Vevő Jogai - Ingatlan Végrehajtás


Icka1 # 2017.03.21. 18:55

Én megértem, hogy a jog az jog.
De sajnos néhány árverezést végig néztem és elég lesúlytó véleményem van róla.
Helyszín: végrehajtó irdája
Jelenlévők: 8-10 nepper
Gyakorlatilag íróasztal mellől el lett árverezve az ingatlan, megegyezve a nepperek egymás között a végrehajtó közreműködésével.
És most jött az Onlie árverezés. Mit is oldott ez meg?
Semmit sem.
A nepperek most is jelen vannak, hiszen a végrahajtóval továbbra is tartják a kapcsolatot, gyakorlatilag minden adatot kiad az ingatlanról, csupán megvárják, hogy az ingatlan becsértékének 50 % a legyen az árverezés alapja.
Remélem a kormány ( bár kötve hiszem ) életbe lépteti a hírekben hangoztatott árverezési feltételeket.
Ezek a nepperek a végrhajtó pénzeivel játszanak, gyakorlatilag a végrehjtónak veszik meg az ingatlant.
Milyen undorító egy dolog ez. Persze nézzétek csak meg a végrehatók nyakát, kezét, kilós arany lánc, karkötő rajtuk.
Milyen világban élünk?
Csalók vesznek bennünket körbe.
Ez a mocsok ember mit mond a gyermekének, mikor este hazamegy? Ne megint kiraktunk egy családot 3-4 5 gyerekkel?
Nem szégyellik magukat?
Én bízom benne, hogy a gonosz elnyeri méltó jutalmát és őket is el fogja érni a sors keze. Ha nem ma, majd holnap!

Grave7 # 2017.03.21. 18:53

@Legjobb: Kérlek linkeld be azokat a hivatalos EUs oldalakat, ahol a posztodban szereplő "EU bírósága előtt folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárásokat" meg lehet nézni, elolvasni az ügyek leírását, esetleg korábbi döntéseket is.
Ha a konkrét ügyekre vonatkozó dokumentumokat is belinkelnéd, még jobb lenne.
Ez mindenki okulására szolgálna.

.
@Emberként: Tartozik neked olyan, aki nem fizet önként, holott neked is szükséged van arra pénzre? Esetleg van az illetőnek lakáshitele is? Mégis mit tennél ilyen esetben, vegye ajándéknak azt a pénzt ami neked jár?

.
Megjegyzés mindkettőtöknek: mire árverésre kerül az ingatlan, addigra általában több év is eltelt már az adós utolsó befizetésétől, tehát bőven lett volna ideje megpróbálni rendezni a tartozást, vagy jogi lépéseket tenni.
Ebben a fázisban pedig pont kontraproduktív az árverezők lebeszélése az árverezésről, mert úgysem tudsz mindenkit lebeszélni, ha pedig kevesen vesznek részt az árverésen, akkor valóban piaci ár alatt kel el az ingatlan.

Legjobb # 2017.03.21. 18:34

Kedves Vadsuhanc!
Pontosan erről van szó, hogy a jog az jog, és mint köztudott, a jelenleg árverésre bocsájtott ingatlanok jó része jogilag vitatott, ú.n. deviza alapú szerződéseken nyugszik, amelyeket jelenleg is vizsgál többek között az EU. Könnyen meglehet emiatt, hogy a jelenleg jó üzletnek tűnő, árverésen megszerzett ingatlan tulajdonjogát vissza fogja perelni az eredeti tulajdonos kártérítés keretében, miután az eredeti hitelszerződésének érvénytelensége, ezáltal a végrehajtás és árverezés jogalapjának hiánya bebizonyosodik. Erről minden árverési vevőnek tudnia kell, nem mentség, hogy ő erre nem számított. Aki kicsit utánanéz, tudnia kell a EU bírósága előtt folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárásokról. Persze ezt a végrehajtók nem reklámozzák, hiszen ők a jutalékban érdekeltek, de épp ideje, hogy az árverési vevők ezzel tisztában legyenek.

gerbera317 # 2017.03.21. 18:30

Ember, neked van lakáshiteled?

Emberként # 2017.03.21. 18:23

Tisztelt Vadsuhanc!

A jog, ez egy érdekes pontja ennek a történetnek. A devizahiteles kérdésben ez elég furcsán működik sajnos.

Ettől eltekintve a jog az jog, az ember pedig ember. Azért mert van valakinek joga embertelennek lenni, azért még nem kell azzá válni. Ha pedig mindenki tudna emberként kiállni a szerencsétlenek mellett, akkor hiába ad az ellenkezőjére lehetőséget a jog.
Persze, biztos pénztárca kímélő fele, vagy harmad áron hozzájutni valamihez. Csakhogy ez a valami egy család egész életének a munkája és ha ezt elveszik ( azért, mert a jog úgy működik ma hazánkban, ahogy..) ez a család végét is jelentheti.
Nem olyan nehéz ezt végiggondolni, csak el kell dönteni, maradjak-e ember, vagy sem.

gerbera317 # 2017.03.21. 18:19

Hú, tényleg! Követeljük a jogi fórum azonnali megszüntetését!!!

Vadsuhanc # 2017.03.21. 18:11

Tisztelt Emberként!

Emberként ( s mint a végrehajtások szenvedője benne sok-sok jogtalansággal ) megértem a hozzászólását és egyet is értenék vele, ha a jog nem jog lenne!

Sajnos ezt a magam bőrén is tapasztalom a jog, az jog.

Tisztelettel.

Emberként # 2017.03.21. 18:03

Tisztelt árverezők! Döbbenten olvastam, hogy mekkora az érdeklődés a szerencsétlen sorsú családok ingatlanjai után. Belegondoltak abba, hogy úgy beszélnek ezekről a tényekről ( birtokba adás, moratórium vége, stb. ) mintha csak egy ügy lenne? Ezek mögött családok vannak, kiskorú gyermekekkel, akiket állami gondozásba adnak emiatt. Senkinek nem jutott eszébe, hogy azzal, hogy megveszik ezeket az ingatlanokat, hozzájárulnak saját honfitársaik utcára tételéhez? Tudják, hogy az árverezett ingatlanok nagy része azon családok ingatlanjai, akiket a bankok tisztességtelensége juttatott ide? Önök pedig még belerúgnak embertársaikba? Nem gondolják, hogy ez a tettük még visszaköszönhet? Milyen emberek maguk? Ízelítőül: kitettek egy beteg nénit a házából, aki 2 évere rá meghalt, egy villamos vezető hölgy a kilakoltatás alkalmával ugrott ki a IX. emeletről és hagyott hátra egy 10 éves kislányt. Mindezt azért, mert a bankok az előre jelzett összeg 3-4 szeresét követelik vissza, a törvényhozók pedig ennek szellemében cselekszenek. Önök pedig megadják a kegyelem döfést. Ilyet egy igazi ember soha nem csinál.

gerbera317 # 2017.03.21. 09:22

@poreci

A törvényszöveg pontatlanul van megfogalmazva, így akár igazad is lehetne. De hogy nem ez a jogalkotói szándék, az egészen biztos. A végrehajtó nem köteles viselni az előlegek utalgatásával felmerült költségeket, az a mindenkori árverési érdeklődőknek a kockázata illetve költsége.
Ha ragaszkodsz a törvény betűjéhez, próbálkozhatsz végrehajtási kifogással.

Maki75 # 2017.03.21. 08:16

Köszönöm! Meg is történt!

gerbera317 # 2017.03.21. 06:41

Nincs határidő. Úgy tűzi ki, ahogy sorra kerül. Sürgetni kell írásban, de itt már célszerű olyan részleteket is közölni, hogy estleg mikor nem alkalmas, mikor lenne a legalkalmasabb, kitűzés előtt újabb telefonos egyeztetést kérsz stb. Ha csak hallgatsz és vársz, akkor aztán várhatsz.

poreci # 2017.03.21. 06:38

Tisztelt Segítők,

ingatlan árverés során a nem én lettem a győztes, de az árverési előleg nem teljes összegét kaptam vissza, hanem 6500 forinttal kevesebbet.

Tudom , volt már szó ebben a fórumban erről, de nem értem, hogy miért van az , hogy a végrehajtók 90%-a tisztességesen visszautalja az előleg teljes összegét és van olyan aki nem, pedig ugyanazok a törvények vonatkoznak minden végrehajtóra. Sőt, van olyan végrehajtó, aki 2016 júniusában még a teljes összeget visszautalta, most meg a banki jutalékával csökkentett értékben utalt.

"Az 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 132/F § (4) bek. alapján: Ha az árverező vételi ajánlatának közzétételét követően az elektronikus árverési rendszer újabb vételi ajánlatot tesz közzé a licitnaplóban, az árverező kérelmére a végrehajtó 3 munkanapon belül intézkedik az árverési előleg átutalási költséggel csökkentett részének visszautalásáról; kérelem hiányában az árverési vevőn kívüli többi árverezőnek az előleget az árverés befejezése után kell visszautalni."

Az én értelmezésemben, tekintettel arra, hogy én nem kértem az összeg visszautalasat a licit lezárását megelőzően, ezert ram a mondat masodik fele érvényes, miszerint az eloleget (es nem az előleg költségekkel csökkentett összegét) az árverés befejezését követő 3 napon belul vissza kell utalni. (A Ptk szerint is elvileg az előleg a tranzakció meghiúsulása esetén teljes összegében vissza kellene, hogy járjon főszabály szerint).

Arról nem is beszélve, hogy ha a törvény homályosan csak költségekkel csökkentett összegről beszél, akkor kötelezni kellene a végrehajtókat a banki kondiciós listájuk közzétételéről!

Mi van ha 10 vagy 50e ft-ot von le, mondván neki ennyi volt a költsége? Miért ne állapodhatna meg úgy pl. egy bankkal, hogy az utalási költsége az adott számlán nagyon magas, cserében más számlákon meg extra magas kamatokat kap a bankjától??

Volt olyan végrehajtó is, aki azt mondta, hogy azért csökkentette az utalási költségével az előlegemet, mert a licit lezárultához képest 3 napon belül érkezett a számlájára az összeg, ezért érvénytelen licitként nekem viselnem kellene az ebből fakadó következményeket az ÁSZF szerint a végrehajtó meg önhatalmúlag következményként azt foganasította, hogy a saját várható utalási költségével csökkentett összegben utalta vissza az előlegemet.

Még jó, hogy az extra könyvelési tételek miatt nem kapott szívinfarktust amerikában a könyvelője, aminek a kezelésének a költségeit is rám terhelte volna, mint következményeket!

Maki75 # 2017.03.21. 05:57

Titkárnőt értem el, szerinte még nem tűzte ki a kiürítést.

Burn Out # 2017.03.21. 05:15

a végrehajtót kérdezd meg, hogy mikorra tűzte ki a lakáskiürítést.

Maki75 # 2017.03.21. 04:53

Az alábbi kérdésem lenne:

Vásároltam árverési vevőként (MBVK honlap) egy ingatlant 2016 októberében. Az árverés jogerőssé vállt, a törvényes határidőben kértem az ingatlan kényszerkiürítését, erről a végrehajtó 2017 január 14-én értesítette a kerület jegyzőjét (60 nap) ez is és a március 1-ig tartó moratórium is lejárt. A kérdésem az, hogy mikorra várhatom a birtokba adás időpontját van-e erre valamiféle határidő?

gerbera317 # 2017.03.20. 10:46

Az árverés fejlegyzésének a tulajdoni lapra nincs érdemi kihatása magára az árverésre. A rendelkezésre álló adatok alapján legfeljebb csak találgatni lehet, miért utasította el a földhivatal az árverés feljegyzését. Mi csak találgatni tudunk, az érverést kiíró végrehajtó pedig tudja. Ugye, sejted, ez mit jelent?

7096 # 2017.03.20. 10:40

Tisztelt Szakértők!
Árverési vevőként érdeklődök egy ingatlan iránt.
A tulajdoni lap III. részén nincs bejegyezve az árverés kitűzése. A hirdetmény szerint az adós: xy ügyvédi iroda.
Az ingatlanban tartózkodónál láttam a Budapest Főváros Kormányhivatalának: árverés kitűzés feljegyzésének elutasítása határozatát. A határozat indoklásánál az szerepel-amit láthattam- ,hogy a tulajdonos X Wirtschaftsberater UG, a megkeresés azonban xy ügyvédi iroda, mint adósra vonatkozott. Meglátásuk szerint,szabad-e ebben a jogi helyzetben licitálni? Nyilván nem szeretnék egy sikeres árverés után egy hosszú jogi vitába keveredni. Az elutasító határozat befolyásolja-e valamiban az árverés folyamatát?
Válaszukat előre is köszönöm.

gerbera317 # 2017.03.20. 09:16

@KrisztinaRA

Az árverés napja az árverési jegyzőkönyv (a te szóhasználatodban: szerződés) aláírásának napja, az eljárási határidők innen számítódnak.
Jogorvoslatot az árverési jegyzőkönyv kézhez vételétől számított 15. napig lehet előterjeszteni. Ennek végső határideje - a helyi körülményektől függően - az árveréstől számított 26-28. nap. Teljes bizonyossággal 45 nap elteltével lehet arról beszélni, hogy nem kértek jogorvoslatot, de már a 35 nap is reménykedésre adhat okot.

tanuló1 # 2017.03.20. 03:25

Sziasztok!
Szeretnék megvenni egy lakást árverésen. Az árverési hirdetményben ez szerepel:
"További bejegyzések: zár alá vételt megelőző biztosítási intézkedés 19000/43/2012. bü. a Veszprém Megyei
Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztály részére, valamint ugyanazon ügyből
fakadósan zár alá vétel a Magyar Állam részére 0002.MV.1/2013/7., 0002.MV.1/2013/10., és
0002.MV.1/2013/11 ügyszámon.
Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvező közjegyzői okiratban haszonélvezeti jogáról
visszavonhatatlanul lemondott.
Sikeres árverés esetén a földhivatal a zár alá vétel tényét az ingatlan-nyilvántartásból nem törli.
Az ingatlan tehermentesen kerül árverésre."
Miért nem törlik a zár alá vételt? Ez bűnügyi zár vagy "sima"? Az én szempontomból van különbség? HELP!

KrisztinaRA # 2017.03.19. 23:05

Kedves gerbera317!

A hozzáértő segítségedet szeretném kérni több kérdésben:
Nem találok arra vonatkozóan leírást, hogy az adósnak az árverés lejáratától számított 30 napja van elhagyni az ingatlant, vagy attól kezdődik a 30 nap, hogy a szerződést az árverési vevő aláírta.
Illetve a másik kérdésem az, hogy a végrehajtó ezt követően levélben tájékoztatja az adóst az ingatlan értékesítéséről, elküldi a szerződést felé is. Azt említette a végrehajtó - ha pontosan emlékszem- , hogy 15 napja (munka nap, vagy naptári nap???) van ezt a kézhezvételtől megtámadni, továbbá még 1X 15 napja, ha nem vette át a levelet. A második kiküldést már sikeresnek tekintik, ha átveszi az adós, ha nem. Tértivevénnyel küldik neki ezek szerint? Február 25.-én járt le az árverés és március 10.-én kelt a szerződés.
Mikor érdemes érdeklődni a végrehajtótól, hogy érkezett-e bármilyen végrehajtási kifogás az adóstól? Az adós külföldi állampolgár és egyenlőre nem sikerült elérni. Hajtsam, vagy inkább várjam meg, amíg kifut a határidőből és a határozat jogerőre emelkedik?
Segítségedet előre is nagyon köszönöm!

Üdv, Krisztina

gerbera317 # 2017.03.17. 22:54

én úgy értelmezem, hogy az a végrehajtó kötelezettsége

Igen, az átadás. Csakhogy az nagyjából annyi, hogy "nesze, itt van". De odáig el is kell jutni. Erre még nem gondoltál?
Megjegyzem, ez a topik másról sem szól, mint hogy hetente háromszor leírom a hozzád hasonlóknak, amit most is leírok (mert biztosan nehéz visszaolvasni néhány hetet):

154/A. § (1) Az adós és az adós jogán az ingatlanban lakó személyek - a (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel - az árveréstől számított 30. napig, ha a végrehajtó ennél hosszabb határidőt adott a vételár megfizetésére, eddig az időpontig, jogorvoslat előterjesztése esetén pedig az erről szóló határozat rendelkezése szerint a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15. napig kötelesek az ingatlant ingóságaiktól kiürítve elhagyni, és biztosítani, hogy a végrehajtó átadja azt az árverési vevőnek.
Az adósnak kötelessége önként kiköltözni. A határidő is adott. Minden adott. Talán csak az nem, hogy hová menjen. De még az is adott, hogy pénzt kapjon, ha önként és időben megy, és akkor már könnyebb azt is kitalálni, hogy hová menjen.
Az adós kétféle módon biztosíthatja, hogy a végrehajtó átadja az ingatlant: 1) kiköltözik, és átadja a kulcsot a végrehajtónak, de legalább értesíti, hogy kiköltözött, 2) kiköltözik, és átadja a kulcsot a vevőnek, aki erről értesíti a végrehajtót.
És erre következik az, mit te a 154. §-ban olvastál. Ha nem ez történik, akkor:

154. § (10) Ha a kiköltözésre az (1) és (5) bekezdésben foglalt időpontig nem került sor az árverési vevő a kiköltözési határidő lejártát követő 15. napig kérelmezheti az ingatlan kiürítését.
Na, ezek szerint kitől szerez tudomást a végrehajtó arról, hogy az adós nem húzott el a vérbe? Hát a vevőtől. És emez meg honnan szerez tudomást a fejleményekről? Hát onnan, hogy figyeli az ingatlant meg a bent lakó(ka)t. De ha már figyeli, akkor talán szólhat is neki(k), hogy esetleg távozni kellene. Nemdebár?

On szerint szabalyosan jar el a vegrehajto avval, hogy rank terhelte az adossal valo kapcsolatfelvetelt, es a birtokba adasi procedura lebonyolitasat?
Igen, teljesen szabályosan. És az átadás nem "procedúra", hanem egy rövid mozzanat: "Nesze, a tiéd, vigyed".

Giiorgio # 2017.03.17. 21:36

Tisztelt gerbera317!

Március 1-én, árverésen szereztem meg egy bekoltozheto, tehermentes ingatlant, a kérdésem az, hogy az ingatlan birtokba adásával kapcsolatban hogyan kell eljárni, annak átadása a végrehajtó feladata, vagy azt nekem kell intézni?

Az 1994.évi LIII. tv. 154. § (1) bek. alapján én úgy értelmezem, hogy az a végrehajtó kötelezettsége.

Viszont a vegrehajtoi irodaban azt mondtak, hogy nekem kell az adost felszolitani, hogy hagyja el az ingatlant. Amennyiben az arverestol szamitott 30 napon belul nem hagyja el, akkor jeleznem kell, azt a vegrehajto fele es ezutan 60 nap elteltevel karhatalom segitsegevel kilakoltatjak az adost.

On szerint szabalyosan jar el a vegrehajto avval, hogy rank terhelte az adossal valo kapcsolatfelvetelt, es a birtokba adasi procedura lebonyolitasat?

Valaszat elore is koszonom,
Giiorgio

gerbera317 # 2017.03.14. 08:20

Az árverési vevő ne a Koppányékkal foglalkozzon, se azzal, hogy a végrehajtó hogyan végzi el a kilakoltatást, hanem csakis azzal, hogy a végrehajtó kitűzze a kilakoltatás időpontját, lehetőleg úgy, hogy az még a kiköltözésetek előtti időszakra essen. Úgyhogy nem ide kéne írogatni, hanem a végrehajtót felkeresni sürgősen, előadni a problémát, és kérni, hogy az eseményt mondjuk 28-án 10 órára stb.stb.stb.

Dorci92 # 2017.03.13. 20:24

Kedves Fórumozók!

Holnap megyünk a végrehajtóhoz, mert telefonon nem lehet velük egyre jutni, csak húzzák az agyamat.

Édesapám a mai napon jelezte nekem, hogy az adósunk a Koppány Csoport tagja és egy holnapi kilakoltatást már fel is függesztettek emiatt és megjegyezték, hogy a mi adósunk is jó kezekben van és felveszik a végrehajtóval a kapcsolatot. Érdeklődnék, hogy ez hogy működik? Kicsit felhúztam magam, hogy több hónapja jogerős árverést a kilakoltatás napján felfüggesztenek. A másik meg ha mégis megtörténne a kilakoltatás akkor meg ott lesz "több száz" tag akik sorfalat állnak, akkor mi a teendő? Most olyan tervem van, hogy péntekre szeretném a kilakoltatást, mert ahogy olvastam a vht-ban nem kötelező postán értesítenie az adóst, elég papírt kitűzni az ajtóra, és rendőr ismerős is megerősítette azt is, hogy egy nappal a kilakoltatás előtti napon is értesítheti a rendőrséget a végrehajtó.
Tudom, hogy gyakorlatban ez nem így nézz ki, de hónapok óta várunk erre, és tudta a végrehajtó is hogy március 30-án el kell hagynom a jelenlegi ingatlant ahol lakok két kiskorú gyerekkel és ezzel a Koppány csoportos dologgal még jobban megerősítette ezt bennem, hogy hamarabb kell lépni..Szeretnék egy kis segítséget kérni, hogy holnap akkor mit is mondjak, mire hivatkozzak, hogy egy kicsit felgyorsítsam a folyamatot? (Minden határidő lejárt, jogerős az árverés, és tulajdonosok vagyunk az ingatlannál már.)
Mindenki válaszát előre is köszönöm!

Mitikasz # 2017.03.13. 15:37

Köszönöm Gerbera