt kár érte
- a kár összegszerűségét,
- az összefüggést az általa megjelölt kár ok, és a bekövetkezett kár köztött.
- valamint azt, hogy az általa megjelölt kár ok, a károkozó jogellenes magatartásában keresendő.
A károkozó ekkor még mindig kimentheti magát, ha igazolja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Jelenleg a könyvelő ugye jogellenes módon járt el, ( rosszul könyvelt ) emiatt következett be a kár, amelynek összege azonos a kiszabott, és ténylegesen megfizetett bírság összegével.
Ha a könyvelő nem tudja igazolni, hogy az adott helyzetben más könyvelő is hasonlóképpen járt volna el, akkor az ellene indított pert megnyerheted anélkül, hogy a kártérítésről a közöttetek létrejött szerződés bármit szólna.