gyermekelhelyezés megváltoztatása

szerinted a rendszeres erőszak mivel magyarázható?

mivel magyarázhatja meg az idegbeteg pasi, hogy mindennap megveri a feleségét? Tudnál erre akár egy konkrét példát mondani?

A tűsarok pont hu-n imádnák...

(A nő a balhés nem a férfi, alant egyszer én is összekevertem őket...)

1. Nem a megverést tényének bizonyítására kell tanú, hanem annak kiderítésére, hogy kettőjük között mi(k) a probléma okozói.......
2. Nem a gyereket verte meg, nem vele rossz az anya kapcsolata, hanem az apával.
3. Mondani sok mindent lehet.............. talán a másik fél is, vagy a párkörnyezet is tud valam "érdekeset"...

Csak zárójelben: ez nem rátok vall.......mármint az ilyen tanácsok :) És ez a mérhetetlen fokú elfogultság........

Sziasztok!

Van itt egy kis kavarodás, + sokadjára, köszönöm, hogy foglalkoztok az üggyel.

Először is egy nagyon fontos dolog: eszemben nem volt öngyilkos lenni a helyzet miatt, monalisa1 félreértette az egyébként tényleg szerencsétlen "ugrani" megfogalmazást, amit egyszerűen a gyerekkel történő, hirtelen, titokban végrehajtott lelépésre értettem. A jelenlegi szituációt - azaz a házasságban meglévő komoly problémákat - kivéve az életem kifejezetten jól alakul sok szempontból: a válság ellenére egyre jobb munkalehetőségeim vannak (nem keresem azért agyon magam, de egyre jobb), nagyon kényelmes távmunkában dolgozok pár éve (ha eltekintünk attól, hogy magánéleti okoknál fogva iszonyú kialvatlan vagyok, mert nagyon keveset tudok a munkára szánni), van egy gyönyörű fiam (nem azért mert az apja vagyok, de tényleg minden szempontból kivételes gyerek), és van még egy sor olyan tényező az életemben, ami az utóbbi években egyre jobbá vált. Tehát kifejezetten felfutó ágban vagyok, a szituáció ellenére sem vagyok elkeseredve. Soha nem éreztem olyan "stabilnak" a személyiségemet, mint most. Pontosan tudom, hogy milyen szempontok szerint fogok dönteni a következő néhány hónap alatt, most már sokkal tisztábban látom a dolgokat. Nem mellékesen a fentiek miatt is úgy érzem, hogy tényleg nálam lenne a helye a kissrácnak, ha sor kerül a válásra.

Az elbújással kapcsolatban: legjobb tudomásom szerint ha lelépek, de lehetővé teszem a láthatást, akkor sokkal kevésbé tudnak belém kötni jogilag, mint ha eltűnnék, tehát ezt nem tervezem. Teljesen nyitott leszek mindenre, egyet kivéve: a kissrácot soha nem fogom kiadni a kezemből, a láthatás során sem. Tisztában vagyok azzal is, hogy a merev megoldások (csak a szemem előtt láthatja a feleségem) előbb-utóbb a kapcsolat megszakadásához vezet, ezért tényleg nyitott vagyok minden rugalmas megoldásra (valamit biztosan ki lehet találni), mert a célom _valóban_ az, hogy lehetővé tegyem a kettejük közötti valós kapcsolattartást. Úgy érzem, hogy ez a fiam érdeke is. Aztán persze minden elválik később a gyakorlatban, elég soktényezős a dolog.

És még egy dolog: _Tényleg_ a kisfiú érdekeit akarom szem előtt tartani, tehát ha a párhuzamosan elvégzett pszichológusi vizsgálat _meggyőzne_ (igen, meg kellene azért hogy győzzön, csak úgy elfogadni egy eredményt nem biztos, hogy tudnék) arról, hogy a feleségem tudná jobban ellátni a kissrácot, akkor abba is belemennék. De meg kell hogy jegyezzem, hogy most pont az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve, és a környezetem is - még ha most tényleg csak az egyik oldalt tudjátok meghallhatni. Egyébként csak az utóbbi napokban/hetekben, amíg ide írogatok, egyre erősebben ragaszkodik a kisfiú hozzám.

Természetesen senkitől sem várom azt, hogy az egyik oldal meghallhatása után döntsön, egyszerűen csak jogi tájékozódás miatt teszek fel itt kérdéseket, no és az én szemszögömből próbálom tisztázni itt a dolgokat.

Ez nagyon bölcs és értelmes meglátás.

Még szerencse, hogy egy ilyen "gondolkodó" ember kapta ezeket a "jó tanácsokat" itt, és nem amolyan aki azonnal megfogadta volna.

Minden jót kívánok az élethez!!!

ne haragudj kalamalyka, de te miről beszélsz? Milyen "mérhetetlen elfogultság"? Milyen döntés?
Nem vagyunk döntési helyzetben, nem vagyunk bírók. Ki iránt lehetnénk elfogultak?
Egyáltalán milyen lehetőségünk lehetne az általad javasolt "szomszédok és mások" meghallgatására???? És mi értelme lenne?

Ezeket remélem csak viccnek szántad, bár annak elég gyengék voltak.

Annyit írtunk le, hogy:

• a rendszeres fizikai agresszió biztos jele a gyermeknevelésre való alkalmatlanságnak.
• Ha tudja vinni magával a gyermeket, kb ilyen és ilyen módon teheti meg
• forduljon ügyvédhez, vetessen fel látleleteket, gyűjtse a bizonyítékokat.

...és privát véleményként hozzátettük, hogy feltehetően romlani fog a helyzet.

A véleményed meg:

„Nem a gyereket verte meg, nem vele rossz az anya kapcsolata, hanem az apával.”
Értem. Tehát például az az apa, aki a gyermeke előtt rendszeresen okkal ok nélkül veri, verbálisan terrorizálja, sértegeti a feleségét alkalmas a gyermeknevelésre???

ne már.

(elfogultság... Tényleg. Valóbanlfogultak vagyunk: a gyermekek érdekei felé.)

Sziasztok,

A helyzet persze romlik. Tegnapi események:

Éttermekből szoktunk menüből vagy étlapról hazavinni kaját. Tegnap, miután kijöttünk az egyik helyről, beszélgetünk, és megemlítette a lila ruhás nőt, hogy milyen volt a haja. Mondom, hogy nem láttam. De hogyhogy? Hát mert nem néztem meg. (A helyzet az, hogy ha vele vagyok, folyamatosan monitorozza, hogy kit nézek meg, és kit nem, és ebből hatalmas balhékat csinál. Ha autót vezetek, és azt nézem, hogy merről jönnek az autók, akkor szerinte azért forgatom a fejem, mert a nőket nézem. Ha zebrán átengedek valakit, és pechemre az egy nő, akkor fél napig gúnyolódik.) De, ő látta, hogy megnéztem. De nem néztem, tényleg. De ő elkapta a tekitnetemet. Szó szót követett, odáig eljutottunk, hogy kb 20 percen keresztül folyamatosan vádolt a dologgal. Közben elmentünk egy másik étterembe is, onnan eljöttünk, majd autóban elindultunk, hogy elvigyem valahová vásárolni. Ott is folyamatosan monda a magáét. Dühömben - pedig tényleg nem foglalkoztam azzal a nővel - azt mondtam neki, hogy "Tudod mit? Ha nem tudod kivenni a fejedből, akkor hidd azt, amit akarsz: tényleg megnéztem!" És elkezdtem sorolni neki, hogy mit néztem meg rajta. Hangsúlyozom, hogy huszonvalahány percen keresztül támadott azzal, hogy de igenis, én megnéztem azt a nőt.

Erre - éppen egy körforgalomhoz közeledtünk kétsávos úton - elkezdett üvölteni az autóban teljes erőből, majd (hátul ül, megszokásból, mert a kisfiú is ott szokott ülni) szintén teljes erőből beleragadt a hajamba és hátrarántotta a fejem. (Körforgalom, kétsávos út, mellettünk autók.) Az összes nyakcsigolyám kiroppant (ez is megér egy misét, ilyet se éreztem még életemben), aztán vagy 5 másodperc múlva megismételte (mellékvágány, de ismét éreztem minden egyes csigolyámat, hogy roppant). A körforgalomba beérve azonnal kimentem, 10 méter után leálltam forgalomtól félig elzárt területen, vészvillogó, kiszálltam, és arrébbmentem vagy 100 métert, és negyedóra múlva mentem csak vissza, amikor ő már nem volt ott.

Szerencse, hogy a kisfiú nem volt velünk, ami egyébként nagyon ritka.

A kérdésem most nem az, hogy lépjek-e le a fiammal, és hogy hogyan (azt hiszem, már le kellene, de még van egyéb körülmény ami miatt kénytelen vagyok várni), hanem az, hogy látleletet vesznek-e fel ilyesmire, érdemes-e dokihoz elmenni, hiszen külsérelmi nyom nincs. A nyakam persze fáj, jobbra-balra csak bizonyos szögben tudom mozgatni, enyhe fejfájás is volt, meg fülzúgás, bár lehet h csak a vérnyomásom ment fel vagy 300-ra átmenetileg. Azért remélem, hogy jól jövök ki a dologból, és a roppanások csak a mész lepattanását kísérték - ki tudja, még lehet hogy hálás leszek neki ezért a két mozdulatért...

A dühítő az, hogy semmit nem tehetek ilyenkor. Természetesen én nem alkalmazok fizikai erőszakot. Egyrészt ilyen a személyiségem, másrészt tudom, hogy jogilag rosszul jönne ki a dolog. Külön dühítő, hogy tudom, hogy ha a gyerek ott lett volna, akkor ugyanúgy megcsinálta volna. Abban reménykedek, hogy pszichológusi vizsgálat - ha odáig eljutunk, hogy perelni akarna - kimutatja, hogy aggresszív alkat, és alkalmatlan a gyermeknevelésre. Újabban ha valamiért nyűgös vagy sír a kisfiú, egyre gyakrabban bazdmegol vele, vagy rákiabál. Olyankor odamegyek és még meló mellett is (újabban gyakran 2-2-2-2 órát alszok 3-4 napig is folyamatosan 24 óra alatt, mert napközben ritkán tudok dolgozni) elküldöm, és inkább átveszem a kissrácot én. Ilyenkor az a magyarázat, hogy miattam ilyen ingerült a gyerekkel. Ezt viszont én nem tudom elfogadni.

„Abban reménykedek, hogy pszichológusi vizsgálat – ha odáig eljutunk, hogy perelni akarna – kimutatja, hogy aggresszív alkat, és alkalmatlan a gyermeknevelésre”
ne kergess illúziókat, általában elevenen megeszik tárgyaláson az ilyenben reménykedőket. Ami várható, eljátssza a mintaanyát, ha valaha szóba kerül a bántalmazás, akkor rövidesen arra fordítja a szót, hogy "miért" történt, tehát a te hibáidon fog menni a vita.

gyűjts bizonyítékokat, ha fáj a nyakad, egyébként menj el orvoshoz, mert az lehet komoly dolog is.

Ez elég elkeserítően hangzik. Vagy kijózanítólag. Nekem egy pszichológus mondta, hogy ne féljek a pszichológusi vizsgálattól. Ezek szerint mégis tartani kell tőle, hogy nem veszik figyelembe a személyiségét, hiába mutatnák ki az aggresszióra való hajlamot? Vagy a szokásos "túlzottan anyaközpontú" jogrendszer témáról van szó?

Egyébként gyűlnek a hangfelvételek, pl. ma lett egy olyan, amelyen gyakorlatilag elismeri, hogy az autóban verekedett, és hogy legszívesebben milyen tárgyakkal verné szét a fejem, vagy hogy alvás közben esne nekem ezzel-azzal. Speciel kés még nem került szóba, és valszleg - még - tényleg nem jutott el odáig, hogy alvás közben (ami tervezést feltételez, vagy hideg fejjel történő döntést) nekem essen, de azért mégis felmerült dühében a gondolat, ki is mondta, és rajta van a felvételen, hogy alvás közben verné szét a fejem elég komoly konyhai eszközökkel. Mint ahogy a is rajta van, hogy beszélgetés közben nekem esik, én meg védekezek, nagyon nem hallatszik, mert tompák az ütések, de szerintem egyértelmű, az ő hangján is hallatszik, meg az, is, hogy kérem, hogy hagyja abba, főleg, hogy a gyerek másfél méterre van tőlünk. Meg az is hallatszik rajta, hogy amikor megkérdeztem, hogy mi lett volna, ha a gyerek is velünk lett volna az autóban, azt mondta többször is, hogy "Nem érdekel", mert hogy ő nagyon dühös volt rám.

És ez sajnos tényleg így van, ha autóban, menet közben jön rá, és a gyerek velünk van, és neki verekedni van kedve, akkor beleragad a hajamba, vagy megüt. És amikor megpróbálom vele megbeszélni a verekedéseit, különösen azokat, amelyekkel közvetlenül veszélyeztette a kisfiút, általában kiderül, hogy nem fogja fel, hogy a saját dühét fontosabbnak tartotta bárminél, még a kisfiú épségénél is. És igen, minden normális ember azt gondolná, hogy AZONNAL LELÉPNI GYEREKKEL EGYÜTT, de amikor ilyeneket olvasok, amiket írsz - és köszönöm, hogy írtok és segítetek - akkor nem tudom, hogy mit csináljak. Mert tényleg nagyon jó a kapcsolatom a fiammal, sokkal jobb, mint neki, és nagyon nem akarom elveszíteni a kissrácot, és nem akarom, hogy ilyen embernél maradjon. Azaz tudom, bizonyítékokat kell gyűjtenem, és ezek egyelőre a hangfelvételek, és esetleges látleletek.

Sokkal jobb a kapcsolatom a fiammal, kizárólag én keresek pénz - neki elve, hogy nem akar dolgozni, mert az rabszolgaság - , ő aggresszivitásra hajlamos, ezt alárendeli a gyerek biztonságának, így közvetlenül, többször veszélyeztette már a kissrácot, ráadásul újabban egyre aggresszívebb a gyerekkel is, ha nem is olyan mértékben, mint velem. Erre azt olvasni, hogy a tárgyaláson ezekkel nem annyira fognak foglalkozni... ijesztő. De nem baj, a valóságra kell felkészülni.

Azt írod, hogy az én hibáimon fog menni a vita. Az én hibáim általában azok, hogy amikor el vagyunk adósodva, nem akarok feleslegesen költeni, hogy a bank vagy az apeh ne vigye azonnal a házat (rokoni és apeh adósságot gyakran nem is fizetjük, és átlagon felüli jövedelem mellett hónap végén számoljuk az ezreseket, hogy kajára jusson, és ha fel merem hozni, hogy takarékoskodjunk, iszonyú balhé lesz), vagy amikor három helyre dolgozok egyszerre, akkor a napi munkaidőt - egyébként teljesen sikertelenül, mert őt szolgálom ki - próbálom betartani. Mindeközben készülök az esetleges későbbi tárgyalásra. Három helyre dolgozok úgy, hogy néha előfordul, hogy reggel 8-tól este 22-ig egyáltalán nem tudok leülni dolgozni, és mégis helytállok, és bár nagyon neccesen, de betartom a határidőket. Ezt persze így bíróság előtt nem mondhatom el, mert egy része a "szürke" gazdaságban történik. Hogy lehet ezekben a témákban védekezni? Ezért reménykedtem a pszichológusi vizsgálatban, de ezek szerint a bizonyítékokra kell koncentrálnom.

Hangfelvételeken és látleleteken kívül más javaslat?

Sziasztok,

Ma reggel egy olyan hangfelvétel készült, amelyen az hallatszik, hogy készülünk a bébiszitterhez (kissrác nem bölcsibe jár, hanem hetente 3x3 órát bébiszitterhez, a többi időben velünk van). Én öltöztetem a kisfiút, és már nagyon elkéstünk, kb 40 percet az eredeti időponthoz. Én ma - mint gyakorlatilag minden nap az utóbbi időben - este 11-kor feküdtem és éjjel 2-kor keltem, azóta dolgoztam, 9:30 körül abba kellett hagynom a munkát, mert felkelt a kissrác. Segítettem, elvoltam a kisfiúval, feleségem addig készítette a kaját, stb. Később leugrottam a városba autóval felvágottért, olyanért, amit többek között szoktunk vinni a bébiszitterhez. Visszajöttem hamar (bébiszitterrel megbeszéltük, hogy késünk, és 11-re, meg 11.15-re megyünk), a feleségem nagyon ideges volt. Öltöztettem a kissrácot, közben a feleségem üvöltözött, meg kurvaistenbasszázott velem a konyhából, én meg megkérdeztem, hogy ugyan miért nem sikerült 11 órára elkészülnie a kisfiúval, úgy, hogy segítettem is neki. Erre nekem esett, verekedett, a kisfiú mellettem volt az ágyon, úgy ütött a feleségem, és üvöltött, mint a sakál, hogy közben védtem a kissrácot, hogy ne essen baja, de így is ráesett az uzsonnás doboz.

Visított félelmében. 21 hónapos kisgyerekkel képes ezt csinálni. Felkaptam a kissrácot hogy megnyugtassam, a feleségem utána még többször nekem támadt. A gyerek nagyon, nagyon félt. Egyszerűen nem tudtam, hogy hova tegyem a gyereket, az ölemben legyen vagy tegyem le, mert görcsösen ragaszkodott hozzám. Próbáltam megnyugtatni, de még vagy 15 percig üvöltözött, és néha nekem támadt a feleségem. Ez mind rajta van a felvételen. Ezzel már csak lehet valamit kezdeni, nem? Vagy létezik olyan bíró, aki ezek után is azt feszegetné, hogy miért nem segítettem még többet, miért nem voltam még türelmesebb, stb... az idiotizmus határáig?

Meddig húzzam még, hogy biztosan nekem ítéljék a fiamat? Semmiképpen nem szeretném elveszíteni, nagyon jó köztünk a kapcsolat, és nem akarom a feleségemre bízni.

Később odaadtam a feleségemnek, hogy nyugtassa meg ő is, hogy ne féljen tőle, és higgyétek el, hogy nem rosszindulatból, nem azt akarom bizonyítani, hogy nem olyan jó a kapcsolatuk, tényleg azt akarom ilyenkor, hogy ha már lenyugodtunk, bújjon vele össze, szeretgesse meg, és ez gyakran sikerül is. Most viszont nyöszörgött nála, és amint újra meglátott, otthagyta, és azonnal az én ölembe kérezkedett, belémbújt, és azt mondogatta, hogy "alszik a baba". A szívem szakad meg ilyenkor.

Aztán később levittem a feleségemet a városba, és ajtótól ajtóig végig azt magyarázta (egyetlen szóhoz sem jutottam), hogy miért volt neki igaza, és miért én vagyok a hibás. Ugyanezt egy bíróságon is elő tudja adni. Nekem természetesen szintén megvan az én véleményem, de számomra mindent visz az az érv, hogy úgy esik nekem, hogy nem érdekli, hogy a gyerek megsérül közben vagy nem.

az ügyvéded nézze át a bizonyítékokat, te meg hallgass rá.

Szerintem nagyjából ennyi már elég lehet, de ilyen fontos ügyben senki nem fog itt neked látatlanban találgatni.

Projektnév,

Ez elég lehet... ennek ellenére egy gyermekelhelyezési per akkor is teljesen lutri, akkor is annyira megjósolhatatlana a kimenetele, ha minden józan érv, bizonyíték, szakvélemény stb. melletted szól. Nem lehet előre biztosra menni. Tegyél meg annyit, amennyinek józan ésszel elegendőnek kell lennie, aztán vágj bele.

Kedves projektnév!

A felvételek felhasználásával érdemes kivárni, de mindenképpen meg kell csinálni a szöveges átiratukat amolyan fogatókönyv-módra, szigorúan szó szerint. Én csak akkor használok ilyeneket a pereimben, ha muszáj, akkor viszont nagyon hatásos tud lenni, ha az ember szépen végigkérdezi a tárgyaláson az ellenfelet, hogy történtek-e ilyen meg ilyen dolgok, persz mindent tagadni fog. Akkor húzom elő a 3 pld-ban előkészített átiratot az eredeti, vágatlan felvétellel együtt. Be szokott jönni. [Legutóbb az egyik peremben az ellenfél-hölgy kezdetben hallani sem akart fele-fele gyermekelhelyezésről közös szülői felügyelttel kombinálva, aztán egy év (meg pár hangfelvétel) után ők jöttek elő, hogy mégis szívesen kötnének ilyen tartalmú egyezséget. Még támasztottam pár feltételt, szó nélkül és örömmel elfogadták, úgyhogy szépen egyezséget kötöttünk, ez két hete volt.] A konkrét pertaktikát meg majd egyeztesse az ügyvédjével! Üdv:

Projektnév!
Vettem a fáradtságot és végig olvastam a történetedet...
Csak egyetlen kérdés: Folyamatosan hangfelvételt készítesz az életetekről, vagy csak "megérzésből" tudod, mikor kell benyomni a felvétel gombot????
Ne haragudj, de nekem kicsit sántít a dolog, agyon dicséred magad mint apa, miközben lehúzod a gyermeked anyját a sárga földig.
Most fél az a gyerek az anyjától, vagy nem?
Mert egy 20 hónaposan még szopcsizó gyerek tuti biztos, hogy nagyon szoros kapcsolatban áll az édesanyjával...
Ha igazán szereted a gyermekedet, és valóban te vagy az okosabb, nem teszed ki a gyerekedet ennek a háborúnak.
Írásodból kiderül, hogy mennyire gyűlölitek egymást, nem tudhatom, csak gondolom, hogy te verbális agressziót alkalmazol, míg a feleséged tehetetlenségében, valószínű gúnyosan kiröhögöd, ha beszél hozzád, csapkod feléd - mert azt nem hiszem, hogy egy törékeny nő agyon tud verni egy jó súlyban lévő férfit... A gyereket pedig tedd le, ha vitáztok, sőt próbáld elkerülni a vitákat előtte!
Bocs, ha félreláttam a dolgot, de én hiszem, hogy mindenhez két ember kell, és mindkét fél hibás, ha tönkre megy egy házasság.
Kívánom, hogy az a kicsi gyermek nyugalomban nőhessen fel, két normális, különélő szülő mellett...

azért egy törékeny nő is szíven tud szúrni egy "jó súlyban levő férfit", vagy bántalmazni tud egy védtelen gyereket, de ha nem is teszi, meg tudja keseríteni az életüket.

te hogy reagálnál verde, ha a férjed rendszeresen megpofozna, üvöltözne veled, rángatná a hajadat a gyermeketek előtt? Oké, hogy nem vagy életveszélyben, de azért csak nem hagynád rá....

mit csinálnál? Visszaütnél? Na pont ez az, amit egy férfi soha nem tehet meg. Elválnál, és mentenéd ami menthető (a gyermeket)? pont ezt próbálja projektnév.

Előre elnézést mindenkitől, ez hosszú lesz. Azért szántam rá az időt a munkám helyett, mert biztosan meg kell majd hasonló sztereotípiákkal küzdenem. Továbbá az első komolyabb másféle vélekedés, ezért is köszönöm még egyszer, ezekre nagy szükségem van.

„Projektnév!
Vettem a fáradtságot és végig olvastam a történetedet…”

Köszönöm, hogy rászántad az idődet.

„Csak egyetlen kérdés: Folyamatosan hangfelvételt készítesz az életetekről, vagy csak „megérzésből“ tudod, mikor kell benyomni a felvétel gombot????”

Visszakérdeznék. És nagyon kérlek, hogy ha olvasod, válaszolj is, nyíltan, és őszintén. Mire akartál ezzel igazából utalni? Mert az a négy kérdőjel a kérdés végén azt sejteti, hogy van még a gondolataid között valami ezzel kapcsolatban. De akkor meg miért nem írtad le, miért nem tetted fel "igazából" a kérdést? Azért megpróbálok válaszolni nagy általánosságban az "igazi" kérdésre, bár tényleg csak sejtem az irányvonalakat.

A telefon már csak a munkám miatt is szinte állandóan nálam van. Újabban pedig valóban, ha a feleségem kezd ingerült lenni, hangfelvételt készítek. Ugyanis más lehetőségem nincs. Tanút nem tudok felmutatni, a feleségem összeveszett az összes szomszédunkkal, ritkán járnak nálunk idegenek vagy ismerősök, olyankor viszont mintacsalád vagyunk. Szerintem teljesen "életszerű", hogy az ember megnyomja a hangfelvétel gombját, ha a másik elkezd balhézni. Arra viszont szívesen fogadnék tanácsot, hogy hogy tudnám elkerülni a provokáció vádját, mert teljesen természetes, ha felmerül. Erre nekem eddig az volt a meglátásom, hogy egyszerűen azzal, ha a hangfelvételről lerí, hogy a feleségem tettei messze nincsenek összhangban azzal, ami elhangzik részemről, azaz látszik, hogy egyrészt nem provokálom, másrészt gyakran eleve olyan dolgok történnek, amelyek irrelevánssá teszik a kérdést, ugyanis ha én azt látnám egy apáról, hogy veri a feleségét akinek a kezében ott a gyerek, nagyon magasról tennék rá, hogy a felesége provokálta-e a férjét. NEM AZ A LÉNYEG hogy kettejük között mi zajlik, hanem az, hogy az a férj a saját gyerekét veszélyezteti. Természetesen vannak okok, de egy szülő akármennyire elveszíti a fejét, ne veszélyeztesse dühében a saját gyerekét. Mellesleg az okokról is lehetne beszélni, eddig csak utaltam rájuk, de ha akarjátok, szívesen kitárgyalok néhányat, már csak azért is, mert ha tényleg úgy néz ki, hogy a tárgyaláson előkerülnek ezek is - annak ellenére, hogy szerintem a gyerek veszélyeztetése mindenek fölött áll - akkor elől kell venni azokat a témákat is.

Persze felmerül annak a kérdése is, hogy mennyi kapacitással rendelkeztek (eddig is köszönöm a segítséget), valamint amikor tényleg 2-3 órákat alszok és a munkáimat alig tudom határidőre teljesíteni, akkor hatalmas erőfeszítés nekem a fórumra írni, bár jelenleg nincs ügyvédem, akivel beszélni tudnék. Majdnem lett, de nem tudott segíteni. Azaz nem akart, mert nem tudta felvállalni, hogy nem hívhat vissza, mert a feleségem mindig tudja, kivel miről beszélek telefonon, ugyanis otthonról dolgozom, ő pedig kiszámíthatatlanul van itthon.

„Ne haragudj, de nekem kicsit sántít a dolog, agyon dicséred magad mint apa, miközben lehúzod a gyermeked anyját a sárga földig.”

Nem érzem, hogy ezt tettem volna. Ezen a fórumon jogi tanácsot kértem, ehhez pedig leírtam egy problémánkat. Írhattam volna arról is, milyen szép családnak nézünk ki, amikor a játszótéren játszunk, vagy sétálunk a parkban, mert olyankor tényleg szép családnak nézünk ki, de az nem ide tartozik. Sőt, gyakrabban történik meg az is, hogy emberi hangon szólunk egymáshoz, de az szintén nem ide tartozik. De ha pl. késsel fenyegetőzik, az már igen. Ugyanis a legutolsó felvételen azt üvöltözi, hogy ha egy kés lenne a kezében, akkor most agyonszurkálna engem. Megjegyzem, hogy a konyha csak néhány lépésre van.

Arról is írhatnék, hogy még mindig nem adtam fel, hogy együtt éljünk, szeretetben, bizony vágyom rá, ezekről a dolgokról is írhatnék, meg hogy néha vannak bíztató jelek, bár sajnos egyre kevesebb - de ez a jogiforum.hu, ahol épp jogi tanácsot kértem, a szerintem ide tartozó szempontokat leírva. És még ha hihetetlen is, a célom nem az, hogy magam fényezzem, hanem hogy minél objektívebben láthassam a helyzetünket kívülről, külső emberek szemével, ezért értékelem a Te hozzászólásodat is, és ezért kérlek, hogy légy tárgyilagos. Természetesen megszűrök mindent, mint ahogy azt a te véleményeddel is teszem.

Ha a feleségem kért volna tanácsot, biztosan mást írt volna le, mert neki más szempontjai lehetnek. Viszont én kérek tanácsot, ezért az én szemszögömből látod a dolgokat.

Azt írod, hogy neked sánít a dolog. Erről én tényleg nem tehetek, továbbra is azt írom le, ami velem történik. Arra kérlek, hogy ha hozzászólsz, a rendelkezésedre álló információk alapján tedd azt. Ha van sejtésed, írd le azt is bátran, de akkor támaszd alá valamivel, akár sztereotípiákkal is, vagy bármivel, hogy lehessen miről beszélni, de ne csak a levegőbe írd, hogy sántít. Most valóban az a helyzet, hogy az egyik felet hallgatjátok meg, egyelőre nem tudok jobbat.

„Most fél az a gyerek az anyjától, vagy nem?”

A legfontosabb az, hogy közvetlenül, fizikailag veszélyezteti akkor, amikor autóban engem üt, miközben forgalomban közlekedünk. Más kérdés, hogy utána 50 méter után megállok.

Egyébként igen, legutolsó alkalommal folyamatosan visított a gyerek, miközben engem ütött az anyja. Ezt minek neveznéd? Utána görcsösen, kézzel lábbal próbált belémbújni a gyerek. Aztán amikor odaadtam az anyjának, otthagyta, és az én ölembe jött. Aztán amikor később hívott engem a gyerek játszani, és odajött az anyja, a gyerek eltolta magától. Többször is, akárhányszor közeledett az anyja.

Nem várhatod el egy 21 hónapos gyerektől, hogy utána tudatosan távoltartsa magát az anyjától, persze hogy odabújik hozzá még aznap, hiszen elvileg mi nyújtanánk neki a biztonságot. És hidd el, hogy nekem jó érzés azt látni, ha az anyjával összebújnak. És részben ezért is odázom el nagyon az esetleges válást. De egy ponton túl meg fogom tenni, ha meg kell.

„Mert egy 20 hónaposan még szopcsizó gyerek tuti biztos, hogy nagyon szoros kapcsolatban áll az édesanyjával…
Ha igazán szereted a gyermekedet, és valóban te vagy az okosabb, nem teszed ki a gyerekedet ennek a háborúnak.”

Kérlek ezt fejtsd ki bővebben, hogy hogy teszem ki a gyerekemet a háborúnak. Ez nem tűnt teljesen elfogulatlan hozzászólásnak. Ha ki tudsz mutatni olyan dolgokat amikről tudod, vagy sejted hogy én teszem ki a gyereket a háborúnak, jelezd, hasznos információ lenne számomra. Természetesen annak tudatában vagyok, hogy egy veszekedéshez két ember kell, és ezért is szeretnék együtt elmenni a feleségemmel bármilyen külső segítséget nyújtó emberhez, de ő nem hajlandó. Se pszichológushoz, se családterapeutához, senkihez.

Kifejezetten kerülöm a konfliktusokat a feleségemmel. Nagyon sokáig tűrök, halkan, nyugodtan elmondom neki, hogy nem, nem néztem arra a nőre (valóban nem néztem rá, de ő közben 20 percig, de akár fél napig vagy napokig képes szünet nélkül támadni egy-egy ilyen témában), vagy amikor elkéstünk, és én folyamatosan segítettem neki eszembe sem jutott volna a szemére hányni, hogy miatta késünk el, ugyanis nekem tökmindegy volt, hogy késünk 40 percet a bébiszittertől vagy sem, de ő folyamatosan káromkodott ok nélkül és támadott, és egy idő után rákérdeztem, hogy ugyan miért is nem készült el hamarabb. Mellesleg nekem lett volna okom idegesnek lenni, hiszen a munkaidőmből ment el az idő, de nagyon, de ehhez 2 éve hozzászoktam.

„Írásodból kiderül, hogy mennyire gyűlölitek egymást, nem tudhatom, csak gondolom, hogy te verbális agressziót alkalmazol, míg a feleséged tehetetlenségében, valószínű gúnyosan kiröhögöd, ha beszél hozzád, csapkod feléd – mert azt nem hiszem, hogy egy törékeny nő agyon tud verni egy jó súlyban lévő férfit…”

Na akkor erre két ágon reagálnék, de előbb egy gyors megjegyzés: Nem gyűlöljük egymást, itt csak a problémákat látod leírva. Tudunk egészen normálisan, kedvesen is beszélni egymással.

Jöjjön a két reagálás.

Első ág: sztereotípiák

• Honnan tudod, hogy törékeny nő?
• Honnan tudod, hogy jó súlyban lévő férfi vagyok?
• „valószínű gúnyosan kiröhögöd”
• „a feleséged tehetetlenségében”
• „te verbális agressziót alkalmazol”

Ismét olyan feltételezéseid vannak, amelyek sztereotípiákon alapulnak, és nem a független, segítő szándékot érzem, hanem valami érzelmi alapú hozzászólásnak. Egyébként igen, törékeny nő, de én ugyanolyan testalkatú, 65 kg-os férfi vagyok, a 2-3 órás alvások és a nulla fizikai tevékenység miatt igencsak legyengülve. Egyébként igen, még mindig simán meg tudnám magam védeni, de ahogy _Wasp_ is írta, nem tehetem.

• „valószínű gúnyosan kiröhögöd”

Honnan veszel olyasmit, hogy gúnyosan kiröhögöm? Sajnos nagyon nem ez a helyzet. Nagy a veszélye, hogy elveszítem a fiamat, pont azon vagyok, hogy ez ne történjen meg, a feleségem épp bekattan és nekemtámad, a jogrendszer anyapárti, a közvélekedés szerint akármi van, a "gyereknek az anyjánál a helye" hát, nagyon nem az a legfontosabb ilyenkor számomra, hogy a felsőbbrendűségem élvezzem, és röhögjek a feleségemen.

• „a feleséged tehetetlenségében”

Ilyekor asszem nekem nagyobb a tehetetlenségem. Olyan jó lenne, ha vennéd ismét a fáradtságot, visszaolvasnád ismét az egész történetet, de kicserélnéd a szerepeket. Igen, tudom, nagyon férfias lenne, ha hetente jól megverném, még az is kiderülhetne, hogy a feleségem az a típus, aki emiatt ragaszkodna hozzám, de valahogy nem erre a házasságra vágyom, szeretnék szeretetben élni.

• „te verbális agressziót alkalmazol”

Egyszer hallanád, hogy a feleségem miknek nem nevez. A házasságunk eleje óta. Ide most kb. 50 negatív jelzőt le tudnék írni. Bizony, ez elfogult vélemény lesz, de a feleségem mind verbálisan, mind fizikailag sokkal, de sokkal aggresszívebb nálam.

Második ág: a törékeny nő verekszik

Ez a tipikus félreértés bírósági ügyekkel kapcsolatban, és sajnos a legtöbben itt meg is állnak. Csak néhány dolgot említenék:

• a feleségemnek a korábbi férjével (állandóan pereskedtek, hol egymással, hol mással) volt egy olyan ügye, amikor speciel valaki mással volt gondjuk. A feleségemet az utcán megverte egy korábbi haragosuk. Tanú is volt rá. Aztán azt már csak nekem mesélte, mennyire bejött, hogy ő a törékeny nő, mert amikor az a másik, nagydarab nő megverte őt, ő összeszedte minden erejét, és váratlanul leütötte a nagydarab nőt, és azt a tanú pont nem látta. Ezután nagyon hatásos volt, hogy a nagydarab nő felháborodva mondta, hogy őt hogy megverta akkor a feleségem, és a feleségemnek csak annyit kellett csinálni, hogy ő, aki ilyen vékony testalkatú, hogy tudta volna leütni ezt a nőt? Mindenki neki hitt. Nagydarab nő megverte a törékeny nőt. Ha még el is sírta magát a bíróságon - mert a mi tárgyalásunkon is el fogja magát sírni - akkor hittek is neki, a szimpátia is megvolt, a másik fél el van meszelve. És ezt az egészet ő mesélte büszkén nekem.
• a legutóbbi alkalommal bizony, azt monda, ahogy írom, hogy késsel szurkálna agyon, ha lenne a kezében. Ha egy törékeny nő nekem esik késsel, és pont sikerül elkapnom a csuklóját, nyertem. (Őszintén, ennek mennyi az esélye? Nem tétován jön, mint a filmekben a törékeny nők, hanem mint egy fúria, teljes erőből és nagyon gyorsan.) De ha a kezembe vágja, már nem biztos, hogy a többit is ki tudom védeni. A saját fiam előtt véreznék el, és amint hasonló dolog már rajta van hangfelvételen, őt ilyesmi nem zavarná.
• Egyik korábbi eset során - ahogy olvashattad akorábbi hozzászólásaimból - egy pontba a karomban kaptam ütést, karmolást és harapást. Semmit nem tehettem, a jog megfogja a kezem. A doksi amikor felvette a látleletet, azt mondta, hogy ez sokkal csúnyább, mint ahogy a telefonban elmondtam neki. Emellett még rugdosott is. Közben én SEMMIT nem teszek, passzívan védekezek, néha közben meglátom az arcát, miközben "dolgozik", amin elég furcsa dolgokat látok.
• És igen, közben kapom a szomszédtól a szöveget, hogy "mi van, hát nem te vagy az úr a háznál?" Hát, nem. Ha én ugyanezt tenném, ő természetesen azonnal orvos, látlelet, gyereket elvisz, és semmit nem tehetek. (Sajnos a szomszéd nem a verekedést látja, csak azt, hogy az ő akarata érvényesül egy csomó mindenben, pl. hogy mire menjen el a pénz, miközben alig jut kajára.)

„A gyereket pedig tedd le, ha vitáztok, sőt próbáld elkerülni a vitákat előtte!”

Ha a kezembe kerül verekedés során, annak három oka van:

1. már eleve ott volt. Sajnos nagyon gyakori, hogy akkor is simán nekem esik. Erre nekem nincs mentség és ok, akárki akármit mond, beleértve téged is. Nagyon szépen kérlek, hogy GONDOLJ BELE, akár fordított szituációban (férj veri feleséget, akinek kezében a gyerek), és ez ügyben nincs is több mondanivalóm.

Többi ok: Ha a gyerek nincs az ölemben, az első gondolatom az, hogy

2. meg kell védenem, mert FÉL, és
3. meg kell védenem, mert FIZIKAILAG nincs biztonságban. Az anyja egyszerűen úgy viselkedik verekedés közben, mintha a gyerek ott se lenne: legutóbb rá esett az uzsonnás doboz, a szeme alatt be is dagadt egy folt (bébiszitter is megjegyezte), vagy egy korábbi alkalommal a földön játszott, én mellette álltam, az anya szemből támadott, a gyerek köztünk, a pici házban se jobbra, se balra, sa hátra nem tudtam menni, a gyereket természetesen felkaptam, mert simán rálépett volna. Mindezt úgy képzeld el, hogy ő közben lökdösött engem, a lába a gyerek körül, az meg sír és fél.

A leggyakoribb egyébként az, hogy az anya nekem rohan, ver. Vége az első rohamnak, a gyerek sír a földön. Te mit tennél? Döntenem kell, hogy otthagyom rémülten, vagy felveszem. Ha felveszem, ritka ugyan, de jöhet a második roham, már ott a gyerek nálam. Legutóbb pontosan ez történt. Nekemesett, vert, elment, gyereket felvettem, visszajött, megint nekem esett. mindez hangfelvételen. Természetesen mindent megteszek, hogy ne sérüljön, elfordulok, stb, ha tudok, elmegyek.

Ne hidd azt sem, hogy a gyerek állandóan a kezemben van, ha a feleségem verekszik. Igen gyakran természetesen nincs ott. Egyszerűen csak azért hangsúlyoztam ki ezeket az eseteket, mert érzésem szerint többek között ezért nem szabadna rábízni az anyjára, mert a saját dühe rendszeresen fontosabb, mint a gyerek érzelmi és közvetlen fizikai biztonsága, sőt, kifejezetten veszélyezteti azt. A gyerek egyébként nagyon kevés időt leszámítva szinte mindig velünk van, ezért gyakran történik meg, hogy hozzám menekül közben, mert amúgy is szinte kizárólag csak én szoktam az ölembe venni. Nem túlzok, erről külön tudok neked írni, és persze megvan a maga oka.

„Bocs, ha félreláttam a dolgot, de én hiszem, hogy mindenhez két ember kell, és mindkét fél hibás, ha tönkre megy egy házasság.”

Azzal egyetértek, hogy mindehhez két ember kell. Arról már tudnánk vitázni, hogy mindkét fél hibás-e, ha tönkre megy egy házasság - és ezt általános értelemben értsd. Azért el tudok képzelni olyan szituációt amikor mondjuk egy férfi kicsapongó életet él, alkoholizál, folyamatosan nőügyi vannak, a felesége meg mindent megtesz a házasságért. És hasonló szituációt fordítva is el tudok képzelni, más okokkal. És persze ennek a két állításnak vannak köztes fokozatai, ami általában a valóság.

„Kívánom, hogy az a kicsi gyermek nyugalomban nőhessen fel, két normális, különélő szülő mellett…”

Nem mondom, hogy köszönöm. Még mindig nagyon szeretném, ha két normális, együtt élő szülő mellett nőhetne fel. Ha viszont ez nem megy, akkor külön megyünk. Természetesen, ha hozzám kerül a fiam, minden ésszerű dolgot megteszek a láthatás érdekében, semmiképp nem akarom elzárni a fiam, de akkor azért az már valamilyen mértékben fából vaskarika, hogy "két különálló szülő mellett". Pedig ez lenne a legjobb.

Még egyszer köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, az utolsó két napban is nagyon hasznosakat kaptam, pl. a felvétel átirata, meg a többi.

Kedves Wasp!
Beletrafáltál, átéltem sajnos, és igen, elváltam, bár az utolsó pillanatig húztam, csak akkor léptem végre, mikor biztos voltam benne, hogy a gyerekeimnek is a különválás a jobb. De azóta is - apa viselkedése mit sem változott felém, de a gyerekeit szereti, tudom - minden sérelmemet félretéve, azon vagyok, hogy állandó kapcsolat legyen ő és a gyerekek között.
Próbálom nem rombolni előttük, sőt építeni az apai példaképet, sőt sokszor a megalázó viselkedéseit, amiket a gyerekek is egyre inkább elítélnek, igyekszem nem felvenni, csak is a gyerekek érdekében.
Én csakis azt próbáltam leírni, hogy a gyereknek az lenne a legjobb, ha mindkét szülőjével jóban lehetne, és azok nem gyilkolnák egymást.
És anya nem biztos, hogy rossz anya, azért mert tönkre ment apával a kapcsolata!

Projektnév!
Küldtem neked emailt!

verde,
te otthagytad a téged verő házastársadnál a gyermekeket, amikor leléptél? ugye nem... én se tenném ezt, meg a legtöbben ugyanígy vannak vele.

Verde, köszönöm az e-mailt! A személyes történet és tapasztalatok sokat érnek, és több információt adnak a döntéshez.

Sziasztok,

A napokban elköltöztem a fiammal. Napokat lehetne beszélni a dologról, de ez nem az a fórum.

• Milyen (jogi) lépéseket tegyek?
• Be kell jelentkeznem bárhol (gyámügy, családsegítő, stb)?
• Gondolom nem ártana valahogyan jelezni azt, hogy nyitott vagyok a láthatásra - de úgy, hogy ennek "nyoma maradjon". Privátilag már megtörtént (anya első dühében nem akar élni vele.)
• Most keresem az új helyemet. Mivel távmunkában dolgozom, gyakorlatilag könnyedén el tudok menni az országban bárhová. Az "ésszerű szülői szempontok" mellett mire ügyeljek a gyermek elhelyezése során, a gyámügy/bíróság minek ad nagy prioritást? Többek közt kézenfekvőnek tűnik a rokonok közelsége, a komfortos hely, a lehető legjobb ellátás, a folyamatos felügyelet, a napi rutin kialakítása, stb stb, de mégis...?

Köszönök minden eddigi segítséget mindenkinek.

„Be kell jelentkeznem bárhol (gyámügy, családsegítő, stb)?”
azonnal!

ha legalizálni akarod a gyermeked magadnál tartását (és ez emlékezve a kérdéseidre igencsak fontos lenne) akkor kérned kell a gyermek ideiglenes intézkedéssel nálad történő elhelyezését, mert amíg ez nem történik meg, addig a feleséged magához veheti, és bajban leszel. Ha nem biztosítasz láthatást ettől félve, akkor is bajban leszel.... szóval lépned kell, ennek az a módja, hogy megkérded az ügyvéded, hogyan tovább

ha a gyermek nálad van, akkor a végleges elhelyezésről való vitás döntést próbáld vita esetén minél későbbi időpontra kitolni, mert minél tovább van nálad a gyermek, annál nagyobbak az esélyeid.

Tisztelt Szakértők!
Négy éve húzódó válás, természetesen az ingatlan miatt.
( Amit egyébként két éve otthagytam a gyermekemmel együtt mielőtt teljesen kikészültem volna..)
Gyermek elhelyezési perben vagyok már két és fél éve.
A következő kérdésem lenne, kapcsolattartás alkalmával amikor az apa elviszi a 8 éves gyermekünket, mi az amit köteles vagyok biztosítani és mi az ami az ő feladata.
( Régebben adtam ruhát, amik nem, vagy nem olyan állapotban kerültek vissza, új ruhák helyett használt stb..) Mostanában nem adok, most ezt használja fel ellenem. Ugyanakkor e-mailben leírtam, bármire szüksége van küldjön listát, és lista szerint biztosítom, de kérem is vissza. Kettőnk közül az ő anyagi heylyzete a jó, nekem alkalmai munkáim voltak évekig, nehezen de mindent biztosítottam. Most már sikerült végre elhelyezkednem. At apa 20.000 ft gyermektartást fizet..
Anyagiak miatt ítélhetik-e az apának, ha egyébként minden óvodai, iskolai, pszichológusi szakvélemény pozitív számomra.

Köszönöm a segítséget.

Nagyon kicsi annak valószínűsége, hogy egy szerényebb, de rendezett anyagi körülmények közt élő anyától elvennék a gyermekét - és ezt a szakvélemények sem indokolják.

Minden vagyonmegosztási per egyszer csak befejeződik (...) közben persze idegileg kikészülnek...

Ami a láthatáskori ruházattal kapcsolatos kérdést illeti, vagy nemigazán figyel az apa az öltözetre, vagy a szándékos szívatás...

Javaslom mindig írd fel miben ment el a gyermek és miben jött vissza, és egy idő után a gyámhatóságnál panaszt lehet tenni.

"Lisa"
laikus hozzászóló