szakvizsga - "B" rész (büntető)


Dr.Attika # 2012.12.04. 18:45

Valamit nagyon keversz. Milyen fellebbezésről van szó? Ha a harmad foknak helye van, akkor beszélhetünk fellebbezésről. Itt leírtak szerint halasztási kérelem van, amit alapból meg szoktak adni. A halasztási kérelmet elutasító határozat elleni fellebbezésről van szó?

Anzsus # 2012.12.04. 18:23

Sziasztok!
Köszönöm a kérdéseket, nem mondhatnám,hogy jól, mintha törlődött volna minden a fejemből, semmire sem emlékszem abból,amit megtanultam!
Az írásbelin egy ismerős feladat volt, csak sajnos eddig senki sem írta meg a megoldást hozzá:

Törvényszék hoz egy jogerős határozatot 2 év 6 hónapról és az illető 3 hónap halasztást kér, mert 4 gyereke van és lakhatási gondjai.
A törvényszék elutasítja a fellebbezését.
ezt követően az ügyvédje útján "még egyszer " fellebbez, amikor kiegészítik a fellebbezést azzal, hogy 8 hónapot már letöltött az előzetesből,így már nem egész két éve maradna.

Hozzon bírói határozatot!
szép,de mégsem egyszerű, én is elrontottam,remélem már megvan a megoldás és holnap tudok javítani!
Holnap megírom a választ is, ha elfogadják,addíg senkit sem akarok megkeverni az én elméleteimmel!

Majd holnap minden kiderül!

Jó éjszakát mindenkinek!

Mókusok # 2012.12.04. 16:22

Lebron 23
http://www.szakvizsga.hu/gyik_B2.shtml
Amúgy a novissima . hu oldalon bal oldal alul találod a gyakori kérdések fülre kattintva tárgyankénti bontásban:)

lebron23 # 2012.12.04. 12:49

Köszönöm a hozzászólásokat! Valaki linkelné ezt a bizonyos novissimás leggyakoribb kérdéseket oldalt? (b.e.-ből kellene nekem) Köszönöm. Ha valakinek van kigyűjtve és megküldené a leggyakoribbakat, az külön hála lenne!!! (iversonnagy@freemail.hu)
Kitartást!!!

Borsopanna # 2012.12.04. 10:34

Sziasztok!

Heni: nagyon ügyes vagy, nyugalom! Nagyon szépen megoldottad, picit javítod szóban és még ötöst is kaphatsz! Csak nyugodtan, mert minden rendben! :)

Gondolom, ma milyen állapotban vagytok mind3-an (Heni, Kriszti, Anzsus), de holnap túl lesztek rajta és leesik rólatok ez a mázsás súly. Addig már fél lábon is kibírjátok, ha már ennyit dolgoztatok ezért!
Nagyon gondolok rátok, akkor is, amikor nem írok.
NAGYON SZORÍTOK HOLNAPRA!!!
Tényleg gondoljatok arra, amikor bementek, hogy itt a termék, el kell adni! Jó színben kell feltüntetni, jól kell menedzselni, és meg kell kérni az árát! :)
Amikor pedig visszamentek értékelésre, a színes papírt figyeljétek (nekem zöld volt), mert az a győzelmet jelenti! A csekk miatt semmi pánik, a következő vizsga befizetésére szolgál. :)
Hajrá, mindent bele, adjátok el, amit kell! :)

Gyheni # 2012.12.04. 10:27

Lányok, lenyugodtam, ugyanis a vonatkozó BH-ban első fokon jogerőre emelkedett az ítélet, így egyből felülvizsgálat jött utána és azért lett hatályon kívül helyezés. nekem viszont másodfokon kellett elbírálni, úgyhogy amúgy is ma nézem át a másodfok-harmadfok-felülvizsgálat-és perújítás részeket nagyjából, szóval úgy gondolom mégis jól csináltam, de du-ra remélem ez be is igazolódik, pár apró kiegészítést viszont még beletennék, úgyhogy majd azt mondom.

szerintem Anzsus is ügyes volt, vele szerdán találkozom! :)

Köszi a biztatást, tényleg nyugtatólag hat!!

Mókusok # 2012.12.04. 08:12

Heni!
Én is azt tudom mondani mint a többiek, végülis nem a teljes megoldásod nem klappol, csupán egy része:)amit meg szóban ahogy vica is mondta:

Első kérdés: kívánja -e valamivel kiegészíteni az írásbelijét vagy esetleg valamit változtatna rajta?

Erre Te: igen ez és ez jó, ezt fenntartom, a másik részét meg hát végig gondoltad újra, és hát korábbi BH alapján is változtatnál azon, hogy hat. kív. helyeznéd:)ENNyi:)))
És szerintem se lesz ezzel gond:)

Anzsus neked hogy ment??:)

Drukkolunk Csajok, és tuti bizottságot kívánok.
Ja, és ahogy Heni korábban mondta, dobjon fel az a tudat, hogy holnap után nem ezzel kelsz és fekszel:)))

Kitartás!

vicaszabo # 2012.12.03. 20:08

Heni: ne izgulj (nagyon). Lehet helyesbíteni. Majd úgy add elő, hogy nagyon hangsúlytalanul azt hogy hatályon kívül helyezed, és nagyon hangsúlyosan azokat amiket jól írtál. Aki mer az nyer! Számít a fellépés, hidd el!!

Addig pihenj! Cimó nem most megy, kicsit később mert a dolgok kavarogtak itten nekije! :) Úgyhogy maradhatunk szurkolni! :)

Anzsus? TE? Hogy smint???

drkriszti # 2012.12.03. 19:48

Èn a jelenlegi zagyva agyammal hozzà se todok szólni a feladatodhoz, Heni... A lènyeg, hogy túl vagy rajta, szóban szèpen kijavítod, és nem lesz semmi gond. :D Most meg mår hagyd a Be-t, pihenj, aludj egy jót!!

Szóbelizni hova kell menned?

cimó # 2012.12.03. 19:17

Értem, de hallottam én már olyat h vkinek abszolút nem lett jó az írásbeli, szóbelin viszont helyesbített és végül 5ösre. :) Szóval ahogy apukám mondaná: a lényeg h ne ess kétségbe. Gondold végig mire kell javítani és menni fog!
Írtam Neked e-mailt a fórumon keresztül, de ezek szerint nem kaptad meg...
Még egyszer írok.

Gyheni # 2012.12.03. 19:04

oké, én ezt értem, csak hát én megváltoztató ítéletet hoztam, és hatályon kívül helyező végzést kellett volna. az is igaz mondjuk, hogy a minősítésem az anyagi része amire írásbeli jelentkeztem, az helyes, és hát sajna Be. vonatkozó szabályait nem lőttem be jól, mert én arra alapoztam hogy a rendelkezésre álló iratok alapján a tényállást helyesbíti, de nem kell hatályon kívül helyezni és így megváltoztattam ítélettel...

na mindegy, végiggondolom majd még holnap, amúgy is holnap akartam még átnézni a 2-3. fokot meg felülvizsgálat+perújítást.

cimó te is most jössz vizsgázni, ugye???

cimó # 2012.12.03. 18:29

Mármint lábon!

cimó # 2012.12.03. 18:27

Szia Heni, ne aggódj, majd rögtön mondod a szóbelin, hogy szeretnél módosítani, ill. ezt meg is fogják kérdezni! Nem lesz semmi baj, kitartást ezt már fél lábbal is! :)

cimó # 2012.12.03. 18:27

Szia Heni, ne aggódj, majd rögtön mondod a szóbelin, hogy szeretnél módosítani, ill. ezt meg is fogják kérdezni! Nem lesz semmi baj, kitartást ezt már fél lábbal is! :)

Gyheni # 2012.12.03. 18:12

Hali, na remek, barátnőm megtalálta a Bh-t, és hatályon kívül helyező végzést kellett volna hozni+új eljárás, de a minősítésem jó.
nos, én anyagi jogból írásbeliztem, így az hogy ilyen szinten Be-vel tisztában legyek hogy kapásból írásbelin új eljárásra utasító végzést hozzak, nagyon szuper.

szóval elkeseredtem .. nem tudom így meglesz-e..

2006.396 BH.

Gyheni # 2012.12.03. 17:24

helloka, élek, nem tudok, hogy virulok-e, majd elválik, mindenesetre a jogesetem:

jogesetem: Bíróság ítéletével terheltet garázdaság vétsége - rongálás vétsége halmazati büntetésként fogház büntetésre ítélte.

tényállás: terhelt sörözőben nyerőgépezett egyik délelőtt, 2000 forintját a nyerőgép elnyelte, de nem jelezte ki befizetettként a pénzt, játékot sem engedélyezett. terhelt mérges lett, pultoshoz ment reklamálni, aki a pénzt nem adta vissza a terheltnek. a terhelt ezt követően dühös lett és megrugdosta a nyerőgépet majd kézzel rángatta azt, amely az a kövezett padlóra borult és összetört. 550.000.- forint kár keletkezett, amely nem térült meg. a sörözőben többen voltak, akikben riadalmat, megbotránkozást keltett a cselekmény.

Az ügyész az ítélet ellen fellebbezett.

írjon másodfokú határozatot!

én a következőt írtam:
egyrészt első fokon helyi bíróság járhatott el, mert a törvényszék hatásköre első fokon súlyosabb bcs-kre terjed ki, így másodfokon törvényszékhez tettem az ügyet, azon belül pedig nyilván ülésen hoztam megváltoztató ítéletet.

mivel nem tudom hogy az ügyész miért fellebbezett, így nem tudom hogy az egész egyeltalán jó-e a súlyosítási tilalom miatt, mert én a bűncselekményt rongálás bűntettének minősítettem halmazi helyett és 2 év börtönt szabtam ki 2 év próbaidőre felfüggesztve. (ez utóbbi lehet kicsit túlzás, de a kár nagyságára és a másokban keltett riadalmat a büntetéskiszabás körében figyelembe vettem.)

most még BE-t pörgetem, most ültem le tanulni, mert hulla voltam eddig meg aludtam kicsit+kaja.

szerintetek? vélemény??

egyébként Anzsus is ma írásbelizett, bvből!!

drkriszti # 2012.12.03. 05:47

Heni, nagy hajrà Neked!!! Csak ügyesen!! ;)

Gyheni # 2012.12.02. 19:54

Aranyosak vagytok :) komolyan, már annyian drukkolnak, munkatársak, család, barátok, ti is, hogy nagyon szégyellném magam, ha nem sikerülne :(

most befejezem a 2 napja elkezdett madagaszkár 3. részét és megyek aludni :)

majd jelentkezem,

szép hetet nektek!

Borsopanna # 2012.12.02. 19:30

Sziasztok! :)

Heni, Kriszti: hajráááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!! :))))
Igen, bőven elég odamenni 8-ra és NE pánikoljatok! Nyugalom, megtettetek mindent, amit lehetett, amit tudtatok, innentől stresszelni felesleges. De tényleg! :) Ügyesen, nagyon drukkolunk! :))))))

Iusmousse: gratulálok! :)))))))))

Gyheni # 2012.12.02. 16:13

Helloka, pörgettem ma a btk-t ahogy tudtam és most nézek még iratmintákat és a terv hogy este 10kor helloka, alvás.

holnap 8.30tól írásbeli. elég ha 8ra odamegyek Szalay utca 16-ba?

idegállapotom háááát... volt ma pánik rendesen, de most már nem nagyon tudok sok mindent tenni, úgyhogy mély belenyugvással várom a sorsomat. drukkoljatok!!!

Kriszti, te is tarts ki :))

vicaszabo # 2012.12.02. 10:43

Iusmousse gratulálok!!!!!

Kriszti: igen, fókuszálj! Más tematikát ad, de ott sem úgy fogják kérdezni ahogy tanultad, hanem számodra idegen logika szerint.

Heni: hogy vagy????
Ne hagyd magad!!!

drkriszti # 2012.12.01. 18:52

Ma utolért az agybaj, a pánik, az elegemvanutálom és a jajdefélek érzés...:/

Holnap még egy Be-s nap, aztán ismétlés, amitől nagyon félek. :( Milyen taktikát javasoltok? Fókuszáljak csak a gyakori kérdésekre?

Heni, a Te állapotod? :)

iusmousse # 2012.12.01. 09:52

Sziasztok!

Ismét erőt véve magamon megtartom a - technikai probléma miatt elmaradt - élménybeszámolót.
Először is köszönöm Neketek a drukkolást, nagyon kedvesek vagytok, és a biztató szavak sokat jelentettek!

A vizsgabizottság összbenyomás alapján pozitívan állt hozzám, segítőkészek voltak, ha volt is beugratós kérdés, azt "olyan" nyomatékkal tették fel. Az elnök Be-t kérdezett, a Btk-ból egy nagyon aranyos, idős ex-bírónő kérdezett, a BV-t pedig egy 45 év körüli, mufurc pasi kérte számon (segédbíró volt asszem).

És akkor jöjjön az, amire a legtöbben kíváncsiak, a részletes kérdések:

BTK:

  • időbeli hatály + keretdiszpozíció + LB állásfoglalás a kedvezőbb szabályokról (a Btk. általános részét kell nézni az elbíráláskor, hogy kedvezőbb-e az elkövetéskorihoz képest)
  • büntethetőséget kizáró okok (nagy megdöbbenésemre NEM a tankönyves akadályrendszer kellett, hanem a Btk. 22.§ - úgyhogy itt volt egy kis kavar)
  • kóros elmeállapot
  • kényszergyógykezelés (+bíróság rendeli el és az eljárást megszünteti)
  • emberölés minősített esetei
  • lopás tényállás + szabs értékhez kapcsolódó minősített esetei

BE:

  • nyomozóhatóság Magyarországon (rendőrség, NAV pénzügyőrök, ügyész, hajó/repülő parancsnoka(!), külföldi nyomozóhatóság legfőbb ügyész engedélyével(!!!) )
  • vádirat elemei (nem a Be-beli felsorolás, hanem ami nincs ott: fejléc, terhelt büntetett előélete, fogvatartása, indítványok-polgári jogi igényen kívül, mint pl. szülői felügyeleti jog felfüggesztése)
  • bíróság elé állítás bírói elutasítása ellen van-e helye jogorvoslatnak -nincs

BV:

  • szabálysértési hatóság (kormányhivatal + a régi tv. hatálya idején elkövetett szabs miatt a jegyző(!) )
  • bv bíró hatásköre
  • bv fenyítések + fellebbezés ellenük, különösen magánelzárás, fellebbezést ki bírálja el
  • a pénzbüntetést ki változtatja át (alapügyben eljáró bíróság)
  • pénzbüntetést hogyan hajtják végre (értesítőlap megy a törvényszék bírósági gazdasági hivatalára)

Ennyit tudtam megjegyezni, remélem, segít valakinek. Nekem nagyon bejött, hogy az utolsó napokban már csak a gyakran ismételt kérdéseket tanulgattam, amiket innen és a Novissima honlapjáról összeszedtem. Megkockáztatom, hogy a sikerre nagy esélye van, ha valaki "csak" azt tudja, de nagyon.

Kitartást kívánok mindenkinek, aki még vizsga előtt áll, és persze szerencsés bizottságba beosztást!

Ja, és eladó a novissimás Btk. különös részi tankönyvem + pótfüzet. Állapota újszerű, kétszer olvastam át, alá nem húztam benne semmit. Akit érdekel, email-dobással jelezheti :-)

Mókusok # 2012.11.30. 20:57

Gratulálok iusmousse!!!Kriszti, Heni hajrá, indul a véghajrá!!:)

iusmousse # 2012.11.30. 19:55

Megőrjít ez a fórum, de lehet hogy csak türelmetlen vagyok. Egyébként sikerült a vizsga, és nem is volt rossz élmény. :-)