gyermekelhelyezés megváltoztatása


kaméleon # 2010.07.25. 20:48

Csak, hogy ne keltsünk hiú reményeket:
A gyámhivatal hozzájárulása csak akkor kell a lakóhely-változtatáshoz, ha a különélő szülő jóváhagyása nincs meg. A „visszacuccolás” biztosan nem lesz kötelezettség, mindössze elfogadható magyarázatot kell találnia a költözőnek, és meg fogja kapni a gyh. hozzájárulását, mert ez az ügyintézőnek így lesz nem csak ésszerű, de egyszerű is. A gyerek meg, amíg az édesanyjánál van elhelyezve, evidens, hogy ott lakik, ahol ő.
Még az sem biztos, hogy amíg nincs újraszabályozva a kapcsolattartás, addig a gondozó szülőnek vissza kell hordania a gyereket a kapcsolattartási időszakokra, mert elsősorban az számít, hogy mi van a határozatban, mint átadás helye. Ha csak annyi, hogy az a gondozó szülő tartózkodási helye, akkor bizony a különélő szülő utazhat már az engedélyezés előtt is, méghozzá, hacsak nem valami rendkívüli módon belátó gyhivatalt fog ki, teljes egészében a saját költségén. A határozatot/végzést szó szerint kell értelmezni, ezért érdemes jól „átrágni”.

Egyet lehet tenni, ha a gyerek biztosan a másik szülőt akarja már, és az is nagyon biztosnak látszik, hogy ez lesz hosszútávon is a kívánsága és az érdeke is, valamint az életkörülményeiben a döntés előttihez képest, lényeges a változás, el kell indítani az elhelyezés megváltoztatására irányuló pert. Ha a kapcsolattartást a gondozó szülő valamilyen módon még akadályozná is, akkor minden alkalommal bejelentést kell tenni a gyhivatalnál, mert a kapcsolattartás akadályozása is egy ok az elhelyezés megváltoztatására. Nagyon sok tényezőre kell figyelni, és ha a hivatal időt húz, azonnal jelezni kell a II. foknak, különben előfordulhat, hogy hónapok telnek el hiába. Bizalommal kell indulni, de a statisztika alapján, jobb, ha alaposan és küzdelemre is felkészül az, aki akár a családsegítő, akár a gyermekjóléti szolgálat, akár a gyámhivatalok eredményességében bízik. (Remélhetőleg csak egyelőre.)

Fanyi # 2010.07.25. 20:09

Köszönöm a válaszokat , sok segítséget kaptam :)

monalisa1 # 2010.07.25. 18:32

Fanyi

A hozzájárásulásod nélkül nem vihette volna a gyermeket nem hogy a szomszéd utcába, de főleg nem 240 km-re. Sőt, a gyámhatóságtól is kellett volna ehhez engedéllyel rendelkeznie.

Mivel vélem önkényesen változtatta meg a gyermek lakhelyét, őt vissza kell oda vinnie ahol előzőekben laktak., ha az anya nem akar visszacuccolni akkor a gyermeket adja át neked.

Hogy a láthatás/kapcsolattartás előzőekbeni megváltozásáról külön ne is beszéljek, mert ez bizonyára úgyszintén csorbul.

Keresd fel a gyámhatóságot!

ml.

MajorDomus # 2010.07.25. 17:09

Na erre szoktam en azt mondani,hogy a marxizmusnak egy tetelevel nem lehet vitatkozni: ,, a lēt hatarozza meg a tudatot,, ( no meg a l è )

Fanyi # 2010.07.25. 14:37

Üdvözletem!

Valóban az történt , hogy a végzés előtt fejmosás volt . És az anyját választotta , mert ígéretet kapott hogy maradnak ott ahol eddig is , nem költöznek el , mert rokonok-barátok , mindenki ott van . Végzés után meg , elköltöztek 240 km-re . Ami a fiamnak nem tetszik , és változtatni akar ezen . Mert az iskolai is 10-re van , és magántanulóként van , nincs egyáltalán közösségben . És persze a tanulmányai is olyan . Anyja állapotos lett mostanság . Ami az Ő dolga , de ezzel a háttérbe szorította a fiát . elég gyakran vannak szóváltások anya-fia közt .Bátyja , aki szintén ott lakik , piszkálja . Élettársa munkanélkülin , exem se dolgozik, de munkanélkülin sincs . napi szinten élnek .Hogy lehet ezen leggyorsabban változtatni ? Mert a bíróság húzódik , ezt köztudott .

kaméleon # 2010.07.25. 14:02

Az eltelt idő fontos, gondolom, a bíróságok annak próbálják így elejét venni, hogy a jogerőssé váló ítélet után azonnal újra kelljen kezdeni a pereskedést. Azért, a „lényeges” körülményváltozásnak nagyobb a jelentősége, hiszen a gyermekkor nem tart olyan sokáig, hogy abba néhányszor 2 évnyi szenvedés beleférjen.
(Bár, a szabály egy dolog, a másik meg az, hogy mint a nemrég ismételt „Nevem: Sam” c. filmben, éppen a gyermekek védelmére hivatott szervek megfelelő hozzáállásában nem lehet túlzottan bízni.)

Egyébként, nem véletlenül utaltam arra, hogy egyes szülők az elhelyezésben hozott ítéletig egészen más arcukat mutatják, és az ítélet után azonnal azt gondolják, „szabad a pálya”.

kaméleon # 2010.07.25. 13:32

2 évnek kell eltelnie
Kedves Mosza, ne haragudj, hogy javítok, de a válasz kicsit félrevezető. A gyermekelhelyezés megváltoztatásának időkorlát nem áll útjában, mindössze annak a feltételnek kell teljesülni, hogy azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, lényegesen megváltoztak, és az elhelyezés megváltoztatása a gyermeknek vitathatatlanul érdekében áll.
Hiszen lehetséges, hogy két éven belül jön egy új mostoha, aki terrorizálni, esetleg bántalmazni fogja, de lehet, hogy az elhelyezés után, az addig jól viselkedő gondozó szülő úgy véli, mostmár bátran elzárhatja a gyereket a kapcsolattartás elől. Stb. stb.

MajorDomus # 2010.07.25. 10:45

Mi valtozott meg az eletkŏrűlmenyeiben ?

monalisa1 # 2010.07.25. 10:07

A 16. életév betöltését követően a gyermek már annál a szülőnél lakhat amelyiknél akar - gyámhatósági hozzájárulással. A jelen kialakult helyzetben esetleg arra lenne mód hogy az anya hozzájárulásával többet legyen nálad. Próbáljatok megegyezni.

Az "életkörölmények megváltozása" túl tág valami ahhoz hogy itt véleményezni lehessen.

Talán a gyámhivatal tud javaslatot tenni addig is, persze meg fogják az anyát is hallgatni.

"Mona"
laikus hozzászóló

Fanyi # 2010.07.25. 09:05

Üdvözletem !

Kérdésem lenne , hogy a fiam az anyjánál van elhelyezve , mert a bíróságon tavaly őt választotta (májusban ) . De időközben megváltozott az álláspontja .Hozzám akar költözni , mert teljesen mást lett az életkörülménye . 2011 januárban lesz 14 éves . Mi a teendő ezzel kapcsolatban , mit kell csinálnom ? Van e joga a fiamnak maga dönteni a sorsáról ? köszönöm előre is a választ .

Fanyi!

MajorDomus # 2010.06.15. 20:01

Az Eu jog szerint a magyar biróság az illetékes.

anyuka81 # 2010.06.15. 10:18

Sziasztok!

Nemrég költöztem haza a 1.5 éves gyermekemmel külföldről, párom kint maradt, de nem vagyunk házasok. A gyerek nálam lett elhelyezve, de a párom azzal fenyeget hogy külföldön ( Eu- tagállam) Is indít egy gyerekelhelyezési pert. Azt szeretném megtudni h kell e ettől tartanom? lehetséges e hogy indítson kint is egy pert amikor mindegyikünk állandó lakcíme magyarországon van, mindegyikünk magyar állampolgár és magyarországon már nálam helyezték el a gyereket.
Előre is nagyon köszönök minden választ!

ObudaFan # 2010.06.03. 12:43

Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés fejlődését veszélyezteti.

venyige100 # 2010.06.03. 10:49

4 éve váltam el, a gyerekek egyezség útján nálam lettek elhelyezve. A volt férjem hol fizetett gyerektartást, hol nem. Már másfél éve nem fizet, de a 15 éves fiamat felvették egy középiskolába, és az én jövedelmem már nem elég a szükségleteire. Kértem a gyerektartást, de nem tudtunk megegyezni, és a volt férjem bírósághoz fordult a régen megítélt gyerektartás csökkentéséért. Már egy tárgyalás volt, de a bíróság szerint elég gyenge a beadványa. Lesz még tárgyalás, mert kérték a környezettanulmányt az ügyvédjével. Közben a gyereket uszítja ellenem és rá akarja venni, hogy költözzön oda hozzájuk, ha kérem a gyerektartást. Nálunk a gyereknek külön szobája van, egyébként én tudom az iskolai dolgait, én voltam vele amikor kórházban volt, én figyelek rá, hogyha baj van, nógatom a tanulásban. A volt férjemet ezek egyáltalán nem érdekelték soha. Ő a nagymamáját is azért költöztette magukhoz, hogy segítsen a nyugdíjával és ezt a tárgyaláson is elismerte. Ott a gyermekemnek nem lenne saját szobája. Amióta uszítja a gyereket, hogy ők az utcára kerülnek, ha én kérem a gyerektartást, azóta a fiam azt mondja, hogy odaköltözik, hogy az apján segítsen, sokszor magába fordul, elvonul, bezárkózik, látszik, hogy bántja ez a dolog. Én soha nem tiltottam az apjától, nem beszéltem ellene, mert tudom, hogy őt is szereti.A kérdésem az lenne, hogy a volt férjem elveheti-e tőlem a gyereket, ha a gyerek úgy dönt hogy segíteni akar az apján. Mit vesz figyelembe a bíróság?
Még egy fontos dolog! A volt férjem 24-48 órás munkabeosztással dolgozik, tehát az amúgy is problémás serdülőt nem tudná nevelni, ellátni!

Melinda19 # 2010.06.02. 21:48

Tevéné
Nálam is a helyzet ilyen,nem érdekel
a lányom sorsa senkit.
Hatóságokon keresztül ,egyedül szerettem volna elintézni az ügyet,ügyvéd nélkül,mert mégis az édesanyám az ellenfelem.
A "hollywoodi alakítás" is megtörténik ,
rendszeresen és itt van a legnagyobb gond,mert
kéz kezet mos és senki sem vállal felelősséget.

Tevéné # 2010.06.02. 20:38

Rájöttem nagyonsok múlik az ügyvéden.Hisz a bírónő számos ilyen üggyel találkozik nap mint nap.Dönt és ő akkor este szép nyugodtan lefekszik aludni nem tudja hogy ez egy holiwood alakítás volt.Én nem vagyok egy túliskolázott,csak érettségim van ezért egy pszihológiát,tanári diplomát végzett ember jobban ért hozzá hogy a másikat ártatlan mosolygós arccal félrevezesse.Ezellen mit tegyek NEMHAGYOM A FIAM!!

Tevéné # 2010.06.02. 20:30

Megkerestem a jegyzőkönyvet sajnos abban csak az van a nagymama azt állította azért kezdeményezi a gyermekelhelyezést mert nem látogatom rendszeresen a kisfiút.Egy gimiben volt osztálytársam még csak ügyvédjelölt nem mondta hogy a felperes hazudik hisz nem is engedte hogy látogassam.Egy egyezséget ajánlott az ügyvédem és ezt csak láthatási időpontokra kötötte ki.Mert azt mondta először örüljünk ha egyáltalán engedélyezi,nem akadályozza a láthatást.

ObudaFan # 2010.06.02. 19:53

Miért nem érdekli a bíróságot hogy a fiam az idén már az ötödik iskolát cseréli le,hogy elvileg pszihológus,lo­gopédus,mozgás­terapeuta a nagymama a gyerek mégis nála kezdett el dadogni?Hogy néha megpofozza az élettársa?

Hát pont erre írtam, hogy ismerni kellene az eddig keletkezett iratokat. Az ítéletet te ismered, mi nem, te tudod, hogy milyen indokkal született, mi nem.

ObudaFan # 2010.06.02. 19:51

Hopp, ez nem ide íródott volna.

ObudaFan # 2010.06.02. 19:50

A bíróság ki fog rendelni pszichológus szakértőt. A kérdés inkább az, hogy anyuka hóbortjai a gyermeket is veszélyeztetik-e.

Tevéné # 2010.06.02. 19:26

Miért nem érdekli a bíróságot hogy a fiam az idén már az ötödik iskolát cseréli le,hogy elvileg pszihológus,logopédus,mozgásterapeuta a nagymama a gyerek mégis nála kezdett el dadogni?Hogy néha megpofozza az élettársa?Vagy nem a gyerek érzelmi,értelmi,anyagi háttere fontos?

Tevéné # 2010.06.02. 19:06

Az elhelyezés megváltoztatását én akarom kezdeményezni,erről nincsenek iratok csak a gyermeket mikor elhelyezték 2éve anyámnál.

ObudaFan # 2010.06.02. 17:26

Ismerni kellene az eddigi iratokat, különösen az elhelyezés megváltoztatása iránti per iratait, de kétségtelenül nem kecsegtetőek az esélyeid. Végrehajtást kellett volna kérned, amikor nem adták ki a gyermeket, és nem neked akcióznod.

Tevéné # 2010.06.02. 16:53

Tisztelt Mona!

Nekem is hasonló a helyzetem mint Melindának.Válás után az akkor 3 éves fiamat nálam helyezte el a bíróság.Én utána elköltöztem 120km-re,Bp-re,megkértem az akkor még egyedülálló anyukám vigyázzon a gyerekre míg nemtalálok munkát,albérletet.1év után hiába akartam visszakapni a fiam,az élettársa akivel időközben összejött azt mondta hogy a testvére ügyvéd és ne is próbálkozzam ha egyszer odaadtam a gyermeket nincs jogom visszakapni.Anyu szeme láttára rugdosott meg,anyu megszüntette az otthoni állandó lakcímem így ha látogatni akartam azt mondta rendőrt hív.3-szori verés után belefáradtam,hibámra.2007-ben visszamentem spóroltam egy kis pénzt,de anyu megsejthetett valamit mert elindította a gyermekelhelyezési pert amit meg is nyert.Egy 5 diplomás pedagógus,pszichológus nőről van szó,és amióta nála van a fiam,dadog.Miért nem néz a bíróság jobban a dolgok mögé,megbeszélt időpontokat adnak a nagymama és társa úgy teletömik a gyereket,terrorizálják szegény csoda hogy még jól tanul az iskolába.Amit idén 5-ször cserélt mert anyu összeveszett minden tanárral.Azt mondta nem mondhatja otthon hogy szeret mert akkor kiadják a szobáját albérletbe szegény meg elhitte.Bárhol bármikor beszélek vele ott vannak mellette és súgják hogy mit válaszoljon,hogyan sértjen meg.Van e esélyem hogy visszakapjam tudom hogy hibáztam,de most 13éves nem akarom hogy tönkremenjen az élete.Találkozni is csak úgy tudnék vele ha lemegyek a szülői házba ott meg hallgathatom hogy előtte szidnak.Mit tegyek?

Melinda19 # 2010.06.02. 08:17

sagit
Ez ennyire egyszerü lenne "huss"...?
Szerintem sincs köze ,de
a gyámhatóságnak nem is érdeke a gyerek.