Én csupán arra a súlyos jelenségre kívántam felhívni a figyelmet, hogy túlzottan anyagelvű ez a világ. Lehet a 18, vagy még kevesebb esztendős gyermek (leszármazó) nevére akár kacsalábon forgó palotát is venni, ettől önmagában nem biztos, hogy alkalmas az önálló életvitelre, vagy gondolkodásra. De lehet, hogy mégis. Eyébként egyetemi oktatóként alkalmam nyílik/nyílott azon eredmény érzékelésére, amit a gimnáziumok és az általános iskolák ténykedése, de főleg a hallgatók saját hozzáállása és szellemi igénytelensége, műveletlensége, neveletlensége, csalási hajlama jelent. Azok meg, akik adott esetben nagyon sokat tettek ezért az országért, 30-35 évesen sem vehetnek lakást, mert a magyar társadalom ennyire becsüli meg a teljesítményt. (Vagy ha vehetnek is, egy életre el kell adósodniuk). Asztalos László írta valahol a jogi személlyel kapcsolatban, hogy a konstrukció adott esetben nyílt kimondása annak, hogy mindenki annyit ér, amennyi pénze van. A ius civile az önzés Bibliája (Heine).
A pedagógus ügyében annyit lehetne tenni, hogy vissza kellene állítani a szakma presztízsét, akár illetményemelés árán, de nemcsak azzal. Amikor én kisiskolás voltam, kicsit több, mint húsz esztendeje, általában a legjobb gimnazisták mentek pedagógus szakokra. Ma ezt nem lehet kijelenteni. Ezen a felvételi rendszerünk is csak tovább ront.
A Bibliáról annyit, hogy akit nem érdekel, ne olvassa, de ha nem ismeri, ne is minősítse.
Sunshine after the rain.