Üdvözletem!
Az alábbi kérdésben szeretnék segítséget kérni.
2012.05.21-én végre sikerült elválnunk a feleségemmel,a fellebbezés jogáról lemondtunk,így az ítélet jogerőre emelkedett.
A kapcsolattartást a bíróság szabályozta,de sajnos nem esett szó a telefonos a telefonos kapcsolattartásról.
A válóper ideje alatt nem volt ezzel gond,de ahogy jogerőre emelkedett az ítélet minden kapcsolatom megszűnt a gyermekemmel.
A telefonszámát megváltoztatta,és az új számát nem adta meg.
Az első láthatáson,a távolság miatt és a munkahelyi beosztásom miatt nem tudtam megjelenni ,ezt időben jeleztem ,úgy hogy a szomszédot megkértem közölje az anyával,ennek ellenére a láthatási napon kaptam egy sms-t,hogy a meghatározott helyen megjelent a kislánnyal.A telefonszám a volt anyósomé..szomszédoktól megtudtam ,hogy otthon tartózkodott az említett időpontban a gyerek is és a volt anyósom is.
A számot ezt követően többször hívtam ,de nem vette fel a telefont,ezért a munkahelyére be telefonáltam ahol első körben le tagadtatta magát,majd amikor egy ismerősöm által megtudtam ,hogy dolgozik és ezen tények tudatában ismét be telefonáltam ,akkor már átvette a kagylót ,de gyorsan közölte ,hogy ne zaklassam és lerakta.
Úgy érzem így próbál meg bosszút állni rajtam ,de véleményem szerint ez nem tisztességes ,mert a gyerek fejlődését is megzavarhatja.
A kérdésem az lenne..érdemes valakinek jelezni azt ,hogy ilyen alattomos trükkel próbálja meg beállítani azt ,hogy nem teszek eleget az apai kötelezettségemnek?
A bíróságot fel lehet arra kérni ,hogy egészítsék ki az ítéletet a telefonos kapcsolattartással?
A távolság miatt sem a szüleim sem én nem fogom tudni sűrűn látogatni a gyereket ,de azért szeretnénk néha beszélni vele.
A válaszokat előre is köszönöm.
Üdv: Bombi