Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


Ani2085 (törölt felhasználó) # 2011.09.25. 12:20

Icike 42-nek: természetesem megfellebbeztem az I. fokú határozatot, 10.18-án megyek II. fokra. "csak" egy újabb röntgen felvételt tudok vinni a gerincemről, amit összehasonlítva a 2005-ben készülttel a laikus is látja, kiolvassa a leleltből, hogy több és mértékében nagyobb az elváltozás. Most a csípőm és a térdeim is meg lettek vizsgálva, mindkét helyen erős kopásokat mutattak ki. Viszont MR-re nem küldenek csak úgy a saját kérésemre, mert túl költséges, meg több hónap a várakozási idő. Azt mondta a rheumatológus, hogy drasztikus rosszabbodás esetén indokolt, nekem meg még mozog a két lábam.
Készülök bemenni a Gyorskocsi utcába, hátha adnak másolatot az ott végzett vizsgálatok eredményéről, mert azt a Munkaügyi Bíróságnak küldték át, és a bíróságon meg lehet kérni a végzésről hitelesített másolatot. Ezek még beleférnek az időbe, ezek nélkül semmire sem megyek. Pont ennek az időszaknak a vizsgálatai hiányoznak a betegéletútból. Az Igazságügyi Orvosszakértői vizsgálatnak ott kellene lenni, de a 2 év hosszú idő.
Tegnap este szerettem volna válaszolni, de nem lehetett az oldalt használni.
Kedves TÚLÉLŐ!!!
Úgy látom hasonló cipőben, betegségben járunk, Te se add fel. Én az I. fokú határozat után jó egy hétig tiszta ideg voltam, de most túl vagyok a sokkon. Azt hiszem, tényleg sokkolt a visszaminősítésem. Most kedden megyek még a pszichiáterhez, elviszem a határozatot, hagy dobjam már fel Neki is a hangulatát. Aztán írhat Ő is egy szakorvosi véleményt, hogy okozhat-e pszichés zavar 4-5 évvel korábbi időpontban többszörös/műthetetlen gerincsérvet. Egyébként egy nagyon empatikus hölgy, szerintem először nevetőrohamot kap, aztán simán lehülyézi őket, ahogy néha magát is szokta beszélgetés közben.
Kívánok további szép napot mindenkinek.

kiszolgáltatott # 2011.09.25. 12:42

Szerintem sem kéne legalább ezen a fórumon,mikor mindenki cipeli a saját keresztjét, egymás "kikezdésével" foglalkozni.Ez a cél úgyis:egymás összeugrasztása.

derpate # 2011.09.25. 13:10

Sokféle fórumon jelen vagyok van tehát tapasztalatom. Ez a fórum valamiben azonban eltér más féléktől . Itt érzékenyebb mindenki – érthetően –betegek vagyunk és kiszolgáltatottak.
Nincs itt helye –gondolom én, sejtéseken alapuló gyanúsítgatásoknak, de feljelengetéseknek sem.
Egymás segítése, hasznos és hiteles infók közreadása, vigasztalás, bíztatás és kölcsönös bizalom !!!!!!
Kedves DOKTOR és kedves kismargóc zárjátok le ezt az egész ügyet egymás között, mert ha a bizalmatlanság valahol megjelenik, ott meg is marad.

Túlélő # 2011.09.25. 14:58

Ani2085
Igen én is elgondolkodtam azon,hogy 27.hónapja folyik a perem,aki a mostani állapot alapján megmondja mi volt 2 éve,hát az már igen.Mert aki valóban beteg,mint mi itt a fórumon az tudja,hogy vannak rossz és rosszabb időszakok.Sajnos a jóbol egyre kevesebb.
Megpróbálom nézni a tv holnap,de nem ígérek biztosat,mert tüdőgondozóba kell mennem meg a háziorvoshoz is.
Ne veszekedjünk,úgyis van elég bajunk,ha még minket is egymásnak ugrasztanak,ki fog nekünk segíteni???

Nap-lemente # 2011.09.25. 16:16

Sziasztok!

Én is nézem holnap a Tv-ét.
Google keresőbe beírtam...több visszajelzést találtam. Szerintem már
most nagyon sokan várják a holnapi
p.közvetítést.
De... vajon miért is várjuk ??
Bizonytalanság sem jó...az meg még rosszabb lesz ha kész tények elé állítanak bennünket.
Kivárnak az utolsó napokig...ez kegyetlen és idegőrlő !

skorpió13 # 2011.09.25. 17:20
vbartamonika@citromail.hu # 2011.09.26. 06:21

Sziasztok !

Szomorú ,hogy így mennek emberek egymásnak vénember történetét én lementetem és kimásoltam aki olvasta előzőekben ,hogy meg tudjam mutatni másoknak a környezetemben és a háziorvosomnak is jó lenne ha tisztázódna ez az eset .

Mindig azt mondom szomorú ha valakinek annyi ideje van ,hogy a másikat bántsa elég nehéz időket élünk mi itten is 26 hónapja harcolok az ügyemben.

gjanosz # 2011.09.26. 06:58

Tisztelt DOKTOR !

Kérném szépen jöjjön vissza,mert szükségünk van Önre.

Debra01 # 2011.09.26. 10:59

Nekem lenne egy megállapításom, és érdekelne a véleményetek.
Sokat hallani itt, hogy a beteg embereket a nem létező munka világába akarják kényszeríteni. Ami így is van.
De! Nekem egy gerinc műtétem volt úgy másfél éve. Egyre rosszabb állapotban vagyok, és emiatt kétségbe vagyok esve. Az operáló orvosom, és egy ortopéd doki, valamint egy igazságügyis is ajánlotta a balneo terápiát, gyógytornát.
A Reumatológus nem hajlandó beutalót adni. Mindössze ingeráram kezeléseket, amit lássunk be ennyi már inkább ártalmas, mint használ...kaptam röntgen besugárzást, aminek nincs eredménye, és interferenciát. A nyakamra ami nem volt operálva. Egyre nehezebben mozgok. Merevebb vagyok, és nőnek a fájdalmaim. A reumatológus azt mondja, hogy ez ezzel jár. Szerintem , lehetne ezen javítani, és akkor, talán, még dolgozni is tudnék.
Nekem lenne lehetőségem munkára, de nem segít rajtam az egészségügy. magán kezelésekre nincs pénzem!
Sokat vagyok köztetek, és olvasom az írásaitokat. Tudom, hogy furcsálljátok, hogy nekem ez a legnagyobb problémám. De én Úgy Érzem, hogy dolgozhatnék, lehetőségem is lenne rá, de mintha szándékosan rombolnák a megmaradt, vagy még helyre hozható egészségemet.Az NRSZH, meg "ítéletet" hoz. De nem rajtam, vagy a betegeken kellene, mert szerintem sokan tudnánk munkaképes állapotba kerülni, ha ezt támogatnák.

Nap-lemente # 2011.09.26. 15:31

Sziasztok!

Néztem a Tv-ét sajnos .

P.közvetítést egy szóban összegezni
lehet: Türelem !??

doctor (törölt felhasználó) # 2011.09.26. 16:30

Üdv!
Egy kis segítség, igaz nem a rokkantakra vonatkozik, de az iránymutatás céloz valamire... a politika részéről.

http://www.penzcentrum.hu/…1029915.html

Nap-lemente # 2011.09.26. 16:37

Kedves Szanka!

" Fogytán a társadalom türelme : mi lesz a nyugdíjrendszerrel? Címmel
interpellációt nyujtott be Pál Béla képviselő.
”"

14.30-kor megvolt a felszólalás ....
Válasz a kormány részéről :

Türelmet kérnek!! Még nincs semmi
eldöntve ...ill. / magán véleményem :
kivárnak hagynak bennünket őrlődni.

Nap-lemente # 2011.09.26. 16:49

Kedves / doctor !

Köszönöm-köszönjük a linket !

Bár én r.nyugdíjas vagyok...de azért valami megfogott :
Mégis engedélyt kapott a D-Day
A rendőrség második nekifutásra engedélyezte, hogy a mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység által D-Day néven meghirdetett tiltakozó akciósorozatot az eredetileg tervezett helyszínen, a budapesti Clark Ádám téren lehessen ülősztrájkkal megkezdeni szeptember 29-én - közölte a szervezők nevében Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Korábban azzal az indokkal utasította el a rendőrség az ülősztrájkként meghirdetett megmozdulást, hogy a Clark Ádám tér - és ezzel együtt az Alagút, illetve a Lánchíd - lezárása esetén a közlekedést más útvonalon nem lehet biztosítani.
A BRFK korábban az október 1-jei Kossuth téri nagygyűlést és a következő napra a budai várnegyedbe szervezett vonulásos demonstrációt is megtiltotta, ám ez utóbbi határozatokat a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte. A szakszervezetek egyik fő kövcetelése, hogy álljon helyre a korkedvezményes, a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelme. Mint ismeretes, június közepén hatályba lépett az a Lázár János és Balsai István fideszes politikusok által kezdeményezett alkotmánymódosítás, amely kimondja, hogy "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható".

Ani2085 (törölt felhasználó) # 2011.09.26. 16:53

Kíváncsi lennék, mennyi türelem van még az emberekben. Majd' mindenki feje felett ott lebeg Damoklesz kardja, legyen aktív dolgozó, már öregségi nyugdíjas, vagy rokkantnyugdíjas. Jól beijesztenek mindenkit egy-egy elkapkodott be/kijelentéssel, aztán várjon mindenki türelmesen? Naponta jelennek meg cikkek az elkapkodottnak, meggondolatlannak, kivihetetlennek talált ötletek ellen, mégis egy helyben topog az egész ügy. Tele van a parlament jogászokkal, miért kell mumust játszaniuk? Miért? Nem értem én ezt az egészet. De legyünk türelmesek, várjuk meg, kik felett törnek pálcát. Bocsi, ez már politikai komment volt, de muszáj reagálnom az ilyesmire.

Nap-lemente # 2011.09.26. 17:10

Kedves Marika /mari55 !

Tegnap megígértem ....így meg is néztem.Szívesen máskor is!

INDEX fórum
LESZÁZALÉKOLTAK FÓRUMA...ott is járok napi szinten . Bár még írni nem írtam
ott....de hamarosan fogok.

Üdv.: Nap-lemente / Katalin

Debra01 # 2011.09.26. 17:43

Én kimegyek. Túl sokáig nem tudok, de esetenként kimegyek közéjük. (gyarapítom a tömeget)

###mirjam### # 2011.09.26. 18:13

sziasztok mindenkinek!

doctor (törölt felhasználó) # 2011.09.26. 18:22

Tiszteltek, kedves fórumozók!

Előszőr is köszönöm, hogy küldtek és küldenek emaileket, nagyon jól estek, 'es itt a fórumon is, ahogyan válaszoltam és ígértem, visszatértem. Igaz nem szerettem volna visszatérni, de úgy érzem, hogy ha tudok, kutya kötelességem segíteni a fóromozóknak, mert erre nagy szükség van? Nem gondoltam volna, hogy vannak akik kedvelnek, csak ezért tértem vissza!

Más!

Természetes jómagam is részt kívánok venni a demonstráción, mert elfogadhatatlan, ami itt történik! Már megszerveztem a baráti társaságomat, akikkel jelen leszünk és gyarapítsuk, az elégedetlenek táborát. Nagyon remélem, hogy Kónya úr vezetésével sikerrel járunk és erőszakmentesen elérjük közös célunkat!

doctor (törölt felhasználó) # 2011.09.26. 18:36

javítás: erre nagy szükség van! Elnézést kérek.

Debra01 # 2011.09.26. 19:05

Hosszú lesz doki :) Én úgy tervezem, hogy minden nap kimegyek. Viszek szendvicset, vizet...
Egy másik site-en is jelen vagyok, szét nézek, kikkel lehet csoportot alakítani.

doctor (törölt felhasználó) # 2011.09.26. 19:58

Kedves Icike!

Köszönöm!

Szerveztem a baráti társaságomat hétvégére és van köztünk egy patikus is, akivel hosszasan beszélgettem erről a fórumról is, a helyzetről.
Neki van egy ismerőse a minisztériumban és érintették ezt a témát is a rokkantakról. Lényeget tekintve, azt mesélte el, hogy annyira bonyolult a rendszer, hogy egyenlőre semmi konkrétum nincs, mert próbálnak valamilyen középutat találni, hogy mindenkinek, már akik jogosultak, jó legyen. Nyufig súlyos elmaradásban van az adatbázis kezelésében, rengeteg aktájuk az irattárban porosodik, még elő sem vették stb.
Minisztérium is ezáltal hátráltatva van, mert nincsenek pontos számok, jogi státuszok stb. Ha nem találnak ki valami jogi csavart, akkor idén még az is lehet, hogy minden marad a régiben. Nrszh és nyufig is elmaradásban van, ezért tehetetlen a minisztérium. Állítólag őrjöngenek az államtitkárok a tehetetlenség miatt és az egymásra mutogatás zajlik, keresik a bünbakot.

Szerintem ezért hallgatnak a politikusok, mert gőzük sincs arról, hogy hogyan fogjanak hozzá a változáshoz. Rendvédelmisek problémája számukra egyszerűbb, ezért ott röghöz kötöttebb a politikai vélemény. Adatbázis is kézenfekvőbb, hiszen rendvédelmi adatbázis, adatkezelés külön van.

vbartamonika@citromail.hu # 2011.09.27. 04:10

Szia Debra 01 !

Ha ez nem sikerül beszélj a házi orvosoddal mit lehet tenni máshova tudsz e menni azt tudom Pesten van egy fájdalom ambulancia nagyon rendes az orvos én mailen beszéltem vele mivel nekem is két gerinc műtétem volt .

tian # 2011.09.27. 04:25

Kedves doctor!
Nagyon megörültem amikor teljesen bizonyossá vált, hogy Ön a régi DOKTOR. Mindig kíváncsian vártam a hozzászólásait és ezentúl sem lesz ez másként. Köszönöm hogy visszatért.

Túlélő # 2011.09.27. 06:44

doctor!köszönjük a bölcsességét és viszatért közénk!!!szükség van Önre.
Sajnos nem tudok menni 29-én,én nem tudok ilyen sokat utazni,ott ülni,állni.Gondolatban azért ott leszek.
A saját ügyem tapasztalán annyit tudok mondani,tényleg nem tudják,hogy mit és hogy kéne. Akkor miért nem hagyták a rendszert addig a régi formában,míg nem volt egy TELJESEN KIDOLGOZOTT új terv.Szép napot mindenkinek.

doctor (törölt felhasználó) # 2011.09.27. 08:11

Kedves Fórumozók!

Köszönettel veszem, hogy valakinek örömet okoztam a visszatéréssel.
Ha olvassa az oldalt kedves Ilona, most Önhöz szólnék!
Nagyon kedves, hogy megtalált emailben és folytattunk egy kis beszélgetést. Köszönöm, hogy elmesélte a történetet a férjével kapcsolatban és segített nekem, hogy tisztán lássak! Intézkedtem és ígéretet kaptam arra, hogy önnek és kedves családjának semmilyen kellemetlensége, bántódása ne essék és garantálom, hogy nem is lesz, remélem tudja, hogy ezzel mire céloztam! Fontosnak tartottam, ahogyan ígértem is kedves Ilonának, hogy tájékoztatom a fórumozókat, mert számomra ez a kedves hölgy, a vénemberként regisztrált, elhunyt úriember felesége. Szégyellem magam, mert nem hittem a történetben, mert meseszerünek tünt, ezért nyílvánosan is ha kell többször is elnézést kérek Öntől és természetesen Kismargoctól is! Nem is értem, hogy miért tettem fel ilyen ostoba kérdést, amikor most már számomra minden egyértelmű! Részemről végszóként annyit, hogy mindent amit lehetett, itt nyílvánosan is, bocsánatot kértem. Remélem, hogy itt mindnyájan, egyet értenek velem abban, hogy őszínte részvétet nyílvánítsunk kedves Ilonának és családjának! Tiszta szívből kívánjuk, hogy ebben a mély fájdalmában is erőt, egészséget, kitartást, ha úgy érzi elég erős már, akkor szeretettel várjuk ide és nagy örömmel vennénk ha hozzászólna a fórumhoz. Ez a fórum más világ, itt segítőkész emberek vannak, akik önzetlenűl segítenek és így mi is könnyebben vesszük fel a harcot a politikai rendszer ellen! Összefogással egy csapatban, erősebbek vagyunk, jogászokkal, orvosokkal, de még az egyszerű emberekkel karöltve is, nagyon hasznos segítő tanácsokkal látjuk el az újjonnan érkezőket és természetesen mindenkit!
Nagy szerettel fogjuk várni Önt!!!

Más!

Akik nem tudnak eljönni a nagy eseményre, köszönettel vesszük a lelki támogatásukat, mert higyjék el, ez is van olyan fontos, hogy biztosan tudjuk betegegek százai, vagy talán ezrei gondolnak ránk és biztosítanak minket a támogatásukról. Amikor mi ott leszünk a D-day napon, sokszor fogunk gondolni az otthoniakra, akik sajnos a betegségük miatt nem tudnak, nem tudtak jelen lenni. Nagyon remélem és drukkolok önöknek, hogy a fájdalmakon túl, nyerjük meg békésen ezt a csatát, ha mélyen hisznek benne, akkor megfogjuk nyerni és nem engedjük, hogy egy tollvonással elvegyék a jogosan szerzett tulajdonukat, rokkant és egyéb járadékokat!!!

Mindenkinek békés, fájdalommentes napot kívánok!

doctor ( A DOKTOR)