Részemről csak megerősíteni tudom az előttem szólókat. Nehogy fizess! Az ingatlan birtokbaadásával a vevő elismeri, hogy az ingatlant megtekintett állapotban vásárolja meg, úgyhogy innentől kezdve az esetleges téves piaci felmérés kockázatát ő viseli. Az üzlet megköttetett, tehát fizetnie kell. Jól értem, ugye, hogy nem kellékszavatossági kifogása van (pl. az eladó taposóaknákat rejtett el a hálószobában, amiről ő a vásárláskor nem tudott)?
Átvertek vagy csak akarnak?
A római jogban felén túli sérelemnek nevezték azt az esetet, amikor a szolgáltatás, és az ellenszolgáltatás között feltűnően nagy volt az értékkülönbözet. A mai magyar jog ugyancsak ismeri ezt a jogintézményt, amely egyike azon eseteknek, amikor a bíróság utólag módosíthatja a felek között létrejött szerződést. A feltűnően nagy értékaránytalanságot tehát a bíróság módosíthatná, de:
1.) csak addig a mértékig, amikor az értékarámnytalanság már nem "feltűnően nagy " azaz ( tanult kollégám hozzászólásával egyezően ) + - 20 %-nál nem nagyobb ) és
2.) ehhez az is kell, hogy a feltűnő értékaránytalanság egy olyan előre nem látható körülmény miatt következzen be, amelyrőla szerződő felek a szerztődéskötés alkalmával még nem tudhattak, és végezetül
3.) A feltűnő értékaránytalanság a szerződéskötés időpontjában már fennálljon.
Szia Leiterjakab!
Köszönöm szépen a segítséget, én is hasonlóan gondolom, csak a jogi háttérrel nem vagyok tisztában.
Köszönöm szépen !
Szia!
Nehogy fizess neki 1,5 milliót. Ha akar valamit akkor forduljon bírósághoz. De te meg ne hagyd, hogy téged ugráltasson.
A pert el fogja veszíteni. A szerződésben ő vállalta a 10 millió ft megfizetését. A megtámadása akkor lehetne sikeres, ha a vételár feltűnően értékaránytalan lenne. Erről a joggyakorlat szerint nincsen szó, mivel 20% vagy efölötti eltérés szükséges általában a szerződés megtámadásához. Ebben az esetben erről nincsen szó.
Leiterjakab
Sziasztok !
A következőben kérnék segítséget, ha tud valaki..
Március elején eladtam a panellakást 10millió forintért ( Szerződés megkötése ) és 1én költöztem ki belőle. A vevő most azzal jön, hogy megvizsgáltatta a lakást egy szakértővel, és csak 8,5 milliót ér. Vagy adjak neki 1,5 milliót (pontosabban a második részlet ennyivel kevesebb lenne) vagy polgári perben támad meg. Úgy érzem, hogy Márciusban a lakásnak ennyi volt az ára, arról nem tehetek, hogy az ingatlan piac ennyire ingadozik. Ugyanakkor a szerződésben le van írva a vételár. Megtámadhat engem ezzel? Veszítek 1,5 milliót emiatt?
Kérem, ha valaki tudja ennek a jogi oldalát segítsen !
Köszönöm szépen
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02