Vevő Jogai - Ingatlan Végrehajtás


focitomi # 2015.09.15. 19:26

Business Law

Változott május óta néhány dolog a nézeteimet illetően…
Itt jó néhány sorstársammal együtt elkezdtünk egy árverési vételt bizonyos törvényi szabályozással.
Esetünkben menet közben módosították a téli moratórium időpontját, illetve a jogerős árverési jegyzőkönyv megszületését követően, a teljes vételár kifizetés, a tulajdonjog bejegyzés után a törvényalkotó gyakorlatilag végtelen ciklusos moratóriumot alakított ki. Így a kényszerkiköltöztetés lehetőségét elvették tőlünk.
De (!), a vht. szerint az adósnak kötelező átadni, kiüríteni az ingatlant. Így véleményem szerint ő a felelős, hogy nem tudjuk birtokba venni a tulajdonunkat, vele szemben lehet csak követeléssel élni. Az állammal, törvényalkotóval szemben nem lenne sansz, még akkor sem ha igazából emiatt kerültünk ilyen helyzetbe.

Egyébként attól, hogy módosítják másik törvénnyel, az a törvény az 1994. évi LIII. törvény marad…
Pl. most a 2015 CV. törvény 110 § szerint módosította a végrehajtási törvény számos paragrafusát, hogy egyet említsek, 1994. évi törvény 154/A § 10,11,12,13 bekezdései 2015 szeptember 1-én lettek hatályosak…

focitomi # 2015.09.15. 19:33

mmvj

„…a végrehajtó kitűzte a kilakoltatás dátumát…”

Ha ez kijelentés (annak tűnik) :) , akkor mesélj!

Moyoko # 2015.09.16. 06:49

Na itt a gond

Beszéltem a végrehajtóval és azt mondta hogy a végrehajtói kar még nem adta ki az iránymutatást, hogy hogyan járjanak el a magán csőd miatt.

Moyoko # 2015.09.16. 06:50

Ezert nagyon jó lenne mindegyikünk tudna beszélni a végrehajtójával kinek mit mondanak, és meg is osztaná velünk.

spamrulez # 2015.09.16. 07:03

azon ne sokat gondolkodjanak, mert magáncsődbe most olyan léphet, akinek van lakás tulajdona. a mi adósaink ebből kiestek.

Moyoko # 2015.09.16. 07:45

spamrulez

Neked még nem mondtak semmit?

spamrulez # 2015.09.16. 07:51

szeptember 7-én azt mondták szeptember 15 után kitűzik az időpontot. tegnap éjfélig moratórium volt, tehát hivatalosan semmit nem tehettek. ma még nem kérdeztem rá, hogy mi a helyzet, még csak 2 órája tart a munkanap...

Rexor # 2015.09.16. 11:44

Ez biztos így van? Mit jelent, hogy egy "törvény hátrányára van az állampolgárnak"?

Rexor # 2015.09.16. 11:49

Két példa jut az eszembe hirtelen:

  1. 2009-ben felemelték az áfa kulcsot 25%-ról 27%-ra (törvénymódosítás az állampolgárok hátrányára): ez tiltva lett volna?
  2. Az új Ptk. felemelte a Kft. jegyzett tőke minimumát 500 eFt-ról 3 millió Ft-ra (törvénymódosítás az állampolgárok hátrányára): ez tiltva lett volna?
Rexor # 2015.09.16. 11:54

Azt nem írtad :), de sajnos ilyenre is volt példa (pl. jelenleg: felügyeleti díj).

ildidi # 2015.09.16. 13:29

Most voltam a végrehajtónál és megbeszéltük az október hóvégi időpontot a bírtokba adás időpontját. A kitűzésről a levelet csak október 15 után postázhatja.

Gabo. # 2015.09.16. 14:45

Sziasztok.
Én is most beszéltem a végrehajtóval. Október elején fogja megküldeni az értesítéseket, november első hétfőjére időzítünk. Min. 15napot kell hagyni a kiköltözésre, ezt érdemes szem előtt tartani(remélem jól tudom).
Remélem, hogy nem fogják előrébb hozni megint a moratóriumot...

Gabo. # 2015.09.16. 14:45

Sziasztok.
Én is most beszéltem a végrehajtóval. Október elején fogja megküldeni az értesítéseket, november első hétfőjére időzítünk. Min. 15napot kell hagyni a kiköltözésre, ezt érdemes szem előtt tartani(remélem jól tudom).
Remélem, hogy nem fogják előrébb hozni megint a moratóriumot...

focitomi # 2015.09.16. 15:28

Business Law

2014 május 1-15-ig lett volna törvényes lehetőség a birtokbaadásra a végrehajtónak.
Nem intézkedett, mert a M.B.V. Kamara méltányosságot kért a törvény megalkotásáig…
2014 május 13. (ha jól emlékszem) hatályba lép a „határozatlan idejű” moratórium (valami 2016 december a max. határidő). Sajnos azt gondolom, hogy nagyon ki van találva, hiszen van vége a dolognak…
Az, hogy ezt lehet e visszamenőlegesnek minősíteni?
Sajnos ne hiszem…
Ugyanakkor biztosan senki bele sem kezd egy ilyen vételbe, ha tudjuk, hogy több évig nem vehetjük birtokba… Nem ezen törvények tudatában cselekedtünk évekkel korábban...

spamrulez # 2015.09.16. 15:46

ildidi,

az október végi időpont hogy jött ki? szeptember 1. + 60 nap az legjobb esetben október 31., ami szombat.

focitomi # 2015.09.16. 15:54

Nem kérdés, a végrehajtó védve van, mert ő akár a határidőn belül még intézkedhetett volna… Őket nem is lehet hibáztatni. Úgy látom, hogy a törvényalkotás, felépített, jól kitalált módon intézkedett ahhoz, hogy ne legyen esély peres eljárásban ellenük.
Így marad az adós elleni per, akinek kötelező (!) kiürítve átadni az ingatlant (154/A §), aki így jogalap nélkül használó. A tulajdonosnak jelenleg nincs módja (törvényes keretek között) a birtokbavételre.

focitomi # 2015.09.16. 15:56

Beszéltem a végrehajtóval… Annyit közölt, hogy az biztos, hogy ketyeg a 60 nap a jegyző által igazolt bejelentés dátumától…, de (!) értesít ha változás történne.
Tehát az a verzió van jelenleg, hogy november 1. után lehetséges legkorábban az intézkedés.
Erre számítottam…
Na meg arra, hogy akkor meg már hideg lesz… Ugye értitek mire gondolok…
Nem kérdés a használati díj per! Persze lehetséges, hogy soha nem látunk belőle semmit, még számunkra pozitív határozat esetén sem….

ildidi # 2015.09.16. 16:47

Azt mondta a végrehajtó nem kell semmiféle igazolás meg se nézte el sem vette! Amikor kértem még anno el lett küldve a jegyzőhőz! Október 16-an küldi a hivatalos levelet a kiürítésről ami október 29-én lesz.
De az nagyon furcsa volt hogy most nem adott semmi papírt hogy megjelentem nála hiába kértem amint mindig szokott.
Ezért holnap feladom postán a jegyző igazolását is és kérem hogy mielőbb intézkedjen a kiürítésről ha lehet hamarabb mint amit megbeszéltünk!

Moyoko # 2015.09.16. 16:55

kíváncsi leszek mit mond, én holnap reggel megint hívom

Moyoko # 2015.09.16. 17:00

Az idáig infók

ildidi: átadás október vége nem kérte az igazolást
gabo: átadás október vége nem tudom neki kellet e igazolás

focitomi: November 1 előtt neki nem intéz semmit a végrehajtó

Molyoko: Nekem még nem nyilatkozott

spamrulez: Még nem írta meg neki mit mondott

mmvj: Csak annyit közölt hogy meg van az időpont de azt nem írta mikori.

mmvj # 2015.09.16. 17:37

sziasztok,

októberi időpontra tűzte ki a végrehajtó a kilakoltatást. kiküldte a tértivevényes levelet, amit az adós is és én is átvettünk. úgy érzem, volt értelme perelni. kíváncsi vagyok, hogy simán kimegy-e az adós, vagy lesz még fordulat......

Moyoko # 2015.09.16. 18:13

akkor az eredeti változat szerint járhatnak el szeptember 16+30 nap múlva kezdeményezik az átadást

focitomi # 2015.09.16. 18:37

Moyoko

mmvj ügye más, ő túl van egy bírósági meghagyáson. (ha jól mondom…)
Így nem mérvadó számunkra, csak irányadó lehet!

spamrulez # 2015.09.16. 18:54

mmvj,
bedőlt devizahiteles ügy a tiéd? árverési hirdetményben volt bármi erre utaló?

mmvj # 2015.09.16. 19:17

többek között devizahitele is volt... miután a moratóriumra hivatkozva nem költözött ki, bíróságra mentem. korábban leírtam.