szakvizsga - "B" rész (büntető)


Textilhal # 2012.02.15. 08:27

Kedves Szakvizsgazo17!

Teljes mértékben szó szerint kellett. A fickó csak ült és nézett póker arccal, nem vezetgetett ő sehová sem. Kivéve a tartás lemulasztásánál, ahol ugye szerinte kihagytam valamit, ezt közölte is, s mivel hallgattam (szerintem nem maradt ki semmi...), akkor ő mondta, hogy "ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg". Ez NINCS benne a tényállásban, de mindegy!:-)

A többiek, akik előttem voltak nála említették (nem voltam bent, ez csak hallomás...), hogy ha mondjuk két szót felcseréltek a tényállásban, akkor már nem fogadta el jónak a megoldást. A fiatalember pedig, aki közvetlenül előttem volt, azért kell megismételje az anyagit, mert egyetlen tényállást sem tudott szó szerint és teljesen jól, ezt maga a vizsgáztató mondta neki, hogy emiatt nem tudja átengedni.

Nem tudom, mások milyenek, de nála ez volt a helyzet, ő egy ügyvéd volt egyébként. Ja, és csak alaptényállásra vonatkozik mindez, a hosszas és többféle minősített esetesekre nem, ott ha elkezdtem, és nem is sorban mondtam, leállított egy idő után.

Sok sikert!

Textilhal # 2012.02.15. 08:29

Hekate, voltál bent személyesen/telefonon és nincs egy árva hely márciusra az elektronikuson kívül??? Na ne már...ezt olyan nehezen tudom elképzelni! Nem sumákolnak...?

hekate # 2012.02.15. 08:35

Igen, egyetértek Textilhallal, nálunk is ez volt, szó szerint kérték és közölték is, ha valamit nem tudtam, hogy ezt be kell magolni nincs mese. A minősített esetekre nálunk sem fordítottak nagy hangsúlyt.
És azzal is egyetértek, hogy néha olyat is kell mondani, ami nincs benne a tényállásba szerintünk, szerintük meg igen:), de ez ellen sajnos nem lehet mit tenni, erre nem lehet felkészülni, és senki nem fog leállni velük vitatkozni, hogy ez nem így van :)

hekate # 2012.02.15. 08:54

Textilhal!

Hát megmondom őszintén, hogy nagyon megdöbbentem.
Tegnap felhívtam őket, hogy ismétlő vizsgám lesz és szeretnék elmenni márciusban, de nincs egy árva hely sem és nem-e lehetne, hogy kibővítenék a helyeket, mert ugye egyszer már erre volt példa, ugyanis én februárban is így mentem, hogy egy végtelenül kedves ügyintéző feljelentkezett nekem az általam választott időpontra kibővítve ezzel a helyeket- mondtam a hölgynek.
Azt mondja, hogy nem lehet ilyet csinálni, meg nem lehet hozzányúlniuk a rendszerbe. Na mondom jó akkor legyen szíves kapcsolja nekem a már említett kedves hölgyet.
Azt mondja erre, hogy ő már nem dolgozik itt, pont ezek miatt...
Úristen, hirtelen azt se tudtam mit mondjak.... Volt egy kedves ügyintéző és csak azért mert emberségesen bánt az ügyintézőkkel elbocsátották vagy mi???
Na mindegy, végül tovább próbálkoztam és azt mondta a hölgy, hogy adjam be papír alapon, azt nem tudja ugyan megmondani, hogy van-e hely az online-on kívül, de ha nincs akkor majd ők beraknak valahova.
Jó hát mondom ez nekem nem poén, szeretném én kiválasztani, hogy mikor megyek.
Szóval nem tudtam meggyőzni hiába próbálkoztam, erre hirtelen felindulásba feljelentkeztem április 6-ra, mert már csak 1 hely volt, de nekem nem jó ez az időpont, mert nem tudok akkor elmenni szabira.
Írtam hát nekik egy e-mailt, leírtam a problémámat, és kértem őket, hogy tekintsék akkor az e-mail-emet papír alapú jelentkezésnek.
Nem kaptam még választ....
Amúgy biztos vannak problémák, mert mikor a vizsgám volt akkor ott beszélgettek a bírók, hogy már nem a 6 fő a max egy vizsgán, hanem 9, és hogy milyen jó hogy nem jött el mindenki... A másik meg mondta, hogy nagyon sok vizsgáztatót nem hívnak már vizsgáztatni, és sokkal kevesebb az oktató, mint tavaly.
Lehet, hogy ezért vették most ilyen szigorúan a max létszámot, nem tudom, csak bosszantó, hogy minek kell eltellni 30 napnak két vizsga közt, én már mennék akár jövő héten, és nem tudok menni csak áprilisban...

Textilhal # 2012.02.15. 12:22

Hekate, ez így tényleg elég gáz, sajnálom. Mindenesetre én is nézem amikor csak tudom az elektronikus rendszert, s ha látok valamit márciusra, akkor szólok, mint a múltkor.

Doktornő # 2012.02.15. 13:50

kedves kikk, minden elismerésem. Én pont ezt nem akartam bevállalni, hogy gyerek, munka, szakvizsga. Mert ez így brutális. Nekem a kicsi szeptemberbe lesz 2 éves, addig, még a C-t is meg akarom csinálni. És utána vissza dolgozni, bár, hogy hova azt még nem tudom, mert ahol eddig voltam, oda nagyon nem szeretnék. Te hol dolgozol?

hekate # 2012.02.15. 14:32

Köszi Textilhal, olyan rendes vagy, de tényleg, ha valamibe tudok segíteni akkor csak szólj, valahogy viszonozni akarom a sok segítséget, amit nekem adtál :)
Kikk, Doktornő én is így vagyok, hogy a szakvizsgától tettem függővé a gyerekvállalást, de lehet, hogy nem kéne addig várni :)

kikk # 2012.02.15. 17:58

Jogi előadóként dolgozom egy francia tulajdonú cégnél. Egyelőre csak 6 órában mentem vissza, de az nem jelenti sajnos azt, hogy több időm lesz tanulni, mivel ugye a munka után kezdődik a második műszak a lányommal. :) Nem lesz egyszerű az biztos, de erre szokták mondani, hogy innen szép nyerni. :)

doktornő, neked már visszaigazolták a jelentkezésedet május 18.-ra? Mert én már legalább 3 hete elutaltam a pénzt, de továbbra is "előjelentkezve" a státuszom.

Hekate, neked ez az utolsó vizsgád lesz?

hekate # 2012.02.15. 19:19

Sajna nem, még van a polgár is :(

kikk # 2012.02.15. 19:50

Hekate, most láttam, hogy márc.8.-án felszabadult egy hely. Gyorsan-gyorsan!

kikk # 2012.02.15. 20:01

Ja, most jöttem rá, hogy a márc.8. nem jó a 30 nap miatt.Bocsi a téves infóért! Csak úgy megörültem, amikor megláttam, hogy nincs tele az a nap.

gavotte # 2012.02.16. 05:51

Kikk,

scanneld be az utalványt és küld el nekik e-mailen, különben még két hét múlva is csak előjelentkezett vagy..tapasztalatból mondom!

hekate # 2012.02.16. 07:21

Köszi Kikk! Én is láttam a március 8-at, de az a rohadt 30 nap :( pedig nekem ez az időpont is jó lenne. Szívem szerint már ma elmennék :)

Doktornő # 2012.02.16. 11:41

Kedves kikk, nekem is így volt a státuszom. Fölhívtam őket és azt mondták, hogy elromlott a rendszer és nem regisztrálja automatikusan a befizetéseket. Tehát a befizetési bizonylatot be kell szkennelni vagy faxolni és mellékelni egy levelet, hogy mikorra van időpontod és, hogy írják át a státuszodat. Én az e-mail-es verziót választottam, másnapra átírták.
Egyébként én körjegyző voltam, de az se egy leányálom, főleg 2 ilyen polgármesterrel, meg egy múlt rendszerből bebetonozott brigáddal, katasztrófa.

Kedves Hekate!
A gyerekvállalást jól gondold meg, mert egy gyerek 24 órás. Az enyém konkrétan most itt ül az ölembe, folyamatosan belegépel, abba amit írok és közbe ordít, hogy a babának a szájába tegyük bele a cumit és 1,5 éves. Sok sikert!

hekate # 2012.02.16. 11:57

Doktornő! Milyen e-mail címre írtál? Mert nekem az oktatas@kim.gov-ra kedd óta nem válaszolnak és az időm meg telik, végül már márciusra se tudok bejelentkezni.
Amúgy szerintem is hívd őket fel kikk, mert anélkül nem fog semmi sem történni, én is így voltam az első vizsgámnál, mikor nem vezették fel a jegyeimet és nem tudtam jelentkezni a következőre, vártam, vártam és nem történt semmi, mire felhívtam őket és másnapra már fennt voltak a jegyek.

kikk # 2012.02.16. 14:22

Doktornő, jót mosolyogtam, amikor olvastam, amit a gyerekről írtál. Olyan ismerős volt az életkép! :)
Én meg sem próbálok a gép közelébe ülni, ha nem alszik a lányom, mert teljesen esélytelen akár 2 sort is elolvasnom!
Köszi az infót a jelentkezéssel kapcsolatosan, akkor holnap ezt is intéznem kell. Még az a szerencse, hogy minden olyan gördülékenyen megy.....

törökszultán # 2012.02.17. 08:33

Sziasztok!

Szerdán voltam szóbelizni, a következő kérdéseket kaptam:
anyagi:
közokirat fogalma
Btk. időbeli hatálya
pártfogó felügyelet kötelező esetei (fiatalkorúanál is)
büntetés végrehajtását kizáró okok
a büntetés elévülése
szabs. értékre elkövetett lopást bűncselekménnyé felminősítő körülmények
garázdaság tényállása (bcs.+szabs. alakzat)

Be.:
fiatalkorúak elleni eljárás sajátosságai, törvényes képviselő szerepe
harmadfokú eljárás feltételei, szabályai

Bv.:
mely hatóságok határozatait lehet végrehajtani
mi történik, ha a kiszabott büntetés fiatalkorúak börtönében/fogházában végrehjatandó szab.vesztés, és közben betölti a 21-et
elítélt munkáltatása

Összességében segítőkészséget és jóindulatú hozzáállást tapasztaltam a bizottsági tagok részéről.

hekate # 2012.02.17. 08:54

Köszi törökszultán, hogy megosztottad velünk a kérdéseket. Hol vizsgáztál amúgy és kik voltak a bizottság tagjai? Jah és gratulálok, gondolom sikerült :)

törökszultán # 2012.02.17. 12:27

köszönöm, meglett, igen, írásbeli 5, be. 4, bv. 4, anyagi 3.

a szalay u. 16. fsz. 7-es szobájában vizsgáztam, ha jól értettem, és jól emlékszem a nevekre:
elnök, anyagi bj: dr. Németh János (?)(de nem a volt AB elnök, hanem egy fiatal, 40 körüli úriember)

bv.: dr x.y-né dr Szabó Judit

a be.-ből kérdező úr nevét sajnos nem értettem, amikor a folyosón kihirdették a bizottság összetételét

Arról, hogy kik is ők, mivel foglalkoznak, nem kaptunk tájékoztatást, úgyhogy nem tudtam rájuk keresni

fdori # 2012.02.17. 15:03

gratula Törökszultán!

Klikk!
Szerintem addig jó amig nem rögzítik be végleg a jelentkezésedet, mert addig ingyen tudsz időpontot módosítani. messze van még a május, bármi közbejöhet, bár ne így legyen, ha azt az időpontot tervezted. Én októberben fizettem be, és január elején sem véglegesítették az időpontot, a márciusi vizsgámra, aztán beszéltem velük, beszkenneltem az átutalást, és még aznap megvolt. De addig -sajnos -kétszer is tudtam időpontot módosítani, mindezt ingyen, m amúgy azt hiszem 10000.- lett volna!!

törökszultán # 2012.02.17. 17:11

A felkészülésből visszamaradt könyveimet nagyon méltányos áron eladnám.
Ha esetleg érdekel valakit, részletek az eladó könyvek topikban, azaz itt:

http://www.jogiforum.hu/forum/24/13735

Cézé85 # 2012.02.17. 20:08

Sziasztok!
Két hete utaltam a 18.000,- forintot, és még mindig előjelentkezett vagyok. Valami baj van a rendszerrel? Írtam nekik ma egy mailt-t ezzel kapcsolatban. Látom más is járt már így. Nektek megoldódott az ilyen jellegű problémátok?

Cézé85 # 2012.02.17. 20:31

Egyébként én április 11 -én vizsgázom, ha sikerül véglegesíteni a jelentkezést. Március 5-től megyek tanulmányi szabadságra. A polgári részre is ennyit tanultam, talán pár nappal többet, rengeteget, napi 10-12 órát, és mégis, életem egyik legrosszabb élménye volt, azóta is álmodok azzal a három vén szemét ügyvéddel :) Büntetőből mi a tapasztalat, kevesebb idő kell a felkészülésre? Az anyag ránézésre kevesebb. Olvasom alább, hogy azért büntetőből is vannak negatív tapasztalatok...sajnos én már nagyon szkeptikusan állok neki a tanulásnak, amiről nyilván a negatív első tapasztalat tehet.

Doktornő # 2012.02.18. 16:47

Sziasztok!

A B/1-es tételsor 33.tételénél van olyan, hogy BKv 24 és BKv 26. Valaki nem tudja, hol lehet megtalálni, mert hiába keresem. Köszi!

törökszultán # 2012.02.18. 17:01

vaskuti.hu főoldalán van egy "Büntető Kollégiumi Vélemények Összefoglaló Táblázata" című anyag. ott le van írva a lényegük, illetve az is, hogy melyik lapszámban jelentek meg, és hogy mi volt a "régi" megjelölésük