Férjemnek az előző házasságában született 2 lánygyermeke, akik jelenleg 10 és 14 évesek. Elváltak a szülők 2018-ban, a 2 gyermek váltott gondozásba került(hetente van váltás). Azóta mindkét elvált szülő újra házasodott és új családot is alapított.
Az anya kapcsolata megromlott a nagyobb lánnyal, ezért kezdeményezni akarja a gyerekről való lemondást.
Az lenne a kérdésem, hogy egyáltalán erre van-e lehetősége az anyának? És ha igen, tehát lemondhat róla, akkor ebben az esetben mire számíthat az apa? Ilyenkor köteles az apa a gyermek egyedüli nevelésére?
szülői felügyeletről lemondás
LaraBlack
„Az lenne a kérdésem, hogy egyáltalán erre van-e lehetősége az anyának?”
Szerintem nincs.
LaraBlack,
A gyerekről nem mondhatsz le (az egy örökbefogadási eljárási fogalom), de a szülői felügyeleti jogot megváltoztathatjátok. Ha a másik szülővel nem tudsz megegyezni, akkor bíróságtól lehet kérni a felügyeleti jog megváltoztatását. Pontosabban a megegyezéseteket is jóvá kell hagynia a bíróságnak.
Nem én vagyok az édesanya, én csak az édesapa második felesége vagyok.
Tehát az édesanya, aki összeveszett a saját lányával és emiatt meg akar "szabadulni" a gyerekétől, hogy ne legyen neki vele több konfliktusba, akkor sem "adhatja" csak úgy oda a gyereket az apjának, hogy innentől kezdve neveld te ahogy akarod.
Jól értelmezem, hogyha az apa nem egyezik bele abba, hogy elvállalja a gyerek nevelését, akkor hiába kezdeményezi az anya a bíróságon a váltott felügyelet módosítását?
LaraBlack,
Keveredik itt több dolog. Leegyszerűsítve:
- Szülői felügyelet: Ki dönthet a gyereket érintő legfontosabb kérdésekben, pl. iskola, lakóhely, vagyona (ha van), törvényes képviselet, stb.
- Gyermekelhelyezés: Kinél van elhelyezve a gyerek (az egyik szülőnél vagy pl. heti váltásban mindkettőnél)
- Gyermektartás: A gyermek eltartásának költsége, természetben vagy pénzben
A három dolog nem független, pl. ha az apa kizárólagos szülői felügyeletet kapna, akkor jó eséllyel az apánál lesz a gyerek elhelyezve, az anya pedig tartásdíjat fizet.
A fennálló helyzetet a bíróság változthatja meg. Ha nem tudnak megegyezni, akkor érdemes egy családjogis ügyvédet keresni, mindenkinek könnyebb és gyorsabb lehet.
Szerintem te ebbe ne szólj bele. Nem szép dolog, és rossz vége is lehet.
P.s.: Ez nem jogi tanács.
Kovács_Béla_Sándor
kösz a "jó" tanácsot, ezzel nem sokat segített
nem beleszólni akarok, csak mivel született egy közös gyermekünk és együtt élünk, és eddig jól működött a heti váltás, aztán most nyilván érdekel, hogy ezután hogyan változik meg az életünk!
osztap
nem is értem, ezeket most miért írtad le, mert ezekkel tisztában vagyok...
a kérdésem nem ezekre a témákra vonatkozott!
Azt hittem ezen a fórumon a témához értőkkel tudok kommunikálni, de úgy látom, hogy csak unatkozó kommentelőktől kaptam reakciót, akiknek fogalmuk sincs a jogi hátteréről, csak a saját, szubjektív véleményüket hajtják!
Hiú vagyok, ezért beugrok a provokációdnak:
- Gyerekről "lemondani" természetesen nem lehet. Azt azonban bármelyik szülő kérheti a bíróságtól, hogy a közös szülői felügyeletet - értelemszerűen a váltott gondoskodást - szüntesse meg. Nem lehetetlen, bár rendkívül szokatlan az a kereset, amelyben a felperes azt kéri, hogy a bíróság az alperest jogosítsa fel a szülői felügyelet gyakorlására. Az sincs kizárva, hogy az alperes az ellenkezőjét kérje.
- A bíróság ilyen perbe vitt álláspontok mellett nagyon kellemetlen helyzetbe kerülne. Ugyanis neki azt a szülőt kellene a szülői felügyelet gyakorlására jogosítania, akinek nevelésében a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése jobban biztosítva van. De hogy biztosítaná a gyerek érzelmi és erkölcsi fejlődését olyan szülő, akinek nem kell a gyerek, aki el akarja dobni? Márpedig itt elképzelésed szerint két ilyen szülő lenne.
- A 14 évesnél idősebb gyereket kötelező nyilatkoztatni, és csak kivételesen hozható az akaratával ellentétes döntés. De hogyan lehetne feltenni egy gyereknek azt a kérdést, hogy "a két elutasító szülő közül melyiket kötelezzük rá, hogy gyakorolja a szülői felügyeletet, hogy gondozzon, neveljen téged - pedig nem akar?"
- Egy ilyen lehetetlen esetben nagyon is könnyen megtörténhetne, hogy a gyerekeket védelembe - vagy akár állami gondozásba - veszik, a szülőkkel szemben pedig büntetőeljárást indítanak kiskorú veszélyeztetése miatt.
(Úgy általában sem, a fentiekre tekintettel pedig konkrétan sem hiszem, hogy az apa ne vállalná a gyerekek szülői felügyeletét, ha a nagyobbiknak kifejezetten ez a kérése. Nagyon rossz ötlet, ha nyomásgyakorlással akarod rávenni, hogy mégis ezt tegye. Nem is igen értem, hogy ha minden második héten el tudod viselni a gyerekeket, akkor miért nem tudod megtenni állandóan is. A szeretet nem olyan dolog, amiből kevesebb jut, ha többek közt osztják szét.)
LaraBlack
„Az anya kapcsolata megromlott a nagyobb lánnyal, ezért kezdeményezni akarja a gyerekről való lemondást.”
Nem létezik olyan, hogy egy szülő simán lemond a gyermekéről. Annak szinte a teljes élete az ő felelőssége, amíg él. A szülőn múlik - mindegy melyik - hogy milyen ember lesz abból a gyermekből felnőttkorára. És ezt illik komolyan is venni, bár nem mindeninek sikerül.
„nem beleszólni akarok, csak mivel született egy közös gyermekünk és együtt élünk, és eddig jól működött a heti váltás, aztán most nyilván érdekel, hogy ezután hogyan változik meg az életünk!.....Azt hittem ezen a fórumon a témához értőkkel tudok kommunikálni”
Ne feledd, egy gyermek életéről akarsz dönteni, ami egyáltalán nem jogi kérdés kellene legyen.
„a kérdésem nem ezekre a témákra vonatkozott!”
Pedig érdemes lenne átgondolni, hogy mit akarnak ebben a három dologban, mert ezekben kell megegyezniük, illetve fog dönteni a bíróság, ha nincs megegyezés. Ha pedig a polgári ügy mellett, amint KBS is írja, büntetőügy is indulna, az senkinek nem lenne jó.
Sok idő nincs, mert ha az iskola tudomás szerez arról, hogy a gyerek körülményei nem rendezettek, bejelententést fog tenni a gyámhivatalnak. És az iskola fog tudomást szerezni róla, inkább előbb, mint utóbb. Nem ma láttak először gyereket.
LaraBlack
A témához értőkkel konzultálhatsz pár tízezer forintos óradíjért. Ügyvédeknek hívják őket.
.
Azt,hogy itt ingyen kapsz jogibtanácsokat,azt köszönd meg és ne bíráld a fórumtársakat.
Legalábbis alaptalanul ne. :)
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02