Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék


Túlélő # 2013.02.06. 05:25

BLMM
Én a google-ba írtam be,igaz még tavaly juniusban.Most amikor ezt a névjegyzékbe sorolást olvastam,az is benne volt,hogy 5ezer forintot kell majd fizetniük az orvosoknak a regisztrációért.
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.
Egyébként Apertennek igaza van,nyilvánosnak "KÉNE"lennie a listának.Nem ez az első jogszabály,ami nem elérhető,sajnos.Viszont ha bemész személyesen,ott az ajtókra ki van téve a név,végső soron ez is megoldás.

aperten # 2013.02.06. 03:16

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet
a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről

3. A rehabilitációs orvosszakértői névjegyzék

4. § (1) A Hivatal rehabilitációs orvosszakértői tevékenységre jogosult személyekről vezetett nyilvántartása (a továbbiakban: névjegyzék) – a törvényben meghatározott adatokon túl – a következő adatokat tartalmazza:

  1. az 5. § szerinti szüneteltetés kezdő és záró időpontja,
  2. – a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében folytatni kívánt tevékenység kivételével – a bejelentés lejártának időpontja.
(2) A Hivatal – a törvényben meghatározott adatokon túl – a honlapján naprakészen közzéteszi a rehabilitációs orvosszakértői tevékenységre jogosult személy elérhetőségére, valamint a végzettségére, képesítésére vonatkozó, a 2. melléklet h)–j) pontjában foglalt adatokat. (3) A rehabilitációs orvosszakértő a bejelentéssel egyidejűleg hozzájárul a (2) bekezdésben foglalt adatoknak a Hivatal honlapján való közzétételéhez. (4) A rehabilitációs orvosszakértőt – a törvényben meghatározott eseteken túl – törölni kell a névjegyzékből, ha a 6. § szerinti továbbképzési kötelezettségét nem teljesíti. 5. § A rehabilitációs orvosszakértő a Hivatalnál – legfeljebb 3 évre – kérheti tevékenységének szüneteltetését a kérelem benyújtását követő kezdő és záró időpontjának megjelölésével. A bejelentés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik. A szüneteltetés záró időpontja a szüneteltetés alatt módosítható.” -------------------
Ha az NRSZH betartaná a jogszabályt, akkor nem kellene Googlizni, hanem nyilvánosnak kellene lennie ezeknek az adatoknak:

h)    Telefonszám:
    
i)    Elektronikus levélcím:
    
j)    A szakképesítésre, végzettségre vonatkozó adatok:    
Szakképesítés, végzettség megnevezése:
A szakképzettséget, képesítést igazoló okiratot kiállító intézmény neve, a kiállítás időpontja: 
Működési engedély:
Nyilvántartási szám:

Ennél is fontosabb lenne azonban az ORVszakértők polgári jogi, és büntetőjogi felelőségének meghatározását, azok szabályainak kidolgozását, és következetes számonkérését. Enélkül abban a hamis tudatban népírtanak, hogy megúszhatják a felelősségrevonást. Pedig nem ...


# aperten

BLMM # 2013.02.05. 19:06

Tulélő
"Elvben" ahol voltál vizsgálaton pl Tatabánya,ezt beírod a keresőbe az NRSZH-t is,akkor kidobja az ott dolgozok nevét./NRSZH orvosok Tatabánya/.nekem kiadta a neveket. Most szeretnék névjegyzékbe venni őket.
Légy szíves írd meg melyik keresőbe írtad és mit írtál be mert a google nem hoz semmit!!! köszi

Sorstárs2 # 2013.02.05. 18:23

muci58

Kattints a linkre és a 3. Mozgásszervi károsodások értékelése, itt lehet böngészni.

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

Köves # 2013.02.05. 18:23
Köves # 2013.02.05. 18:16

Sorstárs2

Sajnos, ismerem ezt a táblázatot.

muci58 # 2013.02.05. 18:11

Sorstárs2! Hol lehet mégnézni pld a reumatikus betegségeket?köszi

Sorstárs2 # 2013.02.05. 17:56

15.3. táblázat A binaurális halláscsökkenés konvertálása

Halláscsökkenés (%) Össz-szervezeti
egészségkárosodás (%) Halláscsökkenés (%) Össz-szervezeti egészségkárosodás* (%)

0-1,7 0 50,0-53,1 18

1,8-4,2 1 53,2-55,7 19

4,3-7,4 2 55,8-58,8 20

7,5-9,9 3 58,9-61,4 21

10,0-13,1 4 61,5-64,5 22

13,2-15,9 5 64,6-67,1 23

16,0-18,8 6 67,2-70,7 24

18,9-21,4 7 70,8-72,8 25

21,5-24,5 8 72,9-75,9 26

24,6-27,1 9 76,0-78,5 27

27,2-30,0 10 78,6-81,7 28

30,1-32,8 11 81,8-84,2 29

32,9-35,9 12 84,3-87,4 30

36,0-38,5 13 87,5-89,9 31

38,6-41,7 14 90,0-93,1 32

41,8-44,2 15 93,2-95,7 33

44,3-47,4 16 95,8-98,8 34

47,5-49,9 17 98,9-100,0 35

  • Minden esetben a két fülre vonatkoztatott együttes halláscsökkenés értéke alapján számoljuk ki az össz-szervezeti egészségkárosodást.

35%-ot adnak a 100%-os siketnek? Ez ez nagy szemétség. Gondold jól át és érdeklődj!

Sorstárs2 # 2013.02.05. 17:40

Köves

Akkor a SINOSZ-nál tudsz érdeklődni, hogy mik a tapasztalatok. Én helyedben megkérdezném. Berakok egy linket, tanulmányozd és kb. megtudod, hogy a jelenlegi minősítés szerint hány %-os a fogyatékosságod.

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

Köves # 2013.02.05. 17:32

Sorstárs2

Nagyothalló vagyok, audiogrammon kívül más orvosi papírt nem tudok felmutatni, nem járok kezelésekre. Ha a munkaadóm ragaszkodik a felülvizsgálathoz, akkor inkább nem dolgozom, nem kockáztatom meg az ellátásomat.

Túlélő # 2013.02.05. 17:10

Marcsi62
"Elvben" ahol voltál vizsgálaton pl Tatabánya,ezt beírod a keresőbe az NRSZH-t is,akkor kidobja az ott dolgozok nevét./NRSZH orvosok Tatabánya/.nekem kiadta a neveket. Most szeretnék névjegyzékbe venni őket.

Sorstárs2 # 2013.02.05. 16:26

Nagyon kockázatos a felülvizsgálat, mert nagyon megszigorították, ha állapotjavulást állapítanak meg, lecsökkentik az ellátást egy tavaly júliusi törvény változás miatt. Nem tudom, milyen betegséggel vagy leszázalékolva, jársz-e rendszeresen kezelésekre, kórházba, hogy érzed magad, javult-e az állapotod?
Sok rossz esetet lehet olvasni és csak kevés pozitívat.
Érdeklődni kellene, a facebookon is van több rokkant csoport. Nem tudom neked megjósolni, ne haragudj!

Köves # 2013.02.05. 16:17

Sorstárs2

Köszönöm a választ.

Az ellátásom összege nem változik(nem csökken)? Nem minősülök új jelentkezőnek? (Öt év - 1095 nap az nincs meg)

Sorstárs2 # 2013.02.05. 16:02

juhlaci

Betöltötte az 57. életévét, neki nem kellett jelentkezni és végleges az állapota.

Köves

Igen, sajnos, ha dolgozni akarsz, akkor kérned kell a felülvizsgálatodat, mert csak azokra kapnak az új jogszabály szerint támogatást, aki kérte a komplex vizsgálatot és felülvizsgálatra vár, vagy van már neki új szakvéleménye, besorolása.

juhlaci # 2013.02.05. 15:57

Köves! nem kell menned addig amíg nem hívnak, viszont kérj igazolást a helyi kormányhivatal rehabilitációs szervétől, hogy folyamatban van a felölvizsgálatod.

Köves # 2013.02.05. 15:30

Tisztelt Szakértők!

III. csoportú végleges rokkantnyugdíjas voltam, 2011.december 31-ig betöltöttem az 57. évemet, rokkantsági ellátást kapok.
Munkáltatóm egy akkreditált munkahely, állami bértámogatással foglakoztat. 2012.november 16-án kihirdetett jogszabályra hivatkozva a munkaadóm szerint nekem is komplex felülvizsgálatra kell mennem, ha továbbra is dolgozni szeretnék. Valóban kell mennem?

Tulcsi 19 # 2013.02.05. 14:49

bozsike 61
Sajnos nagyon sok ilyet hallani,nem lenne szabad a betegekkel így bánni mindenkinek elég a betegsége, nem még harcolni a
járandoságért. Sok erőt nektek.

bozsike61 # 2013.02.05. 14:23
FÉRJEM 2011 JUN 11ÉN VOLT SOROS FELÜLVIZSGÁLATON ADDIG 67
  • ROKKANT VOLT EKKOR VISZAMINÖSITETTÉK 40%I-FOKON FELLEBEZTÜNK 2FOK HEJBEHAGYTA AZ ELSÖFOKOT. MENTÜNK A BIRÓSÁGRA AKI KIRENDELT EGY IGAZSÁG ÜGYORV SZAKÉRTÖT2012 FEB 18 RA OT 2011ÉVET VÉLEMÉNYEZTE DE CSAK AZT.. JUNIUSTOL FEBRUÁRIG NEM. Ö ADOTT 45%..DE NEM REHABILITÁLHATÓ/A VÉLEMÉNY VÉGÉRE FELSOROLTA A BETEGSÉG SZÁZALÉKOKBA OTT 55%A BIRÓSÁG EZT EL UTASITOTTA HELYBE HAGYTA A 45%DE HATÁROZATOT A MAI NAPIG NEM KAPTUNK!!KÖZBE FÉRJEM EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA ROHAMOSAN ROMLOTT / PAJZSMIRIGY RÁK/VÁRTUK A HATÁROZATOT DE NEM JÖTT OKTOBERBE BEVITTÜK A ROSSZABODÁSHOZ A LELETEKET KÉRTÜK AZ ÚJBÓLI FELÜLVIZSGÁLATOT ÉS TÖBSZÖRI TELEFONÁLGATÁSRA MOST HIVJÁK BE DE HOGY ELMONDJAM A AZ ORVOS SZAKÉRTÖ SEM VETTE ÉSZRE HOGY FEBRÁRBA MÁR ELÖRE HALADOTT VOLT A RÁK NÁLA!!MOST PEDIG HA MEGINT NEM KAPJA MEG A ROKKANTSÁGIT FELFOGOM JELENTENI AZ ORVOS IG ORV SZAKÉRTÖ IS..
Tulcsi 19 # 2013.02.05. 13:54

bozsike 61 miért húzódik ilyen sokáig?

bozsike61 # 2013.02.05. 13:39

SZIASZTOK FÉRJEM TEGNAP MEGKAPTA 11 KÉRE FELÜLVIZSGÁLATRA A BEHÍVÓT TAVALY OKTÓBER ÓTA MEG SEM TUDOM MONDANI HÁNYSZOR TELEFONÁLTAM BE NEKIK 2011 ÓTA HÚZÓDIK AZ ÜGYE MOST MÁR REMÉLEM VÉGE LESZ..

Tulcsi 19 # 2013.02.05. 11:14

Én is üdvözöllek Lacaca

BLMM # 2013.02.05. 11:03

Debra01

Hol olvastad, hogy elnapolták?

Lacaca # 2013.02.05. 09:24

Ezúton üdvözlök, új fórumtagként mindenkit.

muci58 # 2013.02.05. 09:19

Ezek dirrekt csinálják ezt az egészet velünk, van egy olyan sejtésem, sajnos!

Tulcsi 19 # 2013.02.05. 08:28

Hát ez a sok huzogatás, bizonytalanságban tartás kiboritó.