Gyerektartás visszamenőleg?

Egyetértőleg ObudaFan beírásával.

Nem hibáztatlak én téged - milyen jogon is tenném -, csupán az, hogy 18 évvel a válás után csak ki kellet volna már menni fejedből a gőznek...

Az hogy az egyes kapcsolatartásnál netán betart (...) az meg az ő jellemhibája.

Ha egy nő eltűri hogy a férje és/vagy társa fizikálisan bántalmazza, az az ő baja...

Hát, vannak olyan kérdezők, akinek egészen egyszerűen nem érdemes válaszolni.

Monalisa1!

Kedves az általad hivatkozott szófordulattal élve ..... minek születtél meg, mert úgyis meghalsz.

Hmmm, mellesleg derill megállapítása igen sommásnak mondható, főleg annak okán, hogy a körülményeimet még érintőlegesen sem ismeri csakúgy mint te.
Ha alpári akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy bunkó.

És ha te a követője vagy és osztod az ő véleményét, akkor ez rád is érvényes, mivel sem te, sem ő nem tud az én életemről semmit. Ahhoz meg kevesek vagytok, hogy olyan megállapításokat tegyetek, ami már súrolja, sőt meghaladja a személyeskedő megnyilvánulást.
Én ugyanis nem panaszkodtam, hanem tényeket írtam le. És azt meg végképp nem hinném, hogyha egy nőt bántalmaznak alkoholos befolyásoltság alatt, akkor arról ő tehet. Úgy látszik előtted ismeretlen a családon belüli erőszak ténye.

Ha a te soraidat olvasom, eszerint ma Magyarországon minden olyan nő, akit megver a férje, vagy a partnere,
saját maga tehet a helyzetéről.
Ha nő vagy nem értelek, ha férfi, akkor nem csodálkozom ..., hogy felmented az ex-emet és egész egyszerűen engem hibáztatsz a történtekért. De ezért csak sajnálni tudlak.

Megkérlek, hogy a továbbiakban tartózkodj a hasonló megnyilatkozásoktól, mert személyes sértésnek veszem.

Ja mégvalami: Mellesleg boldog házasságban élek sok-sok éve.

Encara,
derill a jogász, aki válási és gyámhatósági dolgokban több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, és éveken keresztül egyik oszlopos tagja/segítője volt ennek az "öröklés és családjog" rovatnak a mindennapos hasznos beírásaival, szóva ő szokta volt mondani a panaszkodó elvált feleségeknek: ..."minek mentél hozzá feleségül, a te hibád ami végül is lett a házasságotokból."

Szerintem is ... és akkor ezt meg is beszéltük.

Tudnék mit válaszolni, de minek...

Kedves Monalisa1!

Köszönöm az elemzést, bár ugyan nem kértem Tőled, hogy megtedd, hiszen nem személyesen Neked írtam a "sikeres"
de szerencsére már megszünt házasságomról.
Azt meg pláne nem kértem Tőled, hogy minősítsd azt.

Mellesleg nem értem, hogy Téged mi zavar az én elrontott házasságommal kapcsolatban. Márcsak azért sem, mert egyáltalán nem kötelező elolvasni a beírásokat, viszont ha mégis megtetted, hagyhattad volna akár szó nélkül is.

Tudod, nem kell kényszeresen reagálni a hozzászólásokra, főleg akkor nem, ha nem tetszik Neked, így sajnos úgy tűnik, hogy a Te beírásod is csak az általad minősített bla-bla-bla...... kategória

Kalamalykának meg köszönöm a beírását, amellyel akaratlanul is mellém állt, ez nagyon jól esett.

Kalamalyka,
köszönöm kedves hozzám szólásodat (...) mert azért túloznod nem kellene, egyben mindjárt javaslom is olvasni a 09.10. 18:33. beírásodat a "Gyerektartás és láthatás" topicból.

Mint ahogyan a Te legtöbb nemes hozzászólásod, kedves Monalisa. Azok ugyanis legtöbb esetben félrevezetőek, mint itt ez az útlevél dolog.
A közös szülői felügyeletet, ha jól emlékszem nem említette a kérdező.

Encara,
az egész hosszú beírásodból és azon belül is a "sikeres" párkapcsolatodról (...) az utolsó beirás utolsó előtti mondata elég lett volna ide, a jogi fórumra, a többi blabla...

Ja, hát persze, hogy olvastam.

És 1998-ban a nagyobbik fiam (ha kiszámolod) 15, a kisebbik 10 éves volt.
Tehát jócskán érintve voltak, és képzeld mégsem kérték egyetlen egyszer sem az ex-em beleegyezését sem az útlevél kiváltásánál, sem a hosszabbításnál.
Elég volt a válási végzés a gyermekelhelyezésről.

1989-ben váltunk el, és először külföldre 1992-ben vittem őket, tehát 9 és 4 éves korukban, majd ezt követően majd' minden évben, egészen nagykorúságuk eléréséig.

Ezek szerint ezt a jogszabályt sem alkalmazzák egységesen az okmányirodákban.

Szerencsére minket már nem érint ez a kérdés a továbbiakban.

Mellesleg hogyan is lehet "normális" kommunikációt folytatni a gyerekekkel kapcsolatban egy olyan emberrel, aki egy gyászos esettel kapcsolatban az alábbiak szerint reagált:

1990. nyarán a válásunk utáni 2. évben (július közepén) egy csütörtöki napon 80 éves korában meghalt az anyai nagymamám. Egy román határ közeli faluban élt.
Temetés a meleg miatt szombaton délben, tehát már pénteken utaznunk kellett volna, az ügyek intézésében kellett volna anyukámnak segíteni.
Mivel apás hétvége következett, pénteken délben - amikor megtudtam a temetés időpontját - felhívtam az ex-emet telefonon. Mivel nem volt a szobájában a munkahelyén, a munkatársánál (egy hölgy volt) hagytam üzenetet, hogy "kérem szépen, hívjon vissza, sürgős volna beszélnem vele."
Délután munkaidő vége előtt valamivel az ex-em magából kikelve, üvöltve felhívott és kioktatott, hogy többet ilyen ne forduljon elő, hogy zaklatom a munkatársait, meg egyébként is hogy képzelem, hogy csak úgy felhívogatom őt telefonon, amikor ő hányingert kap a hangom hallatán is. Még egyszer elő ne forduljon, mert megnézhetem magam. Ha valami közlendőm van szigorúan táviratban vagy levélben kéri, rövid tőmondatokban. Próbáltam neki magyarázni, hogy miről van szó és azt szerettem volna kérni, hogy már pénteken vigye el a fiúkat, hogy leutazhassak a temetés miatt, erre közölte, hogy nemhogy pénteken, de most már a szemtelenségem miatt szombaton sem viszi el őket, és különben is csináljak velük, amit akarok.

Tehát nem maradt más számomra, mint a dög-melegben leutazni a 7 és 2 éves gyerekekkel 280 km-t. Másnap meg vissza ugyanezt. És még a gyászunkról nem is szóltam, mivel nagyon szerettem a nagyikámat.

Egyébként az évek alatt számtalan hasonló eset történt, amikor csak azért, mert azt hitte, hogy velem tol ki, nem vitte el a gyerekeket a láthatásokra. Pedig ha tudta volna, hogy ilyenkor milyen boldog voltam, mert legalább épségben úszták meg a dolgot.
Ha el is vitte, abban sem volt köszönet, volt több egymást követő nyáron (télen is), hogy nyaraltatni elvitte őket szombaton, és másnap jött a telefon, hogy legyek otthon, mert úton van a fiúkkal, az ambulanciáról jönnek gipszelésről, mert a nagyobbik fiam hol a lábát, hol meg a kezét törte, mivel elcsúszott a stégen és elesett. De lehetett az bármilyen betegség, amit nála kaptak el a fiúk (gyomorrontás, megfázás, stb.) mindig inkább hazahozta a gyerekeket, mert ő nem ápolónő, az az én dolgom. Hiába volt ő szabadságon (nekem már nem volt szabim), azt mondta, hogy ő nem tud velük foglalkozni, tehát oldjam meg ahogy tudom a felügyeletüket, ez őt egyáltalán nem érdekli.

Megtiltotta számomra a telefonon történő beszélgetést, csak írásban volt hajlandó tárgyalni. Hát tudjátok egy idő után ebbe is beleuntam, miután olyan ordenáré hangú leveleket írogatott, amit bármilyen jóérzésű ember határozottan visszautasítana.
Végülis nagyon örülök, hogy ennek is vége 18 évvel a válásunk után. Csak remélem, hogy egyszer ő is elér ahhoz a pénztárhoz, ahol majd megfizet azért, amit a fiai ellen elkövetett.
Mert tudjátok, minden sor végén ott van az a bizonyos pénztár. Egyszer mindenki fizetni fog.
Én is, de nem őmiatta.

Figyelted a számot? 1998.
Nem minden rendszerváltozáshoz tartozó törvényt hoztak meg 89-ben. Sőt.

Hát persze, hogy volt egy rendszerváltás, de ehhez szerintem semmi köze az útlevél-kérdésnek.

Na szóval a nagyobbik fiam 1990-ben 7 éves volt, a kisebb pedig 2. Tehát számukra jóval a rendszerváltást követően kértem útlevelet. És az eltelt évek alatt bizony volt, hogy lejárt és meg kellett az érvényességét hosszabbítani. És bizony egyszer sem kellett az ex-emtől "engedélyt" kérni ehhez.

Azt, hogy nem jelentettem be neki, ha külföldre utaztunk azért sem tettem többek között, mert erre semmiféle kötelezést nem kaptam, az meg más kérdés, hogy őt ez egyáltalán nem érdekelte. Mármint az, hogy a gyerekei adott időben hol is tartózkodnak.
Ezt bizonyítja az is, hogy immár 9. éve egyáltalán nem is érdeklődik utánuk, csak időnként beperel tartásdíj leszállítása iránt.

Szóval szerintem nem csak azt kellene vizsgáltatni, hogy az a szülő, aki ténylegesen neveli a gyereket, annak milyen kötelezettségei vannak, hanem azt is, hogy a másik szülőnek (aki a tartásdíjat fizeti nevelés helyett), mik a kötelezettségei. Erről valahogy mindig megfeledkeznek az ide beírók.

Mintha az anyukák maguk a megtestesült gonoszkák volnának, az elvált apák, meg a földre-szállt angyalok. (tisztelet a kivételnek!!!)

Könyörgöm szóljon már valaki azokról az anyákról is, akik mindig és mindenkor helytállnak, tisztességre és kötelességtudatra nevelik a gyerekeket és ezért nem várnak és nem várhatnak különösebb elismerést sem a jog szava szerint, sem pedig a társadalomtól.

Rólunk ki nyilatkozik pozitívan?

Nem vagyok szerénytelen, de arra büszke vagyok, hogy az ex-em jóslatai ellenére megálltam a helyemet és embert neveltem a fiaimból. Szerinte nekem el kellett volna züllenem és a kutyának se kelleni. Hát ez nem jött be neki szerencsére. Egyébként pedig a nagyobbik fiam már két diplomás, a kisebbik most kezdi az egyetemet és mindezt az őfensége segítsége és támogatása nélkül.

Azt pedig, hogy fizette a tartásdíjat nem tudom extra-pozitívumként értékelni és a javára írni, mert ezzel ő kimerítette a kötelezettségei tárházát.
És ettől nem tudok lenyűgöződni valahogy.

Nincs mit. :)

Köszönöm, megmentettél. :)

1998. évi XII. törvény
a külföldre utazásról
18. § (3) A kiskorú úti okmányát vissza kell vonni, ha azt

1. bármelyik szülő azért kéri, mert az úti okmány kiadásához való hozzájárulását visszavonta;

Igazából nem neked kellene előbányászni a vonatkozó jogszabályt, hanem őneki visszakeresni az ezen témával kapcsolatos előzőekbeli levélváltásokat itt a Fórumon. (Könnyebb kérdezni mint az archivumban némi kutatómunkát végezni...)

Kicsit megváltoztak a külföldre utazás, az útlevélkiadás szabályai az utóbbi időben. Volet egyrendszerváltás vagy mi.

Egyszer már előbányásztam nektek a jogszabályt, amelyből kiderül, hogy mindkét szülő hozzájárulása kell ahhoz, hogy kiskorúnak útlevelet adjanak. Eredendően lusta vagyok, úgyhogy nagony fel kell boszantanatok ahhoz, hogy megint előkeressem.

„Semmi köze sem volt ugyanis hozzá. Viszont neki bizony minden elérhetőséget meg kellett adnia számomra, hogy amikor nála voltak a fiúk, hol-merre jártak, meddig maradtak és mikor jöttek haza.”
ezt meg inkább nem is kommentálnám...

Pedig bizony nem kell (kellett) az elvált szülőtől sem aláírás, sem beleegyezés az útlevél-kérelemhez.
(Megj.: lehet, hogy azóta változott ez a jogszabály)

18 éve váltam el, és bár ma már nagykorúak a fiaim, de amíg kicsik voltak, egyetlen alkalommal sem kellett az ex-em beleegyezése ahhoz, hogy útlevelet készíttessek a fiaimnak.
Simán elég volt a válási végzés (ezt egyébként el is kérték), amiben benne volt, hogy nálam helyezte el a bíróság (egyezséggel) a két gyerekeket.
Nem volt korlátozva a szülői joga az apjuknak.
És én be sem jelentettem neki, nemhogy engedélyt kértem volna tőle, ha külföldre vittem őket, pedig az eltelt évek alatt legalább 15-ször voltam külhonban velük.
Semmi köze sem volt ugyanis hozzá. Viszont neki bizony minden elérhetőséget meg kellett adnia számomra, hogy amikor nála voltak a fiúk, hol-merre jártak, meddig maradtak és mikor jöttek haza.

Ezek szerint ebben sincs egységes ügyintézés.

Csildi, rosszul tudod.

Az útlevél kiváltásához kell.
A hozzájárulását bármelyik szülő bármikor visszavonhatja, és akkor az útlevelet be kell vonni.

Én az hallottam, hogy még házasság esetén is, kell a másik szülő belegyezése ahhoz, hogy külföldre vigye a gyereket. Legalábbis mifelénk így van- kérik a határon a nyilatkozatot.

Csildi!

Gondolj bele, milyen hülyeség lenne, ha tényleg csak közös kérelemre szűnne meg a közös szülői felügyelet. Hiszen az pont arról szól, hogy együtt tudnak működni. Ha pedig megromlik a kapcsolat, akkor az egyik szülő sakkban tarthatná a másikat, mert nem egyezik bele a közös szülői felügyelet megszűntetésébe? Pont ez teszi használhatatlanná a közös felügyeletet: bármelyik szülő bármikor gondol egyet, és BUMM! már meg is szüntette a bíróság.