gyermekelhelyezés megváltoztatása


_Wasp_ # 2009.08.04. 14:53

amíg nincs a gyermek elhelyezéséről határozat, addig szerintem semmiképp ne engedd, hogy elvigye a gyermeket, utána viszont magától értetődően kénytelen leszel rá, hiszen a láthatást biztosítanod kell. Sőt, próbáld meg a gyermekednek minél könnyebbé tenni az anyukájával való kapcsolattartást.

Javaslom például addig, hogy feltétlenül biztosíts az anyának telefonos kapcsolattartást, és felügyelt környezetben való kapcsolattartást is. Ezeket a lehetőségeket jól dokumentáld, hogy szükség esetén bizonyítani tudd! Ha ezekkel nem akar élni, nem a te problémád - sőt. A végleges elhelyezés vonatkozásában nagy előnyt jelenthet neked.

Ha úgy találod később, hogy az anya a gyermeket veszélyeztető magatartást tanúsít, akkor jelentsd minden esetben a gyámhatóságon, és kérd a kapcsolattartás felügyelt környezetben való megvalósulását (legalább egy ideig).

Arra készülj fel, hogy elképzelhető, hogy egy ideig tartást kell fizetned a feleséged felé, bár ha nálad van a közös gyermeketek, akkor ő meg majd a tartásdíjjal tartozik, szóval érdekes lesz, hogy ki, milyen alapon, kinek és mennyit fog majd fizetni.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

projektnév # 2009.08.04. 14:38

Sziasztok,

Helyzetjelentés és kérdés...

Elköltöztem, berendezkedtünk, beszéltem az ügyvédemmel, a gyermekjóléti szolgálattal, gyámüggyel, jegyzővel. A feleségem szeretne jönni látni a kisfiút, aminek én szeretnék is eleget tenni, viszont egyre egyértelműbbé vált (aggresszív sms-ek, stb), hogy el szeretné vinni tőlem, amihez joga is van. Nem fogadja el az itteni gyermekjóléti szolgálat képviselőjének jelenlétét, nem fogadja el a helyi polgármesteri hivatalban a gyermekjóléti szolgálat által felajánlott helyiséget, hanem szabad téren szeretne találkozni, és egyedül lenni a gyerekkel.

Sőt, ma kijelentette, hogy el is akarja vinni tőlem. Korábban írt olyasmit, hogy "ha melletted ott lesz az a nő, akkor mellém is kell valaki", meg most telefonban mondott olyat, hogy "majd bemegyünk", pedig elvileg egyedül jönne. Szerintem nagy az esélye, hogy nem egyedül akar jönni.

A helyi jegyzővel beszéltem, addigra, mire jön, valószínűleg meg lesz a határozat (vagy mi) az azonnali, ideiglenes elhelyezésről, tehát 30 napig nem viheti el a gyereket, ha pedig igen, akkor rendőrséggel vissza lehet hozatni.

Ennek természetesen nem szeretném kitenni a kisfiút. Mit tudok tenni? Szerintem igen nagy az esélye (ha nincs is 50%, de az nekem túl sok), hogy ha ott helyben megtudja, hogy nem viheti el, akkor is el fogja vinni. Valószínűleg lesz ott tanú a helyi polgármesteri hivataltól, és azt tanácsolták, hogy majd csak ott helyben mondjam meg, hogy nem viheti el a gyereket. Holnap még tovább egyeztetünk a gyámüggyel.

Szerintetek mit tudok tenni? Egyszer már "elutaztam", de meddig lehet ezt eljátszani? TÉNYLEG benne lennék a láthatásban, de azt nem akarom, hogy egyrészt a kissrác ki legyen téve a balhénak (rángatni nem akarom a gyereket, pedig ahogy elmondták, ilyenkor az történik), semmiképpen nem akarom, hogy a jó eséllyel mentális problémákkal küzdő feleségemnél legyen a kissrác. Egy adalék: telefonban azt mondja, hogy küldjek neki pénzt, hogy el tudjon jönni megnézni a kisfiút, és UGYANEBBEN a telefonban közli, hogy el fogja hozni, és UGYANEBBEN a telefonban jelzi, hogy nincs mit ennie. Akkor hogy akarja ellátni? Egyrészt hagytam ott neki pénzt, ha nem is túl sokat, mert nekem sincs most, főleg, hogy én vagyok tele adóssággal, másrészt ő fogja még ebben a hónapban az elvileg már nem is neki járó GYED-et felvenni. Mikor megkérdem, hogy akkor miből akarja etetni a kissrácot, ha el akarja vinni, azt felelte, hogy megoldja. Voltak olyan évek az életében, amikor prostitúcióból élt. Hát nem akarom, hogy így oldja meg, vagy egyáltalán, hogy csak pár hétig is nála legyen a kissrác. Tudom, hogy most csak az én oldalamat látjátok, de én meg vagyok róla győződve, hogy nem szabad engednem, hogy elvigye a kisfiút.

Mit javasoltok?

Grád András # 2009.08.04. 10:16

Kedves Mazsi1!

Hinnie kellene az ügyvédjének. Ugyanis mindaddig, amíg egyetlen nevelésre alkalmas szülő is életben van, eleve nem kerülhet máshoz a gyermek, vagyis az ügyészség csakis Önök ellen dönthet. Az egyezségi ajánlatot tehát pánikszerűen el kellene fogadni, mert csak rosszabbul jöhetnek ki az ügyből! Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

melish # 2009.08.04. 08:17

Én mindenesetre beadtam az ideiglenes kérelmet.

melish # 2009.08.04. 08:17

Én mindenesetre beadtam az ideiglenes kérelmet.

melish # 2009.08.04. 08:17

Én mindenesetre beadtam az ideiglenes kérelmet.

mazsi1 # 2009.07.31. 17:27

Segítségre lenne szükségem.
A történet dióhéjban: a nővérem sajnos meghalt, fiát egyedül nevelte (15 éves). A haláleset után feléledt az apa szülői felügyeleti joga, de a gyereknek esze ágában sem volt az apjához költözni, viszont anyukám, a nagymama boldogan vállalná a gyámságot. Nagyon szeretnénk vigyázni a gyermekre. A gyámhatóság elsőfokon az apának ítélte a gyereket, holott a gyermek mindenfelé kinyilatkozta, hogy nem akar odamenni. Fellebbeztünk, és most ügyészségi szakaszban van a dolog. A kirendelt pszihológus is olyan szakvéleményt írt, hogy a gyereknek jobb ha marad a jelenlegi környezetben. Az apa visszatartja az árvaellátást is, anyukám már-már eladósodik, mert a gyermek után (mivel papíron ő nem gyám), semmilyen anyagi támogatást nem kap, minden pénz az apához vándorol. Az apa most veszni látja szerintem az ügyet, ezért – mielőtt az ügyészség a számára negatív szakvélemény hatására talán úgy döntene, hogy az elsőfokú gyámhatósági döntést megváltoztatja, és anyukámé lenne a gyámság – egyezséget ajánl:

maradhat a gyermek a nagymamánál
odairányítja az árvaellátást
de a gyámságról nem mond le.
Nekem ez az egyezségi ajánlat gyanús, és csavart sejtek a dologban.
Kérdésem: mi lehet egy apa célja, érdeke azzal, hogy lemond a gyerek ottlakásáról, lemond az árvaságiról, de ragaszkodik a gyámsági joghoz???
Az ügyvédünk szerint ez egy jó ajánlat. Miért érzem azt, hogy nem?
Hiszen a mamának ettől még nem lesz joga a gyerek felett intézkedni, ha esetleg kell…
És nem igazán értem, hogy most az ügyészség döntést hoz majd (hogy ide vagy oda ítéli a gyámságot), vagy mit fog tenni jogilag?
Sürgős lenne a válasz!!!!

_Wasp_ # 2009.07.30. 15:53

az ügyvédek nem döntenek semmiről, ők a feleket képviselik. Természetesen mindig a saját ügyfeleik pártján állnak.

A nem valós ürügyről lehet hogy te tudod, hogy nem valós, de a bíróság nem. Ezért ha valami igazolja, hogy alappal volt gondolva, hogy mégis az, akkor az vonatkozik erre, amit András írt korábban.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

melish # 2009.07.30. 15:25

Az az ürügy nem valós. ÉN tudom. Amúgy az Ügyvédek kinek a pártján állnak , abban az esetben ha a kislány nevezett 17 hónapos, és az apja nem tudja ellátni? Talán az apáén, mert "lezsírozza" az ügyet? ...

Edictus # 2009.07.30. 14:18

Tisztelt Grád András!

Először is nagyon köszönöm a gyors választ.Az ügyvédi megállapodásban sajnos az is benne van, hogy peres eljárás esetén ezt a megállapodást vegyék irányadónak (vagy ehhez hasonló mondat). Tulajdonképpen a legnagyobb bajom, hogy félek tőle, bár soha nem bántott fizikálisan. A gyerekek úgy érzem jól érzik magukat ott, hiszen ott az otthonuk, saját szobájuk... Nem tudom mit mondanának, ha megkérdezik őket a bíróságon. Bár látni biztos szeretnének, de minden alkalommal rendőri kísérettel se mehetek, vagy hogy oldják ezt meg a "nem normális" emberek? A vagyon megosztása sem könnyű, mivel a volt párom édesanyja eladta a házát és ők is ott élnek (minden tulajdon és haszonélvezeti jog nélkül). Illetve kb 10-15 millió Ft tartozás van rajta, amit évekig együtt fizettünk (bár szerinte én nem járultam hozzá egy fillérrel sem) most viszont ő fizeti, mióta eljöttem. Van még egy külterületi ház, eladni csak féláron lehetne. Persze tudom mindent meg lehetne oldani, de ő a vagyonhoz két kézzel ragaszkodik, azt mondta nekem korábban, hogy inkább börtönbe kerül gyilkosságért, minthogy én részesedjek belőle. Az idegeimet sikeresen sikerült megnyírbálnia, gondolom ez is ront a helyzetemen, bár az övé sem teljes, de ő nagyon tud szinészkedni, eladni magát és rettenetesen meggyőző tud lenni. Mindig újabb és újabb verziókat talál ki és én sajnos úgy ugrálok, ahogy ő fütyül, mint korábban is. Mi a tapasztalat, hogy lehet ezt lezárni, le lehet egyáltalán valaha zárni egy ilyen ügyet? Mert nekem illúziónak tűnik. Szerintem ha visszamennék, még akkor sem lenne vége...

Grád András # 2009.07.30. 13:46

Kedves Edictus!

A peren kívüli magállapodás nem köti a bíróságot, Nyugodtan indítson gyermekelhelyezési és kapcsolattartási pert, a közös vagyont is ők tudják megosztani! Semmi sincs veszve, de a lakhatását meg kellene oldani, mert ez rontja az esélyeit. Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

Edictus # 2009.07.30. 13:36

Nagyon bonyolult ügy közepében vagyok. Kérem, hogy aki tud tanácsot adni írjon. Nagyon örülnék valós jogi, ügyvédi tanácsnak.

Volt élettársammal 2 gyermekünk van. Elváltunk, úgy hogy én elköltöztem otthonról, mivel már nem bírtam az állandó lefolytottságot, kiszabott szabályokat. Azonban a költözésnél, mivel csak a szüleimhez tudtam menni, akik egy lelakott, csótányokkal teli panellakásban laknak, nem vittem magammal a gyerkekeket, mivel mi egy gyönyörű nagy családi házban laktunk. Ott külön saját nagy szobájuk van, gyönyörűen berendezve. Érthetően nem is akartak hozzám csatlakozni. Volt párom ezt kihasználva és megfenyegetve elrángatott egy ügyvédéhez és aláírattatta velem azt az ügyvédi okiratot, amiben mindenről lemondok köztük a gyerekek hozzám való elhelyezéséről is. Egyedül a hetente 1x-i láthatás van benne ami "értem szól". Mára, eltelt 7-8 hónap, és odáig jutottunk, hogy nem akar a gyerkekhez odaengedni, aki elment, az takarodjon vagyon és gyerek nélkül. Halálosan megfenyegetett. Már teljesen depresszióba kerültem munkámat is nehezen tudom ellátni, az azóta kialakult friss kapcsolatom is kezd ez miatt tönkremenni, mivel már lassan csak erről beszélünk... Mit lehet tenni ami igazi megoldás? Ő csak a saját igazát hajtja, hogy menjek vissza vagy örökre tünjek el. Kérem segítsen ha tud valaki...Köszönöm!

Grád András # 2009.07.30. 12:32

Kedves Melish!

A párját nyilván rég felvilágosították róla, hogy mindkettejüknél egyaránt jogszerűen lehet a gyermek, és most azért nem akarja odaadni, nehogy most meg Ön ne hozza vissza. A bíróságtól elvben kérhet a perben idiglenes intézkedést, de nem látok túl nagy esélyt rá, hogy összejöjjön, főleg, ha arról a bizonyos ürügyről kiderülne, hogy akár csak részben igaz. Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

melish # 2009.07.30. 12:24

No igen. Alkalmas lehet. Ha otthon van... De neki még a fürdetésnél is az anyja segitsége kell, a kislány meg egész nap a nagyanyjánál mert apuka dolgozik.

De azt nem teheti meg hogy a láthatást is elveszi tőlem!!!!!!! Nálam ugyanolyan joga van lenni a gyereknek, és jegyezzük meg Ő nem egy gumilabda.

monalisa1 # 2009.07.30. 08:48

A bírói kérdésve válaszolva, hogy hol a gyermek, a férjed majd azt fogja válaszolni hogy nála - és ennél többet valószínűleg nem fogsz megtudni a dolgokról, főleg a mindennapi részletekre vonatkozóan nem.

Mert hát annak a gyermeknek apja is van (!) és adott esetben miért is ne lehetne nála/náluk - akár.

Bizonyára jó helyen van ott is a kislány, vagyis remélve nem bosszúból vitte el tőled...

Külön írom: a statisztiák szerint 30-40 százalékban az apák is megfelelőek a gyermekgondozásra.

Tudom, ez téged nem vigasztal...

melish # 2009.07.30. 07:34

Köszi Lisa, de semmit nem tesznek. Most irány a Bíróság, hátha okosabbat mondanak , mint a gyám.

monalisa1 # 2009.07.29. 18:50

Írány a gyámhatóság, de az elhelyezés dolgában még nem született jogerős bírói döntés hiányában sokat ők sem tudnak tenni.

Próbáljatok valahogy megállapodásra jutni: kinél mennyire időre is a kislány.

"Lisa"
laikus hozzászóló

melish # 2009.07.29. 17:59

Kérdezném mit tehetek ebben az esetben?

  • válópert indítványoztam , az első tárgyalás okt.9-re lett kitűzve.

A 17 hónapos (!!!!!!!!!) kislányom eddig velem volt (anyuka) , de most egy hamis vádra hivatkozva nem hozta vissza a lányomat az apja, és még csak látni sem engedi.
Információ nulla.

Megköszönném a választ.

Braksza Melinda

Animal # 2009.07.28. 18:38

Nekem most záródott le a gyermekelhelyezési perem. Ami nagyon ritka Mo.-on, hogy egy apának itélik oda a 4,5 éves fiamat. Az exem pontosan azt akarta a bíróságon, hogy majd a szakértői véleménnyel fogja megkapni a gyereket. Ennek az ellenkezöje következett be. Én apa létemre semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó lemondani a gyerekemről. Harcoltam, küzdöttem érte. Ha esetleg valakinek tudok segítenui tanácsokkal keressen e-mail-ben: postabau@vipmail.hu

monalisa1 # 2009.07.26. 22:11

Nagyon kicsi annak valószínűsége, hogy egy szerényebb, de rendezett anyagi körülmények közt élő anyától elvennék a gyermekét - és ezt a szakvélemények sem indokolják.

Minden vagyonmegosztási per egyszer csak befejeződik (...) közben persze idegileg kikészülnek...

Ami a láthatáskori ruházattal kapcsolatos kérdést illeti, vagy nemigazán figyel az apa az öltözetre, vagy a szándékos szívatás...

Javaslom mindig írd fel miben ment el a gyermek és miben jött vissza, és egy idő után a gyámhatóságnál panaszt lehet tenni.

"Lisa"
laikus hozzászóló

onyx # 2009.07.26. 21:47

Tisztelt Szakértők!
Négy éve húzódó válás, természetesen az ingatlan miatt.
( Amit egyébként két éve otthagytam a gyermekemmel együtt mielőtt teljesen kikészültem volna..)
Gyermek elhelyezési perben vagyok már két és fél éve.
A következő kérdésem lenne, kapcsolattartás alkalmával amikor az apa elviszi a 8 éves gyermekünket, mi az amit köteles vagyok biztosítani és mi az ami az ő feladata.
( Régebben adtam ruhát, amik nem, vagy nem olyan állapotban kerültek vissza, új ruhák helyett használt stb..) Mostanában nem adok, most ezt használja fel ellenem. Ugyanakkor e-mailben leírtam, bármire szüksége van küldjön listát, és lista szerint biztosítom, de kérem is vissza. Kettőnk közül az ő anyagi heylyzete a jó, nekem alkalmai munkáim voltak évekig, nehezen de mindent biztosítottam. Most már sikerült végre elhelyezkednem. At apa 20.000 ft gyermektartást fizet..
Anyagiak miatt ítélhetik-e az apának, ha egyébként minden óvodai, iskolai, pszichológusi szakvélemény pozitív számomra.

Köszönöm a segítséget.

_Wasp_ # 2009.07.22. 22:07

Be kell jelentkeznem bárhol (gyámügy, családsegítő, stb)?
azonnal!

ha legalizálni akarod a gyermeked magadnál tartását (és ez emlékezve a kérdéseidre igencsak fontos lenne) akkor kérned kell a gyermek ideiglenes intézkedéssel nálad történő elhelyezését, mert amíg ez nem történik meg, addig a feleséged magához veheti, és bajban leszel. Ha nem biztosítasz láthatást ettől félve, akkor is bajban leszel.... szóval lépned kell, ennek az a módja, hogy megkérded az ügyvéded, hogyan tovább

ha a gyermek nálad van, akkor a végleges elhelyezésről való vitás döntést próbáld vita esetén minél későbbi időpontra kitolni, mert minél tovább van nálad a gyermek, annál nagyobbak az esélyeid.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

projektnév # 2009.07.22. 21:58

Sziasztok,

A napokban elköltöztem a fiammal. Napokat lehetne beszélni a dologról, de ez nem az a fórum.

  • Milyen (jogi) lépéseket tegyek?
  • Be kell jelentkeznem bárhol (gyámügy, családsegítő, stb)?
  • Gondolom nem ártana valahogyan jelezni azt, hogy nyitott vagyok a láthatásra - de úgy, hogy ennek "nyoma maradjon". Privátilag már megtörtént (anya első dühében nem akar élni vele.)
  • Most keresem az új helyemet. Mivel távmunkában dolgozom, gyakorlatilag könnyedén el tudok menni az országban bárhová. Az "ésszerű szülői szempontok" mellett mire ügyeljek a gyermek elhelyezése során, a gyámügy/bíróság minek ad nagy prioritást? Többek közt kézenfekvőnek tűnik a rokonok közelsége, a komfortos hely, a lehető legjobb ellátás, a folyamatos felügyelet, a napi rutin kialakítása, stb stb, de mégis...?

Köszönök minden eddigi segítséget mindenkinek.

projektnév # 2009.07.15. 02:03

Verde, köszönöm az e-mailt! A személyes történet és tapasztalatok sokat érnek, és több információt adnak a döntéshez.

_Wasp_ # 2009.07.13. 08:07

verde,
te otthagytad a téged verő házastársadnál a gyermekeket, amikor leléptél? ugye nem... én se tenném ezt, meg a legtöbben ugyanígy vannak vele.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása